Csepeli református templom
  XXI. kerület, Csepel, Tanácsház utca 13. (Kiss János altábornagy utca)
 


1876-ban 2, 1899-ben már 200 református élt Csepelen. Nagy részük kubikos és szekeres volt a Tiszahátról és az Alföld tájáról. Így alakulhatott meg Csepelen a református fiókegyház. Egy házat béreltek istentisztelet céljára, s ekkor vették meg a két harangot, melyek mindmáig Isten imádására hívogatnak.

 

Fényképalbum

 
 

1908-ban gyűjtés segítségével vásárolták meg a telket, melyen ma a templom áll. Építésére 1912-ben országos gyűjtést indítottak, de a pénzt hadikölcsönbe fektették.

1918-ban már 1500 református hívő számára béreltek iskolát istentisztelet céljára, s állandó hitoktató-segédlelkészt is kapott a gyülekezet. 1923-ban újabb országos gyűjtés eredményeképpen ifj. lovag Ybl Miklós (a neorenaissaince legnagyobb mesterének unokaöccse) elkészítette az építendő templom és gyülekezeti ház első terveit.

Az alapkőletételt 1927. július 17-én ünnepelték, 1928-ban feltették az aranycsillagot. Azonban a sok nehézség miatt a templomszentelésre csak 1933. december 17-én kerülhetett sor. Előzőleg már elkészült a gyülekezeti ház, melynek nagytermét istentiszteletekre, kistermét bibliaórákra használták. Addigra a csepeli reformátusok száma már 10.831-re növekedett.

A háború 1944 nyarán használhatatlan rommá tette a templomot s napról napra fogyott az élő gyülekezet. 1945-ben mégis megindult az újjáépítő munka. 1947-ben a Templomépítő Bizottság segélykérő levele hatására pénzáldozattal és a hívők kétkezi munkájával elkészült a templom: 1947. augusztus 26-án először gyűlhetett benne egybe a gyülekezet.

A gyülekezeti ház és a lelkészlakás belsejét 1948-ra teljesen rendbe hozták, már csak a templom külső tatarozása maradt hátra.


 

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Ifj. Ybl Miklós
 Építés éve: 1927-1928, 1947
 Stílusa: ?
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Szent Imre tér
  Csepeli HÉV (H7)
Tanácsház utca
 
  Lásd: Szent Imre tér
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 RefCsepel.hu
   
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS