|
| |
Fényképalbum |
|
Sétánkat a Tabánból
kezdjük, amely régen lakóházakkal teli városrész volt, de e név
alatt ma már a budai Várhegy, a Gellérthegy és a Naphegy közé
ékelődő völgyet szokás érteni. Valójában ehhez a városrészhez
tartoznak a Gellért-hegy északi lejtőjének utcái és a Nap-hegy déli
része is. A védett völgy, a napsütötte hegyoldalak, a Gellért-hegy
lábánál fakadó hévizek, s nem utolsósorban a Duna közelsége már a
neolitikum emberét is idevonzották, emlékeiket régészeti ásatások
tárták fel. A kora vaskorban (Kr. e. III–I. század) lakóhelyül
választották a kelta eraviszkuszok, majd birtokba vették a rómaiak,
akik a IV. században, I. Valentinianus császár idején őrtornyot
emeltek az itt levő fontos révátkelőhely védelme céljából, szemben a
túlparti Contra-Aquincummal. A városrész ma is használt neve a török
eredetű Débágháne/Tabakhane szóból származik, jelentése:
Tímár-telep. Arra utal, hogy egykor cserzővargák, tímárok műhelyei
voltak itt. Ez változott később Tabahonra, majd
rövidült-magyarosodott Tabánra. A magyar honfoglalás után elődeink
Kis-Pest nevű települése jött létre a továbbra is fontos
révátkelőnél. A tatárjárásig virágzó falu neve többször is
változott, Szent Gellért város, Kelenföld, s az itt fakadó meleg
vízű források után Alhévíz néven is jegyzik a középkori írásos
emlékek. A tatárjáráskor elpusztult település IV. Béla várhegyi
építkezéseitől kezdve megújult, ám kívül rekedve a várfalakon Buda
elővárosa lett.
A XVIII. századra vályogházakkal, egymáshoz ragasztott, zsindellyel
fedett, szegényes épületekkel szegélyezett, szabálytalan,
kacskaringós utcácskák alakultak ki. Lakóik a több évszázados
hagyományokra visszatekintő szőlőműveléssel foglalkoztak, de a
rendezetlen és rendkívül sűrűn beépített negyed jelentős számú
iparosnak, kereskedőnek is otthont adott. Az
1810-es tűzvész után ugyan újjáépítették, de egykori
hangulatát már nem nyerte vissza. Csatornázatlan utcái, az 1880-as
években jelentkező filoxéra járvány pusztításai, majd a budai
városrendezési munkálatok: a budai körút és az
Erzsébet
híd építése felvetették lebontásának tervét. A XIX. század
és a XX. század fordulójára szórakozóhelyekkel, éttermekkel,
borozókkal telt romantikus negyeddé vált, a budapesti „Montmartre”-ként
is emlegetett Tabán írók, költők, művészek kedvelt helye lett.
1933–1936-ban bontották le a mai tabáni park helyén állt házsorokat,
csak néhány épületet kímélt meg a „városrendezési láz”. A helyébe
tervezett új városrész azonban soha nem épült fel. A Monarchia
legszebb szerb ortodox templomát, a tabáni Szent Demeter templomot a
II. világháborúban találat érte, tetőzete beszakadt, 1949-ben az
egyébként viszonylag épségben maradt épületet Sztálin 70-ik
születésnapjára lebontották. Mára csupán néhány épület emlékeztet a
hajdani Tabán városrészre (lásd:
Tabán).
A Tabán lejtőjének alján, az Attila út és Hegyalja út találkozásánál
építették újjá a Rác fürdőt, amelynek török építésű nyolcszögletű
kupolacsarnoka a XVI. században épült, és romantikus medencéit Ybl
Miklós tervezte 1864-1870 között. A Rác fürdő több mint 400 évig fogadta a
vendégeket, majd pár évnyi zárva tartás után 2010-ben nyílt meg
ismét.
A Tabánból indulva az
Erzsébet híd felé vesszük az irányt. Hamarosan eljutunk a Döbrentei
térre. E térről gyönyörű kilátás
nyílik a Gellért-hegyre, valamint az Erzsébet hídra.
