|
A
kivitelezés összköltsége a tervek szerint 1,1 milliárd forint lesz, idén
az előkészítés és a közbeszerzések kiírása történik meg, az építés
2013-ban kezdődik és 2014-ben fejeződik be.
Ezzel új parkolási lehetőséget teremtenek a 2-es metró Pillangó utcai és
Örs vezér terei állomásánál, az 5-ös (szentendrei) HÉV békásmegyeri és
kaszásdűlői megállójánál, a 6-os (ráckevei) HÉV közvágóhídi
végállomásánál, a 7-es (csepeli) HÉV csepeli végállomásánál, illetve a
8-as és 9-es (cinkotai, gödöllői) HÉV cinkotai megállójánál.
Az Örs vezér terén, illetve a Pillangó utcánál egy vonaljegy vásárlásával
lehet egy napra igénybe venni a szolgáltatást, a többi parkoló használata
ingyenes lesz.
Az előterjesztésben olvasható indoklás szerint Budapesten ma csak 4.600
P+R férőhely vehető igénybe, holott a hasonló adottságú nyugat-európai
városokban ennek a négy-ötszöröse található; a férőhelyek egy része a
belső kerületekben van, ezért szükséges a fejlesztés. Jövőre a tervek
szerint 1005 új és 235 korszerűsített P+R férőhelyet alakítanak ki.
A Budapesti Közlekedési Központ a kialakításra vonatkozó tanulmányában
jelezte: további P+R parkolók építését tervezik a metróhálózat
fejlesztésével párhuzamosan, illetve tárgyalásokat kezdeményeznek a
kötöttpályás közlekedéssel jól ellátott városszéli bevásárlóközpontok
parkolóinak használatáról is.
Javaslatok, szavazások
A képviselők elfogadták a forrásmegosztásról szóló javaslatot is. E
szerint összesen 201 milliárd 750 millió forint illeti a fővárosi és a
kerületi önkormányzatokat együttesen. Az összeg 47 százaléka, vagyis 94
milliárd 788 millió forint a fővárosi önkormányzatot illeti meg, 53
százalékára a kerületi önkormányzatok jogosultak, ez az összeg 106
milliárd 961 millió forint. Az idén csaknem 11 milliárd forinttal kevesebb
bevétel illeti meg a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat, mint
2011-ben. A főváros így 5,1 milliárd forinttal, a kerületek pedig 5,689
milliárd forinttal kevesebb forrást kapnak.
A közgyűlés döntése értelmében elektronikus jegyrendszert vezethetnek be a
BKV-nál 2014-től. A fejlesztés számos változást hozna az utasoknak:
megjelenhet az időalapú jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás
fizetés lehetősége is, a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük
mellől hosszabbíthatnák meg bérletük érvényességét.
Több lépésben vezetnék be az új rendszert, erről a Budapesti Közlekedési
Központ (BKK) egy több mint háromszáz oldalas tanulmányt készített. Ebben
kitérnek arra, hogy az utasok számára átláthatóbb és igazságosabb
jegyrendszert kívánnak bevezetni, amely kedvezőbb a közösségi közlekedést
napi szinten, illetve csak alkalmanként használóknak is.
Hét új P+R (park+ride) parkolót alakíthatnak ki Budapesten a HÉV-vonalak
és a 2-es metró mentén az elfogadott előterjesztés értelmében. A
kivitelezés egy év múlva indul, ezzel új parkolási lehetőséget teremtenek
a 2-es metró Pillangó utcai és Örs vezér terei állomásánál, az 5-ös
(szentendrei) HÉV békásmegyeri és kaszásdűlői megállójánál, a 6-os
(ráckevei) HÉV közvágóhídi végállomásánál, a 7-es (csepeli) HÉV csepeli
végállomásánál, illetve a 8-as és 9-es (cinkotai, gödöllői) HÉV cinkotai
megállójánál.
A közgyűlést megelőzően a pártok sajtótájékoztatóikon mondták el
véleményüket a BKV támogatásával kapcsolatban. Az MSZP szerint a
fővárosnak nem kölcsönt, hanem vissza nem térítendő támogatást kellene
adnia a közlekedési cégnek, mert tudható, hogy a BKV nem lesz képes
visszafizetni ezt az összeget, ha nem változik a helyzet, ez pedig az
Állami Számvevőszék állásfoglalása szerint bűncselekménnyel határos.
A fővárosi Jobbik kormányzati garanciát kér a 32 milliárd forintos zárolt
normatív támogatás feloldására. Szilágyi György, a párt budapesti elnöke
megdöbbentőnek nevezte a kormány halogató politikáját, álláspontja szerint
ezzel nehéz helyzetbe sodorja Budapestet.
Az LMP az ülést megelőzően azt közölte, a BKV-nak nyújtandó 9 milliárdos
rövid távú kölcsönt támogatja, a 10 százalékos intézményi zárolást azonban
a párt nem tartja megoldásnak a tömegközlekedési társaság problémáira. |