A panelház (röviden panel) előregyártott vasbeton elemekből készült
lakótömb. A volt keleti blokk államaiban a legelterjedtebb, de a
Föld számos országában próbálták a 20. század nagy világháborúi után
kialakult lakáshiányt ezzel a viszonylag gyors és olcsó építési
technológiával csökkenteni. Magyarországon közel 788.000 panellakás
található, ezekben él a lakosság ötöde.
Fényképalbum
Magyarországon az első kísérleti jellegű panelház 1959-ben épült fel
kohósalakos technológiával Dunaújvárosban. Az 1961-ben induló első
15 éves lakásépítési tervben több százezer lakás felépítését
irányozták elő az átvett, és részben továbbfejlesztett szovjet
házgyári technológia alapján. A döntést hosszas lakáspiaci és
városszerkezeti elemzés előzte meg, és természetesen figyelembe
vették az ország rendelkezésre álló anyagi forrásait is. Ennek
keretében három házgyár építését határozták el.
HIRDETÉS
Ezekben a korai házgyárakban készültek az 1960-as évek
Magyarországára jellemző vakolt falú, 4-5 emeletes, három
lépcsőházas paneltömbök elemei (például a József Attila lakótelep).
Ezek a lakások többségében kétszobásak, átlagosan 53-55 négyzetméter
alapterületűek, és korukból adódóan ezek szorulnak rá legjobban a
felújításra (de leginkább a lebontásra - a szerk.).
Az 1970-es évektől a fokozódó demográfiai nyomás, és ezzel
összefüggésben a várhatóan bekövetkező lakáshiány újabb lépés
megtételére ösztönözte a pártvezetést. Ennek következtében számos új
házgyár épült, amelyek már modernebb, nagypaneles elemeket gyártottak.
Praktikus okokból sok esetben a lakások konyhabútorai, beépített
szekrényei is a házgyárban készültek.
Az 1970-es években épült panelházaknak a legrosszabb a társadalmi
megítélése, mivel a tömegtermelés és a határidők minden áron való
teljesítése sokszor a minőség rovására ment, illetve többségében 8-10
emeletes tömbök épültek, ami miatt zsúfoltság alakult ki, és ez
rontotta az emberek közérzetét, valamint a városképet.
Ebben az időszakban kezdődött a legnagyobb magyar lakótelepek építése
(például Békásmegyeri lakótelep, Újpesti lakótelep, Újpalota). A
nagypaneles épülettömbök már nem csak szovjet házgyári technológia
alapján készültek, hanem nyugati (Larsen-Nielsen típusú) módszer
szerint is (például a Füredi utcai lakótelep).
A nagy paneltelepítési hullám lezajlása után az 1980-as években
folytatódott a több ütemben készülő nagy lakótelepek építése. A
Kádár-korszak utolsó évtizedében sokkal szerényebb méretű épületeket
terveztek, és a kivitelezés minősége is jelentősen javult. Több lett a
háromszobás lakás, illetve odafigyeltek a lakókörnyezet minőségére is.
Sok esetben a sivár lapostető helyett nyeregtető került a tömbházakra,
ami jelentősen javította kinézetüket látványukat (például a
Káposztásmegyeri lakótelep).
A rendszerváltás után a házgyárak az ezeket létrehozó korábbi
politikai és gazdasági rendszer sorsára jutottak. 1990 után a még
félkész lakótelepeket befejezték.
A panelépítés harminc éve alatt közel 788.000 panellakás épült fel,
amelyek meghatározzák a magyarországi nagyvárosok és iparvárosok képét.
Arányaiban a legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében található (az összes
lakás 25%-a van panelházban). Az arányokat tekintve a sorban a második Budapest
(az összes lakás 22,6%-a, 189.667 db).
Mária
Valéria-telep
Budapest szégyene volt a Mária
Valéria-telep. E "ládaváros" a munkanélküliek és az éhbérért dolgozók
nyomortanyája volt. A nyomortelep felszámolásáért Magyarország nagy
erőfeszítéseket tett, amelynek helyére harmincezer ember számára épült
egészséges, modern lakótelep.
