KEZDŐLAP  |  FÖLDRAJZ  |  TÖRTÉNELEM  |  MŰEMLÉKEK  |  KERÜLETEK  |  TEMPLOMOK  |  SZOBROK  |  HIDAK  |  MÚZEUMOK  |  FÜRDŐK  |  A VÁR

A juhok a száraz és meleg területek állatai, amelyek igen korán a magyarok őseihez kerültek. A honfoglalás korában két egymással rokonsági fokban álló, de különböző külső megjelenésű juhfajta élt:

1. az ősibb jegyeket magán viselő rackajuh, melynek dugóhúzószerűen V-alakban pödrött szarvai voltak/vannak. Ez kisázsiai származású juhfajta, mely jó gyapjú- és tejtermelő képességű, igénytelen állat. Egyedülállóan nemes és száraz fejét, nemes küllemét és színét a magyar állattenyésztők ízlésének, kitűnő szemének és jó állattenyésztő érzékének köszönheti.

A rackajuhnak két alfaja fejlődött ki: az alföldi- vagy más néven hortobágyi, és az erdélyi racka. Később a keresztezések során ennek több alfaja vált ismertté. Az alföldi rackának a fejtartása kecses, a nyaka közepesen hosszú, izomszegény, a figyelő állat igen magasan tartja a fejét. A lábállása szabályos, mozgása könnyed, harmonikus.

A kosok fejlett korban 55-57 kg-ot nyomnak, a fajta gyors növekedésű és koraérésű. A bárányok 50-60 napos szoptatása után az anyajuh még a gyengébb legelőkön is 100 napos fejés után 50-70 liter tej termelésére képes. A tejéből készült termék: a sajt a túró és az orda.

2. A rackajuh mellett egy másik típus is teret hódított, melynek vízszintesen álló, széles ívekben vízszintesen csavarodott szarvai voltak és a nőstényeknél a szarvatlanság is előfordult. Később ezt nevezték "ősi magyar juhnak", bár Európában mindkét ősi juhfajtát "magyar fajtának" nevezik.

A magyar juhok származását illetően mint általában minden jellegzetesen magyar állat eredetét illetően - a legmegbízhatóbb Hankó Béla nézete, aki szerint "az egyenesállású (V-alakú) erősen pödrött szarvat viselő juh őseinkkel jött a Kárpát-medencébe, és a mai napig itt maradt". Ehhez Bökönyi Sándor hozzáteszi, hogy "mind a racka, mind a pödrött szarvú magyar juh" azonos származású, egyazon csoportba tartozó".

Az ősrackák a Kr. előtti IV. évezredi Egyiptomból és Mezopotámiából ismertek; ezek a durva szőrű, erősen csavart, vízszintesen álló szarvú ősrackák ezer év alatt eljutottak Anatóliába, Perzsiába, a türkmen sztyepvidékre és a Kaszpi-tó mellékére. Őseink vagy Belső-Ázsiából, vagy Közép-Ázsiából vagy akár a Kaszpi-vidékéről hozták magukkal. A honfoglalás kori juhaink hozzáértő fajnemesítés eredményei. Juhainkat tervszerű kiválasztással nemesítették. Az erdők közelében a juhokat makkoltatták. A juhok számára télen a nádasok voltak alkalmasak, nyáron a szigetekre és a lápokra hajtották a jószágokat.

Őseinknél a juh a ló után a legfontosabb háziállat volt. A rackajuh jellegzetesen magyar állatfajta, sehol a világon nem található, csak ott, ahol magyarok laknak. Olyan legelőkön is megél, ahol más állat elpusztulna, éppoly igénytelen, mint ősi taki-lovunk, de éppen olyan kitartó és szívós is. Gyapja durva, így finom posztók készítésére nem alkalmas, de elsőrangú anyag a nemezkészítéshez. Bundája nem nagy zsírtartalmú, mert az eső, a szél és az állandó szabad levegőn való tartózkodás kiszárítja.

A juhtejből készült a tarhó - joghurt-szerű étel -, amely ősi soron a juhtejből készült túróval ősi örökségünk. A birkatartással kapcsolatos összes szavunk ősi török eredetű (kos, ürü, toklyó, gyapjú stb.). Ma Belső-Ázsiában egy-egy családnak 150 juha, Perzsiában 200-500 birkája, az Altajban 200-300 juha van.

