Az intézmény 1921-től 1929 júliusáig az Üllői úti
Mária Terézia-laktanya egy részében kapott helyet. Hamarosan kiépítette
országos gyűjtőhálózatát és megtalálta más hazai és külföldi
társintézményekkel a kapcsolatot. A múzeum végső otthona a budai várban
lévő Nádor-laktanya 1926 és 1929 között átépített, Vérmezőre néző
szárnya lett. 1937. május 29-én a nagyközönség számára is megnyíltak a
múzeum kapui: 36 kiállítótermében 1715 és 1937 közötti fegyvereket,
harceszközöket s más hadtörténeti dokumentumokat mutattak be.
Magánszemélyektől, testületektől származó adományok, vásárlások,
külföldi aukciós vételek révén a múzeum számos kiemelkedő, például
1848-1849-es nemzeti ereklyével gazdagodott. A második világháború
idején az épület és a gyűjtemény egyaránt súlyos károkat szenvedett. A
háború után újra jelentős gyarapodásnak indult a gyűjtemény, ma már
fegyvergyűjteménye 50 ezernél több múzeumi tárgyat tartalmaz kézi-,
gépfegyverekből és egyéb haditechnikai eszközökből. A múzeum katonai
egyenruha-tára 30 ezer tételnél több, ezek közül mintegy 300 db teljes
öltözetet tartalmaz. Becses emlék az ötezer darabos zászlógyűjtemény és
a 28 ezer darabból álló éremgyűjtemény. Könyv-, képzőművészeti, fotó-,
bélyegző-, plakát- és nyomtatványgyűjteménye is van.
Ma ismét régi szépségében látható az épület, s újra gazdag kiállítási
anyaggal várja látogatóit.
Elismertségének köszönhetően 1990-ben a Ludovika Múzeum anyagával,
1992-ben az oshawai magyar repüléstörténeti gyűjteménnyel gyarapodott. A
múzeum jelenlegi kiállításai közül kiemelkedik az 1848-1849. évi
forradalom és szabadságharcot bemutató tárlat, amelynek rendezői
nívó-díjban részesültek, továbbá a millennium alkalmából készült, ezer
év katonai jelképeit megjelenítő Kard és koszorú című kiállítás.
A Várnegyed északnyugati oldala már a tatárjárást követő első
építkezések óta fontos része volt az erődítménynek. E térségben állt
egykor a hadi szertár is. Az elmúlt években a múzeum udvarán XIII.
századi várfal-, illetve toronymaradványok, két ház és egy kút alapfalai
kerültek elő.
A Hadtörténeti Múzeum udvara (kép: Hadtörténeti Múzeum)
Nádor-laktanya
A mai épület helyén a török alóli felszabadulás után röviddel két, egymással párhuzamos, a bástyára néző, hosszúkás laktanyaépületet emeltek. A XVIII-XIX. század fordulóján épült a mai udvar északkeleti sarkában álló csehboltozatos istállóépület. A két régi egyemeletes laktanyát keleti végüknél 1819-ben ugyancsak egyemeletes szárnnyal kötötték össze. 1847-ben azután az elavult, szegényes épületegyüttes helyén - részben a régi részek felhasználásával - felépítették a ma is álló, a Bástya- (ma Tóth Árpád) sétány nyugati oldala mentén húzódó, illetve a Kapisztrán térre néző, egymásra merőlegesen elhelyezkedő, kétemeletes klasszicista épületszárnyakat. A Nándor laktanyának helyet adó épületegyüttes az 1880-as években újabb, a Bástya sétány északi oldala mentén álló szárnnyal bővült. 1926-1929 között a nyugatra néző, 15 ablakos szárnyat a Hadimúzeum céljára alakították át. Ekkor kapta a homlokzat a középrizalit két emeletet összefogó architektúráját, a bejárat toszkán oszlopos portikuszát, a legénységi hálótermekből pedig kiállító helyiségek lettek. Kapisztrán téri homlokzata 23 ablakos, 7 ablakos középrizalittal.
