|

A
paprika és annak fűszere a magyar konyha egyik legfontosabb
ízesítője, mely ugyan Dél-Amerikából származik, de mégis a
magyar ételek fontos nemzetközi védjegye.
| |
Fényképalbum |
|
A
paprika (Capsicum annuum) a legjelentősebb magyar fűszernövény,
amely eleinte a főúri kastélyok kertjében szolgált dísznövényként
"Vörös törökbors" néven. Sajnos nincsenek forrásaink arra nézve
hogyan került az országba, de az bizonyos, hogy 1570-ben már Széchy
Margit kertjében is jelen volt.
A paprika neve a XVIII. században bukkant fel először írásos
emlékeinkben, a bors görög neve alapján lett belőle peperi, piperi,
majd felfedezhető a bors délszláv neve a "papar" is. 1724-ben tűnt
föl először a magyar paprika név. Spanyolország mellett Szegeden,
majd később Kalocsa vidékén kezdtek tömegesen fűszerpaprikát
termeszteni. Paraszti termeléséről és használatáról először Csapó
József debreceni füvészkönyvében (1775) olvashatunk.
A szegedi paprika a szabadalmi hivatal által hivatalosan bejegyzett
védjegy. Így kizárólag a hagyományos tájkörzeten belül termesztett
fűszert hívhatják, hiszen csak ezen a területen érvényesülnek a
paprika termesztéshez rendkívül kedvező időjárási feltételek. Ilyen
a már említett 2500 napsütéses óra, ami garantálja a nagy
színtartalmat, amitől a paprika szép piros lesz. A megérett termést
hagyományosan szeptember második felében kezdik el szüretelni,
mégpedig teljes egészében kézzel.
A leszüretelt paprikákat megmossák és felfüggesztve szárítják
körülbelül három hétig. Ez egyben az utóérlelés is. Ezután
következik a fertőtlenítés. Ezen az úton halad végig a szárított
paprika, hogy fertőtlenítő gőzben megfürödve porrá darálják.
Egyébként a paprikák között is a leggyorsabb a legjobb. Azaz a korán
érő tövek a legaromásabbak.
A XX. század elején találtak egy nem csípős palántát, amelyet
továbbnemesítettek, s napjainkra az összes mai édes ízű palánta
ennek az egykori különleges tőnek a leszármazottja. Ma már ebből
fogy a legtöbb. A paprika mára jellegzetes magyar fűszerként a világ
minden részén fellelhető, fontos magyar exportcikk.

Eredeti Kalocsa
környéki paprikából készült díszdobozos fűszerpaprika (Chili-Trade
kft.)
Fűszernövényként és gyógyászati célra általában a termését
használják fel, de a népi orvoslásban szinte minden részét
hasznosítják. Közkedvelt fűszer. Nagy mennyiségben ugyan ingerelheti
az emésztőrendszert, de ezzel egyidejűleg a gyomrot olyan váladék
elválasztására készteti, amely a gyomornyálkahártyának védelmet
nyújt az izgató anyagok (pl. savak, aszpirin, alkohol) ellen.
A paprika termése olyan fontos ásványi anyagok forrása, mint a
kálium, a foszfor és a kalcium, valamint béta-karotint és
bioflavonoidokat is tartalmaz, mely anyagok semlegesítik a szabad
gyököket, így bizonyos védelmet nyújtanak a rák ellen. Magas
provitamintartalma védi a hámszövetet (a bőrt és a nyálkahártyát),
elősegíti a sebek gyógyulását, megelőzi a bőrbetegségeket, erősíti a
látást. C-vitamin tartalma magasabb, mint a citrusféléknek. Az erős
paprika a kapszaicin révén, fájdalomcsillapító hatású. A
fájdalomingereket az agyba az úgynevezett "P vegyület" továbbítja; a
kapszaicin ennek a vegyületnek a működését zavarja meg.
Ételben fertőtlenítő hatású, enyhíti a torokgyulladást és, mivel
felhígítja az orrmelléküregben megtapadt sűrű nyákot, jót tesz az
eldugult orrnak.

|
HIRDETÉS


HIRDETÉS
|