|

Rákoskeresztúron református istentiszteletet az 1900-as évek
elejétől 1952-ig tartottak az evangélikus templomban, illetve az
evangélikus iskolában. 1990-ben felmerült a rákoskeresztúri
református templom építésének gondolata, így a reformátusok kérelmet
nyújtottak be egy szabad ingatlan iránt. A kérelmet 1994-ben
bírálták el, és 99 évre térítésmentesen átadták.
| |
Fényképalbum |
|
Több variáns elkészítése után az építkezés Cseh József építészmérnök
tervei alapján kezdődött meg. 1995. július 26-án volt az
alapkőletétel, s a templom 1996 őszére már szerkezetkészen állt.
1998-ra készült el a száz férőhelyes gyülekezeti terem, amelyben a
templom felszenteléséig tartották az istentiszteleteket. A templom a
jubileumi 2000-ik évre készült el.
Az építkezést több külföldi református egyházközség segítette, így a
New York-i Marble Collagiate Church és a svájci Seuzach Református
Egyházközsége.
Az épület jól alkalmazkodik a lejtős terep adottságaihoz, déli
oldalon kapott helyet a főbejárat, ahonnan az előtéren át a
templomtérbe érkezünk. Kelet felől az oldalbejáraton át a templomtér
alatti szintre jutunk, ahol a gyülekezeti termek találhatók. A
legalsó szinten urnatemetőt alakítottak ki.

|
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Cseh József
Építés
éve: 1995-1998
Stílusa:
?
Funkciója:
templom
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS
|