|

A Baross tér Pest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja,
amely a Keleti pályaudvar megépülésekor a város kapuja volt. Azóta a
város ugyan túlnőtte az egykor itt húzódó határait, de a tér
napjainkban is Budapest egyik legfontosabb tere maradt.
| |
Fényképalbum |
|
A Baross tér mára a tönkretett budapesti közterületek és
tömegközlekedési csomópontok mintapéldányává vált, pedig 1868-ban
igazi világvárosi térség kiépítését indították el azzal, hogy itt
jelölték ki a magyar vasúttársaság új pályaudvarának helyét.
Egyfajta jelkép volt, hogy a MÁV új "indóháza" Pest átalakulóban
levő főútvonalának, a Kerepesi (ma Rákóczi) út végében épült fel
1881 és 1884 között. A tér az idők folyamán - csakúgy, mint a
Kálvin tér -
számtalanszor átalakult. Ahány kor, ahány eszme, annyi külső, annyi
megoldás.
A Boráros tér hajdanán egységes képet mutatott; rendezett, azonos
méretű és stílusú házak sora környékezte, a földszinti üzletek
előtti kirakatokat pedig kinyitható napellenzők védték, amelyek
helyett manapság már csak összemázolt, megbontott, foltozott
portál-torzókat láthatunk. A tér nagy része park volt, a szegényebb
rétegek (szolgálók, cselédek, közkatonák) korzója, s rajtuk kívül a
vidékről érkezők, és az oda visszaindulók töltötték meg a
Baross-szobor körüli térséget.

Az 1800-as években a mai Baross tér és környéke névtelen, falusias
jellegű terület volt; az Erzsébetváros és a Józsefváros határán
terült el. Mindenütt kertes házak sorakoztak. A térhez közel, a
Kerepesi (Rákóczi) út 66. szám alatti földszintes házikóban voltak a
börtönök és a siralomház. Itt hajtották végre a halálos ítéleteket
az 1880-as évek végéig, a kivégzetteket a Kerepesi temető végében
hantolták el.
1827-ben itt létesült a város első lebegő, lovak által vontatott
vasútja, amely a hatvani vámháztól a mai Baross tér és a mai Rákóczi
út torkolatától indult, s a kőbányai szőlőkig vezetett.
1868-ban nyitotta meg a Pest Közúti Vaspálya Társaság a lóvasút
második vonalát, amely a mai Madách térről indult, a Kerepesi
(Rákóczi) úton sínen közlekedett. A Központi Indóház felépülése után
nagyarányú építkezések folytak a tér körül, sorra épültek a
három-négy emeletes bérházak, földszintjeiken üzletsorral. A Rákóczi
úti torkolatánál, a 90. szám alatt épült fel egy négyszintes
szálloda, a pályaudvar elnevezése után Központi Szállodának nevezték
el; földszintjén étterem és kávéház működött, később Szabadság
Szállodára változott a neve.
A pályaudvar mögött volt a Budapest-Gödöllő helyiérdekű vasút
végállomása. Innen indultak 1888-tól a HÉV jellegzetes szerelvényei
Cinkotáig; 1911-től Gödöllőig közlekedtek. A külső Kerepesi úton
épült fel a Tattersall (lovarda) épülete az 1880-as évek elején, itt
volt a magyar lovassport központja. Baross Gábor ?Vasminiszter?
halála után három nappal 1892. május 12-én emlékére a Stáció utcát
átkeresztelte a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Baross utcára, majd
1902-ben a Keleti pályaudvart körülölelő teret Baross térnek
nevezték el.
Az első Magyar Királyi Mozgóposta-hivatal Főnökség 1868. február
15-én kezdte meg működését a Verseny utca 3. szám alatti
épületekben. 1910-1912 között építették fel a pályaudvar indulási
oldalánál a posta jelenlegi impozáns épületét.
Építettek egy másik szállodát is 1918-ban a Baross tér 10. szám
alatt. Park Szállodának nevezték el, valószínű, hogy a pályaudvar
előtt elterülő hangulatos parkról. A háború alatt erősen
megrongálódott, 1959-ben újjáépítették.
Az 1940-es évek legvégén meghirdetett földalatti gyorsvasút program
a keleti-nyugati metróvonal építését tűzte ki célul. A Rákóczi út
alatt hamar megindult az alagútépítés, és az ötvenes évek elején
Baross tér is felvonulási területté változott. A metróépítés az
évtized közepén félbemaradt, és a felvonulási területet
elplanírozták, befüvesítették, eztán funkció nélkül tátongott.

1968-ban, a metró felszíni munkálatainak részeként a Baross teret
ismét átalakították: egy nagy aluljárórendszer létesült, melynek
központi részét képezte egy nyitott mélyterasz. A villamosvágányok
ezt kerülték meg olyan hurokrendszerben, amelyben mind Zugló, mind a
Rákóczi út felé vissza lehetett fordulni.
Az ovális alakú 3,2 hektár területű téren mindig óriási volt a
forgalom, ennek tehermentesítésére a Fiumei utat a Rottenbiller
utcával összekötő kétszáz méter hosszú felüljáróhidat építettek;
1969. december végén avatták fel.
1973 elején, a Rákóczi úti villamosközlekedés megszüntetésekor a
korábbi elrendezés annyiban változott, hogy innentől kezdve mindkét
Thökölyről érkező vágány visszafordult a hurokba. A tér közepe végül
1997. márciusában lett teljesen kiürítve villamos-ügyileg: az 1995.
december 25. óta nem járó 44-es mellett ekkor a 67-es
közlekedtetését is felfüggesztették, a Mexikói úti szakasz rossz
állapotára hivatkozva. Ráadásul a Festetics utcai végállomáson
feltűnő viszonylatok száma is megfogyatkozott: a 36-os 1994.
szeptembere óta nem jár, a 23-as 2000-ben szűnt meg.
A villamosforgalom az évtizedek alatt jelentősen átalakult, majd
napjainkra teljesen meg is szűnt. A tér jelenleg építési terület; az
M4-es metró állomását építik.
Forrás:
Hampage.hu,
Varga Ákos Endre |
HIRDETÉS

 |
Baross tér |
|
|
M2 |
 |
Baross tér,
Festetics Gy. utca |
| |
 |
 |
Baross tér |
|
|
       |
|
|
|
|

Baross Gábor
(1848-1892)
A dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és
közlekedés-politikusa. A vasútügy fejlesztése terén elért
eredményei miatt ?vasminiszternek? nevezték
|

HIRDETÉS
|