|
A honfoglaló magyarok valószínűleg a Duna keleti partja mentén
érkeztek a magyar főváros területére. Árpád, a hadvezér,
Csepel-szigetet választja nyári szálláshelyéül, majd „Árpád vezér
összes főemberei - írja Anonymus - tábort ütöttek Soroksáron túl a
Rákos vizéig, s midőn látták, hogy mindenfelől bátorságban vannak,
és senki sem bír nekik ellentállni, átkeltek a Dunán. A révet, ahol
az átkelést végrehajtották Magyar révnek nevezték el. Mikor odaát
voltak, tábort ütöttek a Duna mellett a felhévizekig (a mai Császár
és Lukács fürdő térségéig). Másnap pedig Árpád vezér minden
főembere, Magyarország valamennyi vitézével együtt bevonult Attila
városába... Ugyanezen a helyen Kündünek, Kurszán apjának földet
adományozott... (Kurszán, a honfoglaló magyarság szakrális
főfejedelme) fiának még egy várat népe őrizetére. Kurszán azután ezt
a várat a maga nevéről neveztette..."
Attila városa elnevezésben - mely a rómaiak Aquincuma - a hun eredet
legendája tükröződik. Más krónikák Etzelnburgnak, Etilburgnak, vagy
éppen frank-trójai eredetű Szikambriának említik Aquincumot, a
későbbi Óbudát. Kurszán vára, azaz a főfejedelem téli szállása a
rómaiak amfiteátrumából lett. Ez az építmény nemcsak alakjánál és
monumentalitásánál fogva mutatkozott alkalmasnak arra, hogy nomád
fejedelem szállásául válasszák, hanem földrajzi fekvése miatt is. A
Duna jobb parti, az Esztergom felől nyugatról, s a Megyeri réven át
keletről érkező fontos utak találkozási pontjában áll, s védelmi
szempontból is helyesnek mondható a választás, mert kelet felől a
besenyők, nyugatról pedig a frankok ellen meglehetősen jól védhető
ez a terület. A keleti támadók könnyűszerrel rohanhattak ugyan a
Kárpátoktól a Dunáig, de a széles, nagy folyam jó védelemnek
bizonyult. A nyugati támadóknak a Dunántúli-középhegység erdővel
sűrűn borított vonulata állta útját.
Kurszánvára körül a honfoglalást követően nagyszámú katonai
telepítés történt. Taksony fejedelem a dunai forgalom vámolását nem
Óbudáról, hanem a pesti oldalról végezte. A pesti rév melletti nagy
római vár köré a kereskedelmi és üzleti szellemű mohamedán,
böszörmény kálizokat telepítettek fejedelmeik. A magyarok
szaracénoknak nevezték őket.
A honfoglalás utáni viszonyok elemzése arra az eredményre vezet -
amint arról a korszak legkiválóbb magyar szakértője, Győrffy György
tájékoztat, hogy Óbuda a X. század közepéig fejedelmi központ volt.
Ha ez a helyzet 955 után meg is változik, de úgy látszik, hogy
továbbra is megmarad olyan helynek, ahol a fejedelmek alkalmilag
megfordulnak, majd pedig a királyi birtokszervezet berendezésekor
udvarház és gazdasági szervezet épül ki területén. Jelentőségét mi
sem bizonyítja jobban, mint a közeli Fehéregyház királyi kápolnája.
A budai és pesti fejedelmi szállások azonban rövidesen elvesztik
jelentőségüket. Ugyanis Géza fejedelem kapcsolatba lépett I. Ottó
császárral, hogy szétszakítsa az országot két oldalról bekerítő
német-római és bizánci szövetséget. A nyugatról fenyegető veszély
elmúltával feladja a kurszánvári, azaz óbudai fejedelmi központot, s
a biztosabb Esztergomba teszi át székhelyét.
A magyar uralkodó központjának helye, az „ország közepe" az
államalapítás évszázadában gyakran változik. Esztergom megőrzi az
első székhely rangját még a XI. század elején is, amikor már a
várszervezet egységes kiépítésére, s az egyházszervezésre is sor
kerül.
