|
A IV. Béla által létrehozott
erődítés falai a hegy teljes fennsíkját körülölelték, ahol lehetett mindenütt
annak sziklás, meredek peremét követve. Ma már jól ismerjük ennek a legelső
falnak egyes részleteit. A falat szabályos távolságokra elhelyezett félkör
alakú, illetve négyzetes tornyok védték, amelyek közül nyolcat
tártak fel ezen a szakaszon a Fehérvári kapuig.
HIRDETÉS
A Fehérvári kaputól délre elvégzett
régészeti kutatásoknak köszönhetően ma már ismert a városfal teljes hossza az
ún. Csonka-toronyig. E falszakaszon egy félköríves torony, a palota mellett két
másik torony került elő. A nyugati oldalon a tornyok nagyjából 70 méter
távolságra voltak egymástól, amelyek a már kész falhoz épültek hozzá utólag. A
városfal északi oldalán, a Hadtörténeti Múzeum udvarán és a régi Állami Nyomda
területén került elő három torony, illetve az Erdélyi bástya közelében egy újabb
torony részlete. A városfal keleti oldalán, vagyis Víziváros felé ugyan nem
találtak toronymaradványokat, de oklevelek említést tesznek itt is néhány
toronyról. Ezen az oldalon három egyházi szentély is a falhoz tapadva állt: a
domonkos és a ferences kolostorok, illetve a németek plébániája, a
Boldogasszony-egyház is.
A kapuk elhelyezkedése arra utal, hogy előre megtervezték azok irányát. Két kapu
nyílott egymással szemben a Szent György piacra. Keletre a Szent János kapu,
nyugatra, a Fehérvárra tartó országút felé pedig a Zsidó kapu. A harmadik kapu a város északi falán
Szombathelyről, szintén piactérről nyíló Szombat kapu volt, amely az esztergomi
országútra vezetett. Oklevél emlékezik meg a Kammerhof mellett nyíló kapuról,
azonkívül szintén csak írásos említésből ismert a nyílván dél felé nyíló
Kreinfeldi kapu, amelyet egyelőre nem tudunk helyhez kötni. A XIX. században
az összes kaput lebontották, régészeti feltárásuk pedig még nem történt meg.
A
fennmaradt ábrázolásokból és térképekből annyi állapítható meg, hogy a kapuk
négyzetes
alaprajzú tornyokon nyíltak, és a városfal képzeletbeli egyenes vonalától kissé
beljebb, hátravonva helyezkedtek el, s a falak visszakanyarodtak a
kaputornyokhoz.
A fennsík hosszan elnyújtott háromszöget zárt be, ezért a sarkok külön erődítést
igényeltek. Az északnyugati sarokban egy nagyméretű négyzetes torony
részleteit tárták fel, de ez már egy későbbi középkori átépítés emléke, a
városfalak eredeti lezárása ezen a ponton még nem ismert.
Az északkeleti
sarokban találjuk az ún. Kammerhofot, vagy ahogyan a latin nyelvű források
emlegetik, a Régi királyi házat. Az itt folytatott korlátozott méretű
ásatásokon egy torony maradványait, illetve a várfal itteni szakaszát tárták fel
a városalapítás idejéből. A déli sarokban az erődítés eredeti lezárását
sajnos annak ellenére sem sikerült megfigyelni, hogy itt kiterjedt régészeti
kutatások folytak, mivel a későbbi királyi palota nagyszabású épületei
eltüntették a korábbi erődítésnyomokat.
A fennsík előreugró, sziklás nyúlványán emelkednek az István-torony maradványai,
amely a későbbi
palotaépítkezések kiindulópontját jelentette. A torony eredetének kérdése a
sokszoros történeti és régészeti próbálkozások ellenére ma sem nevezhető
megnyugtató módon megválaszoltnak. Érdekes megfigyelni, hogy mind a Kammerhof, mind az István-torony területe a fennsík peremén, annak egy-egy
kiszögelésében, vagyis a városerőd szélén helyezkedik el, tehát fontos szempont
volt felépítésük idején az egybeépültség mellett az elkülönültség, a
függetlenség is. Mindkét szálláshely a dunai oldalon állt, és a falakon kívüli
fontos városrészek fölött emelkedett. A Kammerhof
a Felhévízi rév felé nézett, míg az István-torony Kispestre, azaz Alhévízre és
annak révére tekintett, tehát mindkettő fontos útvonalakat (egyrészt a Duna,
másrészt a rév forgalma) ellenőrzött, illetve vonzott magához. A városerőd
szempontjából nézve mindkét szálláshely az erődítés egy-egy sarkán épült fel,
így javítva ezen kényes pontokon a város védelmi képességeit.
Az elkészült erődítés igen nagy területet kerített körül, a falak hossza mintegy
3 km, amelyek 400 625 m2 belső területet öveznek. Ezek a méretek jelentősen
felülmúlják a korábbi ispáni várak méreteit. A nagy méretekhez társul - mint
további jellegzetesség - a szabályos távolságokra elhelyezett és a fal elé kiugró
tornyokból álló védelmi rendszer, amely a korabeli Magyarországon újdonságnak
számított. Összehasonlításképpen: a korabeli építkezések közül Fehérvár
hosszúkás alakú szigetét kerítő városfala vethető eredményesen össze a budai
erődítéssel mind méreteiben, mind védelmi rendszerében.
