KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

Kispesti evangélikus templom
  XIX. kerület, Kispest, Templom tér 1.
 


A kispesti evangélikus egyház Masznyi Sámuel állami tanító kezdeményezésére 1894-ben, a budapesti magyar egyház fiókegyházaként alakult meg. Az első istentiszteletet 1895-ben tartották a Fő utcai állami elemi iskolában. A gyülekezet lelkileg, és a hívek áldozatkészsége következtében anyagilag is szépen fejlődött.

 

Fényképalbum

 
 

1901-ben kaptak földet a községtől templom, paplak és kántorlak építésére. Az egyházközség 1907-ben önállósult és missziói lelkészi állomássá, majd 1922-ben önálló anyaegyházzá alakult. 1918-ban az állami iskolákban betiltották az evangélikus istentiszteleteket, így az otthontalanná vált gyülekezet előtt a református testvéregyház nyitotta meg kapuit.

A templom alapkövét 1924. június 9-én tették le, a Sándy Gyula tervei alapján elkészült templomot Raffay Sándor püspök 1927. május 22-én szentelte fel. 1936-ban a templomot kifestik. A háborúban komoly sérüléseket szenvedett épületet 1948-ig hozták rendbe. 1984-ben külsőleg renoválták.
 
Sándy Gyula, legtöbb XX. századi (különösen pestkörnyéki) evangélikus templom építője e művének stílusában és díszítésében is a magyaros jelleget hangsúlyozza.

A toronyoromzaton végigfutó, és a homlokzati oldalon emelkedő két kis köralapú lépcsőházrészen is megjelenő pártázatos díszek a felvidéki reneszánszban oly kedvelt fallezárásokra emlékeztetnek. Szép a sokablakos toronyház. Az egyszerű falak síkját lizénák tagolják.

Az eperszínű sgraffito technikával készült díszítés magyaros mintái a torony oromzata alatti falterületen az ablakok mellett, illetve körülötte jelennek meg. A bástyák, tornyok az Erős vár szimbólumai.

A főbejárat a karzat alatti kis kápolnán át vezet a téglalap alaprajzú belső térbe. A négyszögű szentélyt a templomtértől félkörös diadalív választja el, ugyanazzal a sgraffito díszítéssel, ami az épület külső részén fut végig. Az oltárkép, Farádi Veres Iza műve, a Gecsemáné kertjében imádkozó Jézust ábrázolja.

A templom teljes berendezése eredeti, 1927-bõl származik.


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Sándy Gyula
 Építés éve: 1924-1927
 Stílusa: magyaros
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Határ út
  M3 >>
Templom tér
 
Templom tér
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 


380x180 | Gömbpanorámák

HIRDETÉS