|
A középkori várpalota 1686-os pusztulásához hasonló sorsra jutott az újkori
királyi palota is. A második világháború felszabadító ostromakor - 1944 végén -
a háborút már elvesztett német seregek több tízezres csoportja ide húzódott
vissza, és értelmetlen védekezésével romhalmazzá változtatta.
| |
Fényképalbum |
|
HIRDETÉS
Az előrenyomuló szovjet csapatok főparancsnoksága 1945. február 13-án adta
közzé, hogy "másfél hónapos ostrom kemény küzdelmei
után befejezték Budapesten a körülzárt ellenséges kötelékek megsemmisítését, s
ezzel teljes egészében elfoglalták a magyar fővárost". Az ostrom során Pest és
Buda egyaránt sokat szenvedett, de talán a budai Várnegyedet érte a legnagyobb
kár; szinte a felismerhetetlenségig romhalmazzá vált. Ehhez hozzájárult az a körülmény, hogy a Vár-hegy mélyén volt a német katonai parancsnokság
főhadiszállása, a palotában német katonaságot szállásoltak, az alagutat német
tankok, páncélosok töltötték meg. "Furcsának tűnik talán - írta akkor az angol
New Cronic -, hogy ekkora erőket vontak Budára a németek, de ennek a
frontszakasznak tulajdonították a legnagyobb jelentőséget".
Az ostrom után sokáig égett még a palota épülete; vannak, akik a kupola
robbanásszerű lángra lobbanására is emlékeznek. Az izzó, parázsló épületet
hetekig nem lehetett megközelíteni.
Nehéz lenne itt részletesen leírni azt a mérhetetlen nagyságú kárt és rombolást,
amely a budai királyi palotát érte az ostrom során. Ezt talán a leghívebben az
1945-ben készült fényképfelvételek tükrözik, amelyek még azokat is megdöbbentik,
akik a pusztulást a valóságban is látták, és csupán felelevenednek élményeik.
Az emberek a pesti Duna-partról hosszú évekig láthatták az üresen,
koponyaszerűen meredező, kiégett rompalotát, amelynek dunai oldalát a Lánchíd
vízbe merült maradványaival együtt örökített meg a ma már ismeretlen nevű
fotóművész.
A romba dőlt Lánchíd, mögötte a királyi palota romjai
Egy másik archív felvétel a fedés nélküli kupolavázról készült, és a
"híd
nélküli Dunán" tekint végig, bemutatva Európa legszebb hídjainak vízbe
robbantott sorát. A megroppant, Dunába merült hídroncsokat szovjet utászok
pontonokra fektetett gerendákkal, pallókkal kötötték össze, hogy némi
kapcsolatot teremtsenek az erőszakosan kettészakított főváros éledező két
városrésze: Buda és Pest között.
Vigasztalan látványt nyújtanak a felvételek a palota közvetlen környezetéről is.
A következő - ugyancsak a kupolából felvett - archív fénykép az északra fekvő
Sándor-palota (a volt Miniszterelnökség) földig leomlott épületét, mögötte a
Várszínház s az egykori
karmelita kolostor megtépázott
tetőzetét szemlélteti.
A gondos fotós a kiégett kupolát is megörökítette; egyik felvételen belülről, a
görbült, kilágyult anyagú acélvázat, a másikon kívülről, magát a
tűztől és légnyomástól tönkrement héjazatú, romos alépítményű teljes kupolát. A kép az Oroszlános udvar északkeleti sarkát is mutatja, a katonai
gépkocsik roncsaival és törmelékkel borítva. Mindenhol rom és omladék, sehol egy
ép ablak vagy ajtó, a homlokzatok kőburkolatán - nemcsak itt, hanem körben az
egész
épületen is - megszámlálhatatlan, kisebb-nagyobb, repeszdarab okozta sérülés.
A kőpárkányok, tetőmellvédek, korlátok összetöredezve, ledőlve. A trónterem
előtti négyoszlopos kolonnád fölött - amelynek egyik oszlopa ledőlt - August la
Vigne becsi szobrász 1853-ban mintázott allegorikus szobrai (az Erő, a Béke, a
Vallás és az Igazság) roncsolt arccal, megtépázva tekintenek a mélybe. A
kolonnád fölötti párkányon álló, vázadísz és barokk óraépítmény mutatója a
tizenkettő és egy óra között állt meg, de hogy melyik napon, azt már sohasem
tudhatjuk meg. A kép bal oldalán látható a kupolaszárny Diplomata lépcsőjének
boltozatos előterébe vezető kocsiáthajtó kapuja - amelyet az 1800-as évek közepe táján ugyancsak
A. la Vigne készített - tönkrement. A képen jól kivehető, hogy az épületszárny
födéméi - köztük a Diplomata lépcső feletti boltozat is - bombatalálat
következtében beomlottak.