A téren láthatjuk Zala György alkotását, Erzsébet királyné szobrát, melyet 1932. szeptember
25-én avattak fel a pesti Március 15-e téren. Az akkori emlékművet 1953-ban
a kommunista vezetés lebontotta. Egy ideig Kiscellen raktárban őrizték,
majd 1985-ben a szobrot ifj. Madarassy Walter restaurálta. 1986-ban a Döbrentei téren, az
Erzsébet hídi autó lehajtó útgyűrű közepén helyezték el.
A Hegyalja úton átjutva érünk el a Gellért-hegyi vízeséshez, mely
szemben az Erzsébet híddal gyönyörű látványt kelt. A Dunára néző
meredek sziklafal és a tetejéről nyíló pesti panoráma lenyűgöző
látvány. Budapest ékkövének is szokták nevezni. Az Erzsébet híddal
szemben látható a Gellért-hegy oldalán található vízesés. A
vízesés aljától a tetejéig hangulatos lépcsősor vezet fel, melyen
továbbhaladva feljuthatunk a Citadelláig.
 A
Citadella felé vezető úton Szent Gellért, az első magyar
vértanú szobra fogad bennünket a Gellért-hegy oldalában lévő
félköríves, árkádos építmény közepén. A kompozíció főalakja, Szent
Gellért püspök, jobbjában keresztet emel az ég felé, a mellékalak a
pogány magyar vitéz. Az 1904-ben felállított 7 méteres bronzszobor
Jankovits Gyula, a pogány vitéz Gárdos Aladár szobrász alkotása. A
hegy oldalán álló együttest Francsek Imre építészt tervezte. Szent
Gellért szobra egyike a Ferenc József király által adományozott 10
szobornak. Az eredetileg 3 méteres magasságúra tervezett szobor
nagyságát azért növelték, hogy jobban érvényesüljön a Duna partján,
a Szent Gellértről elnevezett Gellért-hegyen, és ne vesszen el a
hegy tömegében.
A hegy északi lejtőjének ösvényein gyalogolva néhány perc alatt
juthatunk a csúcsra. A Gellért-hegy a Duna jobb partján álló, 235
méter magas kiemelkedés. A Dunára néző meredek sziklafala és a
tetejéről nyíló pesti panoráma lenyűgöző látvány. Budapest ékkövének
is szokták nevezni. 1987 óta a világörökség része. A 139 méterrel a
Duna szintje fölé magasodó dolomit sziklatömb a Dél-Budán húzódó
lánc egyik tagja, amelynek anyaga a felső triászban képződött ún.
fődolomit, de hegyei később, a pleisztocén során emelkedtek ki, és
töredeztek össze az itteni tektonikus törésvonal mentén. Ezen
töréseknek köszönhetik létüket a budai hőforrások is. A Gellért-hegy
barlangjai a törések és a melegvizes kioldódás segítségével jöttek
létre. Talán a leghíresebb a részben mesterségesen tovább bővített
Szent István barlang, amely ma a Pálos Rend kápolnájának ad otthont.
A Gellért-hegy ma a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. A környezet
már rég nem a természetes, de egyes – főleg a nehezen hozzáférhető –
helyeken megmaradtak az eredeti élővilág egyes képviselői. Ilyenek
például a kőris- és hársfák, a karsztbokorerdők és a
gyertyános-tölgyesek. A meredek, sziklás keleti részeken még
fennmaradt a dolomitsziklagyep, a csikófark (Ephedra distachya), és
a Magyarországon csak itt élő sárgás habszegfű. Az UNESCO a budai
Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt a
Gellérthegyet 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánította.
A hegy csúcsán foglal helyet a Citadella, az 1854-ben emelt
erőd, melyet az 1848-49-es szabadságharc leverése után,
elrettentésül épített a Habsburg uralkodóház. A citadella
olasz szó és fellegvárat jelent, azaz várszerű magaslati
erődítményt, vagy egy város legmagasabb pontján emelt, fallal
körülvett, védhető részt. A 220 méter hosszú, 12-16 méteres
falmagasságú erődöt Julius Jakob Haynau építtette. Különlegessége,
hogy a szokásos erődöktől eltérően nem az alatta elterülő város
megvédése céljából épült, hanem épp ellenkezőleg: a Citadellának
szánt szerep a pesti lakosság megfélemlítése volt. Erről tanúskodnak
a városra néző ágyúállások is, ám szerencsére az ágyúkat sosem
vetették be és kizárólag díszlövések leadására használták. 1897-ben
a Citadella az akkor 25 éves főváros birtokába került. Ekkor a falát
egy részen jelképesen megbontották, jelezvén, hogy katonai szerepe
megszűnik. Az 1960-as évektől kezdve idegenforgalmi szerepet szántak
neki, ezért átalakították: szállót és vendéglőt nyitottak benne.