I. István király azonban 1018 táján az „ország közepévé" a minden
betöréstől távol eső, az európai szárazföldi közlekedés útvonalában
levő (Székes)Fehérvárt emeli.
Budán azonban marad valami királyi udvarhely, mert Orseolo Péter,
akire István király megtört állapotában a főhatalmat ruházza, ott
még 1038 előtt prépostságot alapít s bazilikát épített.
Feltételezhető, hogy a település Péter egyik felkoncolt hívétől a
„szakállas Budától" nyerte a Budavár nevét. Buda az ottani udvarhely
élén állhatott. A névből következtethető, hogy a hajdani aquincumi
katonai tábort - a fontos dunai rév mellett ahol a prépostságot is
emelték, e korban várrá alakítják át. A mai Fő tér és a mögötte
fekvő háztömb területe a Vöröskereszt utcáig képezi az ősi Budavár
központját.
A XII. század derekán indul meg Budavár fejlődése. Prépostját a
királyi oklevelek az országos méltóságok sorában említik. Az a
jelenség pedig, hogy már 1186-ban azonos személy viseli a
prépostságot s a királyi jegyző tisztét, Budavár és a királyi
kancellária szoros kapcsolatát sejteti.
III. Béla „királyi székhelyet állított magának a Duna mellett, a
hévizek fölött - írja Anonymus -, minden régi épületet, amit ott
talált, megújított, és az egészet erős fallal vétette körül. Ezt
magyar nyelven Budavárnak, a németek pedig Ecilburgnak hívják".
II. Endre azonban Budavárát minden haszonvételével egyetemben
1212-ben a prépostságnak adományozza, de már az 1226. utáni években
a korábbi királyi vár közelében, a mai Korvin köz telkeinek
megfelelően, királyi palotát épített. Utóda IV. Béla leginkább innen
intézi az ország ügyeit. Itt ítélkezik az alországbíró is. Anonymus
Óbudán a királyi lak mellett a királyi ház őrségéről is ír.
Budától, mely akkoriban a mai Alagút utcáig terjedt, Felhévíz néven
hamarosan elkülönül a déli rész, a meleg vizű fürdők melléke, de
továbbra is hozzá tartozik a Margitsziget, Nyulak szigete,
Nyúl-sziget, vagy éppen Budai sziget néven.
Pest is rohamosan fejlődik. A böszörmény kálizok vezető szerepét a
németek veszik át, akik 1220 körül a rómaiak nagy várát lebontják,
és meginduló építkezéseiknél felhasználják köveit.
1241. április 12-ére virradó hajnalon Batu kán tatárjai Muhinál
megsemmisítik a királyi sereget. Béla király a Felvidéken s
Ausztrián át Dalmáciába menekül, öccse, Kálmán herceg pedig Pestnek
veszi az irányt, s a dunai réven át a Dunántúlra siet.
A bal parti Pestet és környékét elárasztják a menekülők ezrei. A
súlyosan sebesült Kálmán felhívja ugyan figyelmüket a közelgő nagy
veszélyre, de tanácsát nem szívlelik meg. A javait s vagyonkáját
féltő tömeg a város erődítéséhez kezd: a mai Kiskörűt nyomvonalában
„árkot ásnak, sáncot emelnek és vesszősövényből palánkot
készítenek".
Mielőtt elkészülhetnének a munkájukkal, rajtuk ütnek a tatár
csapatok. Először csak körültáborozzák a várost, s 2-3 napos
szakadatlan nyilazással fárasztják a védőket, akik felveszik a
küzdelmet a támadókkal. A harmadik napon azután egyetlen vad
rohammal lerohanja a tatár had Pestet. Aki nem tudott időben
elmenekülni, azt válogatás nélkül gyilkolják, s a kifosztott,
holttestekkel borított várost felgyújtják. A domonkosok kőből épült
nagy kolostora azonban még áll, több ezer ember keresett itt
menedéket. A tatárok azonban felgyújtják a kőépület tetőzetét is, s
az utolsó szálig benn égnek a menedéket keresők.
