|
Az ülés
kezdete előtt egy perces néma tisztelgéssel emlékezett meg a Fővárosi
Közgyűlés a közelmúltban elhunyt Garas Dezső színművészről, Budapest
díszpolgáráról. Ezután Tarlós István főpolgármester Arany Katedra díjat
adott át Zétényiné Gál Máriának, a Modell Divatiskola igazgatójának és
Keresztúri Józsefnek, a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola
igazgatójának.
Az ülés napirendjét a képviselők 22 igen és 5 MSZP-s tartózkodás mellett
fogadták el.
Tulajdonosi kölcsön a BKV-nak
A fővárosi önkormányzat 9 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt és 6
milliárd forint közszolgáltatási ellentételezést nyújt a BKV-nak - erről
20 igen, 1 nem szavazattal, 11 tartózkodással döntött a Fővárosi
Közgyűlés. (A kölcsönt a BKV-nak április 30-ig kell visszafizetnie.) A
városatyák által elfogadott előterjesztés szerint a főváros kinyilvánítja,
hogy a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására a fővárosi
önkormányzat és a BKV saját erejéből nem képes. A főváros kötelezettséget
vállalt, hogy az idei költségvetésben 10 milliárd működési forrást
biztosít a közösségi közlekedésre, ezen belül 6 milliárdot a BKV javára.
A döntés szerint az idei költségvetésben az intézményi működési kiadások
10 százalékát zárolják, amíg a BKV finanszírozása kérdésében a kormánnyal
zajló tárgyalások eredményesen lezárulnak. Az áprilisban lejáró
közszolgáltatási szerződést a BKV-val pedig úgy fogják megújítani, hogy a
mai, indokolt szolgáltatási színvonal és szint legyen annak a kiindulási
alapja. A közgyűlés egyben felkérte a főpolgármestert, hogy a 2012-es
BKV-hitelek megújítása érdekében a szükséges állami garancia biztosítása
céljából járjon el.
Ennél jobb eredmény nem volt kihozható - jellemezte a döntést a közgyűlés
szünetében tartott sajtótájékoztatóján a főpolgármester. Mint fogalmazott,
BKV-ügyben a főváros "elment a falig, sőt, azon is túl". (A
sajtótájékoztatón elhangzottakról bővebben itt olvashat.)
A vitában Tarlós István főpolgármester kiemelte, hogy április 30-ig meg
kell egyezni a kormánnyal, akkor jár le ugyanis a BKV-val 2004-ben kötött
közszolgáltatási szerződés. Ha forrás hiányában azt nem tudják megújítani,
akkor május 1-től nem indulnak el a metrók, buszok, villamosok és trolik.
Több szocialista képviselő is azt hangoztatta, hogy a városnak inkább
vissza nem térítendő támogatásként kellene a kilencmilliárdot nyújtania, a
főpolgármester pedig azt mondta, ez a működés fenntartásához szükséges
összeg, majd hozzátette: nem érti az ellenzék hitelfelvétel miatti
kritikáját, az elmúlt nyolc évben ugyanis a BKV 27 milliárd forint hitelt
vett fel a működés biztonságának megőrzése érdekében. Hangsúlyozta: a
főváros az utolsó tartalékait éli fel a BKV miatt.
Németh Zoltán Fidesz-frakcióvezető a szocialistáknak azt tanácsolta, hogy
csendesebben szónokoljanak, hiszen amíg ők feleltek a BKV-ért, felelőtlen
ígéreteket és lépéseket tettek. Idézte a BKV-ügyében nemrégiben készült
állami számvevőszéki jelentést, amely szerint a cég eladósodottságát a
2002-2010 közötti időszak hitelfelvételei eredményezték. Együttműködést
kért az ellenzéktől, mint mondta, a főváros a kormánnyal együtt keresi a
hosszú távú és tartós megoldást a BKV finanszírozási gondjaira. Mint
hangsúlyozta, Budapestnek mindent meg kell tennie BKV helyzetének
rendezésére, hogy a budapestieknek legyen mivel tömegközlekedniük.
Fokozatosan vezetik be az elektronikus jegyrendszert
Elektronikus jegyrendszert vezetnének be 2014-től több lépcsőben
Budapesten, erről 30 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett döntött a
Fővárosi Közgyűlés. Az elfogadott javaslat szerint megjelenhet az időalapú
jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás fizetés lehetősége is,
a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük mellől hosszabbíthatnák
meg bérletük érvényességét.
