|

Budapest a világ kevés olyan fővárosának egyike, ahol hőforrások
találhatóak. A különleges összetételű gyógyvizet 11 gyógyfürdő
hasznosítja, amelyek többsége egyben műemlék és turisztikai
látnivaló is. Budapest 1934-ben kapta meg a fürdőváros címet azzal
az indoklással, hogy ez a világ legtöbb gyógy- és termálvízkútjával
rendelkező fővárosa. Világviszonylatban egyedülálló, hogy a 118
természetes forrásból, illetve fúrt kútból előtörő 21–78 °C-os
termálvíz hozama napi 70 millió liter!
A
gyógyfürdő olyan gyógyintézmény, amely gyógyvíz, gyógyiszap vagy
egyéb természetes gyógytényező (pl. gázelőfordulás) felhasználásával
balneoterápiás fürdőkezelést nyújt. A gyógyfürdők teljes körű
fizikoterápiás ellátást biztosítanak, amelybe a fürdőkezelés mellett
az elismert ásványvíz, termálvíz, illetve melegített közműhálózati
víz felhasználásával végzett kezelések és egyéb fizikai gyógymódok
alkalmazása is beletartozik. Gyógyfürdőket általában természetes
vagy mesterségesen fúrt hőforrások vagy ásványvizes források mellett
létesítenek. A gyógyfürdőhöz igen gyakran uszoda és gőzfürdő, néha
strand és szálloda is tartozik, ahol nemcsak a betegek, hanem
mindenki élvezheti a gyógyvíz jótékony hatását. A gyógyfürdőkkel a
balneológia (gyógyfürdőtan) tudománya foglalkozik.

Császár fürdő |
 |
|
A
Császár-fürdő egyemeletes, klasszicista épülete, félkörös
ívelésű, oszlopos udvarral Hild József tervei szerint épült
1841-1844 között. E fürdő Budapest leg-régebbi fürdőinek
egyike: története egészen a római korokig nyúlik vissza. 7
meleg (58,7-64,7 °C), két langyon és egy hideg forrása van. |
|
Read more |
Dagály fürdő |
 |
|
A
25 m-es sátortetős uszodát 1983-ban nyitották meg. Jelenleg 10
különböző formájú és hőmérsékletű medence található a fürdő
területén. Vize Nátriumos, kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos,
szulfátos hévíz, melynek fluorid- és metaborsav tartalma is
jelentős. Kopásos jellegű ízületi és gerinc betegségek, krónikus
izületi gyulladások, ortopédiai műtétek és balesetek utáni
rehabilitációhoz ajánlott. |
|
Read more |
Dandár fürdő |
 |
|
A
fürdőt 1930-ban adták át. Vízellátását a Széchenyi-fürdő
termálkútjából biztosítják. A víz kalcium-magnézium,
hidrokarbonátos, kloridos, szulfátos hévíz, melynek jelentős
fluorid és metakovasav hatása is van. Idült, gyulladásos és
degeneratív ízületi bántalmak, izomreuma, baleset utáni
állapotok, köszvény, idült gyulladásos nőgyógyászati
bántalmakra javallott. |
|
Read more |
Király fürdő |
 |
|
A fürdő építését Arszlán
budai pasa kezdte meg 1565-ben, s utóda, Szokoli Musztafa fejezte
be. A Király gyógyfürdőnek nem volt és ma sincs közvetlen melegvízbázisa. A törökök azért építették messze a forrásoktól a
fürdőt, hogy egy esetleges ostrom idejére is biztosítva legyen a
fürdés lehetősége, várfalon belül. Vizét akkor is és ma is a
jelenlegi Lukács gyógyfürdő környékéről biztosítják. |
|
Read more |
Lukács fürdő |
 |
|
A
törökök által épített egykori fürdő helyén, 1857-ben egy
óbudai molnármester kezdte meg a jelenleg is ismert fürdő
kiépítését, de maga az uszoda eklektikus épületeivel csak
1885-ben készült el. Az eklektikus új épületben találjuk a XVI.
századi Császár fürdőt és további két nyitott medencét.
Természetes forrásból érkező víz tartja melegen a fürdőket és
így télen is közkedvelt helye a vendégeknek. |
|
Read more |
Csepeli strandfürdő |
 |
|
Budapest
központi részétől távol eső kerületben, Csepelen
1961-re épült fel a
strandfürdő, amely a strand-, gyerek, és úszómedencék mellett
termálmedencével is rendelkezik, így a festői környezetben
lévő strand számos vendéget, köztük az idősebb korosztályt is
vonzza. |
|
Read more |
Csillaghegyi strandfürdő |
 |
|
A
Csillaghegyi Strandfürdő a főváros legrégebbi strandja.