Az egykori Mária Valéria-telep
Az 1880-as években a területen
sertéstelep, a Nagy Sertés tó és egy hatalmas füves legelő húzódott, amely ekkor
Budapest határán feküdt, Kispest szomszédságában, amely ekkor még különálló,
független település volt. Megemlítendő, hogy Ferencváros déli határán, közvetlen
a Déli vasúti híd
fölött azért épült fel 1870-ben az Közvágóhíd, mert
ettől délre helyezkedett el a többszázezer marhát befogadó Bika- vagy Bivalyrét, ahonnan a
vidékről érkező sertést és marhát rögtön a vágóhídra lehetett küldeni. E környék
Kispestig illetve Erzsébetig kifejezetten ezzel foglalkozott, amely csak a
századforduló után kezd el fokozatosan megszűnni Budapest határainak
kitolásával, illetve az újabb létesítmények építésével.
1884-ben tó és legelő húzódott Budapest és Kispest határán
1894-es térkép
részlete
Az 1890-es évekre már szemétlerakodó
és szemétvasút állomás, valamint egy katonai gyakorló- és lőtér működött a
legelő helyén, a tavat pedig keskeny csatorna segítségével néhány év alatt
lecsapolták.
A Mária Valéria-telep előtti időkben (térkép részlete 1902-ből)
Az első világháború kezdeteitől
fogva annyi sebesült érkezett a fővárosba, hogy a szomszédos Honvéd kórház
bővítményeként barakk-kórházat hoztak létre. Az építkezés már 1914 őszén
megkezdődött, s két éven belül 120 ideiglenes barakk várta a frontokon
megsebesült katonákat. Az 1916-ra kiépülő kórháztábort a folyton jótékonysági
gyűjtéseket szervező Mária Valériáról nevezték el. 1916-ban már nem fából, hanem
téglából építkeztek, 1917-ben a telepet körbekerítették, majd az utolsó
téglaépületeket 1918-ban adták át. Ekkorra a főbb téglabarakkok katonai
elosztóként működtek.
A háború és a kommunista terror után, 1918-ban a kórházat felszámolták, majd a
barakkokat lakásokká alakították át. Ezekbe először a hazatérő fővárosi katonák,
majd az elcsatolt magyar területekről menekülő állami tisztviselők költöztek.
A Mária Valéria-telep egy 1981-as térképen
1920-ban a Főváros intézkedésinek köszönhetően a telepet három, jól
elkülöníthető részre osztották. Délkeleten, a Határ út felé 54 fabarakkot
téglaépületté alakítanak át (kislakásos telep), amely a József Attila lakótelep
építésének idejében is sokáig fenn áll. A telep középső része 80 fabarakkból
állt, ahol a legnagyobb nyomor volt tapasztalható, s itt a legrosszabbak az
életkörülmények. Az Ecseri útnál található a 16 téglaépületből álló legnagyobb
rész.
A Mária Valéri-telep
A telepen hatalmas volt a nyomor.
1945 után még jó pár évig nem kerül napirendre a telep felszámolása, hiszen
ennél sürgetőbb feladatok megoldására sem volt pénz. A főváros és az ország
romokban hevert. A Rákosi-korszakban annyira szégyellték ezt és az ehhez hasonló
nyomortelepeket, hogy létezésükről sem nagyon akartak beszámolni, így
kézzelfogható adat is alig található róla.
1957-ben, a Kádár-korszak elején kezdik el a telep bontását, amellyel
párhuzamosan kezdik el építeni a József Attila lakótelepet. 1966-ig négyemeletes
komfortos lapos tetős téglaházakat építenek melyekben viszonylag kis méretű, de
komfortos lakások találhatók.
József
Attila lakótelep
A három ütemű építkezés során a
lakótelepet eleinte Üllői úti lakótelepnek hívják. Az első ütem során az Üllői
út - Dési Huber utca - Egyetértés utca - csárdás köz által határolt területen
készül el 2312 lakás. A második ütemben 3002 lakás épült fel, majd a harmadik
ütem során a Gyáli út - Ecseri út - Epreserdő utca - Csengettyű utca - Börzsöny
utca - Toronyház utca - Dési Huber utca által határolt területen készül el 1795
lakás.
A lakótelep építésének ütemezése (GoogleMaps)
A lakóházak között 5 bölcsődét, 3
általános iskolát és 1 középiskolát építettek fel, valamint elkészült a Dési
Huber István Művelődési Ház és a könyvtár épülete is. 1973-ban megépítik a
Pest-Buda mozit, majd az 1980-ban felépített tizenegy emeletes házak átadásával
befejeződik a lakótelep építése.
