|

Az
Erzsébet tér Budapest egyik legszebb tere, amely előkelő szállodák,
nagy forgalmú főutak és a főváros jelentős műemlékei között fekszik.
Ez a pesti belváros legnagyobb zöldterülete.
| |
Fényképalbum |
|
Az Erzsébet tér a korabeli pesti városfalon kívül, a Váci kapu
előterében helyezkedett el. Akkoriban Új térnek, majd Vásártérnek
hívták. Nevét 1885-ben kapta, amit a második világháború után
Sztálin térnek, 1953-tól Engels térnek, majd 1990-től ismét Erzsébet
térnek neveztek.
A téren volt az egykori
Német
Színház, majd a Hauszmann Alajos által tervezett
Kioszk is,
melynek földszintjén kávéház, emeletén táncterem volt. Később ebben
az épületben kapott helyet a Nemzeti Szalon, amit a második
világháború után lebontottak. A jelenlegi tér közepén lévő
Danubius-kút eredetileg a
Kálvin téren állt. A téren épült fel a Volánbusz (korábban:
Volán) központi autóbusz-pályaudvara, belföldi és nemzetközi járatok
részére, Nyíri István tervei szerint 1948-49-ben. Az épületet
jelenleg nem használják.
Az Erzsébet téren, 1997-ben kezdték el építeni az új Nemzeti
Színházat, melyet végül egy év múltán politikai okok miatt végül nem
itt, hanem a Lágymányosi híd mellett építettek fel. Az építkezés
nyomait őrzi a tervezett mélygarázs és a pince gödréből kialakított
szórakozóhely, amely jelenleg - találóan - a Gödör nevet viseli.

Az egykori Marokkói-udvar épülete, mely a jelenlegi gödör helyén
állt 
Parkoló buszok az
1960-as években a régi buszpályaudvaron

A régi buszpályaudvar mellett áll Horvay János Népdal című 1929-es
alkotása

A Danubius-kút Fessler Leo és Ybl Miklós által
A kutat - háborús sérülései miatt - Győry Dezső faragta újjá
1955-ben |
HIRDETÉS

 |
Deák Ferenc tér |
|
|
M1,
M2,
M3 |
 |
Deák Ferenc tér |
| |
  |
 |
Erzsébet tér |
|
|
  |
|
|
|
Jelenleg
nincs ajánlható link!
|

HIRDETÉS

Az Erzsébet tér egy
1884-es térképen
|