|
A magyar szürke marha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett
háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével,
szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld
világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A magyar tarka
marha pedig egy kettős hasznosítású (tej- és hústermelő),
Magyarországon kialakult marhafajta. Őshonos, törvényileg védett
háziállataink közé tartoznak.
 Szürke
marha
A magyar szürke marha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett
háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével,
szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld
világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik.
A
fajta létszáma a mélypontját a hatvanas években érte el, azóta egyre
emelkedik. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz
kergemarhakór-mentes, de az állatot ma elsősorban
turistalátványosságként tartják. A primigenius (őstulok) típusú
szarvasmarhák podóliai fajtakörébe tartozik, annak leghíresebb,
közepes testméretű képviselője. A XII–XVIII. század között
Közép-Európa legkiválóbb hústermelője volt, állománya átvészelt
súlyos történelmi időket, és évszázadokon keresztül jelentős
szerepet játszott a magyar gazdaság egészében. Az EU a magyar szürke
marhát nem hungarikumként ismerte el, mivel Olaszország jegyeztette
be saját nemzeti állataként.
A szürke marha eredetéről már régóta folyik a vita a kutatók között,
de általánosan elfogadott magyarázat még nem létezik. Az XIX.
századi tudósok szerint – közéjük tartozik Kubinyi Ferenc is, aki az
első történeti állattani munkát adta ki 1856-ban – a magyar szürke
marha honfoglaló őseinkkel érkezett a Kárpát-medencébe.
Az ellenvélemények már korán megjelentek, hiszen az elmélet
feltételezi a háziállatok évszázadokon keresztül való
változatlanságát, figyelmen kívül hagyva az élőlények
változékonyságát, az életfeltételek módosító befolyását. Ennek
ellenére az elmélet sokáig tartotta magát, hiszen Hankó Béla még
1957-ben is ezt a magyarázatot tartotta elfogadhatónak. Matolcsi
János azonban kimutatta, hogy azok a csontleletek, amelyekre
támaszkodva Hankó a megállapításait tette, XII. és XIV. századi
török-tatár halomsírokból származnak, és a különbségek közöttük és a
magyar szürke marha koponyája között számottevőek. Bökönyi Sándor
kutatásai pedig rámutattak arra, hogy a hosszú szarvú magyar szürke
marha létezésére utaló leletanyagot legkorábban csak a XIV-XV.
századi régészeti anyagban találtak. A kora Árpád-kori
szarvasmarhaleletek arról árulkodnak, hogy őseink állatai átlagban
mindössze 112 cm marmagasságúak voltak, s valószínűleg
hasonlíthattak a Képes krónika A magyarok bejövetele Pannóniába című
miniatúráján látható kis testű, rövid szarvú egyedekre.
Miután a honfoglalókkal érkező szürke marhákról szóló elméletet
elvetették, még mindig maradt a kérdés: honnan származik a fajta?
Több érdekes, jobban vagy kevésbé megalapozott válaszlehetőség
született. Bökönyi Sándor a leletekre alapozva jelentette ki, hogy a
szürke marha őseit a kunok hozták magukkal. Matolcsi János szerint
őseink a magukkal hozott podóliai jellegű és a Kárpát-medencében
talált heterogén szarvasmarhákból tenyésztették ki néhány évszázad
alatt a magyar szürkét. Ferencz Géza azt az álláspontot képviseli,
hogy a honfoglaló magyarok kalandozó hadjárataik során
Nyugat-Európából, Itáliából hozták be a fajta őseit. Érdekes, de
kevéssé elfogadott elmélet Jankovich Miklósé, aki szerint a magyar
szürke szarvasmarhát a Kárpát-medencében domesztikálták a kora
középkorban az akkor még itt élő őstulok befogott fiatal egyedeiből.
A jelenleg feltárt kutatási eredmények alapján mindegyik
magyarázatban lehet igazság, hiszen nem zárható ki, hogy a szürke
marha ősei között ugyanúgy volt a honfoglalókkal ideérkezett
podóliai típusú szarvasmarha, mint a később betelepült népekkel
érkező, s lehetséges, hogy a fajta kialakulásában közreműködött
néhány őstulok bika is.
