A várhegyi mésztufa-barlang hajdani hévforrások által kioldott üregek és mesterséges mélypincék láncolatából álló labirintus a Várhegy felszíne alatt. A több, mint 10 km hosszú barlangrendszer bejárható szakasza 3,3 km, 5-10 méter mélységben húzódik a Dísz tér - Úri utca - Tárnok utca - Szentháromság utca - Országház utca által közrefogott terület alatt. Várbeli bejárata az Úri utca 9. szám alatt található.
A Várhegy mélyének üregeire már kora középkori iratok
is utalnak. Ezeket az üregeket nagyrészt a késő középkorban és a török
hódoltság alatt védelmi célokból járatokká kapcsolták össze. Még a
második világháborúban is bombabiztos óvóhelyként használták. A
barlangrendszer megtekinthető részében a magyar történelem egyes
jeleneteit bemutató Panoptikum és A magyar mondavilág és a
honfoglalástól a mohácsi vészig című kiállítás látható.
Körülbelül 600 méter hosszú, megtekinthető szakaszán a járatok, termek
nagy részében csak a mennyezetet alkotja természetes szikla, az
oldalfalakat mesterségesen alakították ki. Néhol kisebb
cseppkőképződményeket is találunk, másutt gótikus kapukat, faragott
oszlopokat, török kori boltíveket és barokk falmaradványokat. Van, ahol
két-három pincejárat is húzódik egymás alatt. A járatokban körülbelül 80
kutat fúrtak a vízellátás biztosítására.
A Várhegyen már a Budai Vár megépítése előtt is laktak emberek. E
középkori falu lakói valószínűleg kútásás során bukkantak rá a mélyben
rejtőző barlangokra. A természeti adottságokat kihasználva, lejáratokat
vájtak az üregekhez és pincévé mélyítették azokat. A barlangi kutak
átvizsgá-lásakor a XI-XII.századra utaló leleteket találtak.
IV. Béla a tatárjárás után, 1247 tavaszán elrendelte a Budai Vár, a
király új székhelyének megépítését. A kora-középkori városépítõknek két
célja volt: megvédeni a lakókat a külsõ ellenségtõl és egyidejûleg
biztosítani az élethez elengedhetetlen feltételeket falon belül.
A külsõ védelmet az akkor 5-10 méter magas várfalak biztosították, míg a
vízellátásra a Várhegy barlangjaiban található víz volt a
legalkalmasabb. A barlangpincék kútjai még ostrom idején is iható vizet
szolgáltattak.
A házak alatt található üregek más célra is hasznosíthatók voltak:
élelmiszer tárolására, az idegenek - vagy éppen az adószedõk - elõl az
értékek elrejtésére. A török korban közülük nem egy jégveremként
szolgált.
Fontos funkciója volt a barlangoknak tüzvészek, háborúk, ostromok
idején. Van olyan vélemény is, hogy a védők képesek voltak csapataikat
átcsoportosítani a föld alatt. Több leírás szól arról, hogy a védők a
várfalak oldalába kivezetett barlangokból kitörve támadtak az
ostromlókra.
Találóan jellemezte a Várhegyet Evlija Cselebi, a híres török utazó,
amikor feljegyezte: "A Budai Vár belülről üres." Rebesgették, hogy
egy-egy budai pasa megunt háremhölgyeit a mélyben falaztatta el. Sokan
eredtek török kincsek után is a Várhegy gyomrába. A mai kor kutatói,
szakemberei sem megunt háremhölgyet, sem kincseket nem találtak ezeken a
helyeken, legfeljebb rozsdás sarkantyúkat, cserépdarabokat, régi
ágyúgolyókat. A múlt századra a barlangpincék nagy része feledésbe
merült. A képzelet "fekete grófok" tanyáit, szellemek lakóhelyeit
képzelte a föld alá. Az elhanyagolt üregek egyre több gondot is okoztak.
Az útbeszakadások miatt -az 1800-as évek végén- elrendelték a
pincerendszer felmérését. Végül határozatt született, hogy a vári
üregeket törmelékkel, szeméttel, földdel be kell tömni.
Századunk harmincas éveiben ismerte fel Kadic Ottokár, a kor
legkiemelkedőbb barlangkutatója, hogy a "törökpincéknek" nevezett üregek
valójában természetes mésztufabarlangok. Tervet készített a
barlangpincék kitisztítására és bemutathatóvá tételére, amelyhez
elsőként az I. kerületi elöljáróságot sikerült megnyernie.
A főváros 1935-ben a Magyar Barlangkutató Társulatra bízta budavári
barlangpincék feltárását. Várhegyi Barlangbizottság alakult. Még ebben
az évben megnyitották az elöljáróság épületéből induló lejáraton
keresztül a nagyközönség előtt a barlangrendszer egy részét a
Szentháromság utca alatt. Mesterséges áttörésekkel és "altárók"
vájásával egyre több üreget kapcsoltak össze. Egy ilyen átjáró
kialakítása során fedezte fel Kadic azokat a kezdetleges kovaeszközöket
is, amelyek tanúsítják, hogy a hajdani melegforrások környékén már az
ősember is megtelepedett.
A háború kitörése után a pincékből óvóhelyeket alakítottak ki, az
idegenforgalmat megszüntették. A várfennsík középső részén új járatok
nyitásával, a meglévő üregek megerősítésével több kilométer hosszú
óvóhely-labirintust hoztak létre. Ekkor épült meg a mai napig
működőképes Sziklakórház. A második világháborúban egyes adatok szerint
több, mint 4000 ember talált menedéket a Vár alatti pincerendszerben.
A több mint négy kilométeres kiépítettségét az ötvenes években érte el.
Nagy része titkos objektumnak számított. A korszerű polgári védelmi
igényeknek ma már nem felel meg. A barlangkutatók a 60-as évek elején
kiharcolták, hogy újra megnyíljon az idegenforgalom számára, ám 1975-ben
-pénzhiány miatt- be kellett zárni. 1982 óta hazánk fokozottan védett
barlangjai közé tartozik.
1985-ben a felszínen jelentkező hatások, útbeszakadások, süllyedések
újra ráirányították a figyelmet a barlangrendszer által okozott
gondokra. Átvizsgálták a labirintus-rendszert, a szükséges helyeket
megerősítették, a vári forgalom csillapítására forgalomkorlátozásokat
vezettek be.
A Várbarlang egy részlete (kép: Duna-Ipoly Nemzeti
Park)