A Nádor-laktanya a Monarchia idején
Állandó kiállítások
"Jelszavaink valának: haza és haladás" (1815-1866)
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2012. május 21-én, a Honvédelem
Napján nyitotta meg állandó kiállítását, mely Magyarország katonai
történetét mutatja be 1815-1866 közt, hangsúlyosan foglalkozva a
1848-49-es Forradalom és szabadságharccal.
A kiállítás nyomon követi a magyar katonák (katonaság) sorsát a
napóleoni háborúk lezárásától egészen az 1867-es Kiegyezésig. A
kiállítást végigjárva megismerhetjük a honvédsereg hősies harcát, a
győztes (Pákozd, Isaszeg, Komárom, Buda) és vesztes (Schwechat, Mór,
Temesvár) csatákon át egészen a világosi fegyverletételig. Az utolsó
terem a megtorlás eseményeibe és az emigrációba menekültek sorsába is
betekintést enged.
A műtárgyak között viszontláthatjuk többek közt a 48-as kokárdákat, a
nemzetőri karszalagokat, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, illetve
Kiss Ernő altábornagy pisztolyát, Guyon Richárd tábornoki atilláját a
II. és III. oszt. Magyar Katonai Érdemrenddel, valamint Damjanich János
vezérőrnagy szablyáját is. Megismerkedhetünk a honvédzászlók típusaival,
a honvédsereg fegyvernemeivel, sok, eddig még közönség elé ilyen
formában nem került metszet, hirdetmény és levél társaságában.
A Monarchia hadserege (1867-1914)
2016. május 20-án nyílt meg állandó kiállítási sorunk következő része,
mely átfogó áttekintést ad Magyarország haderejének felépítéséről a
kiegyezéstől az első világháború kezdetéig. Az úgynevezett boldog
békeidők korszakát „hadtörténetisen” egyenruhákkal, kitüntetésekkel,
fegyverekkel és lőszerekkel mutatjuk be.
Az első teremben egyenruhák, hidegfegyverek és az adott fegyvernemre
jellemző tárgyak, iratok segítségével megismerkedhetünk az
Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének felépítésével, szervezetével.
Külön kiemelésre méltó a kitüntetési rendszer ismertetése, ahol a
kitüntetések és a jelvények mellé adományozási okiratok is kerültek.
A második teremben a katonák elméleti és gyakorlati kiképzése kerül
bemutatásra, a felszerelési tárgyaikkal együtt. A hadiipar, a
haditechnika szempontjából jelentős korszak volt ez, számos új fegyver
jelent meg, az elöltő puskákat felváltották a hátultöltő fegyverek.
Láthatunk 1854/67 M 14 mm-es Wänzl gyalogsági puskát, Remington puskát
és a Werndl fegyvercsaládot. A fegyverek szuronnyal, tölténnyel és
tölténytáskákkal együtt kerültek kiállításra. Külön vitrint szenteltünk
a Mannlicher fegyvercsaládnak, ahol metszet fegyverek is bemutatásra
kerülnek, hogy a tüzelési folyamatot jobban megértsék a látogatók. A
múzeum gazdag lőfegyver gyűjteményéből a pisztolyok fejlődésének
bemutatása is külön vitrinben történik meg.
A harmadik teremben a lőszerek és a haditengerészet kerül
megjelenítésre. A kiállítás itt a tüzértechnika hatalmas fejlődését
mutatja be főként a lőszeranyagon bemutatásával. A kiállított és
rekonstruált lőszer- és gyújtószerkezet sorokon keresztül a látogató
végigkövetheti a tüzérségi lőszer fejlődését az első hátultöltő huzagolt
fegyverek öntöttvas gránátjaitól az első világháború modern és bonyolult
tűzfegyverének töltényéig. A kiállítást egy-egy ritka tengeri és folyami
tüzérségi löveg is koronázza.
