|
A
tatár támadás elől elmenekülő IV. Béla király 1243-ban, egy évvel
Pest felégetése után újból Budán van, ahol hatalmas erőfeszítéssel
kezdett dolgozni az ország védhetővé tételén. Az 1250 körül íródott,
s a pápának szánt leveléből tudjuk, hogy a Duna vonalát várakkal
erősítette meg az ország közepén, s ezek védelmét a johannita
lovagok szakértelmére bízta.
HIRDETÉS
Ugyan a levélből nem derül ki, hogy
mely várakról van szó, hisz nem nevezte meg őket, ám jól tudjuk, hogy két Duna
menti vár felépítését valósította meg rövid időn belül. 1255-ben készen állt
Budán az új vár, amelyet a Kispest és Buda közötti lapos fennsíkú hegytetőn
emeltek. 1259-ig pedig elkészült a visegrádi vár, amely alá rögtön megépítették
a völgyzáró fallal erősített alsóvárat is. Ez utóbbi vár a királynénak és a
szigeti apácáknak hivatott menedékül szolgálni vész esetén.
A tapasztalatok alapján elmondható volt, hogy korábban sem a síkságon épült Pest
városát, sem a kisméretű budai (óbudai) királynéi várat nem lehetett megvédeni a
mongol támadás elől, vagyis muszáj volt egy olyan erősítést emelni valamely
magaslaton, amely menedéket nyújthat egy újabb ilyen méretű támadás elől a
környéken élő népek számára.
A király a Nagyszigeten (vagy Nyulak-szigetén, lásd:
Margitsziget)
Szűz Mária tiszteletére kolostort alapított, amelyben a vezeklő életmódot
folytató domonkosrendi apácákat és saját lányát, Margitot is elhelyezte.
A vár méreteiből arra lehetett következtetni, hogy tervezői már számoltak benne
állandó lakossággal. IV. Béla a várat számos nép odarendelésével építette fel.
Az új vár magába foglalta a Várhegy északi felében lévő Szombathely települést
is. Itt építik fel a domonkosok vár béli kolostorát is, akik ezzel nem csak a
szigeti kolostoralapításban játszottak meghatározó szerepet, de jelenlétüket
fontosnak tartották az új erődítményben is. A Szombathelyen felépülő kolostor
védőszentjének Szent Miklóst, a kereskedők védőszentjét választották, aki a
piacozással, kereskedelemmel foglalatoskodók kedvelt szentje volt abban a
korban.
A frissen épített várra vonatkozó legkorábbi források meglepő módon nem a várról
szólnak, hanem az Új-budai Szűz Mária egyházról. 1247-ben a veszprémi káptalan
oklevelet állít ki, amellyel tanúsítja, hogy a vár egyházainak jövedelme a
veszprémi püspököt illeti. 1248-ból maradt fenn az a pápai utasítás, hogy az
esztergomi prépost vizsgálja ki a veszprémi püspök panaszát, amely szerint a
fehérvári káptalan, a hévízi keresztesek, Pál és Oth ispánok, valamint más
világi személyek lefoglalták a püspökhöz tartozó Új-budai Szűz Mária egyházat,
továbbá dézsmákat, földeket, jövedelmeket és a fehérvári vásár vámját. Az
oklevelekben mindkét esetben az egyház jövedelmeiről és a területileg illetékes
veszprémi püspök próbálkozásáról van szó, hogy a jövedelmek feletti jogát
biztosítsa.
Mivel a hegy fennsíkja korábban a felhévízi keresztesekhez tartozott (akik a
püspöki joghatóság alól magas szintű kiváltságot élveztek), feltehető, hogy a
püspök tiltakozása valamely egyházjogi változás kapcsán született. Ez pedig
lehetett a Szűz Mária egyház alapítása is, amelyet az 1255-ös forrás
felépítendőnek, az 1269-es pedig újonnan épültnek mond ki. Egyes feltételezések
szerint e templom a domonkos templom falaiban ma is megtalálható, de mások a
Boldogasszony-plébániatemplom helyén keresi azt. Ugyan ez utóbbit alátámasztja a
védőszent egyezése és az épület elhelyezkedése a város alaprajzában, ám ilyen
jellegű maradvány nem került elő a templom XIX. századi átépítése során.