A József Attila lakótelep építésének vége felé
A lakótelep útrendezése nem merev
derékszögű, mint az addig épített lakótelepeké, s a házak sem az utcavonalra
kerültek, hanem tájolás szerint igazították őket dél felé. Az utcák hat központi
tér köré csoportosulnak, s így kisebb egységeket fognak közre. Az öt-hat házból
álló tömbök között viszonylag nagy szabad terület maradt.
Állami
lakótelep
Az Állami lakótelep 1924-től 1976-ig
létezett az egykori Magyar Lőszergyár Rt. telepe helyén.
Az 1910-es évek elején Pestszentlőrinc és Kispest határán, a MÁV Lajosmizsei
vasút mellett nagy területet vásárolt meg Lipták Pál mérnök (az első magyar
harckocsi megépítője). 1916-tól átállt a hadfelszerelési cikkek gyártására.
Először felépített egy martinacél-gyártó üzemet és hengerdét, majd 1916-tól
átállt a hadfelszerelési cikkek gyártására. Ekkor a gyártelep mellé építettek
egy fallal körülvett lőszertelepet is, amely a Magyar Lőszergyár Rt. telepe
volt.
Az első világháború vége felé Lipták gyárai már hitelben szállították a
fizetésképtelen államnak a hadianyag-utánpótlást. A világháborús vereség és a
trianoni békeszerződés azonban felemésztette Lipták tekintélyes vagyonát, mivel
a háborús szállításait sohasem egyenlítették ki, bányái nagy része pedig az
elcsatolt országrészekben maradt. A lőszergyártó telep műhelyei és raktárai
azonban már Lipták életében hasznosultak: a világháború végén, 1919-ben a
Budapestre bevonuló román csapatok leszerelték és elszállították. Ezzel a
hadiipari termelést folytató Lipták-gyár megszűnt.
A trianoni békeszerződés után megindult a menekültáradat a korábbi magyar
területekről. Elhelyezésük különösen Budapesten járt komoly nehézségekkel, ezrek
laktak pályaudvarokon, vagonokban. A Népjóléti Minisztérium, melynek élén
Bernolák Nándor állt, az ország több városában, Budapesten és közvetlen
környékén is nagyszabású lakásépítési programba kezdett.
A legnagyobb kislakásos telep Pestszentlőrinc határában épült ki. Az erdélyieken
kívül sokan jöttek a Felvidékről, a Délvidékről: a közös sors összekapcsolta
őket, és a lakók szorgalma, összefogása kedves kisvárost varázsolt az egykori
gyártelepből.
Az Állami lakótelep tervrajza (kép: Wikipédia)
1921-ben a magyar állam az I.
világháború után, a trianoni békeszerződésben elcsatolt részekről menekültek
elhelyezésére az egykori állami lőszertelepi épületek és raktárak átalakításával
130 kataszteri holdon elterülő állami telepet hozott létre. A 252 egy- és
kétszobás lakás építése 1924-ben fejeződött be. Először gyors megoldásként csak
a meglévő épületeket alakították át. Később a beépítetlen területeken négy- és
hatlakásos földszintes házakat, illetve néhány emeletes lakóházat is felhúztak.
Számos kedvező feltétel segítette és gyorsította a munkát. Az önellátásra
berendezkedett, kőfallal körülvett telepnek saját gondnoksága, több boltja,
elemi iskolája, saját vízműve, csatornája, szennyvíztisztítója,
villanyvilágítása, illetve sportegyesülete és kultúregyesülete, sőt kaszinója
volt. A telepet a minisztérium alá rendelt Gondnokság irányította, szedte a
lakbért, működtette a közszolgáltatásokat, a szociális intézményeket.A falat
megszakító kapukat éjszakára bezárták.
A lakótelep víztornya
A lakbérek nagyon alacsonyak voltak
(a harmincas évek közepén átlagban évi 40 pengő), ezért a menekülteket követve a
környező gyárak munkásai, kis fizetésű hivatalnokai is egyre nagyobb számban
költöztek az állami telepre. Az 1920-as évek közepén már hatezer ember lakott az
Állami lakótelepi házakban, sőt a második világháború kitörésekor már 8–9 ezren.
Általában sokkal jobb körülmények között éltek, mint a többi szükséglakótelepen
(például a Mária Valéria-lakótelepen vagy az Auguszta-telepen), vagy akár a
belső pesti kerületek bérlakásainak többségében élők.