Piavétól a Donig – a Dontól a Dunáig (1918-1948)
Az állandó kiállítás "Piavétól a Donig" kalauzol el bennünket: a két
jelképpé vált folyó közül az első az első világháborús olasz front
szimbóluma; a második a sztálingrádi csata során elszenvedett iszonyatos
veszteségeké. Magyarország katonai történetéből az 1918. november -
1943. január közti időszakot tárja elénk. Ez a korszak, az I.
világháborút követő mintegy negyed évszázad forradalmaival,
ellenforradalmával, Horthy Miklós országlásával, újabb világháborúval
nemzeti történelmünk egyik legviharosabb és legellentmondásosabb
periódusa.
A tárgyak, dokumentumok, fényképek segítségével tallózhatunk a kor
politikai eseményeiben, személyiségei közt, a Magyar Királyi Honvédség,
a tengelyhatalmak és a szövetségesek által használt könnyű- és
nehézfegyverzet, a harcjárművek és repülőgépek érdekes világában.
A kiállítás az I. világháború végén a frontokról vonaton hazatérő
katonák impozáns látványi elemével kezdődik. Egy képzeletbeli utca
macskakövein járva gazdag fényképválogatás révén kísérhetjük figyelemmel
az "őszirózsás forradalom" gyors egymásutánban követő eseményeit, majd a
Tanácsköztársaság 133 napját. Közben rápillanthatunk a híres
páncélvonat, illetve a Lajta-monitor makettjét, ízelítőt kaphatunk a
korra oly jellemző falragaszokból, felidézhetjük a vörös és fehér terror
áldozatait, de az első világháború hadifoglyainak máig beszédes emlékeit
is.
Megszemlélhetjük a hatalmas "Trianon-zászlót", amely a hagyomány szerint
1920. június 4-én Versailles-ban a két trianoni palota közt lobogott a
zászlórudak egyikén, s amelyet a hivatalos zászlólevonáson egy amerikai
tiszt állítólag saját kezűleg vett le e szavak kíséretében:
"Magyarországnak vége van!"
Ugyanitt láthatjuk a Magyar Királyi Testőrség és a Magyar Királyi
Koronaőrök szemet gyönyörködtető díszöltözetét, akik katonai
testületként állandó és reprezentatív résztvevői voltak az állami és
katonai protokollnak.
Az enteriőr-együttesbe bekukkantva egy tiszti kaszinó-részlet illetve
egy lakószoba-belső bemutatásával tárul elénk a tisztek mindennapi, a
mai átlagember számára izgalmas, néha meghökkentő tárgyi anyagot is
rejtő élete.
Külön tárlót szenteltünk a katonai kitüntetések iránt érdeklődőknek.
1920 után lehetőség nyílott önálló magyar kitüntetési rendszer
létrehozására, amelyben az új elemek mellett tovább éltek az
Osztrák-Magyar Monarchia kitüntetési hagyományai. A katonák az 1918
előtt adományozott érdemrendeket és kitüntetéseket együtt viselhették az
új elismerési jelekkel, amelyeken már hangsúlyosan jelentek meg a magyar
nemzeti és állami szimbólumok. Érdemes mindenképp megtekinteni a Magyar
Érdemrend Nagykeresztjét, a Magyar Érdemkereszt I. osztályát, a Különös
Dicsérő Elismerés Magyar Koronás Nagy Aranyérmét.
Megismerhetjük a korszakban használt zászlókat, az ún. "szabálytalan
szabályosokat", majd az 1938. decemberi zászlórendelet alapján
készülteket is. A magyar történelem sajátos lovagrendi intézményéhez, a
Vitézi Rendhez kapcsolódó tárgyakkal is találkozhatunk a kiállításon.
Láthatjuk a Vitézi Rend díszöltözetének egy darabját: egy atillát,
továbbá egy 1930-ból származó vitézi székzászlót, valamint a mai napig
használatban levő avatási kardot is (vitéz Thurzó György tulajdona).
