|
Alpár Ignác egyik utolsó élő tagja volt annak az építészi
nemzedéknek, mely a milleniumot megelőző és az azt követő két
évtized során Budapest városképét kialakította. Előtte elment
Czigler Győző, Hauszmann Alajos, Petz Samu, Lechner Ödön, akiknek
kortársa, majd vetélytársa volt. Alpár pályája azonban a millenium
után lendült magasra. Addig csupán a vidéken épített. Sokat és
tömegre, költségre nem jelentéktelen épületeket. A fővárosban
azonban ismeretlen volt a neve mindaddig, míg az 1896-os
Országos Kiállítás történelmi csoportjának épületére kitűzött
pályázatot meg nem nyerte.
HIRDETÉS
1855. január 17-én született Józsefvárosban, egy stájer eredetű
iparoscsaládban. Apja Schöckl Mátyás már Pesten asztalosmester,
üzeme a kor legnagyobb építkezéseihez termelt, mint például a pesti
Vigadó
nagy fesztávolságú ablakainak kivitelezését. Anyja Eisele Mária
Württenbergből idetelepült iparoscsalád leszármazottja.
 Schöckl
Ignác a belvárosi főreáliskola elvégzése után szegődött el kőműves
inasnak, ahonnan 1873-ban szabadult fel. Miután
Hauszmann Alajos
tanítványa lett, a mester biztatására 1874-től a berlini Építészeti
Akadémián folytatta tanulmányait, ahol a frankfurti operaház
építésze, Richard Lucae is oktatta. Lucae tanítványai voltak
korábban többek között Hauszmann Alajos,
Lechner Ödön és
Pártos Gyula is.
Az akadémia elvégzése után egyéb berlini építészirodákban dolgozott,
majd 1880-ban elnyerte a Schinkel-érmet. Nevét ezután változtatta
meg Alpárra.
Alpár Ignác itáliai tanulmányútra ment, ahonnan Hauszmann hívta haza
a budapesti Műszaki Egyetemre tanársegédnek a díszépítés tanszékre,
ahol 1882 és 1889 között előbb
Steindl Imre, majd maga Hauszmann mellett volt tanársegéd.
Alpár 1883-ban köt házasságot egy aradi kereskedő lányával, Orth
Antoniával.
Hauszmann visszaemlékezései alapján tudjuk, hogy Alpár meg akarta
pályázni a Műegyetem Építész Tanszékének tanári állását, de miután
nem ajánlotta rá, Alpár meg is neheztelt rá. Alpár ekkor lépett a
tanári helyett a tervező építészeti pályára: 1888-ban önálló irodát
nyitott a Teréz körút 7-ben, majd 1891-től az Almássy tér 11. szám
alatt. Utóbbi épületet maga tervezte, s a lakása is ugyanezen helyen
volt.
Sok híres, vagy a későbbiekben híressé váló építészt
foglalkoztatott. Nála dolgozott Almásy Balogh Lóránd, Führer Miklós,
Kotál Henrik, Hajós Alfréd, Hübner Jenő, Orth Ambrus,
Gyöngyöshalászi Takách Béla, Radó Sándor. Ugyancsak töltöttek nála
rövidebb időt: a Vágó testvérek, Jámbor Lajos és Sebestyén Artúr is.
Alpár Ignác a késői historizmus mesterévé vált, aki eklektikus
elemeket is alkalmazott épületein. Hírnevét elsősorban középületei
alapozták meg. Évtizedekig a Steindl-céh elnöke volt, amely céh az
építészethez kapcsolódó szakmák területein mozgó szakemberek,
vállalkozók és művészek találkozóhelye volt. A tagok közül Maróti
Géza, Moiret Ödön, Markup Béla, Telcs Ede, Róth Miksa, Jungfer
József több építkezésén is a munkatársai voltak.
A Vajdahunyad-vár a Városligetben (kép: Profila.hu)
Az 1890-es években
pályafutásának csúcsára ért: ő tervezhette meg az Országos Kiállítás
történelmi épületcsoportját, azaz a mai Vajdahunyad-várat. Ez az épületegyüttese tette országosan
ismertté a nevét, és ettől kezdődik tulajdonképpeni városépítő
pályája, amelyben élete főművei keletkeztek.
Az építészettörténetben ritkaság, hogy egy épületet kétszer
építsenek fel, először gyengébb, ideiglenes anyagokból, majd szinte
változtatás nélkül, évszázados élettartamra. Ilyen volt a
Vajdahunyad-vár is (lásd:
Vajdahunyad-vár) Alpár már a tervezés során is kifogásolta,
hogy elegendő pénz hiányában csak ideiglenes épületként készülhet el
az együttes. Ez a gondolat nemcsak a látogatókban, hanem a szakmai
körökben is felmerült, reprezentatív albumok kiadásával is lobbiztak
a tartós megőrzés érdekében.