A Duna azonban gátat vet a tatár áradat további terjeszkedésének: a
jobb oldal biztonságban érzi magát. Sajnos azonban olyan kemény
hideggel érkezik 1242 januárja, hogy teljesen befagy a Duna. A
budaiak tudják, hogy a támadók a jég hátán átkelhetnek a folyón,
ezért éjt nappallá téve törik a jeget. A tatárok - szokásuk szerint
- egy marhacsordát hajtanak a jégre, hogy megbizonyosodjanak
teherbíró képességéről. Az állatok átjutnak Budára.
A tatárok először Buda városát rohanják meg, s gyilkolva,
fosztogatva törnek utat, s a fal nélküli város házai között Budavár
is elesik. Batu kán Budán üti fel szállását, míg csapatai a
Dunántúlon folytatják útjukat. Csak néhány erős vár tud ellenállni.
Dúlásuknak, pusztításaiknak Ögödej kán váratlan halálhíre vet véget.
Batu visszafordítja seregeit Ázsiába, érdekelt lévén a mongol
birodalom trónutódlásában.
A király, IV. Béla azonnal hazatér. Az egész országban, szintúgy
mint Pesten, Budán és Felhévízen szörnyű pusztulás látványa fogadja
a hazatérőket. IV. Béla újjáépítő és szervező munkája során
hasznosítja a tatárjárás tapasztalatait. Várakat építtet, minél több
várat. Megbizonyosodott a városok jelentőségéről is, melyek adójára
a királyi kincstár a legbiztosabban számíthat. Számtalan tanújelét
látta annak is, hogy a fallal jól megerősített városok képesek
ellenállni az ellenséges támadásnak. De nem megvetendő a királyi
seregbe kiállítandó páncélos katonaság sem.
1244-ben IV. Béla megújítja s kiegészíti Pest város
kiváltságlevelét. Városépítő programjának legjelentékenyebbje a
Várhegy betelepítése a budai és pesti polgársággal. Időszerűvé válik
a két város lakosainak védelme, mivel 1243-ban a mongolok
visszatérésének híre érkezik Magyarországra. Béla király sürgető
kérésére IV. Ince pápa a tatárok ellen keresztes hadat hirdet
Németországban, s a hadakat Magyarországra rendeli. Ebben a feszült
légkörben születik meg a pestiek s a budaiak felköltöztetése a
Várhegyre.
1243-ban először Buda s Felhévíz magyar lakossága telepedik fel a
hegytetőre. Ők a plató északi végét, a mai Kapisztrán téri
templomtorony s a Bécsi kapu környékét szállják meg, Szombathelynek
nevezve területüket, a felhévízi jenei rév szombati vásárairól. A
pesti német polgárságnak a Várhegyre való felköltözésére csk
1247-ben, a megújuló tatár támadás vészhíre nyomán kerül sor. Ők a
Várhegy déli részén, a mai Mátyás-templom környékén telepednek meg.
Önként merül fel a kérdés, hogy azelőtt volt-e a Várhegyen bármilyen
település? Az utóbbi esztendők ásatásai szerint igen: a Várhegy déli
részén egy faluszerű település maradványai kerültek elő. A
domonkosok kolostorának maradványaira telepített Hilton Szálló
munkálatai során pedig a magyar település XII-XIII. századi
templomának falaira bukkantak a régészek.
Különböző elnevezések váltogatják egymást, részben a budai, részben
pedig a pesti polgárok új védett lakóhelyére mutatván: a telepítés
elején Újhegy, 1247-1248-ban Budai újhegy, 1255-ben Pesti hegy és
Pesti vár, 1263-tól Buda város. 1265-től Pesti újhegy, 1277-ben
Budai hegy. Budavár kiépülésével a két anyaváros neve is
megváltozik. Pestet egyszer-másszor Opest néven, s a budai vár
külvárosaként emlegetik. A rómaiak Aquincumára települt eredeti Buda
pedig már 1243-ban felveszi a ma is használt Óbuda nevet
A király különleges szerepet szán a Felhévízen települt ispotályos
kereszteseknek, a meginduló várépítkezésekben. Nekik adományozza a
távoli Szerémséget s Erdély délkeleti szögletét, de egyben őket
bízza meg a Duna vonalában is várak építésével. Egy királyi
oklevélből arra lehet következtetni, hogy a Johannita ispotályos
keresztesek a hegytetőn megindult építkezésekből is kiveszik a
részüket, hiszen IV. Béla rájuk bízza Attila városában, azaz Óbudán
és a „Duna körül" épített városokat is.
