|

Az Aréna út sarkán álló, 1874-ben épült városligeti Arénában
1879-ben nyílt színház. A Feld család vállalkozásaként 1872-ben
létrehozott Városligeti Színkör nevét - amely főként operetteket és
bohózatokat játszott - 1909-ben Fővárosi Városligeti Színházra, majd
1912-ben Budapesti Színházra változtatták.
Az alapító 1926-ban visszavonult, s fiának adta át az igazgatást.
Feld Mátyás főárendása volt a pesti humornak, és a paródia
nagymestere lett: színházát, amelyet a szakma filléres műintézetnek
titulált, az őgyelgő cselédlányok és a kimenős katonák, tehát a
vasárnapi közönség számára tartotta fenn. Azon túl, hogy
burleszkjeit megírta, nem sokat törődött a színházával: lehetőleg
bérbe adta, mint 1920-ban az Új Színháznak, 1923-ban Sebestyén Géza budamiskolci társulatának és az Apolló Kabaré alkalmi együttesének,
1932-ben Békeffi László kabaréjának, 1935-ben pedig Erdélyi
Mihálynak.
Az Aréna és az István (ma Dózsa György és Bethlen Gábor) utca sarkán
álló épületben aztán 1945 után a Szabad Színház játszott Both Béla
vezetésével, akinek ez volt az első színiigazgatói kísérlete.
Nem akart hosszú távra berendezkedni a perifériának számító helyen,
ám bemutatóira úgy záporoztak a negatív kritikák, hogy hamar vége
szakadt a bemutatók sorának. Ezután decemberig a Józsefvárosi
Színház játszott benne, majd 1946 tavaszán Béke Színház néven
nyitotta meg a kapuit Föld Aurél és Komjáthy Károly vezetése alatt.
Tíz nagysikerű bemutató után a főváros házi kezelésbe vette, majd a
liget rendezése során 1952-ben lebontatta az épületet.

|
HIRDETÉS
| |
Adatok |
|
Tervezője:
?
Építés
éve: 1847
Stílusa:
szecessziós
Funkciója:
színház
Lebontása:
1952
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS
|