Az állatok színe a kortól függően változik. A borjak születéskor
„pirók” színűek, s ezen belül több árnyalatot megkülönböztetnek. A
leggyakrabban előforduló szín a sötét pirók, pirók vagy világos
pirók. A borjak színe két-három hónapos korban elkezd világosodni,
majd szürkülni, s 4-6 hónapos korra teljesen szürkék. A kifejlett
szürke marha az ezüstszürkétől a sötét daruszínig terjedő
színárnyalatokban fordul elő, a következő árnyalatokat különböztetik
meg: ezüstfehér, ezüstszürke, kékszőrű, darvas, daru, sötétdaru,
rigószőrű. A bika „kormos” színe általában 3-4 éves korra alakul ki
teljesen: nyaka, az alkarja elülső része, válla egy része, a marja,
a mellkasa és a hasa oldalt és alul fekete színű, vagy feketével
színezett. A túlságosan kormos szín nem hiba, de a tenyésztők nem
kedvelik. A bikák szeme körül „ókula”, sötét karika van. A tehenek
szarvtövénél a hosszabb szőr homlokkoszorút alkot, a bikák fején ez
mint göndör homlokszőr mutatkozik. A szempilla, a fül szegélyszőre
és a farokbojt fekete.
A bőr palaszürke színű, de rózsaszín a combok között, a herén, a
tőgyön és a fülben. A szájpadlás színe fontos a tenyészállatok
kiválogatásánál: színe lehet rózsaszínű, palaszürke és foltos, de a
szelekciónál előnyben részesítik a palaszürke szájpadlású egyedeket.
A más szájpadlásszín, illetve a bikák túl kormos színe idegen
(például maremman) beütésre utalhat, ezért a tenyésztők inkább
kerülik őket, így törekednek a szürke marha egységes megjelenésének
megőrzésére. A szőrzet színe évszakonként is változhat: a fedőszőr
nyáron rövid, vastag, egyenes, télen tömött és hosszú. Az állatok
télen sötétebb színűek és szőrzetük több rőt árnyalatú szőrszálat
tartalmaz. Színük a tavaszi vedlés után a legszebb.
A tenyésztők által legkedveltebb fejforma a majdnem egyenes
profilvonalú fej, széles homlokkal és fejtetővel, kissé kiálló
szemboltokkal. Tapasztalatok szerint nagyon fontos a széles szarvtő,
előnyös fejlődési erélyről árulkodik.
Feszty Árpád híres körképén szürke marhákból álló ökörfogatot
ábrázolt
A
szarv alakjára rengeteg kifejezés van. Ha széles szarvtőből indul,
és hosszú, harmonikus alakulású, „címeres” szarvról beszélünk. A
legkedveltebb alakú a táblás, a csákó, a gallyas és a szép alakulású
lant alakú szarv. Ezen kívül ismernek még bajusz, csutak, nyársas,
tülkös, kukora, villás, kecske, tulipán, pödrött, pörge, sodró,
sodrott és balog alakú szarvakat is. A leghosszabb az ökör szarva,
akár méteres is lehet. A bikáé valamivel rövidebb, 50–70 cm, de
ennek is meg kell haladnia a fej hosszát. Legrövidebb, legvékonyabb
szarva a tehénnek van. Szarvigazítót bikáknál nem, ökröknél régen
használtak, hiszen az ökörfogat szépségét és ezzel együtt a gazda
büszkeségét nagyban emelték a szép és azonos szarvállású állatok. A
bikák szarvának hegyére szarvgombot helyeznek, hogy ne tehessenek
kárt egymásban, és hegye a gyakori földhányás miatt ne
rojtozódhassék ki. Színe kifejlett állatoknál a szarvtőnél
piszkosfehér, középen fehér, a hegye felé eső egyharmada fekete. A
borjaké és növendékeké sötétszürke.
A
szürke marha nyaka hosszú, de keskeny és izomszegény. A tenyésztők a
szívós, erős izomzatot kedvelik, de a tömeges izomkötegeket nem. A
bikák tömege 700–900 kg, a teheneké 550–600 kg. A mar gyakran erősen
kiemelkedik, s a mar és a szintén magas farbúb között a hát
viszonylag alacsonyabb. Az állat mellkasa mély és hosszú, de nem
dongás, szügye széles és izmolt. Végtagjainak felső részén nem nagy
tömegű, de szívós izomzat található. Az ízületei nem terjedelmesek.