A johanniták ugyanis a Szentföldön és Szíriában a kor
bevehetetlennek ítélt erődjeit építették meg. A tatár kán udvarát
megjárt Piano Caprini így foglalja össze tanácsait a mongolok
támadásaira való felkészülés kapcsán: „Ha pedig egyes városokat és
várakat meg akarnak építeni, előbb vizsgálják meg, milyen azok
fekvése. A várak fekvésénél ugyanis szükséges, hogy hajítógépekkel
és nyilakkal ne lehessen ostromolni, legyen elegendő vizük és fájuk,
s ha mód van rá, a ki- és bejáratot ne lehessen elzárni.
Rendelkezzenek elegendő emberrel, akik váltakozva tudnak küzdeni.
Vájjanak titkos vermeket, és rejtsék bele termésüket, valamint egyéb
holmijukat."
IV. Béla 1255-ben így emlékezik meg Budavár építéséről: „A haza
védelmére alkalmas több váron felül a pesti hegyen is építettem
erős, tornyokkal körülvett várat, melynek számos lakása van."
A király egy időben a Duna mentén a tatárok ellen két várat is
építtet: Budán és Visegrádon. Sőt a budai várépítkezések kapcsán az
ellenséges keleti támadásnál szerepet játszható közeli Margitsziget
leggyengébb pontjait is megerősítik: az északi végén az esztergomi
érsek, a délin pedig az ispotályosok emelnek egy-egy erősséget.
Zolnay László, a Budapesti Történelmi Múzeum tudományos főmunkatársa
szerint Zágráb, Esztergom és Győr módjára, a védettebb Várhegyre
telepített lakosság a falakkal kerített, s tornyokkal megerősített
erdővárosban kap menedéket. Az új települést fal, illetve a
hegytetőn a sziklaperemekre épített házak gyűrűje foglalja egységbe,
úgy azonban, hogy egyes szakaszokon a házak külső fala veszi át a
várfal szerepét. A plató szélén álló egyes erősebb lakóházak
valóságos kis erődök szerepét játsszák, ezért kötelezik
birtokosaikat, hogy a házakat, tornyaikat s azok fedését mindig jó
karban tartsák.
A budai első várfalakat a tatároktól félve, gyorsan, alapozás
nélkül, a Várhegy porlékony oldalainak meredekebbé faragása során
kitermelt mállékony agyagmárgából emelik. A falak síkjából bizonyos
távolságokra a rómaiaknál szokásos patkó alaprajzú tornyok
domborodnak ki. A vár azonban nem terjed ki az egész magaslatra, a
déli, mintegy 15-16 méterrel mélyebben fekvő nyúlványa ekkor még a
falakon kívül esik s betelepítetten marad.
A "királyi lakhely, a kúria a város területén volt - a mai Táncsics
Mihály utca 9. számú telkén az ún. Kammerhof épületében ahol
egyébként a királyi pénzverő kamara is működött. A királyi udvar
Várhegyre való felköltözésének ideje 1249-1255 közé tehető, miután
IV. Béla 1249-ben vált meg esztergomi várától és adományozta azt az
érseknek. Rogerius mester 1241-ben már Óbudát mondja „másnál
alkalmasabb központ"-nak, s IV. Béla Budát az ország közepének.
Buda királyi vára és a polgárváros ekkor még egységet képez, ezért
nem a polgárság választotta bíró áll Buda élén, hanem 1264 óta az
uralkodó kinevezte rektor, aki egy személyben a város főbírája s a
vár kapitánya is. A budai vár védelme a polgárság feladata, de
ezenfelül Pest még 10 „tisztességesen felszerelt páncélos katoná"-t
tartozik a szokásos kísérettel együtt a királyi hadba küldeni.
Buda városának törvénykönyve 1400-142l-ben több szakaszban
foglalkozik a falakon belüli városnegyedek és kapuk védelmével.
Pontosan körülírja. hogy miként kell őrizni a város tűzfegyvereit
(ágyúit) s más hadszereit. S várfalak és kapuk jó karban tartása sem
kis feladat. Az örökösök nélkül elhalt polgárok vagyonának
egyharmadát a folyamatos erődítési munkák fedezésére fordítják. A
város bevételéből is számottevő summát emészt fel a falak védelme.
Nagy Lajos 1346-tól már véglegesen Budán tartja székhelyét, s ő
építteti meg a Várhegy eleddig pusztán hagyott déli nyúlványán a
várostól elkülönített első királyi palotát, illetve várat is. Az
uralkodó 1382-ben eladományozza a Kammerhofot házi kápolnájával
egyetemben, tehát ekkor már állnia kell a mai palota területén az
Anjou-kori királyi kúriának. E folyamat révén az eddigi egységes
Budavár párhuzamosan ketté válik: a déli királyi várra s az északi
falakkal megerősített polgárvárosra. Ekkor már a város élén a bíró,
a várén pedig az udvarbíró vagy várkapitány áll.
Az Anjou-kori vár, illetve királyi palota megépítése helyéül a
Várhegy déli, keskenyebb, meredek oldalú, jó természetes védelmet
nyújtó, a városnál mélyebben fekvő sziklanyelve önként kínálja
magát, hiszen az északi oldal könnyűszerrel támadható. Az
épületegyüttesből messze kimagaslik Nagy Lajos fivére, István herceg
által építtetett hatalmas István-torony, vagy István-vár. Gerő
László úgy véli, hogy talán ez az öregtorony a királyi vár első
építkezése, még a XIII. századból. A 2,70 méter vastag falú, közel
négyzetes (11,12x11,9 méter) alaprajzú tornyon eredetileg nyugat,
dél és kelet felé lőrések nyíltak. Az építménynek, melyet később
börtönnek használtak, mintegy 7 méter magas csonkja ma is áll.
Nagy Lajos építkezései lényegében az egész déli sziklaplatót
elfoglalják. A várat északról, a város felől sziklába vágott széles
árok védi. Az Anjou-vár részleteiben ismeretlen, de szorosan
kapcsolódik hozzá a Dunára lefutó két kortinafal, melyek nemcsak a
vár kelet felől való ellenséges megközelítésének vetnek gátat, de
szerepük van - a vár vízellátásának biztosítása mellett - dunai
királyi hajóhad kikötőjével való kapcsolat zavartalan fenntartásában
is.
A két kortinát a parton összekötő, a folyammal párhuzamos ún. dunai
zárófal, mely mellvédés védőfolyosóval, kőpadokkal és
kilövőnyílásokkal van ellátva, s középtájon lépcsőtorony biztosítja
a lejáratot a folyóhoz. A Kelenföldi kaputorony - a későbbi nagy
rondella területén a vár déli háromszögében kiugrik a vár zárt
testéből, így Budavárának legsebezhetőbb pontját képezi.
Az István-torony rekonstrukciós rajza
Budavára külvárosát a XIV. század második felében fallal övezve
kapcsolják a városhoz. A városfal a jelenlegi Várfok utcával
párhuzamosan csatlakozott a Várhegyhez, s a mai Moszkva tér,
Mártírok útja és Bem József utca nyomvonalát követve vezetett a
Dunához. A falon három kapu nyílt: napjaink Bem terén a Szentpéteri
kapu, a Horvát utcánál a Taschentali kapu, s végül az Ostrom,
esetleg Várfok utcánál pedig a Tótfalusi kapu.
A Duna mentén, a Szentpéter kapu szomszédságában fontos körbástyával
erősítették meg a falakat. Buda várához tartozott a Várhegytől délre
fekvő Kelenföld is (más nevén Kispest, vagy Alhévíz: a mai Tabán).
Külterülete a királyné birtoka, de egy kisebb rész a bal parti
Pesthez tartozik. Itt áll a Szent Erzsébet kórház a fürdővel, s a
Gellért püspök tiszteletére emelt templom.
Óbuda virágzó életet él. Birtokán a királyné és a káptalan osztozik.