A XIX. század végén Mongólia 500 000 lakosának 20 millió birkája volt. Minthogy a honfoglaló magyarság lélekszámát is félmilliónyiban határoztuk meg, így hatalmas birkanyájukkal számolhatunk. A nagycsaládi juhtartás Magyarországon a palócoknál figyelhető meg. A nyarat a juhnyáj az erdők tisztásain töltötte, éjjelre az állatokat karámokba terelték. A juhász segítőtársa a fehér komondor volt; a juhnyírás technikája apáról-fiúra szállt. A birka finom bőréből ruhák, kesztyűk és kucsmák készültek.

Fekete és fehér racka

Fehér hortobágyi racka

Ősi magyar parlagi juh. A kos és az anya is dugóhúzószerűen csavarodott, V-alakú szarvat visel. Gyapjútermelő képessége és tejelő képessége egyaránt jó. Bundája tincsekből áll, a tincsek hossza 25-30 cm. Edzett, ellenálló, igénytelen fajta.

A pofa és a lábak szőre rövid, fényes barna színű (idősebb korban a pofák kifakulnak), a gyapjú sárgásfehér színű. A bőr pigment mentes. A szarvak viaszsárgák, a körmök sötétviasz-sárgák vagy sötétbarnák. A fehér színű kosoknál igen gyakran találkozunk olyan egyedekkel, amelyeknek szarvában egy-két sötét csík húzódik végig. Az ajak és a szájpadlás sötét árnyalatú rózsaszín, rajta elég gyakran pigment foltok is találhatók. A gyapjú tincses szerkezetű, hullámos lefutású, nyírás előtt a ?földig ér", a leghosszabb fürtök elérik vagy meg is haladják a 30 cm-t.

A bárányok színe születéskor barnássárga, azaz a fej, a nyak, a lábak és a törzs elülső része barna, a többi testtáj sárgásfehér, de előfordul születéskor teljesen barna bárány is.

Fekete hortobágyi racka

A magyar racka juh (régebben hortobágyi racka juh, Ovis aries strepsiceros Hortobágyiensis) régi magyar juhfajta, amely egyes elképzelések szerint a honfoglalás óta a magyarok társa volt. Sokáig az alföldi birkapásztorok meghatározó állata volt, mára azonban a magyarországi összállományban a többi hagyományos fajtával (cigája, cikta) együtt sem tesz ki 5%-ot példányszámuk.

A pofa és a lábak szőre rövid, és fényes fekete. A gyapjú egyaránt fekete.

A bárányok születéskor fényes fekete színűek, a gyapjú rövid és igen göndör csomókat alkot, szépségben megközelíti a fekete színű karakul bárányokét. Nyár folyamán nap hatására előfordul, hogy a szálvégek kivörösödnek. Idősebb korban őszülés (darusodás) következik be, amely a bundának szürke árnylatot ad.

A szarvak és a körmök sötét palaszürkék vagy feketék. Az ajak, a szájpadlás és a nyelv sötétszürke (pigmentált). A gyapjú tincses szerkezetű és tágan ívelt, a fürtök hosszúsága azonban nem éri el a fehér színváltozatét.

Kisfokú tűzdeltség idősebb korban a száj körül és lábakon megengedett.

HIRDETÉS

Magyar ételek  Magyar marha  Magyar lovak  Magyar kutya

Juhok

HIRDETÉS

Gyimesi racka

A gyimesi racka juh a hegyvidéki racka juhok legtipikusabb képviselője. Erdélyben alakult ki a középkor végén, elsősorban székelyek és csángók tenyésztették. Régebbi leírásokban említik székácsmenti, korponai, háromszéki juhként is. Fajtatisztán ma már csak a havasi legelőkön található meg, innen került hazánkba az utóbbi húsz évben a ma mintegy 2000 egyedből álló populáció magja. Jelentősen különbözik a magyar racka juhtól, jobban alkalmazkodott a mostoha időjárási körülményekhez.

 A legnagyobb termetű juhfajta a rackajuhok csoportjában. Gyapja nem olyan durva, mint a magyar rackáé, finomabb pehelyszálakkal kevert, színe szinte teljesen fehér, kivéve a szem körüli ?ókulát? és a lábvégi barna-fekete foltokat. A fekete foltokkal fedett rész pigmentált, a fehér bundával fedett pigmenthiányos. A gyimesi racka nőstényei sarló alakú szarvat viselnek, de ez meglehetősen rövid, sok a szarvatlan egyed is. A kosok szarva csigaszerű 1,5-2,25 csavarulattal.

