|

Duna-dűlő |
 |
|
A
Duna-dűlő a főváros XXI. kerületének keleti, Kis-Duna felöli
határán fekszik. A hely valamikor zsombékos, ártéri erdős,
homokos talajú terület volt, amit a dunai víz és a
nyugat-keleti széljárások alakítottak. A homokos, buckás,
egyenetlen, terméketlen talaj miatt régen elsősorban
vadászterületként, a vizektől védett szállás- és búvóhelyként
hasznosították, de napjainkra kedvelt sétáló, kirándulóhellyé
vált. |
|
Tovább |
Feneketlen-tó |
 |
|
A villányi út és
Bartók Béla út között elterülő közel 1 hektár kiterjedésű, hosszúkás
alakú tavacska egy hajdani téglagyári agyaggödörben keletkezett. Átlagos mélysége 4 méter, a legmélyebb helyen 5,4 méter. 1960-ban
létesítették körülötte a 41 ezer négyzetméter területű szép parkot, a
mai Frankfurt parkot játszótérrel, teniszpályával. Közelsége miatt
népszerű pihenőhely. |
|
Tovább |
Gellért-hegy |
 |
|
A
Gellért-hegy a Duna partján álló, 235 méter magas kiemelkedés,
melynek a Dunára néző meredek sziklafala Budapest képének
egyik meghatározó eleme. A Gellért-hegy tetejéről kitűnő
panoráma nyílik a város valamennyi pontjára, így a turisták
számára az egyik elsődleges célpont. Bárhonnan könnyedén
megközelíthető, ezért az egyik legalkalmasabb kikapcsolódást
jelenthet az ide látogatók számára. |
|
Tovább |
Hajógyári-sziget (Óbudai-sziget) |
 |
|
Déli
végében működött az egykori óbudai
Hajógyár, amelynek
területén találták meg Hadrianus aquincumi római helytartó
palotáját. E palota még feltárásra vár. A sziget Területe 108
hektár, hossza 2750 méter, legnagyobb szélessége 500 méter.
Területe nagyrészt elhagyatott, de itt rendezik meg évente a
Sziget Fesztivált, amely Európa egyik leghíresebb zenei
rendezvénye. |
|
Tovább |
Lágymányosi-öböl (Kopaszi-gát) |
 |
|
A terület az 1800-as
évek első felében a Duna egy szélesebb szakasza volt, ahol - a
sekély sóderes meder miatt - gyakran torlódtak fel a jégtáblák,
ezáltal eltorlaszolva a víz útját árvizeket okozva. Az
1838-as árvíz
után kezdték átalakítani árvízvédelmi és folyószabályozási céllal.
Napjainkra a város egyik legigényesebb, bár egyelőre még nem
annyira elhíresült pihenőhelye. |
|
Tovább |
Margitsziget |
 |
|
A
mai sziget több sziget fokozatos egyesüléséből jött létre. Mai
formáját a Duna pesti szakaszának szabályozásakor, a XIX.
század közepén nyerte. A szigeten már a rómaiak is erődítményt
és villákat emeltek, majd a középkorban különböző
szerzetesrendek építettek itt maguknak templomot és kolostort.
Szépsége és közelsége miatt napjainkra Budapest legkedveltebb
kirándulóhelye. |
|
Tovább |
Népliget |
 |
|
A
parkot az 1860-as években alakították ki. A városközponttól
délkeletre 5 km hosszúságban 112 hektáron elterülő fás,
virágos, pázsitos pihenőhely belső sétányai mentén szobrok,
emlékművek sorakoznak. A Népliget egy részét az úgynevezett
Centenáriumi park alkotja, amelyet a két városrész, Pest és
Buda egyesítésének 100 éves jubileumára létesítettek. |
|
Tovább |
Népsziget |
 |
|
A
nagyjából két kilométer hosszú és 200 méter széles földnyelv,
illetve a mögötte hullámzó Újpesti öböl igen régóta a fővárosi
vízi élet egyik központja. 1858-63 között itt alakították ki a
főváros téli kikötőjét és hajójavító műhelyét, ahol mintegy
600 vízi járművet lehetett átteleltetni. Jelenleg a környéken
lakosságának kedvelt kiránduló és szabadvízi fürdőhelye. |
|
Tovább |
Normafa |
 |
|
A
Normafa Buda kedvelt kiránduló- és síelőhelye a Budai-hegység
keleti peremén. A Normafa a Sváb-hegy legmagasabb pontja,
tengerszint feletti magassága 477 méter. Az itt elterülő
tisztás szabad kilátást biztosít a főváros felé és a belső
budai hegyvidékre. Sokak szerint a Budai-hegység legszebb
kirándulóhelye. A környező erdőket sétautak hálózzák be. |
|
Tovább |
Szoborpark |
 |
|
A
Szoborpark egy budapesti szabadtéri múzeum, amelyben a
kommunista időszak köztéri emlékeit mutatják be. E
kortörténeti kiállítóhelyen a szocializmus éveinek azon 42
köztéri szobra található, amelyeket az 1989-90-es politikai
rendszerváltozást követően Budapest utcáiról eltávolítottak.
Napjainkra az egyik legkedveltebb turista-célpont a külföldiek
körében. |
|
Tovább |
Tabán |
 |
|
Tabán
név alatt ma a budai Várhegy, a Gellérthegy és a Naphegy közé
ékelődő völgyet szokás érteni. Valójában ehhez a városrészhez
tartoznak a Gellért-hegy északi lejtőjének utcái és a Nap-hegy
déli része is. Hajdanán itt volt Buda egyik legendás
városrésze, napjainkra fákkal sűrűn benőtt parknak ad otthont
a terület. |
|
Tovább |
Tamariska domb |
 |
|
A
Tamariska-domb egy Csepelen található
homokbucka, amely a jégkorszak végén, a földtörténeti jelenkor
elején alakult ki. Védetté nyilvánítását nem csak a geológiai értéke indokolta, hanem a területén megtalálható homokigyep-életközösség is,
melyben számos védett növény és állatfaj található. Az itteni
élővilág jórészt pannon endemikus fajokból áll. |
|
Tovább |
Városliget |
 |
|
A
Városliget Budapest legrégebbi és egyben legnagyobb közparkja,
a főváros kedvelt pihenőhelye és kulturális centruma. A
Városliget a Budapestre látogató külföldiek elsődleges
célpontja a park területén található jelentős számú műemlék
miatt. A Milleniumi Emlékmű Budapest egyik jelképe, a
Széchényi-fürdő pedig Európa legnagyobb gyógyfürdője. |
|
Tovább |
Városmajor |
 |
|
A
Városmajor Krisztinaváros része Budapest XII. kerületében.
Mintegy 100.000 négyzetméteres kiterjedésű közpark, amelyet a
Szilágyi Erzsébet fasor és a Maros utca határol. A terület,
amely az Ördögárok ártere volt, sokáig kaszálóként, illetve
katonai területként használták. |
|
Tovább |
Vérmező |
 |
|
A
Vérmező Krisztinaváros közparkja. Itt történt Martinovics
Ignác és társainak a lefejezése 1795. május 20-án, amelyről a
park a nevét kapta. Alatta folyik végig az Ördög-árok; a
Vérmező területe a pleisztocénben jött létre, mint a patak
hordalékos lapálya. |
|
Tovább |
|
HIRDETÉS

* A lista nem teljes
Jelenleg
nincs ajánlható link! |

HIRDETÉS
|