A trianoni békeszerződés katonai rendelkezései a magyar hadsereg
létszámát 35.000, tisztikarét 1750, az altiszti karét 1.313 főben
határozták meg. A hadsereg kiegészítésére csak a toborzást
engedélyezték. Magyarország területének védelméhez szükséges nagyobb
létszámú fegyveres erejét ezekben az években az úgynevezett "rejtett
alakulatok": a belügyi illetve a pénzügyi tárcához tartozó vámőrséggel,
csendőrséggel, határőrséggel, folyamőrséggel és a rendőrtartalékokkal
biztosította. Egyenruháik bemutatásának szerepükhöz méltó tág teret
enged a kiállítás; ehelyütt történik utalás a korra jellemző
paramilitáris szerveződések, a cserkész- és levente-mozgalom
rendeltetésére is.
A magyar haderőt fegyverrel és felszereléssel jórészt a hazai hadiipar
látta el, amelyhez az 1938-ban meghirdetett, az újrafegyverkezést célzó
ún. győri Program financiálisan is megteremtette feltételeket. A magyar
fegyver- és hadianyag-gyártás szellemi hátterét kiváló mérnökök
biztosították, például a fegyverkonstruktőr Frommer Rudolf, Gebauer
Ferenc, Király Pál, a gépjármű mérnök Winkler Dezső vagy Juhász István.
A kiállításban alkalom nyílik néhány általánosan használt, jellemző
fegyver kézbevételére is: ily módon a bemutató asztalon elhelyezett
tárgyak közül tüzetesen szemügyre vehető például a
Mannlicher-ismétlőpuska, továbbá egy világítópisztoly is.
A kiállítás tárgyilagosan foglalkozik az első, illetve második bécsi
döntés következtében "visszatért" felvidéki, kárpátaljai, és erdélyi
területekre történő katonai bevonulás kérdéskörével is.
Magyarország azon ritka államok közé tartozott ebben az időszakban,
amely önállóan is képes volt repülőgép és harckocsi tervezésére,
gyártására. Sajnálatos módon e harceszközök többsége ma már leginkább
csak fényképeken szemlélhető meg - illetve a kiállításban elhelyezett
maketteken: a Héja-, Messerschmitt-, Junkers JU-52 szállító-
repülőgépeket, a Toldi, a Turán harckocsikat, a Nimród páncélvadászt, a
Csaba páncélgépkocsit, a Zrínyi rohamlöveget és a Botond terepjáró
gépkocsit így tudták a kiállítás rendezői a nézők elé tárni.
Viszont életnagyságban tekinthető meg egy 1915/31M 7,5 cm-es fogatolt
hegyi ágyú, lövegmozdonnyal.
A kiállításrész - egyelőre - a Donhoz kiérkező 2. magyar hadsereg
történetével zárul: az utolsó teremben a hómezőkön át történő keserves
visszavonulás töredékes tárgyi emlékei mellett a német, olasz, illetve
szövetséges haderő egyenruháiból, fegyverzetéből is ízelítőt nyújt a
tárlat.
Magyarország a Nagy Háborúban (1914–1918)
A Hadtörténeti Múzeum új állandó kiállítása szervesen
illeszkedik a magyar katona történetét bemutató állandó kiállítási
sorba, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum első világháborús
centenáriumi megemlékezés-sorozatába.
A tárlat osztrák–magyar (azon belül hangsúlyosan magyar) szemszögből
mutatja be a háború eseménytörténetét, a látványelemek terén a frontélet
és hátország jellegzetességeire fókuszálva. A kiállításon a látogatók
megtekinthetik ismert és jelentős személyek (például Arz Arthur,
Svetozar Boroević, Franz Conrad von Hötzendorf, Ferenc Ferdinánd,
Habsburg József főherceg, Szurmay Sándor) személyes tárgyait, valamint
megismerkedhetnek kevésbé kiemelkedő, de érdekes vagy éppen tipikus első
világháborús pályát befutott katonák és civilek (nők és férfiak)
történeteivel, megszemlélhetik a háború személyhez köthető különleges
vagy jellegzetes tárgyait, dokumentumait.
