|
Pest, Ó-Buda és Buda települések vezetése 1872-ben hozott
döntése értelmében az addig önálló három várost Budapest néven
egyesítették. Emlékére november 17-én tartják a főváros
"születésnapját".
Az 1867-es ún. kiegyezés után az önálló magyar kormány egyik legfőbb
célkitűzése volt, hogy az országnak méltó fővárosa legyen, amely
képes felvenni a versenyt az Osztrák-Magyar Monarchia addigi
központjával, Béccsel. Ezért elhatározták Pest, Buda és Óbuda
egyesítését Budapest néven. Az egyesített fővárosi törvényhatóság
1873. november 17-én kezdte meg működését. Az egyesítést kimondó
1872. évi XXXVI. törvényt egyébként hosszas vita után
fogadták el, és az 1872. december 22-én történt királyi szentesítés
után, másnap hirdették ki.
HIRDETÉS
1790-ben a Lipótváros alapításával
Pest ténylegesen kitört az
egykori városfal
szorításából. Ezzel az újonnan alapított városrésszel kezdődik meg egy új
közép-európai nagyváros építése.
A reformkorban Buda és Pest gyorsütemben fejlődik mind politikai, gazdasági és
kulturális értelemben, s egyúttal Magyarország központjává válik. Élénkül a
kereskedelem, új piacok és országos vásárok válnak a kereskedelem jelentős
részeivé.
Az 1795-1847 közötti időszak József nádor nevéhez fűződik, aki Pestből korszerű
európai nagyvárost kívánt teremteni, ennek érdekében tervszerű városfejlesztési
programokat kezdeményezett. Pest város tanácsa erre sorra alkalmatlannak
bizonyult.
A Szépítő
Bizottmány 1808-as alapításával elindulhatott egy tudatos építési hullám
Pesten, melynek mintájára Buda is létrehozta saját egyesületét: a Baucomission
1810-től kezdődően működött, de ennek szerepe átfogó rendezési elképzelések
hiányában jelentéktelen maradt.
Pest városa Széchenyi Istvánnak köszönheti az egyik legnagyobb segítséget, aki
elsőként Pest-Buda helyett Budapest városában az ország fővárosát és közlekedési
központját látja: az egyesített városokat, egy ezeket összekötő hidat,
vasútvonalak építését, a gőzhajózás megindítását és kikötők építését
szorgalmazza.
Pesten részletes elgondolások születnek ekkoriban. Általános rendezési terv
készül, melyet Hild János készít 1805-ben. E terv a Schilson-féle terv
folytatásaként a Lipótváros tervét jelenti. Megvalósult eredménye a Duna új
partvonala, a Lipótváros belső része és terei. A terv a többi városrészben
néhány új utca nyitását, vagy módosítását jelenti. Hosszú évtizedekig ezt a
tervet vették alapul.
Schilson János rendezési terve 1789-ben (kép: Sze.hu)
Az
1838-as árvíz
pusztítása után sok házat el kellett bontani, s az így keletkező üres telkeket
ezután sajnos nem használták ki megfelelően. Igaz, hogy ezután nyitották a
Wesselényi, az Izabella, és a Múzeum utcát, szélesítették ki a Mészáros utcát
(ma Vámház körút). Egy évre az árvíz után létrehozták az Építési Rendszabást,
amely szigorította az építkezések engedélyezését; többek között betiltották a
vályogfal használatát és emelték a padlószint magasságát is, de a legfontosabb
feladatnak a partszabályozást és a gátépítést tekintették.
A szabadságharc során Heinrich Hentzi ágyúi lövik rommá a régi Duna-sor
épületeit (lásd:
Budavár ostroma),
köztük az egykori Redout
épületét is. A Bach-korszakban az építkezési kedv visszaesik, de a fejlődés nem
törik meg teljesen. A tanácsot és a Szépítő Bizottmányt háttérbe szorítják, több
alkalommal megszüntetik, átszervezik, szerepük jelentéktelenné válik.
