|
A régi Redout legenda volt. Emlék a reformkori Pestről. Mesébe illő
farsangi báljaival és koncertjeivel, amelyeken olyan nagyságok
szórakoztatták a zenerajongó polgárokat, mint az idősebb Johann
Strauss vagy Liszt Ferenc. A Redout mindössze tizenhat évig
létezett. 1833. január 13-án nyitották meg, s 1849 májusáig állt:
Buda ostromakor a várat védő Hentzi tábornok bosszúból szétlövette.
Redoutnak vagy Redutnak hívták Európa-szerte a városi
vigadóépületeket. Pesten már 1802-ben felmerült egy színház- és vele
egy telken egy báli- és koncertpalota építésének igénye. A mai,
Vörösmarty téri „elizélt palota” helyén 1812-ben el is készült a
Városi Színház (a későbbi Német Színház), s ezzel együtt kellett
volna felépülnie a pesti Redoutnak, hátát a színház hátának vetve,
homlokzatával pedig a Duna-partra nézve. De pénzhiány miatt csak az
alapjai készültek el 1812-re.
Első terveit a színházat is megálmodó Johann Aman építész vetette
papírra, de az évek multával egyre inkább Pollack Mihály új terve
felé hajlott a
Szépítő Bizottmány és József nádor választása. Így aztán
1828-ban Pollack tervei szerint kezdték építeni a város mulatóházát,
és 1832-ben elkészült az új Duna-parti palota.
Szimmetrikus, szép harmóniájú, klasszicista épület lett. Közepéből
árkádlábakon álló erkély ugrott ki, s ezen hat karcsú oszlop
sorakozott timpanonos tetőt tartva. A palota kerekített végű
báltermi ablakai két emelet magasságúak voltak. A földszinten
boltozatos mennyezetű kávéházat nyitottak.
Az emeleten három jelentős méretű terem volt: középen a nagy, jobbra
a kis bálterem, balra a cukrászda. Mindegyik igen tágas, több emelet
belmagasságú. A báltermekben hatalmas, Bécsben készült csillárok
ontották a fényt, amelyet falitükrök sokszoroztak. Régi báli
illusztrációkon meg is számolhatjuk, hány csillár lógott a
termekben: a nagyban kilenc, a kicsiben három (Clement List bécsi
aranyozó munkái).
S ha már elárultuk a csillár készítőjének nevét, mondjuk el, hogy a
parkettát, melyen oly sok táncos láb csusszant, Gut Vince pesti
asztalos készítette, a stukkók és szobrok pedig Uhrl Ferenc munkái.
Tudjuk a termek színét is: a nagyterem sárgás színekben pompázott, a
kisebb zöld és arany, a cukrászda pedig szürke volt, de a székei
cseresznyevirág mintázatúak.
Vay Sándornak kellene lenni, hogy az itt lezajlott bálok hangulatát
visszaadhassuk. A Redoutot már délelőtt kinyitották a kíváncsiskodók
előtt, akik azonban csak a folyosókon sétálhattak, s legfeljebb az
ajtókból nézhették meg a báli termeket. A megnyitást este
természetesen bállal ünnepelték, mégpedig maszkabállal. Akkoriban az
volt a szokás, hogy tánc előtt kis koncert keretében a zenekar
előadta a táncolni való muzsikát, amelyet a közönség többnyire
türelmetlenül hallgatott, mert alig várta, hogy elkezdődhessen végre
a mulatság.
A nyitóbált Tomala Ferdinánd pesti zeneműkereskedő, zeneszerző
rendezte, s az ő Zampa című keringője volt az első szám, amely
felhangzott. Ezután következett szintén Tomalától a „dudás-galopp”,
majd pedig az idősebb Strauss és Lanner keringői csendültek fel.
Közben megérkeztek a táncolni vágyó álarcosok, akik eleve kihagyták
a koncertet. A nők többnyire fehér ruhát viseltek, az volt akkoriban
a divat, s a báli tudósítók szerint a boa éppen kimenőben volt a
módiból. „Le a bálakon a boával!” – hangzott a jelszó.