Az Állami-lakótelepet sajátos kettősség jellemezte: az itt élők 70–80%-a állandó
fizetéssel rendelkezett, önálló lakást bérlő állami alkalmazott, munkás,
kistisztviselő volt, akik lakbért fizettek, komoly jövedelemhez juttatva ezzel
előbb a Népjóléti, később a Belügyminisztériumot. Ebből a jövedelemből
támogatták részben a legszegényebbeket, állították fel az ingyen-konyhát,
támogatták a többi szükséglakótelepet. A telepen lakók kb. 30%-a a nyomorgók
köréből került ki, ők gyakran minden jövedelem nélkül, sok-sok gyerekkel
tengették életüket a kiutalt 1-1 szobában vagy konyhában.
Az 1930-as években a tartósan nem fizetők egy részét még az ilyen szociális
„szükséglakásokból” is kilakoltatták. Érdekesség, hogy a telepen sokáig nem
neveztek el utcákat, hanem az épületek számot kaptak, s ez a számozás megmaradt
egészen a bontásig. Viszonylag hamar létrehozták a polgári iskolát, majd miután
az a település más részére költözött, a telepi elemi iskolát a 20-as és a 21-es
számú épületben helyeztek el.
Már a két háború között az ingyen-konyha mellett csecsemővédő egyesület, az
óvodáskorúaknak napi háromszori étkezést biztosító napközik, munkaiskola, sőt
tisztasági fürdő is működött itt. A szikvízüzem, a szőnyegszövő műhely és a
telep karban- és tisztántartása munkalehetőséggel is szolgált a rászorulóknak. A
hívek adakozásából és közmunkájával 1934–35-ben felépült a (mai) Szent
László római katolikus templom, 1935–36-ban pedig az unitárius
templom (a hetvenes években mindkettőt bontásra ítélték, de szerencsére
megmenekültek, és felújítva ma is állnak.)
A II. világháborúban csupán néhány épületet ért bombatalálat. Az
Állami-lakótelepet 1945-ben Pestszentlőrinchez csatolták. A háború után is
voltak problémás, nehezen élő családok, de a többség számára az alapvető
létfeltételek - még ha szűkösen is - biztosítva voltak. A telepiek nem tudták
karban tartani az egyre inkább leromlott épületeket, és erre a kerületi
tanácsnak sem volt lehetősége. Aztán az ötvenes évek végén a lakók – tanácsi
segítséggel – elkezdték korszerűsíteni a lakásokat, a kamrákból fürdőszobákat
alakítottak ki, egyre több szobában állt cserépkályha. Összetartó közösség jött
létre. Sőt 1956 után két üresen álló grundon még három új házat is felhúztak,
immár komfortos lakásokkal.
A telepet 1976-ban lebontották. Helyén épült fel a Havanna lakótelep.
Az Állami lakótelep bontása 1976-ban
Havanna
lakótelep
Határai: Baross utca, Margó Tivadar
utca, Kolozsvár utca, Barcsay utca, Vörösmarty Mihály utca. Területe
hozzávetőlegesen 60 hektár. 140 db házszámmal rendelkező, 34-72 m2-es,
összkomfortos panelházból áll, amikben több, mint 6000 lakás (a kerület
lakásainak 16,6%-a) található, kb. 17500 lakóval (a kerület lakosságának
18,3%-a). 1989-ben a lakások 31%-a volt magántulajdon, míg 2000-ben már csak 5%
maradt önkormányzati bérlakás.
Az Állami lakótelep „rekonstrukcióját” a hatvanas években már tervezték, de
akkor még nem láttak hozzá, erre még több mint tíz évet kellett várni. Az ötödik
ötéves terv időszakában aztán eltüntették az Állami lakótelepet, és 1977-ben
elkezdték a Havanna lakótelep építését. A Fővárosi Tanács beruházása akkor
ötmilliárd forintba került; ebből a pénzből 5600 lakás építésére futotta. Szinte
rekord gyorsasággal, egy év alatt felhúzták az első házakat, és 1978-ban
beköltöztek az első lakók.
A lakótelepek építések korszakainak vitathatatlan királya Magyarországon a 70-es
évek második fele. Ebben az időben a lakótelep építések technológiája a szovjet
mintára bevezetett nagypaneles technológia volt. E technológia alapvető
célkitűzése kettős: gyorsan, olcsón építeni. A lakótelepek egyre inkább
kiszorultak a város szélére, ezt jól példázza a Havanna lakótelep elhelyezkedése
is.
