|
A várossal nyugatról határos, a
hegyek lejtőin szinte kizárólag szőlőműveléssel foglalkozó falvak a
XIV. században sorra elnéptelenedtek. Ennek oka feltehetően a budai
polgárok érdekeltsége lehetett. A szőlőbirtokok nagy részét ők
vették bérbe, vagy vásárolták meg. A falusi lakosság, amely
eredendően szőlőműves szolgáltató jogállású népesség volt,
feltehetően a városba költözött szaporítva az amúgy is nagyszámú
napszámos, kapás réteget.
HIRDETÉS
 Logod
Logod a források szerint a csatrum
falain kívül, a budai hegy alján, szőlődűlők alatt, a nyugati oldalon terült el,
vagyis az Ördög-árok
bal partján. Pontos helyét az 1930-ban feltárt temploma mutatja, amely a mai
Attila út és Logodi utca között, a Bugát lépcsőnél, enyhén már a hegyoldalon
emelkedett. (lásd: Logod)
Nándor
A falu pontos fekvése ismeretlen.
Egy 1290-es dézsmakerületi határösszeírásban sorolták fel Nyék után. Mivel e
leírás északi irányból halad dél felé, ezért Nyék déli szomszédjában
kereshetjük. A budaszentlőrinci pálos kolostor helyét az oklevelekben gyakran
jelölték meg a Nándor-hegy alatti kifejezéssel. Ezt a hegyet ma a Sváb-heggyel
azonosíthatjuk. Nándor nevét 1276-ból említik először, s az ez utáni adatok is a
szőlők adás-vételéről szólnak. Joggal feltételezhetjük, hogy e területen
elsősorban szőlőtermelés folyt. 1323-tól Nándor valószínű már Buda területéhez
tartozott.
Nevegy
Nevegy falu Kánától fél mérföldre, a
hegyek között terült el, s a XV. századtól a sasadi Szent András plébánia
határai között lévőnek mondják. Egy 1325-ös határjáró levél alapján ismerjük a
falut a többihez képest nagyobb részletességgel. (lásd:
Nevegy)
Sasad
A falu pontos elhelyezkedését nem
ismerjük, de határait hozzávetőlegesen meg lehet határozni. XIII. századi
oklevelek tanúsága szerint Sasad szomszédjai Kis-Pest (mai Tabán) és Örs (mai
Budaörs) voltak. Egy 1302-es oklevélben a Fehérvár felé vezető országútnál ért
véget, vagyis nagyjából a mai Sas-hegy táján kereshető. (lásd:
Sasad)
Alhévíz
A mai Várhegy és
Gellért-hegy között, az
Ördög-árok
torkolatánál, a révnél fekvő városrészt a késő-középkorban Alhévíznek nevezték a
Gellért-hegy lábánál a felszínre törő hévforrások után. Az "Al" előtag a Duna
folyása mentén feljebb fekvő Felhévíztől különböztette meg a települést. Lásd:
Suburbium
Szentpétermártír
A hegy északkeleti lábánál, részben
a hegyoldalon, nagyrészt azonban a Duna partján és a völgytorkolat (Taschental)
kiszélesedő síkján fekvő városrész, amely a késő-középkorban önálló
plébániakörzetet alkotott. Határait a plébánia területének 1441-es leírásából
ismerhetjük meg, amely külön-külön járta be a Boldogasszony és a Szent Mária
Magdolna plébániák váralji területétől elválasztó vonalat. Lásd:
Suburbium
Szentistván
A ma Vízivárosnak nevezett
városnegyed déli részén, a Duna egyre szűkülő partján fekvő és a Várhegy
lejtőire is felkúszó település jött létre, amelynek házait általában az itt
emelkedő Szent István protomártírnak szentelt ágostonos remeterendi kolostor
környékén állónak mondták. Az ad sanctum Stephanum, prope sanctum Stephanum, pey
sand Stephen kifejezések használatát követve tehát mai szavainkkal
Szentistvánnak nevezhetjük az itteni városnegyedet, mivel korabeli magyar
megnevezését nem ismerjük. Lásd: Suburbium
Taschental
A Váralja északi végén kelet-nyugati
irányban húzódó sekély völgy neve, amely nagyjából a mai Varsányi Irén utca -
Csapláros utca vonalában vezette le a városfal előtt található mocsaras tó (Lövőház
és Kisrókus utcák közén) vizét a Duna felé. Nevét viselte a váralja városfalának
egyik kapuja. Lásd: Suburbium
Tótfalu
Tótfalu neve 1390 előtt nem ismert
az írott forrásokban. A szakirodalomban felmerült az a nézet, hogy a városrész
eredete a castrum-ban lévő Szombathellyel összefüggésben értékelhető, mivel
mindkét terület a Szent Mária Magdolna plébániához tartozott. Lásd:
Suburbium
Zeiselbühel
A budai váralja valamely
városrészének német neve, amelyet nem tudunk azonosítani magyar megfelelőjével.
A Jogkönyv szerint a városi tanács előtt a Szentpétermártírnál választott két
polgár mellett Zeiselbühelt egy választott polgár képviselte. Zeiselbühelt
felsorolják a városi őrségek tanyái között is, és itt is 6 kofát engedélyeztek
árusítani csakúgy, mint a Szentpétermártírnál. 1445-ben a pozsonyi tanácsnak írt
jelentés tudatta, hogy a Budára érkezett esztergomi érsek és Szécsi Tamás nem
mentek be a hegyen épült városba, hanem Zeiselbühelen szálltak meg. A
Jogkönyvben is hangsúlyozzák helyét a Várhegy alatt, ugyanezt a kifejezést
alkalmazzák Szentpétermártírra is. A szó jelentése ugyanakkor kisebb dombra
utal.
Forrás: Végh András - Buda város középkori helyrajza I. |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