A farka hosszú, csánk alá érő, dús bojtú. Tejtermelése mindössze
1000 kg, de laktációs időszakban elérheti a 4000 kg-ot. A tej
zsírtartalma 5%. Az ökrök száraz, finom rostú húsa kevés
intramuszkuláris zsírt tartalmaz, így elsőrendű leveshúst
szolgáltat.
Igen intelligens és igénytelen állat, betegségekkel szemben
rendkívül ellenálló. A tehén könnyen ellik, borjához nagyon
ragaszkodik, féltőn óvja. Pusztulása esetén képes napokig bolyongani
és keresni.
Tarka
marha
A magyar tarka szarvasmarha, vagy régebbi elnevezésével magyar
pirostarka, egy kettős hasznosítású (tej- és hústermelő),
Magyarországon kialakult marhafajta. Őshonos, törvényileg védett
háziállataink közé tartozik.
Az
első nyugati fajták (például a szimentáli) már a XVII. században, a
bajor telepesekkel együtt megérkeztek Magyarországra. A 19. század
első felében a kimondottan hústermelő marhának számító magyar
szürkemarha helyett igény jelentkezett egy elsősorban tejtermelő
szarvasmarhafajta iránt. A döntő fordulatot a dualizmus kora hozta,
amikor fokozódott a kereslet a tej és a tejtermékek, és ezzel a
korszerű, jobb termelőképességű, igényesebb fajták iránt. Ekkor még
az állomány több, mint 90%-át tette ki a szürke-marha, amely részt
vett a magyar tarka kialakításában.
Egy 1894. évi törvénycikk alapján elkészült az állattenyésztési
szabályozás és a tenyészkerületi beosztás. Ez kedvezett a különböző
tájfajták kialakulásának. Az Alföldön szürkemarhabikát, a Dunántúlon
szimentálit, a Felvidéken pinzgauit, a Kárpátokban a borzderes
bikákat lehetett használni a köztenyésztésben. Így alakultak ki a
tájfajták, amelyek közül a legrégibb, és leghíresebb a bonyhádi
pirostarka, amely kiváló tejtermelő volt, elsősorban nyugati fajták
keresztezésével nyerték. Több marhafajta hatással volt a
kialakulására, de főként a Tolna megyei földbirtokosok által
Svájcból importált berni fajta. Később tervszerűen beavatkozva a
tenyésztésbe két szimentáli bikával javítottak az állományon.
A szimentáli bikák sötétebb piros színt eredményeztek, innen a
pirostarka elnevezés. 1890-ben mutatták be Bécsben, majd a fajta a
millenniumi kiállításon I. díjat nyert. Azóta is a nemesítésben
pirostarka szimentáli bikákat használnak. A bonyhádi marha kettős
hasznosítású (régebben hármas vegyes hasznosítású volt), elsősorban
kiváló tejhozama tette népszerűvé a gazdák közt, de kiváló a
húshozama, és húsminősége, ezenkívül régebben igázásra is
használták.
A XX. század első éveiben megváltozott a tenyésztés iránya, a küllem
helyett a termelékenység került előtérbe. Kiválogatták a jó
termelőképességű egyedeket, majd a továbbtenyésztésük után már
küllemre szelektáltak. Az új fajta kialakításába bevonták a
tájfajtákat, amelyek a bonyhádi kivételével az 1940-es évekre
beleolvadtak az újonnan kialakult magyar tarka fajtába. A magyar
tarka szarvasmarha sokféle ősre visszavezethető nagyfokú
változékonyságából adódóan a két világháború közötti időben
világrekorder tejtermelő egyedek is kerültek ki a fajtából. 1942-re
részaránya már elérte a 83%-ot.
A két világháború között az állomány homogenitását a szimentáli
fajta tenyésztésbe vonásával érték el. Ezzel a keresztezéssel
javítani lehetett a magyar tarka tej- és hústermelését és
igázhatóságát. Wellmann Oszkár határozta meg először a fajta
bírálati szempontjait és törzskönyvezését, elősegítette az egységes
tenyésztési célok kialakítását. Kialakult az elit magyar tarka tehén
(4000 kg tej/305 nap, 150 kg tejzsír) és az aranytörzskönyv (25000
kg tej, 900 kg tejzsír, 6 élő borjú).