A teljes beruházás, két ütemben (1977-1981, 1983-1985) zajlott. Végül a 60
hektáros területen 6020 lakás készült el, és több mint 20000 ember talált
otthonra a lakótelepen. A lakások 34-72 négyzetméteresek, összkomfortosak. Az
épülettömbök 10 és 11 emeletesek és az itt lakók elnevezése alapján „egyenes”
vagy „cikk-cakk” kialakításúak.
A szocialista időszakban a Havanna-lakótelepen magán (szövetkezeti) és állami
(tanácsi) lakások épültek. Ezek között már a kezdeti időkben is hatalmas
minőségi különbségek voltak, amelyek az évtizedek alatt tovább nőttek. A hitelre
vett öröklakásban lakók 10-25 év alatt törleszthették a vételárat. Ezekben a
házakban Lakásfenntartó Szövetkezetek (mai szóval: társasházak) alakultak, és
közös költséget szedtek a lakóktól a folyamatos fenntartásra, állagmegőrzésre és
felújításra. A tanácsi lakásokban lakbért kellett fizetni, ami olcsóbb volt, de
a lakók lényegesen kevesebb szolgáltatást kaptak érte. Többek között ennek
köszönhetően a két típus különbsége máig is megdöbbentő.
A Havanna-lakótelep „híre” az 1970-es, 1980-as években megérdemelten volt erősen
negatív, még akkor is, ha az igazán félelmetes adatok csak a rendszerváltást
követően kerültek napvilágra. A témáról készült tanulmányok és az abban az
időben itt lakók egybehangzóan állítják, hogy a lakótelep rászolgált rossz
hírére. Ennek több oka ismert, ezek röviden: lakónépesség nagy sűrűsége, kor,
végzettség és etnikum szerinti összetétel. A demográfiai és etnikai mutatók a
lakótelepen nagyban különböztek a fővárosi átlagtól. Többek között az említett
okokra vezethető vissza a bűnözés szignifikáns emelkedése, az alacsony lakásárak
alakulása is.
Az 1980-as évek végére, 1990-es évek elejére Budapest és a kerület vezetése jól
látta azt, hogy a szükséges és korábban elmaradt beruházások pótlása, a
megfelelő környezet kialakítása hosszú távon biztosítja azt, hogy a Havanna
lakótelep egy élhető és kedvelhető városrész legyen. A közbiztonság javítására
térfigyelő kamera rendszert telepítettek.
A lakótelep az elmúlt 20-30 évben sokat változott. Az itt felnőtt generáció egy
része, aki tehette, már elköltözött. A másik, itt maradt részük viszont ma is
itt lakik, gyermekeit neveli és láthatóan többet törődik lakókörnyezetével.
A lakótelepen több óvoda, bölcsőde, és iskola található, helyben van felnőtt- és
gyermekorvosi rendelő, művelődési ház, valamint két templom. A sétányok, ha
lassan is, de új külsőt kapnak. A háztömbökön is itt-ott már látszanak a
felújítás eredményei. A panelprogram, az egyedi fűtési rendszer kialakítása és a
2002-ben kiépített kamerás térfigyelő rendszer mind-mind azt mutatja, éled
hamvaiból a lakótelep. A bűnözés visszaszorult, és nem kirívóbb, mint bármely
más budapesti lakótelepen.
Gazdagréti lakótelep
A Gazdagréti lakótelep hírnevét a
Szomszédok című magyar tv-film alapozta meg. A gazdagréti az ország egyik
legszebb lakótelepe. A változatos domborzati viszonyok, a különböző magasságú és
típusú épületek, a hatalmas zöldterületek és a budai hegyek felöl áramló friss
levegő teszi élhetőbbé Gazdagrétet a többi „betondzsungellel” szemben.
A lakótelep Budapest XI. kerületében található, közvetlen a Budaörsi út és az
M1-M7-es autópálya ki- illetve bevezető szakasza mellett. A XI. kerület a
főváros legnépesebb, s az egyik legnagyobb kiterjedésű kerülete. Gazdagrétet
északon Sashegy, északnyugaton Sasad, délen Hosszúrét, keleten pedig Őrmező
határolja.
