A kilátó-építmény eredetileg a Városligetben a mai
Hősök terén, a millenniumi emlékmű helyén, Zsigmondy Vilmos geológus
által 1868-ban fúrt artézi kút fölé 1895-ben Ybl Miklós tervei alapján
emelt ideiglenes kútház és milleniumi emlékmű volt. Az 1897-ben
lebontott gloriettet a kiegyezés korában már kedvelt kirándulóhelynek
számító Svábhegy déli részén, a Széchenyi-hegyen állították fel
kilátóként. Tőle nem messze, a fogaskerekű állomás közelében Stróbl
Alajostól megrendelt Széchenyi-bronzszobrot állítottak fel.
A ma kilátóként funkcionáló egykori gloriette a
Széchenyi-emlék úton, a Rege út torkolatánál áll. A nyolcszög alaprajzú
építményre kétoldalt széles, ballusztrádos korlátú lépcső vezet fel. A
rusztikus falazatú alépítményen emelkedő teraszt ballusztrádos mellvéd
övezi, sarkain pillérekkel, amelyeket kőbábok díszítenek. A lépcsők
ballusztrádjainak indításánál álló hengeres pilléreken Budapest volutás
keretű címere, fölötte oroszlánmaszk. A homlokoldal hármas ablaknyílása
fölött félköríves párkány, a terasz mellvédjéhez kapcsolódó lezárásának
sarkaiban dekoratív mintaként tekeredő delfinpár. Az orommező felirata:
"Széchenyi István gróf, a legnagyobb magyar dicsőségére Ybl Miklósnak
ezt az alkotását az artézi kúttól idehozták 1898-ban Márkus József
főpolgármester, Halmos János polgármester idejében. Átépítették 1926-ban
Ripka Ferenc Dr. főpolgármester, Sipőcz Jenő Dr. polgármester idejében."
A homlokfal előtt, a lépcsőkarok közötti ívesen előreugró peremű egykori
medence ma pázsittal van feltöltve, ennek közepén az 1991-ben
felállított bronz Széchenyi-büszt.
A túloldalon a hegy lankája felé két támfallal övezett plató előtt
lépcsősor vezet a kútház kétszárnyú, csillagdíszes bronzajtajához.
A terasz közepén magasodik a kútház kupoláját eltakaró, kőből falazott
hengertest, amelynek tetején lépcsőzetes átvezetés után emelkedik a
harang formájú, fém zászlórúdtartó. Felületét gyöngy- és palmettasoros
párkány fölött groteszk maszkok és gyümölcsfűzérek sora, szárnyas
oroszlánfejek és fesztonmotívum tagolja. Karcsúsodó gyöngy- és
rozettadíszű átvezető tagja után emelkedik a magas zászlórúd.
A kilátó mögött kétoldalt egy-egy széles ívben kanyarodó lépcső vezet
lefelé ahhoz a magaslathoz, ahol a Széchenyi-emlékmű áll. A hegyoldal
kivájásával kialakított fennsíkot szélei felé alacsonyodó, tetején
vaskorláttal szegélyezett küklopszfal határolja. Közepén az egykori
mellszobrot befogadó kőkeret dús profilozással, volutás-kagylós
kereteléssel. A keretezett falmezőben újabb, ovális formájú kőkeret, a
büsztöt tartó talapzattal.