A Hasznos Mulatságok című lap krónikása meglehetős iróniával
tudósított a nyitóeseményről, s főleg a magyar szót, a nemzeti
öltözetet és táncot hiányolta: „a magyarosan nem öltözött nem is
kíván magyart ugrani” – írta. „A bál fényes volt; tündérek palotáiba
vélted magadat álttéve annál inkább, minthogy nőink tündéreket vagy
angyalokat akarva utánozni nagyrészt fejérben öltöztek valának... A
magyar öltözet látatlan színű volt...” A magyar szó belefúlt a
németbe, „de azért a bál magyar vala. Vagy kétszer szólamlott meg a
nemzeti muzsika... és talán öt magyar ifjú is tánczolt rajta. (...)
A dudás galopp Tomala Ferdinándtól nagy kedvességet nyere, s a bő
ujjú ingben volt dudás büszkén emelé bagósüvegét a zajos taps alatt.
Fő táncz a német vala; százan és százon kerengtek a sima, viaszos
padlózaton. (...) Álarczások számosan jöttek, szépek, rútak,
világiak, szerzetesek, vígak, szótalanok, spanyol, törökök, németek;
svájczi hölgyek, halászlányok stb., magyar férjfiut nem láttam
álarczásat (...) két nőcske mutatkozott bánáti magyar öltözetben
arczát elálozva. És kivált ezért vala magyar a bál.”
Strauss, a „bécsi Orpheus” még ebben az évben ellátogatott Pestre,
mégpedig ősszel, üveghintón. Kétszer is fellépett a Redoutban
harmincegy tagú zenekarával. A következő évben eljött a másik
valcerfejedelem, az öreg Lanner is. De vendége volt a háznak
Vieuxtemps, a belga hegedűzseni, Olle Bull, a norvég hegedűvirtuóz,
Rubinstein Antal orosz származású zongoraművész, és természetesen a
zongora magyar királya, Liszt Ferenc, aki 1839-ben és ’40-ben is
adott itt koncertet a könnyekig meghatott, s egyre inkább nemzeti
érzelmű közönség előtt.
Ugyanezekben az években a festők is igénybe vették a Redout
adottságait. A kisteremben rendezték meg a Trefort Ágoston
vezetésével létrejött Pesti Műegylet első kiállítását 1840-ben. A
külföldi és hazai alkotók képei között legnagyobb sikere idős Markó
Károly idilli tájfestményeinek volt.
A nemzeti érzület pedig egyre nagyobb teret nyert Pesten, ebben a
német városban. A Redoutban is egyre többet járták a csárdást, amely
ekkoriban jött divatba, többek közt Széchenyi István ösztönzésére,
aki maga is szívesen táncolta. A magyar zene összecsendült a magyar
politikai törekvésekkel, amelyek végül az 1848-as forradalomhoz
vezettek. Ebből is kivette részét a Redout. Nagytermében nyitották
meg ugyanis 1848. július 5-én az első népképviseleti országgyűlést,
s itt mondta el néhány nappal később Kossuth Lajos ama
hátborzongatóan gyönyörű beszédét a nemzeti őrsereg felállításának
szükségéről, melynek végén a szónok jelképesen „leborult a nemzet
nagysága előtt” – merthogy a képviselők megajánlották a szükséges
összeget.
Egy évvel később az épület már nem állt. Amikor Görgey Budát
ostromolta, a várat védő Hentzi tábornok 1849. május 15-én
bosszúból, elrettentésül szétlövette a pesti Duna-sor palotáit. A
Redout leégett.
A romokból megmentett részeket kiárusították. Így került a nagy
bálterem egyik csillárja a Király utca és a Nagymező utca sarkán
álló Szent Teréz-templomba, ahol ma is megcsodálható. Csak már nem
viaszgyertyák égnek benne, hanem gyertya alakú villanyégők. Ennyi
maradt a régi Vigadó fényéből.
 |
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
 Tervezője:
Pollack Mihály
Építés
éve: 1832
Stílusa:
klasszicista
Funkciója:
színház, bálterem
Elbontották:
1849
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
A Redout nagyterme az ágyúzás után
Fuchsthaller Alajos acélmetszete Feszl Frigyes rajza nyomán
|
