Itt született Semmelweis Ignác (1818-1865), a gyermekágyi láz kórokozójának felfedezője, az "anyák megmentője". A ház az 1810-es tűzvész utáni években nyerte copf stílusú homlokzatát. Érdekes díszítései a főpárkány alatti függesztett levélfüzérek.
Semmelweis emlékére 1965-ben e házban kapott helyet az Orvostörténeti Múzeum, s ekkor kerültek az épület falába a hamvai is. A nagy orvos emlékét Borsos Miklós Anyaság című szobra is idézi. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum az 1950-es évek elején létrehozott, akkori nevén Országos Orvostörténeti Könyvtárral és az 1974-ben megalakult Levéltárral együtt a magyar orvostörténelem legfontosabb közgyűjteményét és egyben fontos kutatóbázisát alkotja.
Az épület képe az 1890-es években
Mária Terézia rendeletére 1769. november 7-én jött létre az orvosi kar a
Pázmány Péter alapította Nagyszombati Egyetemen, az első tanévet 1770.
november 8-án indították útjára. E történelmi esemény 250. évfordulója
alkalmából nyílt meg 2020. szeptember 6-án a Nagyszombattól a
Klinikákig – Oktatás, hagyomány, innováció című kiállítás a
Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. A tárlaton az orvostörténeti
relikviák között helyet kapott többek között egy röntgengép a XX. század
elejéről, az orvosi kar osztályozási könyve Semmelweis Ignác nevével,
Lenhossék József ikerszörny-preparátuma és Hőgyes Endre
állatkísérletekhez tervezett nyúlpadja is – írja az MTI. A kiállítás a
klasszikus intézménytörténeti bemutatáson túl digitális eszközökkel,
korszerű alkalmazások segítségével eleveníti meg az universitas
eszméjét, az egyetemen folyó oktató, kutató és gyógyító munkát.
A tárlat első és utolsó vitrinje mintegy keretbe foglalja a történetet,
nyitányként az egyetem alapításának néhány fennmaradt relikviája
tekinthető meg, az utolsó tárlóban látható fényképek pedig megidézik az
elmúlt néhány évtized nagy fejlesztéseit. A nyitó és záró pont között
eltelt 250 év intézményi alakulása egy évszámozott eseménysor
segítségével követhető nyomon.
A kiállításon a hangsúly azokon a tanárokon van, akik az egyetem életét
aktívan alakítva, a tudományos kutatásban mindig újat keresve, tanári
magatartásukban példaadóan álltak akkor és most is az egyetem közössége
előtt. A tárlaton relikviák és dokumentumok idézik fel többek között
Rácz Sámuel, Kitaibel Pál, Arányi Lajos, Bókai János, Balassa János és
Semmelweis Ignác alakját és az orvoslás fejlődéséért tett
erőfeszítéseit.
A filmek és digitális eszközök segítségével lehetőség nyílik megismerni
az egyetem névadójának életpályáját, korabeli felvételeken lehet látni,
hogy milyen lehetett talárban, heroldruhában felvonulni az egyetemi
ünnepségeken – emlékeztet a kommüniké.
Az érintőképernyős platformok segítségével megismerhetők a nemzetközi
szempontból meghatározó kutatási eredmények, amelyek az egyetem falai
között születtek. Virtuális séta segítségével bejárhatók az egyetem
klinikáinak régi és újabb terei és épületei, a tárlókban olyan
intézménytörténeti tárgyak láthatók, mint a Than Mór festőművész által
tervezett heroldruha, a rektori jogar és az egyetem alapító oklevele. A
tárlat 2021. június 30-ig volt megtekinthető.
A múzeum dolgozói a 2020-as Koronavírus-járvány miatti zárva tartás alatt Járványok világa címmel blogot indítottak útjára, ahol rengeteg érdekes és tartalmas cikk található az orvoslás tudományáról. A látogatók megismerkedhetnek a járványok történetével, ragályos betegségekkel, s a velük szemben alkalmazott védekezési módokkal, de megjelennek ott a gyűjtemény ritka, olykor meghökkentő tárgyai is.