Az Országos Kiállítás elmúltával az újonnan alapított Mezőgazdasági
Múzeum költözött az épületbe, de mivel annak ideiglenesre tervezett
alapja és falai nem bírták a Városligeti-tó nedvességét, a múzeum
hamarosan elköltözött, s a várat 1899-ben lebontották.
Hosszas huzavona és a kibontakozó társadalmi mozgalom hatására
állami segítséggel 1904-ben az eredeti épület hű mását - immáron
tartós anyagokból - újjáépíteni kezdték. Az új épület a korábbi
formáit meglehetős pontossággal követte, de alapozása, szerkezeti
falai már rendkívül erős anyagokból készültek. Alpár ragaszkodott a
Történelmi Főcsoport látványképéhez, de a belső kialakításban
végrehajtotta a múzeumi funkciónak megfelelő alaprajzi
módosításokat.
Alpár 1899-ben
készítette el villa tervét Neuschlosz Marcell számára (Budapest, II.
kerület, Apostol utca 13.), mely stílusában erősen eltért
szomszédjától. Itt hiányoztak az ónorvég elemek és magyaros
faragványok, s a homlokzat egységes neoreneszánsz-neobarokk stílust
mutatott, alul kváderes homlokzat-képzéssel, fölül csúcsokkal sűrűn
teletűzdelt egységes magastetővel. Az egyik sarokra épített
kilátótornyocska alig emelkedett a tetőgerinc fölé. A
szimmetriatengelyben lévő bejáratot hármastagozatú, oromzatos,
neoreneszánsz homlokzati elem hangsúlyozta.
Az egykori Neischlosz-villa
Alpár 1899-ben egy
nagypolgári villán végzett tervezési munkát az Andrássy út 112. szám
alatt Ohrenstein Henrik számára. Ez nem teljesen új tervezés volt,
hanem egy 1880-ban készített kisebb nyaralót kellett az új
tulajdonos részére kibővíteni és átalakítani. Jelentős átépítést
tervezett az épületen, ezzel a késő historikus villák képére
változtatva meg annak külső-belső formáját. A pillérekkel kiemelt,
kváderes főhomlokzat teraszához kétoldalról felvezetett
reprezentatív, íves, balusztrádos díszlépcsőt tervezett a vendégek
méltó fogadására.
Belső terében, a faburkolatú tükörteremből nyílt a toszkán oszlopos
szalon, úri-szoba, ebédlő, háló. A szalon mennyezetét színes stukkó
borította. Az emeletre kovácsoltvas korlátos díszlépcső vezetett.
E házat a második világháború után a Fiatal Művészek Klubja
évtizedekig használta, és képző- és iparművészeti alkotásokkal
gazdagította az épületet. Átalakítás és felújítás után napjainkban a
"Kogart-ház" működik benne (lásd:
Épülettár.hu).
Eisele József, a Württembergből áttelepedeti iparos 1861-ben
Budapesten, a mai Szondi utcában alapította meg gépipari üzemét.
Később az üzem bővítésére a XIII. kerületben, a Váci út és Turbina
utca sarkán vásárolt területet. A Váci út 152. számú telekre Alpár
Ignáccal készíttetett terveket. A viszonylag nagy kiterjedésű
ipartelepen kazánkovács műhely, kazánszerelő- és rézműves műhely, és
egy különálló, egyemeletes iroda létesült (lásd:
Láng
Gépgyár).
Az Alpár-irodában az 1890-1891. között készített tervek sokáig
lappangtak, ezért még az első monográfiában sem történt róla
említés. A terveken a tervezői pecsét és aláírás mellett akkor még a
Teréz körút 7. szám szerepelt az iroda címeként. Eisele József még
aligha sejtette, hogy a családon belüli megbízást később az országos
hírnevet szerző építész kezébe adta.
A hosszú, elnyújtott műhelycsarnok főhomlokzata a Váci út építési
vonalára esik, s itt áll a később emeletráépítéssel bővített
irodaépület is. Az arányos homlokzatok natúrtégla felülettel
épültek, a kor ipari építészetének megszokott formavilágával. Az
üzemcsarnok tartószerkezetét fa gerendaváz alkotja. A korabeli
terveken látható szépen formált magas kéményt és a homlokzat díszét
képező koronát az idők folyamán elbontották. Az Eisele-gyártelep
később egyesült a mellette álló Láng Gépgyár telepével, de Alpár
épületének fő homlokzati elemeit még a későbbi nagymértékű
üzem-bővítések során is változatlanul megtartották. Az épület ritka
ipartörténeti emlékként belekerült az országos műemléki jegyzékbe.
