Fatimai Szűzanya templom
  XXIII. kerület, Soroksár-Újtelep, Szent László utca 149.
 


A templom új, de a kegyhely az egyik legrégebbi Fatimai zarándokhely Magyarországon. Története a II. világháborúra nyúlik vissza, ahol Novák József, a későbbi Újtelepi lelkész orosz fogságba kerül, itt fogadalmat tesz, ha hazajut, akkor a Fatimai Szűzanya tiszteletét fogja szolgálni.

 

Fényképalbum

 
 

Fogadalmát 1957-ben tudja teljesíteni Újtelepi lelkészként, szobrokat kér Fatimából. A szobrok megérkezése országos visszhangra talál, hiszen a levert forradalom után ez a reményt csillantja fel. Fatima üzenete nem kedvezett az akkori kommunista hatalomnak, hiszen Oroszország megtéréséért kért imát, valamint véres egyházüldözésről jövendölt, s ezt a zarándokok pontosan tudták.

A kis városszéli kápolna zarándokhellyé vált az egész ország számára. Novák József atya ekkor, 1958-ban templomot épít, amit a hatalom bezárat (át kellett alakítani lakóházzá), majd a lelkészt elhelyezik. A templomépítés gondolata 42 éven keresztül él, és az ezredfordulóra megvalósult.

Soroksár-újtelep 2000-re fejlődésnek indul, terjeszkedik a város, sok fiatal család költözik ide, ami a plébániatemplom építését is indokolttá teszi. Marosi Gábor építész elkészíti a terveket (egy Fatimai zarándokút ihlette őt), amit a Plébánia elfogad. Az építkezés 2000. május 13-án kezdődik el, és folyamatosan halad 2002. október 13-ig, amikor Dr. Paskai László Bíboros úr felszenteli.

A zarándokhely egyben plébánia is, ahol közösség épül. Kicsi kápolnánk 50-60 főt tudott befogadni, de ez a kis közösség mégis missziós lelkületű volt, ami mára gyümölcsöt hozott.

A templom összegyűjti a környék családjait, különféle közösségek alakulnak, valamint énekkarok, imacsoportok, Oltáriszentség társaság, stb., amint a kegyszobrok a forradalom után, úgy a templom is a remény jele az ezredfordulón. Helyt adnak kulturális és nemzeti rendezvényeknek is, a környék iskolái és énekkarai itt tartják karácsonyi ünnepségeiket, de vannak koncertek, és működik Nemzeti kör.

  
Fatimai Szűzanya szobra a templom tornyának tetején (kép: Varga Máté)



 

 


HIRDETÉS

 

Adatok

 
 Tervezője: Marosi Gábor
 Építés éve: 2000-2002
 Stílusa: modern
 Funkciója: templom
 
 

Hogyan jutok el oda?

 
Mesgye utca
  (Szentlőrinci úti lakótelep)
 
     
 

Ajánlott cikkek

 
 

Ajánlott linkek

 
 

Megosztás

 
 

Biztonság

 

HIRDETÉS