Vonzerejét elsősorban a falairól nyíló elsőrangú kilátásnak
köszönheti: a hegy lába előtt elterülő város képe valóban páratlan.
Kilátás a
Gellért-hegy tetejéről észak-kelet felé
Kilátás a
Gellért-hegy tetejéről dél-kelet felé
A
Citadella déli csücskében 1947-ben emelték Kisfaludi Stróbl Zsigmond
alkotását, a Szabadság-szobrot. Az eredeti, több kisebb
szobrot is magábafoglaló kompozíció hivatalos elnevezése
Felszabadulási emlékmű volt; a német hadsereget Budapestről kiverő
szovjet hadsereg haditettének emlékére állították. A kommunista
rezsim bukása és a szovjet „felszabadítás” átértékelése után a
szoboregyüttest jelentősen átalakították és a szovjetekre való
utalásokat eltávolították. A rendszerváltás, 1990 után több párt- és
civilszervezet kezdeményezte a szoborcsoport eltávolítását, ezért a
szovjet katona szobra a
Szoborparkba került, de vita bontakozott ki arról, mi legyen a
főalak sorsa: sem a lebontás, sem a változatlanság nem tűnt jó
megoldásnak. A lebontás kezdeményezése a lakosság részéről jelentős
ellenállásba ütközött, mivel az emlékmű békét sugárzó és kellemes
alakja 45 év alatt Budapest jelképévé vált, amit a lakosság és a
turisták szívesen látogattak. A budapesti városképet szinte minden
irányból uraló szobor az építménnyel együtt 40 méter magas. A
pálmaágat két kezében magasra tartó nőalak, a szabadság géniuszának
bronzszobra 14 méteres. Talapzatának felirata: "Mindazok
emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért,
szabadságáért és boldogulásáért".
A Gellért-hegyről déli irányba, azaz lefelé sétálva, kacskaringós,
helyenként a pesti panorámával szegélyezett ösvényen jutunk el a
Sziklatemplom bejáratához. Építését dr. Lux Kálmán tervei
alapján 1931 tavaszára fejezte be Weichinger Károly. 1934-ben egy
neoromán stílusú kolostor is hozzáépült a templomhoz, a Gellért-hegy
Duna felőli oldalán. A magyar pálosoknak a rend megszüntetése után
150 évig nem sikerült újraéledniük Magyarországon. A sziklatemplom a
szülőföldjére hazatelepülő egyetlen magyar alapítású férfi
szerzetesrend, a pálosok számára készült. 1950-ben a kommunista
rendszer eltörölte a szerzetesrendeket Magyarországon. 1951
húsvéthétfőjén az Államvédelmi Hatóság betört a sziklatemplomba, és
begyűjtötte a pálosokat. A szerzeteseket egyetlen éjszaka alatt
teherautókra rakták és elszállították. Voltak akiket kivégeztek, a
többieket pedig koncepciós vádak alapján börtönbüntetésre ítéltek. A
bejárata feletti sziklaoromra 1936-ban állított kivilágított
fakeresztet 1951-ben ledöntötték. Az 1960-as évek elején 2 méter
vastagságú betonfallal a bejáratát elzárták. A templom helyén
karsztvíz-megfigyelő állomást alakítottak ki, majd a kolostort az
Állami Balett Intézet kollégiumaként használták. A Magyar Pálos Rend
a kommunista rendszerek összeomlásakor 1989. augusztus 27-én a
templomot és a kolostort újra megnyitotta. A bejáratot elzáró vastag
betonfalat 1992-ben lebontották. A betonfal egy darabját a templom
bejáratának jobb oldalán helyezték el emlékeztetőül a kommunista
diktatúra alatti interregnumra. Az új keresztet Pomsár András
építész tervezte, felállítására 2001-ben került sor. Az
építőmesterek e kereszt utolsó darabját pontosan azon a napon
szerelték be, amelyen ötven évvel korábban ideológiai okokból
lerombolták.