A strandfürdő a
hegyoldalban lépcsőzetesen épült első szintjén az úszó- és
strandmedence, feljebb a gyermekpancsoló és a napozóterület
helyezkedik el. A langyos vizű strandfürdő mellett étterem is
üzemel a több mint 90.000 m2 parkosított területen. |
|
Read more |
Palatinus strandfürdő |
 |
|
A hullámmedencével
rendelkező liget-hangulatú strandfürdőt a magyarok mellett sok külföldi
vendég is felkeresi. Sportpályák és játszóterek is találhatók
területén.
Az úszómedencét háromrészesre alakították:
úszó-, élmény- és strandmedencévé. Ezek közül az élménymedence
nyakzuhannyal, pezsgőztetővel, sodrófolyosóval várja a
fürdőlátogatókat. |
|
Read more |
Paskál strandfürdő |
 |
|
A Paskál
strandfürdő a budapesti strandfürdők sorában a legfiatalabb
ilyen intézmény. Egy gyermekmedencével és egy úszómedencével
(ikermedence) várja a fürdőzőket. |
|
Read more |
Pünkösdfürdői strandfürdő |
 |
|
A
strandfürdő 1935-ben létesült a Duna partján, Hajós Alfréd
tervei alapján. A rózsalugasok között levő három medence
valamennyi korosztály részére fürdési, strandolási és kellemes
kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A 2003-as
felújítással élménymedencével, csúszdás gyermekmedencével és
egy 25 személyes finn szaunával bővítették szolgáltatásaikat. |
|
Read more |
Római strandfürdő |
 |
|
A
terület mar a római korban ismert vízadó térség volt.
A
strand 1964-ben nyerte el mai formáját: a strand medencéje
élménymedencévé alakult csúszdával, nyakzuhannyal és
pezsgőztetővel, a gyermekmedence pedig jatszóparadicsommá vált.
Nyaranta a budaiak közkedvelt strandolási lehetősége. |
|
Read more |
Hajós Alfréd Uszoda |
 |
|
1930-ra felépült a Nemzeti Sportuszoda épülete, amelyet az 1896-ban,
Athénban megrendezett első újkori Olimpia magyar úszóbajnoka, Hajós
Alfréd tervezett. Az uszoda több nemzetközi verseny színhelye
napjainkban is. Az uszoda 79.242 m2-en terül el, az épület 4
szintes, 8 medencével. Ma ez az ország legnagyobb vízi sport
centruma, ahol a nemzeti sportolóink edzenek
sporteseményeikre. |
|
Read more |
Kispesti Uszoda |
 |
|
A létesítmény 1988-ban nyitotta meg kapuit.
Befogadóképessége 480 fő.
Az úszótérben egy 16 méteres, 26-28 °C-os nagymedence valamint
egy 18 méteres, 30-32 °C-os tanmedence várja az úszás
szerelmeseit, valamint az úszni tanulókat. Az uszodához egy 2335
m2-es parkosított terület tartozik, ahol 1992-ben napozókert nyílt,
számtalan lehetőséget kínálva a pihenni, kikapcsolódni, szórakozni
vágyóknak. |
|
Read more |
Komjádi Béla Uszoda |
 |
|
A Komjádi Béla uszoda 1976-ban lett átadva. Egy fedett
versenymedencével és egy tanmedencével rendelkezik. Jellegzetessége
a 40 m fesztávolságú nyitható tetőszerkezet. A sportrendezvényeken
1800 fő befogadására alkalmas uszoda 11.456 m2-en terül el. Az épület
3 szintes 5 medencével, melyből 2 tanmedence. |
|
Read more |
Nyéki Imre Uszoda |
 |
|
A Nyéki Imre uszoda 1988
óta várja a sportolni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. A folyamatos
fejlesztéseknek, felújításoknak köszönhetően az uszoda jelenleg is
korszerű. A fedett rész egész
évben nyitva, a 33m es úszó medencével, és a tanmedencével.
A nyári időszakban csodálatos kert, benne egy 25 m-es strandmedence,
gyermek pancsoló és jakuzzi áll a strandolók rendelkezésére. |
|
Read more |
Sportmax Hegyvidék |
 |
|
A
Sportmax Hegyvidék sport-, szabadidő és rendezvénycsarnok,
tökéletes és változatos kikapcsolódást nyújt az aktív pihenést
keresők számára, bármely életkorban, illetve ideális helyszíne
különféle rendezvényeknek. |
|
Read more |
Sportmax Újbuda |
 |
|
A
Sportmax Újbuda sport-, szabadidő- és rendezvénycsarnok a
környéken egyedülállóan rendelkezik az egyéni-, illetve
csapatsportokhoz, nagyszabású rendezvényekhez szükséges
helyszínekkel, felszereltséggel és tapasztalattal. |
|
Read more |

Római kori fürdők
Pannónia aquincumi és a II. római légió táborhelyének feltárt
fürdőépületei, vízvezetékek, csatornahálózatok, magán- és nyilvános
fürdők tanúskodnak arról, hogy már a rómaiak is megbecsülték e
terület kivételes adottságait. Ezt az időszakot tekinthetjük a budai
fürdők első virágkorának. A feljegyzések szerint akkoriban 14 db
fürdő volt a városban.
