A tatárjárás az Európa elleni mongol inváziót, ezen belül Magyarország 1241–42-es megszállását jelenti. A mongolok támadása a 13. századi Európa történelmének egyik meghatározó eseménysorozata volt.

AJÁNLÓ

Az orosz-kipcsak (kun) hadak 1223-ban a Kalka menti csatában vereséget szenvedtek a mongoloktól. Ekkor a kunok tömegesen menekültek nyugatra, és a mai Moldvában, a Keleti-Kárpátok lejtőin telepedtek le. 1224-ben II. András király kiűzte a Barcaságból az 1211-ben letelepített, de túlságosan önállósulni akaró Német Lovagrendet, így a Kárpátok kanyarulatában lévő Bodzai-szoros és Törcsvári-hágó ideiglenesen védelem nélkül maradt. A mongolok elől menekülő kun törzsek számára II. Endre magyar király és Róbert esztergomi érsek 1227-ben Milkóban megalapította a milkói püspökséget. A megkeresztelt kunok azonban nem vállalták az ország határainak védelmét, ezért Béla király 1239-ben az ország belsejében adott nekik menedéket. Miután II. András magyar király 1229-ben orosz bojároknak is menedéket adott Magyarországon, már akkor hallott a közeledő veszélyről. A magyar Julianus barát 1235-ben elérte a volgai bolgárok országát, és a keleten maradt magyarokat meglátogatva hírt hozott IV. Béla királynak a készülő mongol támadásról.

Julianus barát 1237-ben megpróbált visszatérni az általa Magna Hungariának nevezett magyar őshazába, de csak Moszkvától valamivel keletebbre – Szuzdalig – jutott, mert előző úticéljának területét a betörő mongolok közben elpusztították. Egy levéllel tért haza Batu kántól, amelyben a mongol kán – akárcsak a kunok révén küldött korábbi levélben – feltétel nélküli megadásra szólította fel a magyar királyt.

A mongolok tovább folytatták előnyomulásukat nyugat felé. A Kárpátoktól keletre élő és megkeresztelkedett kunok 1239-ben Kötöny vezér vezetésével a mongolok elől Magyarországra menekültek, és IV. Béla király ezután befogadta őket.

Béla király segélykérő leveleket küldött az egymással harcban álló pápának és a német–római császárnak (ez utóbbinak társuralkodója is volt), valamint a francia királynak, de nem kapott katonai segítséget.

Az északról támadó sereg 1241. március 12-én kelt át a Vereckei-hágón. A leírások szerint a sereg nem az országúton tört előre, hanem több ezer szláv favágó vágott neki hadi utat az erdőkön át. A Tomaj Dénes nádor által vezetett, 5000 fős magyar határőrséget elseperte. A mongol előőrsök a nagyobb folyók völgyein és a síkságokon előnyomulva és dúlva 3 nap alatt elérték Pestet, március 17-én elfoglalták és felgyújtották Vácot, majd a velük megütközni akaró IV. Béla király serege elől egészen a Sajó folyóig hátráltak.

A magyar főurak csak ekkor kezdték összegyűjteni csapataikat, és bár a király megtiltotta, hogy megütközzenek a mongolokkal, Csák Ugrin kalocsai érsek és az egyetlen külföldi segítség, Babenberg Frigyes osztrák herceg csapata megtámadta a mongolokat. Ugrin vereséget szenvedett, csak pár emberével sikerült megmenekülnie, Frigyes azonban kisebb győzelmet aratott, és ezzel sokakat felbátorított. A foglyul ejtett mongolok között kunok is voltak, és ez a magyarokban fokozta annak gyanúját, hogy a kunok összejátszanak az ellenséggel. Budán a felizgatott tömeg megölte Kötönyt, a kunok fejedelmét és több kun előkelőt. A Kunságban összegyűlt kun sereg erről értesülve a magyarok ellen fordult. Feldúlták a Duna-Tisza közét és a Szerémséget, közben megsemmisítették Bulcsú csanádi püspök és Barc fia Miklós seregét, majd dél felé elhagyták az országot.

Április 9. után, miután feldúlta Lengyelországot és a legnicai csatában legyőzte a sziléziai, a lengyel és német hadakat, Batu kán csapataihoz újabb mongol sereg csatlakozott Orda kán vezetésével. Két nappal később a mongol fősereg a muhi csatában (1241. április 11.) megütközött a számban körülbelül megegyező magyar királyi haddal, és vereséget mért rá.
április 15. – a tatárok beveszik Nagyváradot, majd sorra elfoglalják az erdélyi városokat és a Dunától keletre eső területeket. Végül három napos ostrommal beveszik Pest városát is.

Béla királynak sikerült elmenekülnie Ausztriába, ám ott II. (Harcias) Frigyes foglyul ejtette, és csak jelentős váltságdíj, illetőleg területi engedmények fejében hagyta távozni. Észak-északnyugat felől újabb mongol sereg érkezett Bajdar vezetése alatt,[14] sikertelenül megostromolta Turócot és Nyitrát, majd Esztergomnál csatlakozott a többi mongol hadhoz.

A mongolok sikeresen átkeltek a Dunán, kihasználva, hogy a szokatlanul hideg tél miatt az befagyott. A magyarok hiába próbálták a jég feltörésével megakadályozni az átkelést.

