|

A
Báthory Kávéház épülete 1925-ig foglalta el a Kálvin téren a
református templom előtti területet. A kávéház már az 1870-es
évektől működött a Kecskeméti utca és Múzeum körút sarkán álló
Geist-házban. Nevét első tulajdonosáról, Bátori Mihályról kapta, de
th-val és y-nal jobban hangzott, ezért az épület
homlokzatára már Báthory-ként került fel a név.
HIRDETÉS
Bayer (Bajor) Gizi édesapja, Beyer
Marcell kávéházat üzemeltet a Kálvin téri Geist-házban. A nagyobbik Bayer
gyerekek, a Marika és a Rudi, valamint Gizi gyakorta tartózkodnak a Báthory
kávéházban rendszerint, ahová a két utcára is néző háztömb belseje felől, a
kártyaszoba egy kis ajtaján keresztül visz az út. Gizi iskolából jövet-menet, a
lakóház felől jár be szüleihez a zajos kávéházba. Ahogy keresztülmegy a
kártyaasztalok közt, a füstös szobán át, gyakran megáll a játék, és a játékosok
szemükkel követik a kislány útját.
A közel negyven esztendeje éjjel-nappal működő Báthory kávéház 1911-ben bezár.
Igaz ekkor már nem a Bayer Marcell üzemelteti, most a bezárásakor mégis a Beyer
család megélhetése kerül katasztrofális helyzetbe az új háztulajdonos felmondása
kapcsán. Az új tulajdonos azzal az indokkal mond fel a kávéház üzemeltetőjének,
hogy nem tűr a házában éjszakai üzletet.
A pesti lakosság egy része eget-földet megmozgat, hogy a kávéház bezárását
megakadályozzák, de a tulajdonos hajthatatlan. Gizi akkori udvarlója, bizonyos
Sztrakoniczky Károly például - aki egyébként sokáig vőlegényjelöltként is
szerepel Gizi életében - hírlapíró révén még újságcikk is keletkezik a kávéház
bezárásáról. Az új tulajdonost azonban ez sem hatja meg, rendíthetetlen,
ráadásul a törvények is őt védik, így a kávéház végérvényesen bezár. A ház
tulajdonosa csipkeüzletet nyit a helyén.

A Kecskeméti utca torkolata a Belváros felé a Calvin térről (jobbra a
Geist-ház)
Beyer Marcell 1912-ben megveszi a
Kálvin tér közepén lévő, Stern József kör alakú divatáruházát, amelyben új
kávéházat nyit. Az ideiglenesnek szánt üvegpavilonban próbálja új életre
kelteni üzletét. Az épületről lekerülnek a régi szecessziós díszítőelemek, majd
az egészet déli irányba 15 méterrel kibővíti. Bár a legendás kávézó korábbi
fényét soha többé nem nyeri vissza, de némiképpen enyhíti a család anyagi
gondjait.
"Ragyog hatalmas, körbefutó tükörablakaival, mint egy kivilágított akvárium. Az
ablakok mögött páfrányok, délszaki növények zöldellnek. Fent, az épület tetején
terasz működik, a hold ingyenvilágításában. A tulajdonos ezüst evőeszközöket
vásárol: ezüst kávéstálcát, hamutartót, fogvájó-hengert, sószórót" - meséli
Galsai.
A Báthory kávéház 1914 májusáig volt a tér színfoltja.

Korabeli képeslap a Kálvin térről
A Báthory kávéház korábbi épülete,
amely a Kecskeméti utca 14. számot viseli a postacím alapján, a második
világháború során elpusztult, s telke sokáig üres telek marad. Csupán néhány
bokor meg egy ecetfa nőtt rajta. Helyén ma a Kálvin tér egyik legcsúnyább
épülete áll Korona Szálló néven. |
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
Tervezője:
?
Építés
éve: 1870-1925
Funkciója:
kávézó
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS
|