|
A
Himnusz Kölcsey Ferenc verse, mely egyben Magyarország nemzeti
himnusza. A Himnusz a költő legnagyobb hatású verse, amelyet
Szatmárcsekén, 1823-ban írt. A himnusz zenéjét Erkel Ferenc
zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben.
HIRDETÉS
A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor
egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg. A himnusz
zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti
dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel,
józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt
Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének
köszönhetően. A nyertes pályaművet először a budapesti Nemzeti Színház mutatta
be 1844-ben.
A költemény műfaja óda, azon belül himnusz. Keretes szerkezetű költemény. A vers
keretét adó első és utolsó versszak – a könyörgés – imát, fohászt tartalmaz. A
keret által közrefogott versszakok a múltat és jelent állítják szembe egymással.
A 2–3. versszak a múlt dicső pillanatait emeli ki: a honfoglalást, a gazdasági
virágzást és Mátyás király győzelmeit. A következő versszakok a múlt
szenvedéseiről szólnak: a mongolok, törökök támadásairól, a belső
széthúzásokról, a testvérharcokról. A 6–7. versszakban a múlt képei
összemosódnak a jelennel. A képek erejét az ellentétek fokozzák. A vers végén a
bűnök felsorolása után ismét elhangzik a fohász, de a hangsúly áthelyeződik: a
költő már csak szánalomért könyörög.
A Himnusz kéziratának első oldala
A magyar nemzeti himnusz csak
1989-ben került hivatalosan a Magyar Köztársaság alkotmányába. 1903 előtt az
állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári
himnusz volt.
A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1989-ig semmilyen
törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé.
Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak
elismerte hivatalosságát, amikor elfogadott egy két paragrafusból álló
törvényjavaslatot az egységes magyar nemzet himnuszáról. Ennek 1.§ szerint: „Kölcsey
himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig
meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20-tól lép hatályba. Ezt a törvényt
azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette.
Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta
Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, úgynevezett „szocialista” himnusz
szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály
Zoltán válasza erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz”. Ezzel az
új himnusz témája lekerült a napirendről.
Egerszegi Krisztina úszónő nyilatkozta: "Amikor 1991-ben a perthi
világbajnokság után megérkeztünk Ferihegyre, valaki egy szál hegedűn elkezdte
játszani a magyar himnuszt. Nagy csend támadt, s akkor éreztem ilyen
meghatódottságot".
 A
Himnusz magyar és angol szövege
Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt! |
O, my God, the Magyar bless
With Thy plenty and good cheer!
With Thine aid his just cause press,
Where his foes to fight appear.
Fate, who for so long did’st frown,
Bring him happy times and ways;
Atoning sorrow hath weighed down
Sins of past and future days.
By Thy help our fathers gained
Kárpát’s proud and sacred height;
Here by Thee a home obtained
Heirs of Bendegúz, the knight.
Where’er Danube’s waters flow
And the streams of Tisza swell
Árpád’s children, Thou dost know,
Flourished and did prosper well.
For us let the golden grain
Grow upon the fields of Kún,
And let Nectar’s silver rain
Ripen grapes of Tokay soon.
Thou our flags hast planted o’er
Forts where once wild Turks held sway;
Proud Vienna suffered sore
From King Mátyás’ dark array.
But, alas! for our misdeed,
Anger rose within Thy breast,
And Thy lightnings Thou did’st speed
From Thy thundering sky with zest.
Now the Mongol arrow flew
Over our devoted heads;
Or the Turkish yoke we knew,
Which a free-born nation dreads.
O, how often has the voice
Sounded of wild Osman’s hordes,
When in songs they did rejoice
O’er our heroes’ captured swords!
Yea, how often rose Thy sons,
My fair land, upon Thy sod,
And Thou gavest to these sons,
Tombs within the breast they trod!
Though in caves pursued he lie,
Even then he fears attacks.
Coming forth the land to spy,
Even a home he finds he lacks.
Mountain, vale – go where he would,
Grief and sorrow all the same –
Underneath a sea of blood,
While above a sea of flame.
’Neath the fort, a ruin now,
Joy and pleasure erst were found,
Only groans and sighs, I trow,
In its limits now abound.
But no freedom’s flowers return
From the spilt blood of the dead,
And the tears of slavery burn,
Which the eyes of orphans shed.
Pity, God, the Magyar, then,
Long by waves of danger tossed;
Help him by Thy strong hand when
He on grief’s sea may be lost.
Fate, who for so long did’st frown,
Bring him happy times and ways;
Atoning sorrow hath weighed down
All the sins of all his days. |
A
Himnusz különféle előadásban
Magán készítésű
változat
 |
Állami hivatalos
változat
 |
Olimpiai változat
 |
|
HIRDETÉS
HIRDETÉS
|