Az itteni királynéi vár élén várnagy áll.
Budavártól nyugatra (a mai Krisztinaváros területén) a kis Logod
falu található. Ide vezetett a vár Zsidó vagy Fehérvári kapuján át
az út, s ezért Logodi kapunak is nevezték. A külterülettel alig
rendelkező kicsiny falu lakosaiból nem válik budai polgár.
A németeknek a budai Várhegyre való feltelepedésével megritkuló Pest
lakosságát a magyarok töltik fel. A várost a tatár támadás előtt
készített, majd továbbra is fenntartott árok övezi (a mai Kiskörűt
vonalában). A város kőfala csak 1444-1471 között készül el, nyolc
körbástyával és három kapuval megerősítve. A Bécsi kapu a mai Váci
utcában, a Hatvani kapu az Astoria aluljárónál, a Kecskeméti vagy
Szolnoki kapu pedig a Kálvin téri Kecskeméti utca torkolatánál
állott. A fala tetején védőfolyosó készült. A városfal Pest mellett
még két falut is magába zár, melyekből később külvárosok fejlődnek:
Bécs (illetve Újbécs) és Szentfalva (később Szent Erzsébetfalva).
Pestet nagy forgalmú rév köti össze Kelenfölddel (Kispesttel).
Buda térképe 1440. körül
(Kubinyi András szerint)
A
Várhegy viszonylag lapos északi lejtőjén támadó ellenség
visszaverésére a rövid harántfal két végén létesített védőmű
hivatott, melynek északnyugati szögleteiben egy nagy földbástya,
északkeleti sarkán pedig az Erdélyi bástya őrködött, torkában egy
magas ágyúállással. Azt, hogy a Szombat, vagy Bécsi kapuval áttört
északi falon voltak-e bástyák, nem tudjuk. A nyugati ún. hosszú
falakat bástyatornyok biztosították, de számukat nem ismerjük. A
Logodi (Fehérvári) kapu mellett a közel kör alakú Fehérvári rondella
ugrott merészen a falsík elé. Innen ágyú- és puskatűzzel egyaránt
biz-tosítható az innen északra futó hosszú fal, valamint a délre
fekvő várfalszakasz. Az Erdélyi bástyától délre húzódó, meglehetősen
zegzugos lefutású, meredek sziklafalon épült várfal nem igényelt
további erősítést.
A tulajdonképpeni vár támpillérekkel sűrűn megerősített nyugati
belső falát a 70-75 méter széles nyugati nagy falszoros szegélyezi,
melyet lejjebb egy rövidebb, s csak 20-25 méternyi szélességű
nyugati kis falszoros követ, így tehát a nyugat felől támadó
ellenségnek nem csupán többszörös harántfal állta útját, de három
egymás fölötti szintről is tüzelhettek a meredek domboldalt és a
falakat megmászó ellenségre. A keleti oldal a közeli Duna s a
meredek sziklás terep miatt megközelíthetetlen. Délkeletről a
folyamra lehúzódó két kortinafal zárja el az utat. Északkeletről a
folyam és a Várhegy közötti keskeny zsákban rohamozókat a keleti
várfal magasából, s az Erdélyi bástyáról könnyűszerrel tűz alá
lehetett venni, megakadályozva ezzel a Vízi (Szent János) kapu felé
való előretörést, vagy akár a falak megközelítését. Noha rohamra a
vár déli vége előtti lankás terep alkalmas lenne, a déli nagy
rondella, s a mögötte lévő magas ágyúállás elvette a támadók kedvét
a terep nyújtotta előny felhasználásától. A körbástya megközelítését
pedig széles szárazárok, s a külső partjára hányt sánc akadályozza
meg.
Éppen ezen okokból kifolyólag Budát az ostromlók rohamai elsősorban
északról és nyugatról, s csak kisebb részben dél felől érik. Budavár
védelme legjelentékenyebb tényezőjének a Várhegy nyújtotta
természetes terep bizonyult, melyet a jól megválasztott helyeken
létesített védőművek határozottan támogattak.
Mi Buda hadászati jelentősége a későbbi századok során?
Buda valóban az ország közepe, szinte az ország centrumában fekszik.