1860-ban választott tanács alakul, amelyben ismét Rottenbiller Lipót a
polgármester, de mindezt hamar feloszlatják. Mint politikus, Táncsics Mihály
viselte még szívén a város jövőjét. Komoly távlati elképzelései voltak: számos
kérdésben volt véleménye, például a
Duna-parti sétány
szállodákkal való beépítése ellen foglalt állást.
Az 1860-as években Reitter Ferenc Pest körüli
Hajózó csatornáról
és vasúti Dunahídról készít tervet. Buda és Pest területére magassági felmérés
készül.
Az 1867 előtti éveket a városrendezési tehetetlenség korszakának is nevezik.
Komoly szerkezetalakító tevékenység nem volt, amelyre a hirtelen növekvő
városnak egyre inkább igénye lett volna. A forgalom egyre nőtt, de ugyanolyan
szűk utcák épültek a továbbiakban is. Kevés volt a tér, nem terveztek szélesebb
utakat.
Rendkívül gyors népességnövekedés indul. Pest és Buda együttes lakossága a
század fordulóján 50000 a szabadságharc idején 150000, a kiegyezés idejére már
270000 fő. Míg az időszak elején a két város lakossága egyenlő, annak végén
Pesté már háromszor akkora. A külvárosok településeinek népessége 30000-re
becsülhető.
Az 1867-es ún. kiegyezés után az önálló magyar kormány egyik legfőbb célkitűzése
volt, hogy az országnak méltó fővárosa legyen, amely képes felvenni a versenyt
az Osztrák-Magyar Monarchia addigi központjával, Béccsel. Ezért elhatározták
Pest, Buda és Óbuda egyesítését Budapest néven. Az egyesített fővárosi
törvényhatóság 1873. november 17-én kezdte meg működését. Az egyesítést kimondó
1872.
évi XXXVI. törvényt egyébként hosszas vita után fogadták el, és az 1872.
december 22-én történt királyi szentesítés után, másnap hirdették ki.
A kormány már 1870-ben nagy összegű kölcsönt vett fel a budapesti beruházások
(Duna-part, hidak, Sugárút, Nagykörút, közraktárak) finanszírozására, s a
munkálatok irányítására létrehozta a
Fővárosi
Közmunkák Tanácsát. A XIX. század második felében Budapest Európa egyik
leggyorsabb ütemben növekvő városa. 1870-ben még csak a 17. helyen állt az
európai városok nagyságrendi rangsorában, 1900-ban pedig már a 8. helyre került.
Lakosainak száma 1870-ben 270 ezer, 1910-ben pedig már 880 ezer, s a növekedés
80%-ban bevándorlásból származott.
A századfordulón gyors növekedésnek indultak a fővárossal szomszédos települések
is (amelyeket 1949-ben Budapesthez csatoltak), s Nagy-Budapestnek velük együtt
1910-ben már 1,1 millió lakosa volt. A XX. század elején Európa egyetlen
országában sem összpontosult olyan nagy mértékben a gazdaság modern, tőkés
szektora egyetlen városban, mint Magyarország esetében Budapesten. A gyári
nagyipar egyharmada (malmok, gépgyárak, nyomdák, sörgyárak) a fővárosban
összpontosult, s még ennél is nagyobb volt a részesedése a nagykereskedelemben
és a bankszektorban. Az 1890-es években vált teljessé az urbanisztikai
infrastruktúra (vízvezeték, csatornázás, villamos vasút, földalatti), a XX.
század elején pedig nagyarányú fővárosi és állami lakásépítkezések enyhítették a
lakáshiányt.
Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Pest város tanácsának utolsó
rendelkezéseinek egyike az Üllői út menti görög temető mellett egy új
szemétlerakó hely kijelölése, valamint a szeméthordó kocsik feliratos táblákkal
való ellátása. |
HIRDETÉS
 Jelenleg
nincs ajánlható link!
|
HIRDETÉS
Hild János rendezési
terve 1805-ben
|
