|
A
Honfoglalás utáni Magyar Királyság első évszázadában a Várhegy
északi és déli végénél lévő réveknél (dunai átkelőhelyeknél)
alakultak ki az első települések. Ezeken a helyeket korábban kelták
és rómaiak is éltek. Bár a X. század eseményeire csupán a krónikák
néhány bejegyzése utal, a XI. században már pontosabb források
tesznek említést e révekről.
HIRDETÉS
Az, hogy a Várhegy lakott volt-e már
vagy sem, nem tudjuk. Ha lakatlanul állt, akkor sziklás platóját valószínű erdő
borította. A források nem említenek települést, s a régészeti kutatások is csak
a XIII. századtól kezdődően figyeltek meg településnyomokat.
A korabeli Pest területéről a középkori források változatosan emlékeznek meg:
egy révet és annak mindkét partján egy-egy települést, egy várat, egy szigetet
és egy hegyet jelölnek meg. Az első, 1061-es oklevél megemlékezik Pest
szigetéről, egy 1092. évre datált hamis oklevél megemlíti a "pestrévének"
nevezett átkelőt. A krónikákben Pest település tűnik fel, de Anonymus szerint
Taksony fejedelem a Bulárföldről érkezett Billának és Baksnak adományozta Pest
várát. Egy 1218-as oklevél szerint ekkor itt már éltek mohamedánok is. 1225-ből
a pesti plébánosról olvashatunk, és 1232-ben mindkét Pest polgárairól írnak.
Ahonnan Gellért püspököt letaszították, a helyet a krónikák Kelenföldi-hegynek
nevezik. Már az 1270-es években előfordul a Margit királylány szentté avatásáért
folytatott vizsgálatok irataiban a Szent Gellért hegye elnevezés. A XIV.
századtól Pest-hegy szerepel írott formában.
Egyes feltételezések szerint a pest szó bolgár vagy szláv elnevezésű, de
ez még nem jelenti azt, hogy a helynevet a honfoglaló magyarok a területen élő
bolgár vagy szláv lakosságtól vették volna át. A név eredetéről és első
használatáról semmit nem tudunk, de elképzelhető, hogy már a magyarok érkezése
előtt így hívták a helyet.
Pest neve kemencét vagy barlangot jelent (az angolban a "pest" "kártevő"-t,
"dögvész"-t jelent, a németben pestist). Az Árpád-korban minden bizonnyal még
értették a jelentését, hiszen a betelepülő németektől származó "ofen", s a
muzulmánoktól származó török eredetű "bécs" szavak ugyanazon jelentésűek
(németül "ofen" "sütő"-t jelent).
Két lehetőség mutatkozik a "pest" szó eredetére: a "kemence" értelmet követve az
egykori római városok romjain újjáéledő települések neveit vehetjük számba (Vindobona
- Bécs; Sopianae - Pécs), amelyek helyén egykor mészégető kemencék sokasága volt
található, de ha a "barlang" értelmet követjük, akkor a mai
Gellért-hegy oldalában
nyíló öblös barlang (lásd:
Sziklatemplom)
is lehetett a név ihletője.
A Gellért-hegyi barlang XVIII. századi ábrázolása
Annyi állapítható meg biztosan, hogy
a XI. században a "pest" szó a szigetet és a révet is jelöli, valamint a Duna
bal partján lévő települést. E településen a mohamedánokon kívül hajósok is
éltek. A Duna túlpartján ugyan nem lehetett nagyobb település, de a rév körül
biztos állt már néhány házikó. A mai Kispestről (németül Kreinfeld) annyit
tudunk, hogy a XIII. században szőlők és szántóföldek húzódtak területén.
Valószínű, hogy elnevezését az akkor már nagyobb méretű Pest után kapta, mint
kisebbik Pest, azaz Kis-Pest. E terület a mai
Tabán területének
felel meg.
Ekkoriban folytatódik az ún. dézsmaper, amelyben a pápa 1225-ben felszólítja a
pesti plébánost, hogy a kispesti szőlők és szántóföldek után járó dézsmát ne
magának szedje be, hanem engedje át a területileg illetékes veszprémi püspöknek.