A most leírt városfalat hamarosan egy újabb külső fallal vették körül. Ennek maradványai jóval kevésbé feltártak, aminek az az oka, hogy ebből a falból
alakították ki a XVI. században az erőd kortináit így a későbbiekben ez a fal a
számos ostromot követően rengeteg javításon esett át, és ma is ez képezi a
legtöbb helyen a látható várfalak magját. Éppen ezért nehezen hozzáférhető és
módszeresen csak kevés helyen lehetett kutatni. Legjobban ismert szakasza a
nyugati oldalon, a királyi palota előterétől a Fehérvári kapuig terjedő
szakaszon található. Itt jól megfigyelhető volt, hogy a külső fal a belsőnél
valamivel lejjebb, a hegy peremén, néha magát a hegyoldalt is megfaragva,
támfalszerűen épült fel. Meglehetősen közel húzódik a belső falhoz, ezért a
belső fal tornyai néhol szinte érintik a külső falat, ahol a falközben a
folyamatos haladás lehetetlenné vált.
A fal további részletei általában a
modern
várfalak megerősítési munkálatai során láttak napvilágot: sajnos a legtöbbször
csupán rövid szakaszok éppen csak arra elegendőek, hogy a helyét regisztráljuk. A legkorábbi térképek tanúsága szerint ezt a falat bizonyos
szakaszokon támpillérek is erősítették. Az eredeti falnak éppen két ilyen
támpilléres rövid részlete áll szabadon ma, az egyik a
Halászbástya,
a másik pedig az Erdélyi bástya déli oldalánál. A többi szakaszon már vagy
átépítették, vagy az újabb hozzáfalazások eltakarják szemünk elől.
A külső fal építésének idejét a Szent György tér nyugati oldalán végzett legújabb kutatásokon sikerült
meghatározni rétegtani megfigyelésekkel. Eszerint az Anjou kor végén, a XIV.
század utolsó negyedében épült.
A tatár veszély, majd az Árpádház kihalása utáni belharcok elmúltával Buda
katonai jelentősége lecsökkent, a XIV. század folyamán az oklevelek egyre
gyakrabban nevezik vár helyett városnak. A város déli végében az 1380-as és az
1420-as évek között felépült a hatalmas királyi palota körülvéve korszerű
erődítményekkel, határozottan elkülönülve a várostól. A továbbiakban az írásos
források a vár elnevezést a királyi palotára is alkalmazták. A városban ezzel
éppen ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi: mintha a városfalak egyre inkább
vesztenének jelentőségükből. Mivel a lakóterület határai erősen korlátozottak
voltak - hiszen a hegy a XIII. században teljesen körbeépült -, a lakásigények növekedtével a falakon belül minden lehetséges helyet igyekeztek kihasználni. A
falak mellett elhelyezkedő telkek tulajdonosai ezt csak úgy tehették meg, hogy a
városfal felé terjeszkedtek.
Említettük már, hogy a telkek hátsó épületei sok
esetben nekiépültek a belső városfalnak. A továbbiakban azonban sok esetben a
két fal közét is beépítették, nem egyszer elbontva magukat a városfalakat is.
Ezt azért is megtehették, mivel okleveles adatokból úgy tűnik, hogy a telek háta
mögött lévő falszoros is a telek részét képezte. Mind a nyugati, mind a
keleti oldalon több ilyen telket ismerünk már a feltárásokból. Egyesek ezek
közül a későbbi látképeken is azonosíthatók. Az általában a telek teljes
szélességét kitöltő hátsó bővítmények magas, több emeletes épületszárnyak
voltak, általában támpillérekkel megtámogatva.
A nyugati fel egyes szakaszait Gerő Győző figyelte meg 1959-ben a Tóth Árpád
sétány alatt, majd a 60-as években folytatták e megfigyeléseket a már említett
közműépítési munkák során. Az északi oldalon, a Bécsi kaputól nyugatra a fal egy rövid szakaszát
figyelte meg H. Gyürky Katalin az Országos Villamos Teherelosztó építésénél. Bár ő a falat a belső fal
részleteként határozta meg, az azóta a Hadtörténeti Múzeum udvarán és az Állami
Nyomda területén előkerült belső és külső fal részletek és a helyszínrajzok
alapján inkább a külső fel részének tarthatjuk az itt talált maradványt. A fal
külső oldalán észlelt támpillérek is erre vallanak, hiszen a belső falon sehol
másutt nem tártak fel támpillért, másrészt néhány térkép épp ezen a szakaszon
ábrázol a külső falon támpilléreket, pl. a Marsigli-féle török térkép, vagy
Matthey 1753-ban készült térképe. (Megjegyzendő, hogy a belső falat ezen a
szakaszon a térképek már nem jelzik, a Hadtörténeti Múzeum udvarán feltárt
tornyot sem láthatjuk)
Forrás: Végh András - Buda város
középkori helyrajza I. |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