A lakótelep építése 1983-ban kezdődött el, s 1989-ig tartott a Budaörsi út,
Gazdagréti út, Szurdok utca, Nagyszebeni út, Rétköz utca által határolt, mintegy
90 hektáros területen.
Gazdagrét területén már az őskortól kezdve emberek éltek: a lakótelep
földmunkálatai során egy római kori temetőt találtak, amelynek keleti szélén egy
őskori gödör is előkerült. Ebben késő-rézkorból származó edények voltak. A
kéthónapos ásatás és leletmentés eredményeként egy csaknem teljes 115 sírból
álló temetőt sikerült feltárni.
Valószínű, hogy a temető a IV. században alakult, s legkésőbb az V. század
végéig használták. A temető kettőssége már a feltárás során megmutatkozott. A
korábbi periódus sírjai észak-déli tájolásúak voltak, és gyakran kerültek elő
tégla- és kőládasírok. A sírmellékletek között megtaláljuk a jellegzetes
későrómai ékszereket és viseleti tárgyakat, valamint a IV. század végének
jellegzetes agyag- és üvegedényeit. Különösen szépek az ún. zöldmázas kancsók,
valamint a férfi sírok rangjelző hagymafejes bronz figurái. A IV. század végén
megváltozott a temető szerkezete. A sírok kelet-nyugati tájolásúak, többnyire
egyszerű földsírok voltak. Hiányoznak az agyag- és üvegedény mellékletek, vagyis
a halottak mellé nem temettek „túlvilági útravalót”.
A XV. századtól kezdve a lakótelep építésének a megkezdéséig szőlők és
gyümölcsös kertek terültek el itt, melyeket a budai és pesti polgárok műveltek.
1847-ben kapta a Gazdagrét nevet, mikor Döbrentei Gábor nyelvész és költő
kezdeményezésére Buda város közgyűlése a budai hegyvidék elnémetesedett neveit
hivatalosan magyarosította (Reiche Ried).
Gazdagrét helyzete egy 1894-es térképen
A XIX. század végén, az egész
Európán végigsöprő filoxéra járvány a gazdagréti szőlőket is tönkretette. Ezután
már csak gyümölcsösök, felhagyott szőlők helyén kialakult bozótosok voltak a
területen, tele orgonával. A „Gazdagrét” akkor még az erdőssztyepp képviselőitől
volt gazdag rét.
A XX. század első felében gyümölcsös kerteket, illetve családi házakat
találhatunk Gazdagréten: „Budapest székesfőváros polgármestere
148.834/1930-III. számú határozatával (...) az I. kerület Gazdagrét-dűlőben a
Budaörsi-útból az 1977. és 1958. új hrsz. telkek közt északnyugati irányban
kiinduló dűlőutat, mely már teljes hosszában meg van nyitva és mellette már több
családi ház áll, a Nagyszeben-útig terjedően Gazdagréti útnak nevezte el”.
1950-ben
Nagy-Budapest létrejöttével Gazdagrétet a XI. kerülethez csatolják, majd
ahogy az 1960-as években a főváros terjeszkedett, s elkezdődött a "panelház
építési láz”, Gazdagrét is felmerült egy lakótelep lehetséges helyszíneként.
A Fővárosi Tanács és az OTP 1970-ben tervpályázatot hirdetett az új lakótelep
építésére. A magas követelményeket támasztó pályázatra értékelhető mű nem
érkezett, ezért a terveket a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat készítette
el. Ezt 1971-ben hagyták jóvá. A beépítési terv és a beruházási program
kidolgozására a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet kapott megbízást,
amelyet 1972-ben hagytak jóvá, de időközben a lakótelep megépítése az V. ötéves
terv feladatai közül kimaradt, ezért a beruházási program előterjesztésére nem
került sor. Az 1978-as új rendezési program alapján 5278 lakás építését
irányozták elő. Az eredetileg tervezett házakat 10-ről 11 szintesre növelték,
valamint további három típusú ház megépítését irányozták elő, ezzel is növelve a
lakások számát.
A korábbi beépítési tervjavaslatokkal ellentétben a középmagas házgyári
épületeket nem a gerincvonalra, hanem a lehető legkevesebb földmunkákra
törekedve, a terep rétegvonalait követve tervezték felépíteni, úgy hogy az
épületmagasságok a tájba illeszkedően a lakótelep szélei felé lépcsőzetesen 11
szintről 7 szintre csökkenjenek.