Több lépésben vezetnék be az új rendszert, a Budapesti Közlekedési Központ
egy több mint háromszáz oldalas tanulmánya alapján. Első lépésként a
bérleteket kártyákra cserélnék. A BKK olyan rendszert dolgozott ki, amely
gyakorlatilag hamisíthatatlan, a kártya közlekedésben való használatát egy
központi rendszer ellenőrizné. A bérlet a gyakorlatban hasonlóan működik
majd, mint egy bankkártya. Emellett lehetőség lesz a helyszínen is jegyet,
vagy bérletet vásárolni.
Az időalapú jegyet 2013-tól vezetnék be, amely korlátlan átszállást
biztosít majd a meghatározott időhatárokon belül. A harmadik ütemben a
metróknál teljesen, a HÉV-eknél részben automatizált be- és kiléptető
kapuk váltják majd fel 2015-ben az ellenőröket. Végül bevezetik az érintés
nélküli bankkártyás fizetést; bankkártyák, vagy mobiltelefonok
segítségével külön kártya kiváltása és az ehhez tartozó ügyintézés nélkül,
utólagos fizetéssel lehet majd utazni.

Döntöttek a forrásmegosztásról
Összesen 201 milliárd 750 millió forint illeti a fővárosi és a kerületi
önkormányzatokat együttesen, amelyet 47:53 százalék arányban osztanak meg.
A forrásmegosztásról 18 igen, 3 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett
döntött a Fővárosi Közgyűlés. A fővárosi és a kerületi önkormányzatokat
idén csaknem 11 milliárd forinttal kevesebb bevétel illeti meg, mint
2011-ben. A forrásmegosztásról szóló törvény szerint a közöttük
felosztandó, összesen 201,7 milliárd forint 47 százaléka, vagyis 94
milliárd 788 millió forint a fővárosi önkormányzatot illeti meg, míg 53
százalékra a kerületi önkormányzatok jogosultak, ez az összeg 106 milliárd
961 millió forint. A főváros így 5,1 milliárd forinttal, a kerületek pedig
5,689 milliárd forinttal kevesebb forrást kapnak idén.
Az év végére épül át a Móricz Zsigmond körtér
Csak az év végére, de több százmillió forinttal kevesebb pénzből
fejeződhet be a Móricz Zsigmond körtér forgalomtechnikai rendezése, miután
a képviselők elfogadták az erről szóló előterjesztést a Fővárosi
Közgyűlés. A közgyűlés augusztusban fogadott el egy javaslatot, amelyben
mintegy 430 milliós költséggel 2012 közepére tervezték a Móricz Zsigmond
körtér 4-es metróval összefüggő felszínrendezését. Az új - 28 igennel és 1
tartózkodással elfogadott - javaslat féléves csúszással 2012 év végére
tolhatja ugyan a munkák befejezését, de az eredetileg becsült 430 millió
helyett csak 160 millió forintba kerülhet a kivitelezés. Ennek keretében
lecserélik a körtér mészkő díszburkolatát, mert felületén repedések
keletkeztek, tisztítása nehézkes, és télen balesetveszélyes. A gyalogos-
és kerékpáros zónák kialakítása mellett a Fehérvári út felől megszűnik a
személyautók közlekedése, az autóbuszok behajtása azonban nem változik.
Hét új P+R parkoló épülhet
Hét új P+R (park+ride) parkolót alakíthatnak ki Budapesten a HÉV-vonalak
és a 2-es metró mentén, erről 23 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett
döntött a közgyűlés. A kivitelezés összköltsége a tervek szerint 1,1
milliárd forint lesz, idén az előkészítés és a közbeszerzések kiírása
történik meg, az építés 2013-ban kezdődik és 2014-ben fejeződik be. Új
parkolási lehetőséget teremtenek a 2-es metró Pillangó utcai és Örs vezér
terei állomásánál, az 5-ös (szentendrei) HÉV békásmegyeri és kaszásdűlői
megállójánál, a 6-os (ráckevei) HÉV közvágóhídi végállomásánál, a 7-es
(csepeli) HÉV csepeli végállomásánál, illetve a 8-as és 9-es (cinkotai,
gödöllői) HÉV cinkotai megállójánál. Az Örs vezér terén, illetve a
Pillangó utcánál egy vonaljegy vásárlásával lehet egy napra igénybe venni
a szolgáltatást, a többi parkoló használata ingyenes lesz. Jövőre a tervek
szerint 1005 új és 235 korszerűsített P+R férőhelyet alakítanak ki.
budapest.hu |