A II. világháborúban az állomány fele veszett oda. Egy 1950-ben
hozott rendelet szerint a magyar tarkát kettős hasznosítású
fajtaként kell tenyészteni. A nemesítésre irányuló keresztezések nem
vezettek kielégítő eredményre, bár kialakult egy fajtaváltozat, a
negyedrészt Jersey tejelő magyar tarka. Bebizonyosodott az is, hogy
a magyar tarka húsmarhaként is jó eredményeket érhet el. Ám az
1972-ben kihirdetett kormányprogram hatására a populáció létszáma
erősen lecsökkent. Ma a szarvasmarha-állomány 18-20%-a a magyar
tarka. A fajta tenyésztésszervezésével, genetikai fejlesztésével és
nemzetközi képviseletével az 1989-ben alakult a Magyartarka
Tenyésztők Egyesülete foglakozik.
Színe sárga-piros-tarka. Élénk, jóindulatú állat. Átlagosan 607 kg
élőtömegű, a tehén 600-700 kg, a bika 800 kg. 271 tejelési nap alatt
3208 kg tejet ad. Az alapfajta a tőgy és a tőgybimbó alakulása miatt
gépi fejésre nem igazán alkalmas, viszont hústermelő képessége jó. A
tejelő magyar tarka génösszetétele 25% Jersey, 75% magyar tarka.
Tőgye megfelel a gépi fejésre.
Nyugat-Európában megjelenő kergemarhakór miatt felértékelődött a
csak természetes, növényi eredetű táplálékot fogyasztó, garantáltan
BSE-mentes szürke marha húsa, amely az állat lassúbb növekedése
miatt tömörebb és tartalmasabb az egyéb eredetű marhahúsoknál; a
vágásra tartott egyedek 3-3,5 éves korukban érik el azokat a
paramétereket, amelyeket az intenzív hizlalásban tartott marhák
16-18 hónapos korukban. A fokozott BSE-mentességnek igen jelentős
oka, hogy a magyarországi szürke marhák nem kapnak és soha nem is
kaptak állati eredetű fehérjét tartalmazó tápot, takarmányt.
Emellett az állomány mint génbank is jelentős.
A szürke marha kereskedelmi értékén kívül is nagy szerepet játszott
a mindennapi életben, sajátosan épült be a paraszti termelés
rendjébe. Csontjából enyvet főztek, a drága viaszgyertya helyett a
paraszti háztartásokban marhafaggyúból készült gyertyával
világítottak. A pásztorok több évszázados eljárással tartósították a
húsát: az apróra vágott húst nagyon sós vízben megfőzték, majd
kiterítették és megszárították, s szellős vászontarisznyában
tárolták. Főzésnél személyenként fél marékkal tettek a bográcsba.
Valószínűleg ez az étel lehetett a világhírű gulyás (és nem a
gulyásleves!) elődje, amelynek egyik leghitelesebb leírását Erdei
Ferenc adta:
"A szigorúan hagyományos gulyásfőzés technológiája az,
ahogyan a gulyások főzték, ezért gulyás a neve. Ez adja a legízesebb
marhahúslevet, s ez a legegyszerűbb főzési mód: a bográcsba
egyszerre bele kell tenni a húst és a hagymát, hidegen hozzátenni a
szükséges mennyiségű vizet, s feltenni a tűzre. Mindjárt bele lehet
tenni a piros csövespaprikát, de sózni, paprikázni legjobb a
felforrás után. És amikor már előrehaladt a hús puhulása, akkor kell
hozzáadni a burgonyát, hogy egyszerre főjön meg a hússal. (…) Ám az
így készült gulyás minden más marhahúslénél jobb ízű. Nem
húslevesízű, nem is olyan, mint a paprikás, hanem a kettő között
álló saját íze van".
Magyar
bivaly
Még alig száz évvel ezelőtt is fontos igavonó háziállatunk volt, a
bivaly manapság szinte csak természetvédelmi területeken lehet
találkozni velük.
Magyarországon a bivalyt a XVI. század óta tenyésztik. A történelmi
Magyarországon 1911-ben még 155192 bivaly élt. Elsősorban a mai
Somogy és Zala megye nehezen járható, nedves, sáros területein
használták ki munkaerejét. A II. világháború előtt még Mezőhegyesen
is volt egy értékes bivalytenyészet.