A jelenlegi beépítés alapját képező rendezési tervet 1980-ban, a beruházási
programot pedig a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1981. március 11-én
fogadta el, amely értelmében 1983-as kezdéssel az építendő lakások száma 5238
célcsoportos beruházásként és 534 magánerőből, telepszerűen, illetve az
évenkénti átadás ütemében a kapcsolódó létesítmények (üzletek, iskolák, óvodák,
közösségi ház, utak, parkolók) is elkészülnek. A beruházás költsége több mint 4
milliárd forint, a befejezés határideje 1987. Tervező: Jurcsik Károly. A
beruházás vezetője: FŐBER.
1983. tavaszán megkezdődtek a tereprendező munkák, mikor is a Nevegy utca
folytatásában, egy nagyjából kelet-nyugati irányú dombhát tetején, illetve
északi oldalán a szintsüllyesztő munkák során, mintegy 120 centiméteres
mélységben, a sárga altalajban sírfoltokat találtak. A bejelentést követően,
április 1-jén Dr. Zsidi Paula vezetésével az Aquincumi Múzeum munkatársai
megkezdték a leletmentést, amely során egy 111 sírból álló római kori temetőt
sikerült feltárni. Május 17-én Gopcsa Ágnes vezetésével megkezdődtek a középkori
ásatások is, amely során valószínűleg Nevegy falu egy
részét sikerült feltárni.
A talaj előkészítő munkálatok után a Győri Állami Építőipari Vállalat megkezdte
az első házak építését. Az első ütemben a Regős utca eleje készült el, s 1984
tavaszán adták át az elkészült lakások kulcsait a beköltöző lakóknak. Ekkor még
nem voltak üzletek, kommunális létesítmények Gazdagréten. A tömegközlekedés is
csak május 1-jén indult meg. Az első lakások átadása után, mintegy fél évvel
később nyitottak ki az első üzletek. A Kelenföldi KÖZÉRT vállalat ABC-áruháza
1986. augusztus 28-án nyitotta meg kapuit 1146 négyzetméteren, amely a vállalat
legnagyobb üzlete volt. Érdekessége, hogy a bolt árukínálatának az összeállítása
részben az itt lakók javaslatai alapján történt.
A Törökugrató utcai Általános Iskolát a GYÁÉV építette, s 1984. szeptember 4-én
megkezdődhetett az első tanítási nap.
A tanévnyitó volt az első esemény,
amelyről a Gazdagréti Közösségi Televízió tudósított. A Törökugrató utcai óvodát
1985. március 4-én vehették birtokukba az ovisok, a bölcsőde 1985. szeptember
29-én, a Gazdagréti Közösségi Ház pedig 1985. novemberében nyitotta meg a
kapuit.
A Csíki-hegyek utcában az óvoda 1986. szeptember 1-jén, a bölcsőde pedig 1986.
október 23-án nyitott. A Gazdagréti téren a Nyugdíjas Házat 1986. december 24-én
adták át hivatalosan. Az orvosi rendelők és a gyógyszertár 1987 őszére készültek
el. A Szabó Ervin Könyvtár Gazdagréti Fiókja a Nagyszeben téren 1987. augusztus
19-étől várja az olvasókat, 260 m² alapterületen. A Mechatronikai
Szakközépiskola és Gimnázium 1990. szeptember 1-jén nyitotta meg a kapuit.
A lakótelep építése idején nem voltak járdák, nem volt telefon (sokáig csak
egyetlen nyilvános fülke üzemelt), a csatornázások miatt hatalmas gödrök
tátongtak, amelyek fölött egy-egy pallón kellett átegyensúlyozni, s a
tömegközlekedés is nehézkesen indult, hiszen az elején csak a telep közepéig
jártak a buszok, s onnan már gyalogolni kellett. Az eredeti tervek szerinti
alacsonyabb épületeket magasabbra építették, sokak szerint ingatlanspekulációs
okokból. Azonban valószínűbbnek tűnik, hogy az adott ötéves tervben előirányzott
lakásszámot „próbálták” olcsóbban teljesíteni. A rövidlátó tervezésnek, a több
lakásnak és a piaci alapú gépjármű kereskedelemnek „köszönhetően” vált
napjainkra tragikussá Gazdagréten a parkolási helyzet és a belső utakon a
közlekedés.
Fényképalbum
Mária
Valéria-telep