1236-ban egy Róbert nevű esztergomi érsek hozzájárul ahhoz, hogy IV. Béla király
ne csak a kispesti Szent Gellért egyház kegyúri jogát, hanem annak jövedelmeit,
valamint sasadi és örsi kápolnáit is az általa alapított péterváradi ciszterci
monsotronak adja. Ez az adat fényt vet a hospes telepítés előtti állapotokra is:
Sasad és Örs (ma Budaörs) ugyanis egymással szomszédos királyi tulajdonú
szőlőtermő községek voltak, és a Kispesttől Örsig terjedő terület felölelte a
Svábhegy déli oldalán elterülő szőlőtermő vidéket.
A Várhegytől északra eső völgyben (ma Rózsadomb), a felfakadó forrásoknál
alakult ki Felhévíz. A név eredete a híres hévforrásokat jelezte, s erről
neveztek el minden a közelében található területet: a keresztesek egyházát, a
szigeti apácák földjeit, a fürdőket, malmokat is, de egyszerűen csak a
"Hévizeken", "Hévizeknél" kifejezést használták. A forrásokat 1339-től már
biztosan Hévízföldnek nevezték, amit egy ebben az évben kelt oklevél is
bizonyít. Hévízföld tulajdonképpen a Dunába folyó melegvizű patakok voltak. Az,
hogy e hévíz mikor volt Fel- vagy Alhévíz, tulajdonképp attól függött, hogy az a
Várhegytől északra vagy délre helyezkedett-e el. Valószínűleg Hévízen a
forrásokból kiömlő patakok,
tavacskák különleges természeti jelenségéről nevezték el a helyet kezdettől
fogva. A jenői rév kikötője valószínű a mai Margit híd északi oldalán volt, ott,
ahol a patakocskák a Dunába ömlöttek.
Hévízen ekkoriban a királyi udvarhoz tartozó szolganépek éltek. A róluk szóló
iratok ugyan a tatárjárást követő időkben íródtak, viszont szövegük az itteni
népek eladományozásáról szól. Hévízzel szemben, a Duna bal partján volt Jenő
falu, ahol a jenői rév hajósai éltek.
E szolganépek birtokainak központja egy kisebb királyi udvarhely volt, amelyet
csak a XV. századi forrásokból ismerünk Béla király kúriája néven. Ez a
XV. századra a szigeti apácák kezén volt. Az apácák födje, vagyis az egykori
királyi kúria a későbbi budai városfal mellett feküdt, melyet még a XVIII.
században is Königsbergnek hívtak.
A Kartal nemzetség e területeken
rendelkezett némi földdel: Jenőn a kikötő egy részével, míg Hévízen malommal.
Tulajdonuk feltehetően a honfoglalásig vezethető vissza. Anonymus úgy tudja,
hogy Árpád adományozta Kündünek az Attila városától Százhalomig és Diósdig
elterülő földet, Kurszánnak pedig egy várat. Ugyan a leírás kissé regényes, de
magyarázatául szolgálhat a birtokmaradványok eredetére. E hatalmas összefüggő
birtokokat a keresztesek megjelenése bontotta fel: 1187-ben I. Orbán pápa a
hévízi Szentháromság egyház jogállását, amelyet III. Béla király adományozott a
kereszteseknek. Az egyház tehát korábban is létezett, amely valószínű a
szolgálónépi települések plébániája volt.
1211-ben Hévíz már Budától független területként szerepel. Buda határát egy kör
alakú kőnél kezdték, amely Hévízzel volt határos, s amely kő az aquincumi légiós
tábortól délre eső első mérföldkő lehetett. Ez a hely a mai Újlak területére
esik.