A különleges mellett a háború tipikus, tömegesen gyártott cikkei is
közelről tanulmányozhatóak a tárlaton: fegyverek, egyenruhák,
felszerelési tárgyak, az Osztrák–Magyar Monarchia fegyveres erejének,
szövetségeseinek és ellenfeleinek harci eszközei egyaránt.
A látogatók a kiállítás számos pontján belehelyezkedhetnek a magyar
katona, illetve a hátországi állampolgár szerepébe, „testközelből”
kaphatnak képet a háborús mindennapokról. Ezt segíti teremről-teremre az
érintőképernyőkön nyomon követhető szerepjáték, amelyen keresztül bárki
megismerheti az általa kiválasztott katona, illetve polgári személy
háborús életútját.
Elsősorban a fiatalabb korosztály érdeklődésére tarthat számot a
kiállítási érintőképernyők bőséges digitális tartalma és az
okostelefonok segítségével elérhető információk. A játékok között kvíz,
egyeruhakirakó és térképes játékok is megtalálhatóak.
Az átjárható kiállítási enteriőrök (vasútállomás, lövészárok,
hadifogolytábori barakk) elősegítik, hogy látogatóink a háborús
atmoszférát közelről megtapasztalhassák.
A tárlaton látottak egy részét egy különleges kötet formájában „haza is
viheti” a látogató: a kiállítási anyagból készített válogatás 100
egyedi- illetve típustárgyon/tárgycsoporton keresztül mutatja be a Nagy
Háború eseményeit, jellegzetességeit.
Elhurcolva - Távol a hazától
2016. augusztus 23-án nyílt meg a HM Hadtörténeti
Intézet és Múzeumban az „Elhurcolva – Távol a hazától. Magyar katonák
szovjet fogságban 1941 – 1955” című állandó kiállítás. A Gulág-emlékév
apropóján és a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával megvalósult
tárlat az intézmény profiljába vágó módon a hadifogságba esett
honvédekre, illetve a hadifogolytáborokból többnyire koholt vádak
alapján történt elítélésüket követően kényszermunkatáborokba
átszállított katonákra koncentrál.
Hazánk Szovjetunió elleni hadba lépését követően már 1941-től, egyre
növekedő számban estek szovjet hadifogságba magyar honvédek. Ezen kívül
1944/45-ben folyamatosan hurcoltak el civil lakosokat is az ország
területéről. A kutatások mai állása szerint mintegy 600.000 főre tehető
azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik valamilyen módon szovjet
fogságba kerültek, s akiknek közelítőleg egyharmada civil személy volt.
A szovjet lágerekre a legtöbb esetben elégtelen elhelyezés, mennyiségi
és minőségi szempontból is gyatra élelmezés, európai ember számára
elviselhetetlen higiénés feltételek, kezdetleges, vagy majdnem teljesen
hiányzó egészségügyi ellátás, a hideg vidékeken és időszakokban pedig a
gyenge fűtés, valamint a nehéz testi munka volt jellemző, amely
körülményeket súlyosbította a mindenütt megszervezett besúgórendszer is.
A Szovjetunióból 1948-ig hazaérkezett az ottani viszonyokat túlélt
magyarok zöme, az utolsó szervezett transzport azonban csak 1955 őszén
érkezett. A kommunista birodalomban elpusztult honfitársaink száma
220-270.000 fő között mozoghat, amelyből a korabeli szovjet források
alig több mint 60.000 magyar elhalálozását mutatják.
Köszönet Horváth Fruzsinának, a Hadtörténeti Múzeum múzeumpedagógiai és kommunikációs főelőadójának