Mária Szeplőtlen Szíve templom
  XVIII. kerület, Pestszentlőrinc, Batthyány Lajos utca 87b
 


A Batthyány utca 87-ben, a mai templomkert és plébánia területén minden bizonnyal már az Árpád-korban is állt templom, majd ennek helyére újabb lelkészséget és templomot építettek, melyek a török hódoltság során pusztultak el. Ezt a feltételezést az a tény támasztja alá, hogy a mai plébániaépület környékén régi temetkezési helyet tártak fel.

 

Fényképalbum

 
 

Az istentiszteleteket 1905-től a Wlassich Gyula utcai iskolában tartották. 1923. szeptember 16-án letették az új plébániatemplom alapkövét. Az új templomot Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére 1925. augusztus 15-én szentelték föl.

A templom Kapuvári Gusztáv és Farkasvölgyi István tervei alapján, az előirányzott 100 millió korona helyett végül 1,4 milliárd (!) korona költséggel épült. Ezt az összeget központi egyházi keretből, természetbeni és pénzadakozásokból, jótékony célú rendezvények (bálok, hangversenyek) bevételéből, illetve a község által biztosított kölcsönből fedezték.

Az épület háromtornyos, alapvetően a középkori román stílus jegyeit viselő, egyszerű, áttekinthető kompozíció, de reneszánsz motívumok is megfigyelhetőek rajta. Hossza 35, szélessége 15, belső magassága 9 méter. Tornya a kereszttel együtt 36 méter magas. 1926-ban szentelték fel a két kisebb, új harangot, majd 1929 május 16-án a 9 mázsás nagyharangot. A templom orgonája 1931-ben készült el Barakovits János orgonaépítő-mester, és Lorenc János hangoló munkája nyomán, több mint 10.000 pengő költséggel.

1944-ben a plébánia papjai hamis keresztleveleket állítottak ki a környékbeli zsidó lakosok számára, hogy azok elkerülhessék a deportálást. Az ostrom során a templom szerencsére nem szenvedett komoly károkat, csupán a színes ablakok törtek ki, ezeket 1947-ben, adakozásból pótolták.

  


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Kapuvári Gusztáv,
                      Farkasvölgyi István
 Építés éve: 1923-1925
 Stílusa: román (reneszánsz)
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Szarvas Csárda tér
 
Wlassics Gyula utca
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS