|
A Duna
jobb és bal partján kifejlődött Buda és Pest közötti állandó
összeköttetés megteremtésének szükséglete a XIX. század elején egyre
sürgetőbb lett. Pest Vármegye hivatalos földmérője, Balla Antal, az
uralkodó II. József utasítására 1784-ben tanulmányt készített és abban
kifejtette, hogy az állandó híd felépítése két alternatív megoldás
szerint is megvalósítható. Az egyik megoldás szerint a hídnak 13, a
másik szerint 22 pillére lett volna, kőboltozatokkal. Néhány évvel
később Inghoffer Antal és társa terjesztette elő Duna-híd tervét,
illetve az azt ábrázoló modellt. Ez az első Duna-híd terv, amelyik már
a vasat is megemlíti a hídépítés anyagai között. Tervét a
Helytartótanács 1792-ben vette kézhez, azonban az Építési
Főigazgatóság véleménye alapján nem hozhatott „hasznos döntést".
Sajnos a bemutatott modellre semmiféle adat nincs.
1792-től 1811-ig nem terjesztettek elő újabb Duna-híd tervet. Az
időszak végén részletes meder felméréseket végeztek. A felmérések
eredményeit ábrázoló térképek pontossága és kiváló minősége ékes
bizonyítéka annak, hogy a magyar vízimérnökök már a századforduló
idején hivatásuk magaslatán állottak. Térképeiket 1810-ben
terjesztették a Helytartótanács elé. Ugyanakkor az Építési
Főigazgatóság válaszolt a Helytartótanácsnak arra a felhívására, hogy
készítse el a Pest és Buda között létesítendő állandó híd tervét és
költségvetését. A Főigazgatóság azt válaszolta, hogy „... nem vagyunk
abban a helyzetben, hogy az építés tervét és költségvetését
elkészítsük, mert a jég kiszámíthatatlan ereje miatt ezen a helyen
véleményünk szerint állandó híd meg nem állhat".
Az ország legmagasabb műszaki igazgatási szervének ez a negatív
állásfoglalása annál meglepőbb, mert keletkezésének időpontjában már
nemcsak léteztek nagynyílású fahidak, és boltozott hidak, hanem
megindult a vashidak építése is. Mindezek után mereven kimondani olyan
tételt, melyet a műszaki tudományok haladása előbb-utóbb feltétlenül
megcáfol, nemcsak szűk látókörre, hanem apolitikus magatartásra is
vall.
Egy év sem telt el az Építési Főigazgatóság állásfoglalása után,
amikor is a pécsi származású Bernhard Antal 1811-ben előterjesztette
Bernhard-féle, avagy „ordináta-hídra" vonatkozó elképzelését.
Előterjesztése szélsőségesen újszerű volt: egyetlen nyílással hidalja
át a Dunát! Beadványában hivatkozott arra, hogy újszerű rendszerét
hajlandó előbb kisebb hidakon bemutatni. Ordináta-gyaloghíd építését
ajánlotta a Margitszigetre és, csak ha az beválik, akkor építette
volna fel a Pestet Budával összekötő hidat. A vállalkozás pénzügyi
lebonyolítására két bankház bevonását helyezte kilátásba és
ellenszolgáltatásként csak a hídvámszedés engedélyezését kötötte ki
tíz évre.
Vásárhelyi Pál hídtervének rajza
A mederfelmérés szerint a Margit-sziget alsó csúcsától majdnem a híd
szelvényéig egy zátony húzódott. A fő sodor a pesti ágban haladt.
Ennek vége alatt épült volna a kettős pillér. Emelhető tagjai engedték
volna át a vízi forgalmat. A gyalogosok a kapuzat felső emeletén
akadálytalanul közlekedhettek volna.