A nőstények súlya 45-65 kg, a kosoké 62-86 kg. Nagyon igénytelen fajta. Rendszeresen fejik, tejtermelése jó, meghaladja a 65 litert. Erdélyben a tejét még az esztenákon, a pásztorszállásokon feldolgozzák, sajtot és ordát készítenek belőle. Jó húsformákat mutat, húsa ízletes. Romániában a fajta nagy létszáma miatt nem védett. Tartása hagyományos módon, igen kemény körülmények között folyik, szinte egész évben a havasi legelőkön van, csak a téli hónapokban szorul be a pajtákba, ha nagy a hó. Hazánkban a tenyésztés célja a fajta tiszta vérű fenntartása és a génmegőrzés.

A gyimesi rackajuh bundájának színe fehér, szürke vagy fekete. A szürke és fekete változat feje, lába, körme is fekete. A fehér színváltozat esetén a fejen és a lábakon színes foltok - leggyakrabban az orr, száj, fül, és a szemek körül (okula, illetve vakisa), vagy kisméretű foltok egyenletesen elosztva (szedres változat) lehetnek. A fej a törzshöz viszonyítva közepes nagyságú, rövidebb, vaskosabb, mint a magyar rackáé, a koponya elég széles, de az arci rész elkeskenyedő. A kosoké rövidebb, szélesebb, burkoltabb. A szarvak az anyáknál sarló alakúak vagy kistülkösek, de sok a szarvatlan (suta) egyed. A kosok laza, csigás szarvakat viselnek 1 1 - 2 1 csavar fordulattal.

A fülkagylók közepes nagyságúak, kissé vastagak, közepesen vagy kissé lefelé állók. A szemek élénkek, közepes nagyságúak. A nyak közepes hosszúságú és közepesen izmolt. A törzs a rackajuh fajtákhoz viszonyítva mély és dongás. A has kosoknál hengeres, az anyáknál terjedelmesebb. A far kissé csapott, de elég hosszú és széles, jól izmolt. A csontozat erőteljes, a végtagok mérsékelten izmosak. A farok kissé magasan tűzött, hosszú. A tőgy jól fejlett és csupasz.

A test felépítése arányos és tetszetős, mozgása gyors, a vérmérséklet közepesen élénk. A legnagyobb juhfajta a rackajuhok csoportjában, az anyajuhok súlya 45-50 kg, a kosoké 80-90 kg. A bőr tömör, rugalmas. A bundája kevert gyapjú, felszőrökből és pehelyszálakból áll. A gyapjú finomabb, pehelyszálakban gazdagabb, mint a magyar rackáé, hosszú, lágy, puha tapintatú. A felszőrök hossza 30-40 cm-t is elérheti, a pehelyszálaké 14-18 cm-esek. A felszőrök bágyadt-üvegfényűek, és majdnem egyenes lefutásúak, úgynevezett ?szálasszőrű?. A pehelyszálak ezüstfényűek, és íveltebbek, a tincsek lazák.

Cigája

A cigája Magyarországon őshonos juhfajta. Egy régi, önálló fajta, az ősi kis-ázsiai fajtakör maradványa. A fajta közvetlen a keleti vadjuh, vagy az arkal leszármazottja. A juh fajon belül (Ovis domesticus) a hegyi juhok csoportjába, azon belül is a cigája juhok csoportjába tartozik.

A Balkánról Oláh- és Moldvaországon, Erdélyen át húzódott fel a Kárpátok északi hegyláncáig, került be a magyar Alföldre az 1700-as évek során. E kifejezetten hármas hasznosítású és alapvetően a hegyi juhok csoportjában nyilvántartott fajta nagyon jól alkalmazkodott Magyarország eltérő földrajzi és éghajlati adottságaihoz. Állománya, vándornyájak csoportjában, télen egészen a Fekete-tengerig eljutott, és a következő év májusában már a bárányokkal megszaporodva legelt ismét otthon.

Manapság hazánkban alapvetően kétféle cigája változatról beszélhetünk: az egyik az őshonos (ún. génrezerv, termelésre irányuló szelekció nélkül), míg a másik a tejtermelésre szelektált.

A cigájának országonként több színváltozata létezik. A hazai őshonos változat feje és a lába fekete, kávésbarna színű. A bárányok színe világosabb-sötétebb homokszürke (barkás), de a bunda később, rövidebb-hosszabb idő alatt, felveszi a fehér színt.

A kifejlett anyák súlya 50-55 kg, marmagasságuk 65-70, törzshosszuk 75 cm. A kosok nagyobbak és nehezebbek. Egy részük sötét, másfél körívet leíró, csigaszerű szarvakat visel, de suta kosok is akadnak. Az anyajuhok szarvatlanok, s csak kisebb részük hord satnya, sarló idomú szarvakat (?kecskeszarv").