Megdöbbentő bepillantani a kupolaromból az épület belsejébe is. Sok helyütt a
legalsó épületszintig leszakadtak a födémek, leomlottak a falak, minden, ami
éghető volt, megsemmisült. Egy, a kupolából déli irányba mutató felvétel a Mária Terézia és a III. Károly-féle szárnyak udvari traktusának romos
állapotát örökítette meg. Itt a tetőzet és az 1, a 2 és a 3 emelet fölötti
famennyezetek egészen a földszinti boltozatokig leégtek. Az első emeleti
"királyi traktus" díszes teremsora, a királyi és a királynői lakosztály pompás
belső kiképzése és pótolhatatlan korabeli berendezése teljesen megsemmisült. Az
ugyanezen az emeleten levő trónterem stukkómennyezete beomlott, freskói
megsérültek. A többi emeleten az uralkodó kíséretének vendéglakosztályai,
főhercegek, főudvarmesterek, grófi kamarások és a hozzájuk tartozó hercegi
nevelők, lakájok - bár kevésbé díszes, de főúri módon berendezett - lakrészei is
hasonló sorsra jutottak. A képen még felfedezhető - a helyreállításkor elbontott
- az Oroszlános udvarból a déli épületszárnyba vezető (A. la Vigne által 1800
közepe táján faragott), sérült Király lépcső kapuja, valamint az ún.
Távirda-kapu, Sennyei Károly Háború
és Béke szoborcsoportjával keretezve (amelyet viszont eredeti állapotában
állítottak helyre).
A következő archív felvétel a kupolaszárny, az Oroszlános kapus
összekötő nyaktag és a krisztinavárosi szárny északnyugati sarkának romos felső
szintjét mutatja. A kép alján a Vártemplom bejárati előterének és a Diplomata
lépcsőnek a traktusa teljesen összerombolva látható; födéméi bombatalálat
következtében leszakadtak, falai többségükben leomlottak, éghető berendezése
elpusztult. A bombák több helyen a templom csehboltozatát is áttörték, s belső
terét is megrongálták. A krisztinavárosi szárnynak az összekötő nyaktaghoz
csatlakozó északi traktusa födémét is bomba lyukasztotta át; a korona itt levő
páncélterme és a koronaőrség teremsora tönkrement. (A koronázási
volt várkapitány ostrom utáni összeállításából: "elpusztult 1900 m2 régi és 2600
m2 újabb, berakásos táblás parketta és 9400 m2 mintás tölgyfa parketta; 6600 m2
fehér és 3500 m2 aranyozott, továbbá 1400 m2 gazdagon aranyozott
stukkómennyezet".
 A dunai
főhomlokzat és a kupola
A volt királyi palota rekonstrukciójának legnehezebb és legtöbb vitát kiváltó
feladatát az épületegyüttes városképet befolyásoló, dunai főhomlokzatának a
megoldása, kupolájának újjáformálása képezte. A köztudatban "kupolakérdésként"
élt ez a probléma, és még ma is sok vitát kavar: van, akinek tetszik az új
kupola, és van, aki nem tud megbarátkozni új formájával. Pedig ma már csak
kevesen vagyunk, akik még épségben láttuk a régit, a többség csupán képekről
ismeri.
Hogyan is alakult, hogyan is formálódott ez a kupola, milyen tervek,
elgondolások születtek 1945-től a megvalósulásáig? Miért tartott a
palotaegyüttes újjáépítése
közel negyven évig? Mennyiben segítették a tervezőket, építőket azok a nagy
létszámú és tekintélyes szakértőkből álló bírálóbizottságok, amelyek tagjai
beleszólhattak a kupola formálásába?
Lényegében hat tervváltozat született - számtalan variációval -, amíg kialakult
a végleges megoldás. Több változatot jóvá is hagytak, de ezeket valamilyen okból
mégsem valósították meg. Rajzokkal, fotókkal, jegyzőkönyvek szövegének
idézésével igyekszünk hűen visszaadni a tervezők és a bírálók véleményeit, az
olvasóra bízva értékelésüket. Milyen is a mára már elkészült újjáépült Budavári
Palota?