Az 1820 februárjában megismételt beadványához csatolt műszaki leírás
alapján az elképzelt hídról jó fogalmat alkothatunk; Bernhard
vonórudas (vagy vonóláncos) ívhidat akart építeni, amelynek egyetlen
nyílása ívelte volna át a Duna medrét. Ez az elgondolás az akkori
időben kétségtelenül merész, de a műszaki tudományok mai állása
mellett, kb. 20 %-os nyílmagasság feltételezésével (a műszaki leírás 3
%-os nyílmagasságot tüntet fel), anyagpazarlással, de mégis
kivitelezhető lett volna. A vonórudas ívhíd alapelvében még ma is
korszerű, annak idején merész újítás volt. Hasonló szerkezete volt a
nagy nyílású erdélyi fahidaknak, továbbá az 1833-42. években épült
Maderspach-féle hidaknak is.
Pest vármegye tanácsához nyújtotta be Duna-híd tervét Campmiller
József linzi születésű mérnök 1819 novemberében. Tervének lényege,
hogy a boltozatokat hajlított fagerendákból tervezte, ezáltal
felszerkezete könnyű és csak négy pillért igényelt a Duna medrében.
Tervét elvetették, de ő nem nyugodott bele a döntésbe és még évekig
igyekezett azt elfogadtatni. Erre volt is némi esélye, hiszen a
műszaki tudományok akkori állása szerint hajlított fatartókkal, tehát
tulajdonképpen faboltozattal lehetett a legnagyobb nyílásokat
áthidalni. A vashidak korszakáig ezért kétségtelenül ez a hídterv volt
műszaki szempontból a legmegalapozottabb.
1820 után már csak vasszerkezetű hídterveket mutattak be a
vállalkozók. Időrendben első közülük Ikafalvi Baritz György hadmérnök,
később a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki 1823-ban a Duna
függőhíddal való áthidalására tett javaslatot. Angliai példákra
hivatkozik, amelyek szerint a vasláncokra függesztett hídszerkezetek
megfelelnek a forgalom és a terhelés követelményeinek. Megépítésük
költsége, alatta marad a kőboltozatú hidakénak. A leírások igen
részletesek, azonban tervek nincsenek.
Hasonló gondolatot vetett fel 1825-ben Szvoboda János, Pest vármegye
főmérnöke, aki német nyelven írott értekezésében egynyílású híd tervét
közli. Terve szerint a lánclemezek és a szerkezet vasból, a
pályaburkolat fából készült volna.
Mind Baritz, mind Szvoboda tervének mellőzés volt a sorsa és ugyanez
történt Trattner Károly mérnökkari százados tervével is, aki
elgondolását 1828 februárjában jelentette meg tudományos cikkében.
Vásárhelyi Pál, korának legkiválóbb vízimérnöke, szintén készített
Dunahíd tervet, amelynek ismertetését a Társalkodó-ban, 1832-ben tette
közzé. Terve szerint a hídnak három pillére lett volna, egy-egy a
partokon és egy ikerpillér a folyó közepén. A középső pillér
elhelyezését indokolta a Margit sziget közeli fekvése, mely a víz
alatt a medret kettéosztja és a sziget alatt is nyomon követhető. A
középső pillér két oszlopa kaput alkot hajók számára és közöttük
csapóhídon haladhatott volna a forgalom. A pillér tetejére teraszt
javasolt, szép kilátással és - mint humorosan írja - reumával.
Tervének elkészítésére - állítólag Széchenyi szólította fel.
A Hoffmann Testvérek és Maderspach Károly cég két tervet nyújtott be:
egy négynyílású, és egy háromnyílású, lánccal kombinált, kéttámaszú
tartókkal áthidalt szerkezet rajza jelenik meg a képeken. A kéttámaszú
tartók minden esetben vonóláncos ívek. A felszerkezetek mindkét
végükön csapokkal kapcsolódnak a pillérekhez, így dilatációs mozgásra
nincs lehetőség.
Az igen sikeres bányaipari és kohászati cégnek már volt hídépítési
tapasztalata (ez Maderspach Károly szaktudását dicséri), de csak
kisebb folyókon és más alapozási körülmények mellett dolgoztak. Vessük
fel a kérdést: vajon van-e okunk sajnálni, hogy e tervek egyike sem
valósult meg? Nincs! Örülhetünk, hogy a Lánchíd megépült, hogy
Budapest méltán a szép hidak városa, a Duna part a hidakkal együtt a
világörökség része.
|
|