Hévíz déli határát egy 1290-ből származó irat írja le: ekkor a felhévízi
dézsmakerület déli határa a zsidó temetőig ért, amelyet az előkerült korabeli
sírkövek alapján a mai Vérmező déli határához, azaz az
Alagút nyugati
bejáratának vonalába helyezünk. A felhévízi egyházi hatóság tehát a hegyen épült
város faláig tartott jelezve, hogy a tatárjárás után épült vár jelentős részét a
hévízi plébánia területéből szakították ki.
A Várhegy településének első nyomait homály fedi. Tudunk a budai Szűz Mária
egyház korai említéséről, a váron (castrumon) belüli piactérről, a két
plébániatemplomról és a német magyar lakosságról, valamint a Szombathely
elnevezésről. A Szombathelyen tartott vásár, a Boldogasszony kápolna
eredete, a Mária MAgdolna templom helyzete és a Kammerhof körül feltételezett
királynéi szálláshely alapján arra következtethetünk, hogy a várhegy északi
részén már volt valamiféle kisebb telep. E telep a királynő birtokában volt és
hetivásárral rendelkezett a XII. század óta.
A Szűz Mária templomot próbálták azonosítani a Gellért legendában említett pesti
Boldogasszony egyházzal, de felmerült az a nézet is, amely szerint a
domonkosok templomának falai rejtenék a
korai Szűz Mária templomot, amely körül helyezkedett el a tatárjárást megelőző
település. A Várhegy kutatása során az északi részen
kerültek elő olyan épületmaradványok, amelyek nem illeszkedtek a telekosztás
során létrehozott úthálózatba és telekrendbe. Egyértelműen megállapítható, hogy
ezek az épületek megelőzték a telekosztást, s a tudatosan kialakított városnál
korábbiak, de a XIII. századnál nem régebbiek. E maradványok a Várhegy északi
részén találhatók, de a mai Színház utca alatt és az egykori Honvédelmi
Minisztérium udvarán is találtak olyan fa épületmaradványokat, amelyek a város
alapításánál korábbi keltezést tételez fel.
A feltárt maradványok sajnos olyan
csekély méretű részletek, amelyek alapján nagyobb összefüggéseket egyelőre nem
lehet megállapítani.
Tudjuk, hogy a tatárjárás után a Pestről felköltöző németek a hetipiacot kedden,
majd szerdán tartották a Boldogasszony plébánia és a városkapuk közötti
térségben. Honnan ered tehát a másik piactér és az ott szombaton tartott piac? A
XV. század elején keletkezett Jogkönyv a szombati piac tartását a hagyományból,
illetve a szokásjogból eredezteti, de ha a szombati piacot nem a németek
piacterén tartották, akkor ennek eredete megelőzte a pestiek felköltözését, és
létével az újonnan kialakított városban már számolni kellett. Erre mutat a
Várhegy teljes északi sávjában felbukkanó Szombathely név is, amely nem követi
az alapításkor létrehozott utcarendet.
A késő középkorban is találunk utalásokat rá, hogy a piactér körül élő lakosság
a királyi és királynéi népek közül való. A Szombathelyen lakók feltehetően az
újonnan alapított város polgárai lettek később, s ők alapították meg a Mária
Magdolna egyházat is. Valószínű azonban, hogy a hely nem lehetett uralkodói
központ, már csak azért sem, mert Felhévízen akkor már létezett a királyi kúria.
Nehéz megítélni a korai Szűz Mária templom mibenlétét is.
Amennyiben 1247-ben és 1248-ban még nem a későbbi főplébániát említették volna
meg, hanem annak elődjét, akkor ezt az egyházat Szombathely templomaként
határozhatnánk meg. Bár a szűkszavú források találgatásokra adnak alkalmat,
mégis
lehetséges ezen adatok meggyőző értelmezése az új város újonnan alapított
plébániájának, vagyis a Boldogasszony egyháznak a keretei között Az igen korai,
Szent Istvánhoz kötött eredeztetést egyértelműen elvethetjük, hiszen ez nem
következik a királyi kápolna státuszból, a pesti Boldogasszony egyházat pedig
helyesebb lesz Pesten keresni.
A cikket írta: Varga Máté
Forrás: Végh András - Buda város középkori helyrajza I. |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