Aquincum
polgárvárosi nagy gőz- és kis közfürdője, valamint a Táborváros
vízvezetékei a mai Római Strandfürdő területén lévő forrásokból
nyerték vizüket. A Római Birodalom bukása után a fürdőkultúra
csakhamar hanyatlásnak indult a provinciában, amit az ezután érkező
népek már nem támasztottak fel.
Középkori fürdők
A
honfoglalást követően, az első igazán jelentős emlék 1178-ból való,
amikor már a mai Óbuda (a mai Lukács- és Császár-fürdő) területén
létezett a Felhévíz nevű település. Itt végezte betegápoló
tevékenységét a Szent János rend, akik a Gellérthegy lábánál
kórházat és fürdőt alapítottak. Kórházukat Árpád-házi Szent
Erzsébetnek, II. Endre leányának tiszteletére nevezték ezt el Szent
Erzsébet ispotálynak. Ez a mai Gellért fürdő helyén volt. Zsigmond
király idején a fürdőkultúra ismételt virágzásnak indult, mikor Buda
királyi székhellyé vált. A Budai törvénykönyvben külön fejezetet
szenteltek a fürdőknek, és megállapítják, hogy a nyilvános
fürdőházak a társadalmi érintkezés jelentőséggel bíró helyszínei. A
Rác fürdő alapjai e korból származnak. Mátyás korában már „királyi
fürdőknek” hívták a fürdőházakat, mivel maga a király is
rendszeresen látogatta őket. Bizonyítja ezt a várból a Rác fürdőhöz
vezető fedett folyosó is.
Török kori fürdők
Budapest fürdőinek történetében az újabb nagy korszaka a török
hódoltság 150 éves korszakához köthető. A gyógyvízforrásokra
épített, merőben más és sajátos stílus a közösségi fürdőkultúrát
testesítette meg. A Duna jobb oldalán nyolc fürdőt létesítettek,
melyek között volt kisebb és nagyobb jelentőségű is. A török fürdők
ilidzsá (zöldoszlopos fürdő) vagy más néven kaplidzsá
fajtája volt itt megtalálható. A művészi kivitelezésű és díszítésű
fürdőket vallási okokból a források fölé építették (az iszlám vallás
szerint a testi tisztálkodásra csak a folyóvíz alkalmas, az állóvíz
nem), ahol fürdőzés előtt leöblítették testüket. Ebben az időszakban
váltak a fürdőépületek Buda legnevezetesebb és legmegbecsültebb
épületeivé. Ebből az időből maradt ránk a Rudas fürdő és a
Király fürdő, illetve a Rác fürdő kupolás medencéi. Szolimán szultán
és Szokoli Musztafa a XVI. században kibővítette a római korból
származó Császár fürdőt.
A XVIII. században
A török uralom végével a fürdők dicsfénye megfakult, állapotuk
romlásnak indult. A XVIII. század elején születtek az első olyan
tanulmányok, melyek a budai hévforrások és azok egészségre gyakorolt
hatását fejtegették. Mária Terézia 1762-es rendelete alapján került
sor az ásványvizek, „a kincstár terhére végzendő analizálására és
jegyzékbe foglalására”. A budai fürdők harmadik nagy korszaka a
felvilágosodás korában kezdődött.
1812-ben,
Kitaibel Pál
botanikus és kémikus javaslatára kezdték összegyűjteni a
hévforrások gyógyerejéről szóló adatokat, melyből Magyarország első
hidrográfiája is elkészült. Az orvostudományok, a balneológia, és a
mélykúti fúrási technika vívmányai új lökést adtak a fejlődéshez.
Ismertté vált Magyarországon az északi fürdőkultúra is, amely főleg
hőhatásokon alapult - ilyen volt a szauna, a hőlég- és gőzkamrák, a
hidegvizű medencék. 1867-ben a technikai haladásnak volt köszönhető
a
Zsigmondy Vilmos által fúrt I. margitszigeti kút, mely Budapest
első melegvizű artézi kútja lett. Ezt követte a Városligetben, a mai
Hősök tere alatt található I. számú kút kifúrása, melynek
munkálatait 1868-ban kezdték és 1878-ban fejezték be. Számos fürdő
megújult és újjáépült, így a Császár- majd később a Lukács-fürdő is.