A középnagy, szikár fej többé-kevésbé domború profilvonalban határolódik: az orrhát az anyákon enyhén, a kosokon erősebben domború. A szemek nagyok, sötétek és igen élénkek. A fülek általában vastagabb húsúak, rövidek és vízszintesen hordottak. A nyak közepesen izmolt és ráncmentes. A vállak jó kötésűek, a mar közepesen széles és izmolt. A hát és az ágyék egyenes, aránylag hosszú és közepesen izmolt. A far enyhén lejtős, közepes hosszúságú, szélességű, izmoltságú, néha rövid, esetenként csapott. Csontozatuk erőteljes. A végtagok aránylag hosszúak és mérsékelten izmoltak. A tőgy jól fejlett. A cigája bőre, nyálkahártyája (fogíny) és a nyelve palaszürke, ilyenek a körmök is. A bunda alatt vagy hiányzik, vagy csak hígabb változatú pigment létezik. A cigáják bőre viszonylag vékony és rugalmas, gyengébb a curkánok és merinók bőrénél.

A gyapjas cigája bőr juhászbunda, közönséges bőrbekecs, ködmön készítésére ennél fogva kevésbé alkalmas. A gyapjú színe fehér, néha tűzdelt. A cigája bundáját bélállomány nélküli pehelyszálak alkotják. Ezek a szálak fodrosak, hullámosak, fürtös szerkezetűek; ez így finomabb harmadrendű posztógyapjúnak minősíthető. A gyapjúszál simulékony, néha lüszter fényű. A fürtmagasság az anyákon 5-8, a kosokon 6-10 cm. Az anyák nyírósúlya napjainkban 2,8 kg, a kosoké 3,5 kg. A jól kezelt hegyi cigája bundájának rendementje 36-60% között alakul. A fajta gyapjúval való benőttsége jó, a tömöttség viszont nem kielégítő.

A cigája sokak szerint elsősorban tejhasznú juh. Az anyákat hagyományosan a három hónapos szoptatást követően még négy hónapig naponta kétszer fejik. A kifejt tej anyánkénti átlagos mennyisége 40-60 liter. Az újszülött bárányok nagyok, s anyjuk jó tejelése következtében - különösen eleinte - igen jól fejlődnek. A cigája hízékonysága figyelemre méltó, ugyanis felülmúlja más parlagi juhok hízékonyságát. A fajta húsa nagyon finom, porhanyós, jó ízű, nem faggyúszagú.

A cigája rendkívül edzett, ellenálló fajta. Szaporodásával kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a rackához hasonlóan szintén csak ősszel üzekedik. A természetes fedeztetési idény augusztustól novemberig tart. Nem szapora fajta, szaporulata 120-130% között alakul, tehát az ikerbárány előfordulása viszonylag ritka.

Cigája juh (kép: Olexa József)

Cikta

A cikta az egyik legritkább juhfajta a világon, egyike védett háziállatainknak.

A cikta juh hazánkba a török uralmat követő betelepítések nyomán érkező németajkú lakossággal került be.

A cikta tolna-baranyai sváb juh néven túlélte a divat és a politika hullámait, és megőrződött a jövő számára. Érdekes, hogy eredeti hazájában, Németországban kipusztult; a fajta ottani regenerálása hazai egyedek visszaszállításával vette kezdetét.

Marmagasságuk 58-60 cm átlagosan. Az anyák testsúlya 25-45 kg, a kosoké 45-55 kg között változik. Méreteit tekintve kisebb juhfajták közé sorolható. Az anyák szarvatlanok, a kosok egy része hord csak könnyű csigás szarvakat. Az állatok teljesen fehérek. A szaruanyag viaszsárga, bőrük pigmentmentes. Csontozatuk finom. A fej keskeny. A fül tölcsérszerűen sodrott, vékony, hegyes, vízszintesen álló. Farkuk a csánkig ér.
A cikta kevertgyapjas juh, a gyapjúval való benőttség nem jellemző. A szálak éves növekedése körülbelül 20 cm. Ezért gyakran kétszer nyírják az állatokat. A nyírósúly az anyáknál gyenge 2, a kosoknál 3 kg körül alakul. A felszőrök jelenléte miatt a rendement magas, 65%-os.

A szaporodásbiológiájára az aszezonalitás és a mérsékelt ikerellés a jellemző. Két szaporítási ciklusa van: szeptember-november és február-április. A tapasztalatok alapján az anyajuhok 10-15%-a nem ellik le egy-egy adott évben, ugyanakkor a fajta egyedeinek 30-40%-a képes aszezonálisan elleni. Sűrített elletési technológiával legfeljebb 20-25% ikerellés mellett, de nagy évjárati különbségekkel 115-160%-os szaporulatot lehet elérni.