|

A Vásár tér 1858-tól az Erzsébet nevet kapta, és ide húzták föl a jó
emlékű Nemzeti Szalont, amelynek első emelete részben kiállítások,
részben táncvigalmak helyszínéül szolgált, hátsó fertályához meg egy
kioszkot ragasztottak, és itt épült föl sebtiben a Marokkó-udvarnak
mondott ikerbérkaszárnya is, amúgy átjáróház (jó pestiesen: „durchház”),
amelynek udvara számtalan apró üzletnek, kékfestőnek, órásnak,
szabónak és gyertyamártónak adott otthont.
| |
Fényképalbum |
|
Ezek az épületek álltak még a XX. század ötvenes éveiben is. A
Marokkó-udvarból eltűntek ugyan az üzletek, nyomorult proletárok
költöztek ide, a Nemzeti Szalonban pedig vegyes nívójú tárlatokat
rendeztek: a svájci Hans Erni grafikus és Edvi Illés Aladár művei
mellett meg lehetett csodálni Ék Sándor szervilis szénrajzait,
valamint Szamuely Tiborné Szilágyi Jolán osztályharcos hevülettől
áthatott grafikáit és plakátjait is. Talán épp e híres szalon
hajdani kiállításai kapcsán írta epésen Karinthy egyik-másik
futurista festményen meghökkenve: „Ezt nektek!”.
Ám úgy látszik, a közérthetetlenség mellett a közérthetőség is képes
megfeküdni a gyomrot. Erni „csuklóból rajzolt” figurái, Edvi Illés
kispolgári ásítást kiváltó táj- és életképei, valamint Ék és
Szilágyi Jolán agitatív grafikái avítt unalmat árasztottak.
Később, valamikor tán a hatvanas évek elején a rommá züllött
durchházakat elbontották, helyükre a sárga buszok pályaudvara
költözött, de halálra ítélték a Nemzeti Szalont és a hozzá
ragasztott kioszkot is, amely nappal kocsmául, este moziként
szolgált. Épületes filmeket vetítettek itt a Ludas Matyitól az Egy
igaz emberig, a Pixi és Mixi a cirkuszban című Latabár-blődlitől és
Az őfelsége levest főz című cseh bohózattól a Tizenöt éves
kapitányig, amely – szemben az alapjául szolgáló Verne-regénnyel –
derűsen végződött, a kincstári optimizmus jegyében.
Képek:
Szabó Ervin Könyvtár Budapest-képarchívum

|
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
Tervezője:
?
Építés
éve: 1850-es évek
Stílusa:
?
Funkciója:
kiállítóház, szalon
Lebontották:
1960-as évek
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS
|