Az újjáépítés
kezdete
A felszabadulás után a háborús romok eltakarítása és a helyreállítási munkák
országszerte elkezdődtek; így volt ez Budán is, először a várbéli lakónegyedben,
majd a Vár területén.
A Vár évszázadok alatt betöltött politikai szerepe, topográfiailag kiemelt
jelentősége többé-kevésbé mindnyájunk előtt ismeretes. Nem szólva arról, hogy a
Budavári Palota Budapest városképének egyik döntő eleme, a Parlamenttel együtt
leglényegesebb dominánsa. Egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy a palota és
a várnegyed egész területét - műemléképületeivel együtt - különleges
elbírálásban kell részesíteni. Hiszen a régmúlt korok fejlettségének,
kultúrájának, művészetének hordozói, tárgyi emlékei a fennmaradt épületek: a
műemlékek.
A felszabadult Buda városképét elcsúfító romhalmaz jövőjének sorsa a laikus
közönséget és a hozzáértő szakembereket egyaránt foglalkoztatta. A nyilvánosság
bevonásával egyre szélesebb körű vita indult meg, a napi sajtó is egyre többet
foglalkozott a kérdéssel. Felmerült olyan gondolat is, hogy romokban kell hagyni
az épületeket, gyászos emlékeként a háború szörnyű pusztításának (ezt általában
azok szorgalmazták, akik elítélték a királyság intézményét és a vele kapcsolatos
nemzeti dolgokat - a szerk.). Vagy legyen egyetemi város; de elhangzott olyan óhaj is
- erre azonban
hosszú évekig kellett várni -, hogy legyen a kultúra, a művészet otthona, amint
arra sok európai egykori királyi palota esetében láthatunk követendő példát.
Nemcsak a palota jövőbeni felhasználásáról, hanem helyreállítási módjáról,
építészeti stílusáról, formai kialakításáról is megoszlottak azonban a
vélemények; a laikus közönség körében és a szakemberekben egyaránt
bizonytalanság uralkodott.
A helyreállítás céljáról, módjáról, egyszóval a palota új rendeltetéséről
nemhogy döntés, de még elképzelés sem született, amikor 1945 augusztusában idősebb
dr. Kotsis Iván építészi ügyszeretetből, saját kezdeményezéseként, az Épületek
és tervek című könyvében tervtanulmányt tett közzé a palota dunai homlokzatának
újjáépítésére és a kupola újraformálására. Javaslatában, szakítva a szecessziós
tetőidomokkal a Zillack-fele csillagvizsgáló tornyára emlékeztető
felépítményt helyezett.
Kotsis Iván első terve
"A megrongált kupola, amely részletképzésében erősen eltávolodott az épület
alapstílusától a század elején
dívott szecessziós irányba, és amelynek hengeres-kupolás alapformája egyébként
is idegen a szigorú kubikus-geometrikus tömbökből álló franciás építmény tömegei
között, nem maradna meg eredeti formájában, hanem helyére ebbe a stílusba jobban
beillő lapos fedésű, kiemelkedő felépítmény kerülne, amelynek architektikus
elhelyezkedése a Habsburg-terem megmaradó alépítményen máris szervesen elő van
készítve. Ily lapos fedésű felépítmények a XVIII. század folyamán sok esetben
készültek, így az Esterházy-palotán, az egri érseki líceumon és több külföldi
példán; a Mária Terézia alatt épült
középső tömbön, a Duna felől csillagvizsgáló céljára hasonló tömegű építmény
állott" - olvasható a terv leírásában. A javaslat azt a felfogást is tükrözte,
hogy az új felépítmény megoldása a középületjelleget hangsúlyozza, szemben egy
bármilyen megfogalmazású, de mégiscsak szakrális jellegű kupolával. Ezt a
felfogást a későbbiek során kidolgozott második tervváltozat alapul is vette.
Az 1949-ben elkezdett és 1985-ben befejezett újjáépítés tulajdonképpen két
tervezési-építési periódusra osztható. Ez idő alatt lényegében hat tervváltozat
- esetenként alternatívákkal - készült, amelyekből négy nemcsak alaprajzában,
hanem külső megformálásában is jelentősen eltért egymástól.
Az újjáépítés első szakasza
(1949-1957)
Az újjáépítés második szakasza (1957-1985) |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