Megépült a margitszigeti Szent Margit Gyógyfürdő, elkészült a
Rudas-fürdő uszodája. 1891-ben megalakult az Országos Balneológiai
Egyesület, melynek tagjai között számos neves szakember volt. Céljak
között szerepelt, hogy széles körben megismertessék és
népszerűsítsék a hazai fürdőket és vizeket, hogy gyarapítsák a
balneológiai- és orvostudományi ismereteket.
A XIX. században
1922-ben megalakult a Budapest Fürdőváros Egyesület. 1930-ban
alakították meg a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi
Bizottságot. 1934-ben Budapest megkapta a „Fürdőváros” címet, majd
ezt követően 1937-ben (a Budapest Fürdőváros Egyesület
kezdeményezésével) került sor az első Nemzetközi Fürdőváros
Kongresszus megrendezésére, melyre 30 országból 342 külföldi vendég
érkezett.
A XIX.
század végén épült ki a Lukács fürdő és az Ybl-féle hatalmas
margitszigeti együttes - amelyet a második világháború óta
legfeljebb fényképről ismerhetünk -, míg két legpazarabb fürdőnk, a
Széchenyi és a Gellért a XX. század elejétől fogadja a közönséget.
Jól ismert, hogy a Széchenyi építését Zsigmondy Vilmos korábbi
artézikút-fúrása tette lehetővé. A fürdő korábbi, Czigler Győző-féle
épülete 1913-ban készült, de a szabadtéri medencék és az azokat
keretező neobarokk szárnyak csak 1927-ben épültek meg. Ez az
együttes Európa egyik legnagyobb intézménye a maga műfajában. A
Gellért 1918-ra készült el a szállodával együtt a főváros
beruházásában (Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr, Stark Izidor a
tervezésében).
Ne hagyjuk említés nélkül a
Hungária fürdőt, amelynek komplexuma
1893-tól kezdődően a Nyár utca és a Klauzál utca között több egykori
bérházat épített magába. A Dohány utcai szárny - amit ma már a
szomszédos Continental Szállodával együtt csak romként láthatunk -
1908-ban készült el, Ágoston Emil tervei alapján.
A XX. században
Ezeknek az intézményeknek nem csak a gyógyításban volt egyre
jelentősebb szerepük, de mint tisztasági fürdők is szolgálták a
város egészségét, hiszen akkoriban lényegesen kevesebb fürdőszoba
volt a lakásokban, mint napjainkban. S eközben a gőzfürdő működött a
társasági élet divatos helyszíneként is, éppen mint a kávéházak vagy
a vendéglők. Jeles íróink egy-egy átmulatott tabáni éjszaka után a
Rác vagy a Rudas fürdőben gyűjtöttek erőt a következő naphoz. A
kádfürdők titkos légyottok helyszínének is megfeleltek. A sportolás,
a kimondottan uszodai jellegű használat először a Császár, a Rudas,
a Lukács fürdő sajátja volt, a
Nemzeti Sportuszoda csak az 1930-as
évek elején készült el. Ekkor persze még működtek a dunai uszodák, a
hajókon kialakított, lécrácsokkal védett szabad vízi létesítmények.
A strand mint modern intézmény az 1920-as évektől terjed Pesten és
Budán. A legjelentősebbek a Palatinus, a Csillaghegyi strand és a
Római fürdő, de Csepeltől Pünkösdfürdőn és Kispesten át Cinkotáig
valóságos strandgyűrű jött létre Budapest körül.
A teljesség kedvéért még meg kell említeni a vízgyógyintézeteket -
melyek egyfajta szanatóriumként működtek például a Liget és a
Városmajor közelében, a Margitszigeten. Az Erzsébet sósfürdő a mai
Tétényi úti Szent Imre Kórház területén gyógyított és
szórakoztatott, forrása ma is megvan.
A Dagály fürdő, az Újpesti uszoda,
a Paskál fürdő kiépítése, a
rekonstrukciók mellett számos más, kisebb-nagyobb beruházásra is sor
került. Létrejött a tanuszodák hálózata, elkészültek a
versenyuszodák, s kerületi beruházásban is olyan nagyobb
létesítmények, mint például a Kondorosi úti Nyéki Imre uszoda. Nem
feledkezhetünk meg a szállodák - Thermál, Hélia - fürdőiről sem,
amelyek tovább gazdagítják a budapesti kínálatot.
Forrás:
Wikipédia, Budapest Magazin
|


|