Mialatt a király Ausztria felé menekült, a mongolok sikertelenül próbálták bevenni Győr, Pannonhalma és Székesfehérvár erődítményeit.

A krónikák szerint IX. Gergely pápa megsiratta Magyarországot, és a domonkosokon keresztül keresztes hadjáratot hirdetett a tatárok ellen, azonban tényleges segítséget nem nyújtott az országnak, hiszen túlságosan lefoglalta a II. Frigyes császár ellen vívott háború.

Béla király az Adriai-tenger partmellékén található Trogir (németül Trau) sziget várában húzta meg magát, amelyet Kadán csapatai nem tudtak elfoglalni, ezért folytatták útjukat délkelet irányába, és Bosznián át távoztak az országból.

Szorongatott helyzetében IV. Béla király 1241 júniusában követei útján hűbéri esküt tett II. Frigyes német-római császárnak katonai segítségéért cserébe, de az soha nem érkezett meg. (Pár évvel később a pápa ez alól az eskü alól Bélát felmentette.)

„A Pest központtal berendezkedett mongolok igyekeztek megszervezni a betakarítást és az adóbehajtást a lakóhelyére visszacsalogatott lakosságtól.”

Rogerius mester leírása szerint: „Aratás ideje volt, behordták a gabonát, a szénát és a szalmát és berakták a csűrbe. Ott állott mellettünk a kún és a tatár és mulatott azon, hogy az apa (a) leánya, a férj (a) neje, a testvér (a) szép húga árán váltja meg (saját) életét. A nőket (is) életben hagyták, és különös gyönyörűséget találtak abban hogy az apa vagy férj jelenlétében kéjelegjenek a leánnyal vagy feleséggel. Kenézeket, vagyis ispánokat is rendeltek, hogy igazságot szolgáltassanak és őket lóval, marhával, fegyverrel, szállással és ruházattal ellássák. Az én tiszttartóm is ilyen úr volt és talán 1000 falunak parancsolt. Volt talán száz ilyen kenézük. Béke volt, vásárt tartottak, gondoskodtak pártatlan igazságszolgáltatásról. Aki szép leányokat hozott nekik, azt birkával, ökörrel vagy lóval ajándékozták meg.”

1241 áprilisa és 1242 márciusa közötti majdnem egy év leforgása alatt a mongol sereg dúlása nyomán Magyarország lakosságának kb. 40-50%-a[17] pusztult el (3 millióból kb. 1,5 millió ember), emellett hatalmas volt az anyagi kár is.

Egyes történészek vitatják[forrás?], hogy Batu kán Ögödej nagykán halála miatt vonult volna ki az országból. Szerintük az új nagykán megválasztására csak 1246-ban került sor, és a választásra Batu el sem ment. Hangsúlyozzák, hogy a mongol sereg az orosz, lengyel, cseh és magyar seregek elleni csatákban sok harcost vesztett, mióta elindult Kijevből. Nem tudta megsemmisíteni a teljes magyar haderőt – erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után több külföldi hadjáratot vezetett, és visszaszerezte a tőle kizsarolt nyugati megyéket –, és nem tudta elfoglalni a magyar erődítmények jelentős részét sem.

IV. Bélának Rómába küldött leveléből tudjuk, hogy Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek és Abaújvár 1242. február 2-án még magyar kézen volt. Egyéb források vizsgálatából valószínűsíthető, hogy közel százhatvan magyar vár, kolostor és egyéb erődítmény nem került a mongolok kezére. Ismert, hogy a középkorban a könnyűlovasságra alapozott, gyorsan mozgó hadseregeknek nem volt erősségük a várostrom.

A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint a mongolok uralmával a közrendűek is szembeszegültek. Az ostromlott erősségekben lévő harcosok és a nép együttes ellenállása nagyon megnehezíthette a mongolok dolgát, akik számbelileg szét voltak szóródva Magyarországon. A kor viszonyai mellett a mongol hadsereg ellátása is nehézséget okozhatott, a hátukban pedig orosz területen új ellenállások szerveződtek, főleg miután az oroszok a Csúd-tónál (1242. április 5-én) legyőzték a Német Lovagrendet, és erőik felszabadultak.

A tatárjárás után IV. Béla a királyi jövedelmeket zsidó bérlők kezébe adta. Ekkor alakul ki Budán a zsidónegyed a későbbi Szent György tér nyugati oldalán. Az ország újjáépítéséhez szükség volt a hitelügyletekkel is foglalkozó zsidókra. Szolgálataikért 1251-ben kiváltságlevelet kaptak Bélától; ebben a kamara szolgáinak nyilvánítja őket, így a király közvetlen védelme alatt álltak. IV. Béla uralkodása alatt az ország újjáépült, a királyt ezért szokták „második honalapítónak” is nevezni. A király hadvezérnek tehetségtelen volt[19], de a békebeli kormányzáshoz már jobban értett, és – az első lyoni zsinat (1245) utasítására is – elrendelte a kővárak építését szerte az országban. Addig, kevés kivételtől eltekintve – például Esztergom, Veszprém, Székesfehérvár, Lupcsavár – nagyrészt földvárak álltak.

AJÁNLÓ