A vár betelepítése a pesti németek átköltöztetésével vált teljessé. Egységes a
felvetés abban, hogy e költöztetésre azért került sor, mert a hírek újabb mongol
támadás közeledtéről szóltak; ugyanezen időszakban került sor a fehérvári és az
esztergomi polgárok átköltöztetésére is.
A források alapján tudjuk, hogy a tatárjárás után hazatérő régi pesti polgárság
és az újonnan érkezett beköltözők még Pest város romjai között kezdték meg az új
életet, amelynek bizonyítéka a Pest számára 1244-ben kiadott kiváltságlevél,
amiben a tatárjárásban megsemmisült privilégiumot kívánta a király pótolni.
Onnan tudjuk, hogy itt a mai Pestről van szó, hogy a levél megemlíti a Duna jobb
partján, azaz a túloldalon fekvő Kispestet (ma
Tabán) is.
1243-ban a király megújítja azt adománylevelét, amelyben a kispesti Szent
Gellért kápolnát a kegyúri jogokkal együtt a péterváradi ciszterci monostornak
adja. Három évvel később a király kötelezte a pesti hospeseket, hogy a budai
káptalan régi só vámszedési jogait ne akadályozzák. 1255-ös adománylevelek írnak
először a pesti várban felépítendő Szűz Mária templomról és az ottani napi és
hetivásárról. 1259-ben tűnik fel először az Ópest kifejezés. A pestvári német
polgárok nevei egy 1260-as birtokperben olvashatóak először. 1268-ban jelenik
meg a város első kiadványa rector castri Budensis et duodecim iurati
címmel. 1269-ben a budai hegyen emelt plébániát újonnan építettnek mondják.
Bár a pesti polgárság kiváltságlevéllel rendelkezett, ennek egy részéről
kénytelen volt lemondani a vár falai közt. Pest város tanácsának hamarosan a
király által kinevezett rektorral kellett megosztania a város feletti
joghatóságát. Ezzel a szabad bíróválasztás jogát vesztették el. Ugyancsak
elvesztették a szabad plébános választás jogát is, miután a kegyúri jogokat a
király a szigeti apácákra ruházta.
A régi Pest a költözés után hosszú időre elvesztette jelentőségét, s önállóságát
csak a XV. század közepén sikerült visszaszereznie. Idővel Kispest is a budaiak
fennhatósága alá került, s később nevet változtatva Alhévízként szerepel tovább,
mint budai külváros. A betelepülő polgárok házaikat a várban építették fel, de
megkapták a Várhegy és a Duna közti elterülő földeket is.
Az 1250-es években a mai Margit körúttól délre, az akkori városfalon belül
megalakult a Szent Péter mártír egyháza. Innen, egy természetes ároknál
kezdődött Új-Buda északi határa, amelynek északi oldalán közvetlen találjuk a
már az Árpád-kor végén megemlített pünkösdi országos vásárok helyét, hévízi
területen, de Buda fennhatósága alatt. A XIII. századtól kezdve a castrum
mellett létrejött a suburbium is, vagyis fokozatosan alakultak ki a házak
és utcák a Duna és a Várhegy közötti területen is, amely ugyan jogilag
alárendelt volt, de mivel a fontos dunai kereskedelmi út mellett terült el, így
jelentősége folyamatosan nőtt. E terület (a mai Víziváros) a XV. századtól
kezdve már egyenrangú városrésszé vált.
Az új várat és benne lakó polgárait
az ezen időkben íródott oklevelekben felváltva nevezik pestinek és budainak is.
Ez valahol érthető, hiszen a Várhegy Felhévíz és Buda (Ó-Buda), valamint Kispest
között húzódott. A tatárjárás előtti földrajzi viszonyok érthetővé teszik a
megnevezések bizonytalanságát, valamint az is, hogy a várba feltelepülő Pest
város lakossága privilégiumaival együtt magával hozta nevét, amit az egész
középkoron át meg is őrzött irataiban. A német polgárság is mindvégig meghagyta
az Ofen elnevezést.