A gyárépület 1891-ben készült homlokzati rajza
A terjeszkedő fővárosnak új városrészekre
és egész sereg új középületre volt szüksége. A Lipótváros közepén
terpeszkedő sokudvaros
Újépületet akkoriban bontották le, hogy a helyén keletkező
mai Szabadság
tér háztömbjeit építsék fel a helyére.
1900-től kezdődően kezdődött életének az a korszaka, mikor a
különféle banképületek tervezésén munkálkodott, s melyek a mai napig
Budapest főbb tereinek meghatározó városképi elemei.
A Főváros egymás után írta ki a pályázatokat, köztük az Áru- és
Értéktőzsdére (Tőzsdepalota)
és az Osztrák-Magyar Bank budapesti főépületére (Magyar
Nemzeti Bank). A megmérettetések mindegyikéből Alpár Ignác
került ki győztesen, s elmondható róla, hogy a Szabadság tér
építészeti képét ő alakította ki két hatalmas épületével. Mind a
kettő főként az alaprajzi megoldásával nyerte meg a pályabírák
tetszését.
A
Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (ma Belügyminisztérium) és a
Magyar Általános Hitelbank (ma Pénzügyminisztérium)
épületeit ezután tervezte, de irodája e korban a történelmi
Magyarország teljes egészén dolgozott már: megyeházák, középiskolák,
templomok, fürdők, bérházak, villák, kastélyok, katonai épületek,
posták, színházak és szállodák egész sora írható a számlájukra.
A Tőzsdepalota épülete egykori képeslapon (kép: Profila.hu)
Alpár Ignác élete során
számtalan tanulmányutat tett külföldön, szinte egész Európát
bejárta; többször járt Németországban és Olaszországban is. Az
Építőmesterek Ipartestülete a testület elnökének választotta, de
1904-től 1907-ig elnöke volt a Magyar Mérnök- és Építészegyletnek
is, tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának, az Országos
Iparművészeti Társulatnak és az Országos Középítési Tanácsnak is.
Érdekes és sokat bírált épületei között tartják számon a Deák téri
Anker-házat, melyet a második világháború alatt le is akartak
bontani, de szerencsére erre végül nem került sor. 1941-ben konkrét
tervet készítettek az Anker-ház tetőfelépítményeinek eltávolítására.
Az ekkor készült fotomontázson az épület felépítmények nélkül
jellegtelen, neoklasszicista timpanonos képet mutat. Az
átalakítástól valószínűleg csak a háború mentette meg, ami
karakteres színfoltjától fosztotta volna meg Budapestet. Akkor
mindössze
az obeliszkeket vették le a homlokzatról.
Az Anker-ház a második világháború után Kelet-európai Általános
Biztosító Rt-ként folytatta tevékenységét, ami akkor az Állami
Biztosító Nemzeti Vállalat mellett az egyeden megtűrt
biztosítóintézet maradt az 1953-as megszüntetéséig. Az 1960-as
évektől két évtizeden keresztül falai között működött a MTESZ
szervezete. Ezekben az években végeztek rajta utoljára jelentősebb
felújítást, azóta a drasztikus veszélyelhárítási munkák súlyos
épületszerkezeti hiányokat okoztak, elősegítve a homlokzat és a
kerámia díszítő betételemek életveszélyes pusztulását.
Alpár Ignác 1912-ben Hübner Jenővel készített közös tervet a
Budapest-Lipótvárosi Takarékpénztár Kft. bankfiókjának építésére, a
Budapest V. kerületi Váczi körút (később Vilmos császár körút, ma
Bajcsy-Zsilinszky út) 36-38. alatti telekre. Az ötemeletes épület
földszintjén üvegtetővel lefedve a bank pénztárcsarnokát építették
be, kétszintes, galériás elrendezéssel. Az első és második emeleten
a bankot kiszolgáló nagyobb belmagasságú irodák sorakoztak, majd
fölötte három emeleten függőfolyosós megközelítésű lakások épültek
financiális okokból.
A késői munkái között említhető még az első világháború idején
néhány provizórikus honvédségi épület, mint a budai honvédkórház a
Böszörményi út és Nagyenyed utca sarkán, és a Gyáli úton épült
sebesültellátó pavilonok. Ezeket a két világháború között
elbontották.
1918. után már nem tervezett, de aktívan részt vett a művészeti
közéletben. Feleségének 1918-as halála után feleségül vette Csesznák
Ilonát.
Egyesült Államokbeli látogatásáról hazatérőben, 1928. április 27-én
halt meg Svájcban. A Vajdahunyad-várban ravatalozták fel, s innen
kísérte díszmenet a Kerepesi úti temetőbe (ma
Nemzeti
Sírkert).
Írta:
Varga Máté
Alpár Ignác sírja Budapesten, a Nemzeti Sírkertben (kép:
agt.bme.hu) |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