A II. világháború utáni évtizedekben a bivaly tenyésztése a
Kárpát-medencében szinte teljesen megszűnt. Napjainkban alig néhány
tucatnyi állatot használnak gazdasági célokra. A bivalytehenek
kétharmada a nemzeti parkok területén, főleg a Balaton-felvidéki
Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén él. A
kápolnapusztai bivalyrezervátum Magyarország legnagyobb állományának
ad helyet, egyben génmegőrzési feladatokat is ellát.
A bivaly marmagassága 150-180 cm. A tehenek tömege 400-800 kg, a
bikáké 600-700 kg, az ökröké 500-800 kg. Szarvai sarlószerűen
felfelé irányulnak. Bőre fekete, feketés barna vagy szürkés,
szőrzete ritka, a fara kopasz. Az újszülött borjú dús szőrzettel jön
a világra. A bivaly igénytelen állat, megeszi a kákát, a nádat a
szittyót és a mocsári füveket.
A bivaly hármas hasznosítású. Elsőrendű feladata a vontatás volt.
Igavonó ereje 50%-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé, ezért
terméskövek, vastag fatörzsek vontatására és termőföldek feltörésére
használták.
Teje porcelánfehér színű, kellemes ízű, hamarabb alszik meg, mint a
tehéntej és vitamintartalma is magasabb. Zsírtartalma eléri a 8%-ot,
de a laktáció folyamán akár a 16%-ot is. 6 liter tejből 1 kg sajtot
tudnak készíteni. Híres bivalytejből készült sajt a mozzarella, a
feta és a scheddar.
Húsa nem olyan értékes, mint a szarvasmarháé, sötét vörösesbarna,
durva rostú, kevésbé porhanyós. Ellenben több foszfor és vas van
benne, mint a marhahúsban. A bivalyborjúhús egyenértékű a
marhaborjúéval.
A magyarországi bivalyállomány a törvényileg védett őshonos
állataink közé tartozik.
A magyar házibivaly őse valószínűleg az indiai vadbivaly, az
arnibivaly volt. Ez a hatalmas termetű, 190-200 cm-es marmagasságú
állat, olykor a 2 métert is meghaladó félhold alakú szarvával ma már
csak Kelet-India mocsaraiban található. A bivaly még a szürke
marhánál is igénytelenebb állat, mert megeszi a kákát, a nádat a
szittyót és a mocsári füveket. A gümőkorral szemben edzett állat.
Tejének zsírtartalma eléri a 8%-ot; a laktáció folyamán a
zsírtartalom fokozatosan emelkedik, elérheti akár a 16%-ot is. 6
liter tejből 1 kg sajtot tudnak készíteni.
Teje kellemes ízű, hamarabb alszik meg, mint a tehéntej és
vitamintartalma is magasabb. A sajt mellett legkedveltebb terméke az
"orda". Húsában több a foszforvegyület, mint a borsú húsában.
Erdélyben - a Fogarasi havasokban, Kalotaszegen és a Sóvidéken -
felújult a bivalytartás. Régi zoológiai leírásokban szerepel, hogy
az avarok 560-ban Dél-Oroszországba bivalyokat vittek, sőt 596-ban
Itáliába is szállítottak; ez azonban a bubalus latin szónak rossz
fordításából következett, amely szó egyaránt jelent bölényt és
bivalyt.
A bivaly első magyarországi említése Erdélyből a XI. századból
származik, majd II. Béla király 1138-as dömösi apátsági
adománylevelében szintén szerepelnek bivalyok. A bivaly a
Kárpát-medencei magyarságnak kedvelt állata volt, amely ma a
kipusztulás szélén áll. Tejét és húsát fogyasztották, vastag bőréből
talpbort, hámot és gyeplőt - az újkorban gépi hajtószíjat -
készítettek. A házi bivaly igavonó ereje 50%-al nagyobb, mint a
szarvasmarháé, ezért terméskövek, vastag fatörzsek vontatására és
termőföldek feltörésére használták.
A történelmi Magyarországon 1911-ben 155 192 bivaly élt, 1935-ben a
megcsonkított országban már csak 7069-es számláltak. Régebben
Somogyban, Zalában és Mezőhegyesen tartottak nagyobb tenyészeteket.
Magyarországon ma már csak néhány magángazdaságban találunk néhány
egyedet. Erdélyben (Parajd környékén) és a Kárpátalján (Aknaszlatinán)
nagyobb számban maradt meg; Kalotaszegen a bivalyt a "szegény ember
marhájának" nevezték.
|
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