A lábánál elfolyó Duna nemcsak nyugattal köti össze a királyi
székhelyet, de déllel és kelettel is. A nagy folyam Buda
kereskedelmi életének egyik éltetője, viszont katonai szempontból
gyakran hátrányosnak bizonyult. Az ostromgyűrűk és felszerelések,
lőszer, élelmiszerek körülményes és rendkívül terhes szárazföldi
szállítása helyett, Buda esetében lehetséges a hajókon való
szállítás.
1526-ban Mohács térségében hajókon szállítják le a várból az
ágyúkat. A Szapolyai János, vagy a törökök kezén lévő Buda Habsburg
felszabadítási vállalkozásai során pedig a dunai vízi úton
szállítják le Buda északi előteréig az ostromágyúkat és
-felszereléseket, a lőszereket s az élelmet (az egyes
Habsburg-akciók területi korlátozottsága éppen abban rejlik, hogy a
felvonuló nagy tömegű hadinép nem szakadhatott el messzire az
ellátást biztosító Duna vonalától).
De nem megvetendő a Duna szerepe Buda védelmét illetően sem, hiszen
a keleti, délkeleti, sík alföldi térségek felől érkező ellenséges
támadásnak a Duna-parton okvetlenül meg kell torpannia, el kell
akadnia. Az átkelési előkészületek, a számottevő katonai erő
átjutása a nyugati partra, kizárja Buda meglepetésszerű megtámadását
ebből az irányból. Jelentős sereg a pesti oldalról a budaira csak
fáradságos munkával juthatott át.
A királyi székhellyé vált Budáról utak indulnak az ország minden
részébe, s a szomszédos országokba. A pesti oldalon a
legfontosabbnak a Hatvan-Eger-Kassa-Lengyelország; valamint a
Nagyvárad-Szolnok, s a Szeged-Kecskemét útvonal bizonyult. De éppen
katonai szempontból nem hagyható figyelmen kívül az északi irányban
haladó, Pestet Váccal összekötő út sem, mely Komárommal az Ipoly
völgyébe leágazva pedig a nógrádi-honti várakkal, a Garam völgyén át
pedig a bányavárosokkal teremt kapcsolatot.
Hadászatilag rendkívül fontos a Duna jobb partján, a budai oldalon
húzódó úthálózat. Kulcsfontosságúnak mondhatjuk az ősi nyomvonalon
haladó szerémségi utat, mely Eszéknél lépi át a Drávát. Óbudáról
indul ki a folyam nyugati partján futó út, mely Szentendrén,
Visegrádon és Esztergomon át Győr és Bécs felé veszi az irányt.
Esztergommal és Székesfehérvárral is jó út összeköttetése van a
budai várnak. De éppen Buda szempontjából nem közömbös az
Esztergomot Bicskén, Zámolyon, s Lovasberényen át Fehérvárral
összekötő útvonal sem. Ez a jó úthálózat fokozza a
Buda-Esztergom-Fehérvár háromszög hadászati jelentőségét.
Azt kell még tudnunk, hogy a királyi székhelynek Esztergomból Budára
kerültével a bécsi főútvonal Bicskén, Bánhidán, Kocson és Győrön
halad át, mely Esztergomot elkerüli.
A Buda-Esztergom-Fehérvár háromszög a török elleni háborúk korában
kap fontos hadászati jelentőséget. A három vár birtoklása lehetővé
teszi a budai katonai, közigazgatási és kereskedelmi bázis
biztosítását. Főleg ezért törekednek a három várnak a megszerzésére
és megtartására a törökök. De a keresztény oldal ugyanezen
megfontolás alapján iparkodik a hadászati háromszög két nyugati
fekvésű sarkpontjának: Esztergomnak és Fehérvárnak a megszerzésére,
hogy gyengítse Buda pozícióját. A hadászati háromszöget egész sor
kisebb erődítmény, erődített hely szilárdítja, biztosítja. A Buda
birtokában lévő törökök a Duna-parti fő közlekedési út mentén, a
bicske-dorogi leágazásnál építik meg Dsánkurtarán nevű erős
palánkvárukat.
|
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