A latin nyelvű iratokban kezdettől fogva a Buda névvel találkozunk, amelyet a
magyar nyelvű lakosság is átvesz. Buda a tatárjárás előtt királyi birtokközpont
volt, székhely jellege az 1210-es évektől kimutatható és királyi alapítású társaskáptalannal
is rendelkezett. Abból, hogy a tatárjárás előtti Buda nevét (azaz a mai Óbudát)
az új várra is elkezdték használni arra következtethetünk, hogy az új erődnek
már a budai birtokközponton belül szerep jutott Óbuda mellett. A
bizonytalanságot az okozza, hogy közvetlen, egyértelmű adatok nem igazolják az
Árpád-korban királyi szálláshely létét, csupán közvetett utalásokkal
rendelkezünk.
Ismerjük V. István, IV. László és II. András Buda
várában keltezett okleveleit is "Bude" kifejezéssel ellátva, amely alatt egyként érthették a régi és az új Budát
is.
Az 1255-ös királyi adománylevélben, amellyel a szigeti apácáknak juttatta a
király Pest vár vásárainak vámját az esztergomi pénzverőket mentesítette a
vámfizetés alól arra az időre, amikor a pénzverő műhelyben az új pénzt készítik,
és feleségeikkel és családjukkal együtt a várban tartózkodnak. A királyi pénzverők az esztergomi királyi város melletti
falujukban laktak, az új pénzt azonban nem Esztergomban, hanem az új Budán lévő
műhelyeikben verték, sőt erre az időre családjaikat is el tudták helyezni itt. A
14. században a Visegrádra költöző királyi udvar mellett is megtaláljuk a
pénzverő műhely működését.
Vencel idején és később az Anjou-korban a Kammerhof
töltötte be a királyi ház szerepét, de az Anjou-korban bizonyosan használatban
volt már a vár déli végén álló épületegyüttes is.
A források mindegyike kivétel nélkül castrumnak nevezi a Várhegyre
felépített erődítményt, melynek ismerve falainak nagyságát, erődítésének módját,
a falak által körülzárt terület méreteit és a benne elhelyezett intézményeket,
bizonyára a város (erődített város) kifejezés használata lenne megfelelő
napjainkban. Ha egy középkori városról van szó, akkor magától értetődően egy
falakkal védett településre gondolunk.
A budai vár alapítása nem elszigetelt jelenség. IV. Béla király tengerparti
menedékéből visszatértében a zágrábi Grec-hegyen települést alapított a vidék
biztonságának növelése céljából, amelyet a lakosság saját költségükön
fallal vehettek körül. Az új város életképes alkotásnak bizonyult, s a XIII.
században gyakran nevezték castrumnak. A király 1249-be rendelkezéseket
bocsátott ki a pestiek Budára való átköltözéséről, de Esztergomban már
1256-ban régi helyükre telepítette vissza a polgárokat, sőt a korábbi királyi
palotát végérvényesen az érseknek adományozta. A Fehérváron végzett újabb
régészeti kutatások szerint a város falait IV. Béla idején emelték a teljes
sziget körül, elbontva ezzel ugyanakkor a korábbi és kisebb területet övező
királyi várat. Buda vára új alapítás volt, - ebből a szempontból érdektelen, hogy a hegyen
volt-e korábban település, vagy sem - falai között nem volt egyházi intézmény,
ám ezt az alapítást szoros kötelékek kötötték a szigeti apácakolostorhoz, amely
a gyakorlatban itt is a városi jogok korlátozásához vezetett A
településtörténeti változások mögött, amelyek Fehérváron, Esztergomban és Budán
egy időben zajlottak IV. Béla király határozott elképzeléseit ismerhetjük fel. A
tatár fenyegetés elmúltával e városok erődítésének jelentősége csökkent.
Három évszázad elteltével azonban egy újabb háborús fenyegetés visszaadta Buda
és Fehérvár számára a IV. Béla szándékolta eredeti funkciót. A törökkor századai
alatt a XIII. század közepén emelt falak jelentették azt az alapot újra,
amelyeket kibővítve és átalakítva Budavár és Fehérvár a török uralom két
kulcspozíciójú erődítményévé változott. Addig azonban háromszáz év városi
fejlődése következett.
A cikket írta: Varga Máté
Forrás: Végh András - Buda város középkori helyrajza I. |
HIRDETÉS
HIRDETÉS
|
