Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra
elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott
szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik
legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az
egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október
23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával
fejeződött be Csepelen november 11-én.
Fényképalbum
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra
elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott
szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik
legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az
egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október
23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával
fejeződött be Csepelen november 11-én.
Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés
ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz
következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a
kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a
többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus
átalakulásához vezetett. November első napjaiban az új kormány
megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes
kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország
semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti
hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak
biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak
segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli
háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel
szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi
szabadságharca így végül elbukott.
A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok
szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A
forradalom következményeként kb. 250.000 magyar hagyta el az
országot, nyugatra menekülve.
A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a
forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt
börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. A börtönökben sokakat
brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is.
Az 1957. évi 4. törvénnyel lehetővé tették a 16 év feletti
fiatalkorúak esetében is a halálbüntetés kiszabását. A szovjet
hadsereg által elfogottak közül további több száz főt szovjet
hadbírósági eljárás során végeztek ki, mintegy 860 embert a
Szovjetunió kényszermunkatáboraiba deportáltak.
1958. június 9. és 15. között zajlott le az úgynevezett Nagy
Imre-per. Nagy Imre volt miniszterelnököt, Gimes Miklóst és Maléter
Pált halálra ítélték, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre,
Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt 6 évi
börtönre, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélték. 16-án
hajnalban Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst a budapesti
Gyűjtőfogház udvarán kivégezték. Holttestüket a börtön udvarán a
legnagyobb titokban bebetonozták. Az első részleges amnesztia
1959-ben volt, majd 1963. március 21-én egyszerre 3480 főt engedtek
szabadon. A forradalmárok egy jelentős csoportja, mintegy 600 fő
csak az 1970-es években kerülhetett szabadlábra.
A brutális megtorlást és a magyar nép elnyomását az ENSZ és a világ
közvéleménye egyaránt elítélte. A forradalom leverését követő
évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni,
ellenforradalomnak bélyegezték. 1989. október 23. óta ez a jeles nap
kettős nemzeti ünnep Magyarországon: az 1956-os forradalom
kitörésének napja és az 1989-es Magyar Köztársaság kikiáltásának
napja.
A magyar nép számára a forradalom dicsőséges bukás volt, amely
egyrészt az idők során hozzájárult az elnyomás enyhítéséhez,
másrészt erőt adott az alávetettség elviseléséhez, és olyan
nemzetközi elismerést szerzett a magyarság számára, amilyenben az
1848-as forradalom óta nem volt része.
Fényképalbum
