|

Késő-szecessziós stílusban épült, hatszögletű tornya a templommal
egybeépült. Mennyezete bolthajtásos, faszerkezetű. Négy főpadsorán
kívül az oldalhajóban egy-egy hosszú faragott pad. A karzat a
szószék felett, a főbejárattal szemben helyezkedik el.
| |
Fényképalbum |
|
Első
lelkipásztora Bogdán Gyula volt, aki a templomot és építette,
1924-1928 között, s maga is aktívan kivette részét a munkában. A
templomot 1928. szeptemberében szentelte fel dr. Ravasz László
dunamelléki református püspök. A gyülekezet templomát Benedikty
Sándor tervezte.
A templomnak két harangja van: a kisebbik harangot Abraham Koyper
(holland teológus majd miniszterelnök) leánya adományozta a
gyülekezetnek, a nagyobbik harang pedig Slezák Rafael harangöntő
mester műhelyébe készült.
A gyülekezet közel 3000 lelket számlát a háború előtti években.
Férfi- női énekkara, színjátszó csoportja volt. Tevékenysége
szorosan kapcsolódott a Wekerle-telepi reformátusság életéhez. A
háború utáni évek rányomta bélyegét a gyülekezetre és a templom
épületre egyaránt. A gyülekezet ugyan élt, de létszáma lecsökkent.
1997-ben a templom kívül-belül megújult, a templom valamennyi
helyisége korszerű világítást, fűtést kapott. Felépült az új
parókia. Holland testvérek ajándékaként kétmanuálos
elektro-pneumatikus orgonát kapott a gyülekezet.
 |
HIRDETÉS

| |
Adatok |
|
Tervezője:
Benedikty Sándor
Építés
éve: 1924-1928
Stílusa:
késő-szecessziós
Funkciója:
templom
|

HIRDETÉS
|