Ezen a helyen 1866-67-ben fúrt artézi kutat Zsigmondy Vilmos, a feltörő víz hőmérséklete 43°C. A sziget tulajdonosának, József Károly Lajos főhercegnek a felkérésére Ybl Miklós tervezte meg a Margit fürdőt, amit 1868-70-ben fel is építettek. A fürdő 48 fürdőkabint és termálfürdőket tartalmazott.
A Margit fürdő 1891-ben
A fürdő 1909-ben
Ez a Margit-sziget legtekintélyesebb épülete. Nemes izléssel, ragyogó pompával kiállitott épület ez, melyre sokat utazott, messze világot látott emberek is beismerték, hogy az első helyek egyikét foglalja el Európa valamennyi fürdőházai között. /…/ A fürdő környéke a leggyönyörübb virágágyakkal van himezve miknek müvészileg rendezett csoportozata és szinvegyitéke valóban elragadó szép. /…/ A mint a nehéz faragványos kapu kitárul, egy négyszegü vörös előteremben találjuk magunkat, honnan a bejárás a fürdő előcsarnokába vezet. Ide belépve, valami áhitatszerü érzelem fog el /…/, mintha templomban volnánk. A köralaku öblös előcsarnok tizenhat magasra nyuló barnamárvány oszlopával, mik a gyönyörü festésü kupola merész iveit tartják, a kupola tetején köszörült üvegen keresztül beszürődő félhomély /…/, lépteink messze kongó visszhangja s a csend, mely azt elnyeli, megérthetővé teszi előttünk, miért száll meg hasonló hangulat, mint mikor az ember templomban jár. A balszárnyban vannak a kádfürdők, számra nézve huszonegy, a másik két szárnyban pedig a kő-, márvány-, porczellán- és tükör-fürdők – harminczegy –, összesen tehát ötvenkettő, ezek között tiz kettes fürdő. E fürdők mindegyike a képzelhető legnagyobb kényelemmel és izléssel van berendezve. Boltozatos, viszhangos falak, mikre zöld selyemszőnyeget kezd boritani az artézi kut meleg ásványvize, ugy hogy pár év mulva bátram azt hiheti az ember, hogy valami elzárt lugasban fürdik.
Törs Kálmán
A két világháború között a Margit fürdőhöz tartozott
a Palatinus Szanatórium és a többi szigeti szálloda.
Egyéb források a fürdő épületéről azt írják, hogy az
"a II. világháború alatt olyan súlyos károkat szenvedett, hogy az 1956. évi
árvíz után lebontották". Ez viszont azért nem igaz, mert az alábbi
két kép bizonyítja, hogy a fürdőépület igenis jó állapotban maradt meg:
A Margit fürdő 1956-ban (kép: Fortepan)
A fürdő 1957-ben (kép: Fortepan)
A fürdőt végül 1958-ban bontották le, amelynek helyén ma az
Ensana Thermal Margitsziget Health Spa Hotel áll.
A Margit fürdőről sok rajz, fénykép és leírás maradt fent, ami annak is köszönhető, hogy az akkoriban az egész szigetre kiterjedő építkezések között a fürdő épülete volt a legszebb. Ybl Ervin művészettörténész szerint a fürdő "Ybl egyik legzseniálisabb műve [...] Hellenisztikus, román és reneszánsz formákat olvaszt tökéletes harmóniába, és a bazilikák szellemét támasztja fel Brunelleschi szellemében [...] A Margit fürdő szinte nem egyéb, mint kupolás quattrocento bazilika főhajó nélkül, egyenlő kereszthajókkal és szentéllyel”.
A fürdő központi kupolája aranyozott volt, az alatta lévő kör alakú
csarnokból jobbra, balra és hátrafelé nyíltak épületszárnyak. Ezekben
összesen 52 „minden kényelemmel berendezett” kádfürdő, márvány-,
porcelán-, kő- és tükörfürdő volt megtalálható. Az összekötő folyosók
„hátul kör alakba épített, magas, kristálytiszta üvegfülkében végződnek,
honnan gyönyörű kilátás nyílik a sziget három része felé”.
A fürdő körül megemelt sétány futott, melyet füvesítettek és virágokkal
ültettek be, az épület előtt és mögött pedig virágágyak és gyep volt
látható.