A két
percre lévő Gellért téren ismét megpihenhetünk, s egyúttal utunk
végére értünk. A Szent Gellért tér Budapest XI. kerületének része, s
a Duna partján, a Gellérthegy lábánál található. A 2002-ben
felújított tér névadója Gellért püspök. A felszín alatt hőforrások
nyílnak, amelyekből a Gellért Szálló fürdőjét látják el gyógyvízzel.
A téren keresztül halad át nap mint nap Dél-Buda közlekedésének
jelentős része. A 7-es, 86-os, 173-as, 233E jelzésű autóbuszok,
valamint a 18-as, 41-es, 47-es és a 49-es villamosok állnak meg a
téren. A Duna-parton található az egykori budapesti
hidroplán-állomás emléktáblája. 1919. november 16-án a a 30 ezer fős
Nemzeti Hadsereg élén fehér lovon teátrálisan bevonuló Horthy Miklós
ellentengernagyot a téren fogadták Budapest vezetői. 1945 és 1989
között a téren állt az egyik fővárosi szovjet hősi obeliszk. Az
Antal Károly tervezte szobor helyének kijelölését és a kivitelezési
munkálatokat is a szovjetek végezték, de a költségeket a magyaroknak
kellett megfizetniük. Az 1956-os forradalom alatt megrongálták,
feliratokkal borították. A rendszerváltozás után lebontották, helye
2002-ig üres volt.
A téren még három látnivaló fogad bennünket: középen találjuk az
Ivókutat (Forrásházat), mely építésekor építési engedélyének
hiánya miatt viták tárgya volt, s amelyet egyesek reneszánsz
jurtának neveznek. Az épületet 2003 áprilisában adták át, tervezője
Dévényi Sándor. Az ivókút kiöntőiből a tájékoztató szerint nyolc
gyógyforrás vizét lehet fogyasztani, de a valóságban csapvíz folyik
belőle. A kút üzemeltetője 2004 júniusától a Fővárosi Vízművek.
A kút mögött emelkedik a Gellért Szálló és Gyógyfürdő
épülete, melyet 1918-ban adtak át a közönségnek. Tervezőik Hegedűs
Ármin, Sterk Izidor és Sebestyén Artúr voltak. A Gellért Szálló
helyén már az Árpád-korban is meleg vizes nyílt fürdő működött. A
török korban Aga-ilidzse (Aga-fürdő) vagy más néven Adzeike-ilidzse
(Szüzek-fürdője) később gyógyiszapja miatt a „Sáros fürdő” nevet
kapta. Sáros fürdő helyén lévő épületeket a főváros 1894-ben, a mai
Szabadság híd építésekor lebontatta. Helyükön fürdőszálló építését
tervezték, de költségvetési nehézségek, majd a háborús viszonyok
miatt az építkezés elhúzódott. Az új Gellért gyógyfürdő és szálló,
melyet Sterk Izidor, Sebestyén Artúr és Hegedűs Ármin tervezett
kései szecessziós stílusban, végül 1918-ban nyílt meg. Harminc évvel
később a két kiszolgálóegységet elválasztották egymástól. A Gellért
Szálló ma négy csillagos fürdő- és gyógyszálló, a Gellért fürdő
pedig komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleggel (nappali
kórház), inhalatóriummal rendelkezik.
A tér déli sarkában van a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem (BME) északi, oldalsó bejárata. Az Egyetem közkedvelt
elnevezése Műegyetem. Legnagyobb, központi épületét, a „K”
épületet 1909-ben építették fel Hauszmann Alajos tervei alapján. Az
Egyetemen számos szervezeti egység, csoport, intézmény működik:
Építőmérnöki Kar, Gépészmérnöki Kar, Építészmérnöki Kar,
Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Villamosmérnöki és Informatikai
Kar, Közlekedésmérnöki Kar, Természettudományi Kar és a Gazdaság- és
Társadalomtudományi Kar.
Gellért-hegyi sétánk
ezzel véget ért
A Gellért térről
juthatunk fel a Szabadság hídra, ahol folytathatjuk utunkat a
kiskörúti sétával |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
|
