|
A
falu pontos elhelyezkedését nem ismerjük, de határait
hozzávetőlegesen meg lehet határozni. XIII. századi oklevelek
tanúsága szerint Sasad szomszédjai Kis-Pest (mai Tabán) és Örs (mai
Budaörs) voltak. Egy 1302-es oklevélben a Fehérvár felé vezető
országútnál ért véget, vagyis nagyjából a mai Sas-hegy táján
kereshető.
HIRDETÉS
Kis-Pest és Sasad határa a mai
Sas-hegy táján kereshető. Sasad a XV. század második feléig Budával volt
határos, de ezután Mátyás király adományozása után Buda külterületévé vált.
Mivel Nevegy Sasad területéből lett kiszakítva, ezért Sasad határait Nevegy
határjárásában olvashatjuk. Ennek alapján a leírók a nevegyi határ keleti
oldalán egy hegyről leereszkedve a Sasadra vezető úthoz mentek, és az úton
továbbhaladva a sasadi Szt András egyház előtt haladtak el. Az út keleti oldala
Sasadhoz, nyugati oldala pedig Nevegyhez tartozott. Ez a határvonal véleményünk
szerint a mai Sasadi út környékén haladt, a falut a hegy lábánál, a mai Budaörsi
út fölött kell keresni.
Sasad királyi birtokban lévő szőlőtermelő település volt, s a késő középkorban
egyik utolsó maradványa az egykori kiterjedt budai királyi birtoktestnek. Mint
királyi birtokot adományozta Mátyás király 1469 után Buda városának. Ez idő
előtt a visegrádi vár uradalmához tartozott. Nem tudjuk pontosan mikor, de
biztosan 1228 előtt adományozta el a király Sasad területéből Nevegy falut a
pécsváradi bencés monostornak. 1256-ban a Nánabeszter nembéli Nána fia Nána egy
sasadi libertinus-át adta Berki Chom fiainak (1256), majd a magtalanul elhalt
Berki Tamás birtokrészeit 1323-ban Szécsényi Tamás erdélyi vajda kapta adományba
a királytól (1323).
Területe a szomszédos Örssel és Kis-Pesttel együtt ki lett véve a veszprémi
püspök joghatósága alól, majd közvetlenül az esztergomi érsekhez tartozott,
amely királyi alapításra vall.
A falut 1236-ban említik meg legelőször, mikor is a sasadi Szent András egyház
és a Kis-pesti Szent Gellért plébániaegyház kápolnájának mondják. Az
alávetettség jeleként a kispesti plébánost illette a sasadi pap dézsma
jövedelmének negyed része, amelyet IV. Béla király 1236-ban a kispesti egyház
kegyuraságával és egyházi jövedelmeivel együtt adományozott el az általa
alapított péterváradi ciszterci monostornak.
A XIII. század második felében a kispesti plébánia egyházi jogainak megszerzése
érdekében a veszprémi püspök folyamatosan perelte a sasadi dézsmából származó
negyed részt is, amelyet 1302-ben meg is kapott. A sasadi plébános azonban a
szomszédos hasonló jogállású plébánosokkal együtt sikeresen védelmezte
különállását Lodomér érsek mára elveszett privilégiumára hivatkozva. Eszerint a
sasadi plébánia dézsmája az érseket illeti, a plébános pedig az esztergomi érsek
zsinatát köteles látogatni. Végül a XV. század elején külön pápai megerősítés
tette megkérdőjelezhetetlenné az egyház exempt státuszát.
Zsigmond király 1390-ben a sasadi egyház feletti királyi kegyúri jogot és a
hozzátartozó összes jövedelmet (Örssel együtt) eladományozta az esztergomi
káptalannak (a pápa jóváhagyását 1391-ben nyerte el), amely azután a középkor
végéig háborítatlanul birtokolta azt. Ekkor már nincs szó a tized negyed
részéről, a veszprémi püspökség 1302-ben szerzett jogáról, ennek sorsa források
hiányában nem ismert.
A hosszantartó pereskedések, mint láttuk, az egyházi hatalom egymásnak
ellentmondó értelmezése körül folytak a területileg illetékes veszprémi püspök,
valamint a királyi magánegyház jogaira hivatkozó plébánosok és az esztergomi
érsek között. A háttérben azonban nagyon komoly gazdasági érdekekről volt szó.
1332-ben a pápai tizedszedők a sasadi plébános jövedelmét 22 márkára becsülték,
aki ennek alapján 123 garast fizetett. Ez az összeg meghaladta a Felhévízi
keresztesek, a kispesti Szent Gellért egyház jövedelmét, nagyjából megegyezett a
budai Szent Péter mártír plébánia és a szomszédos Örs jövedelmével.
A Buda környéki falvak átlagosan 3-7 garast fizettek a pápai tizedszedőknek.
Kimagaslóan magas volt tehát a sasadi plébános jövedelme, amely szinte kizárólag
a szőlődézsmából származhatott. Ezt a képet megerősítik későbbi adataink is.
1426-ban az esztergomi káptalan a frissen egyesített sasadi és Örsi dézsmák első
év termésének feleként 50 forintot fizetett a pápai kincstárnak. 1531-ben
a káptalannak járó sasadi dézsma összesen 131 forint volt. Az ebből az évből
ránk maradt szőlődézsma jegyzékben olvashatjuk a sasadi határ szőlődűlőinek
neveit, de ezek között a nevegyi dűlők is szerepelnek, mivel Nevegy a sasadi
plébánia dézsmakerületéhez tartozott.
Maga Sasad falu a XIV. század végétől fogva egyre inkább elnéptelenedett. Az
1391-ben kiállított pápai oklevél szerint csak kevesen lakták. Az 1450-es évek
végétől eltűnik a falu megnevezése (utoljára 1452-ben) és helyette a hegy és
szőlődűlő (rnons, promontorium) kifejezéseket kezdik használni. Mátyás
adományában földnek, illetve pusztának (terra vem sive praedium) nevezte - ekkor
tehát már lakatlan volt - templomáról azonban megemlékezett, eszerint az még
állt ekkor. A falu helyét 1531-ben már csak dűlőnév őrizte, plébánosát mégis
megemlítették a dézsmaszedés során (1531). |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
