Pesti Vígadó

V. kerület, Lipótváros, Vígadó tér 2.

Írta: Varga Máté 2021. április

Helyén egykor a Redout - színház és táncterem - állt, melyet Pollack Mihály tervei szerint emeltek 1829-1832 között. Gyönyörű dísztermében ülésezett 1848-ban egy ideig a népképviseleti országgyűlés, itt mondta el Kossuth nagy beszédeit. Nem véletlen, hogy Heintzi, az osztrák városparancsnok, a Buda elfoglalását megelőző ostrom idején, 1849-ben rommá lövette e nagy emlékezetű épületet.

A jelenlegi Vigadót Feszl Frigyes tervei alapján 1859-ben kezdték építeni és 1865 januárjában nyitották meg ünnepi bállal. Az első zenei esemény Beethoven IX. szimfóniájának előadása volt, Erkel Ferenc vezényletével. Az itt szerepelt művészek sorában többek között Liszt Ferenc, Wagner, Brahms, Richard Strauss, Bartók és Kodály neve említhető.

A városképi jelentőségű épület a nemzeti formakincs kialakítására törekvő hazai romantikus művészet legkiemelkedőbb emléke. Dunára néző főhomlokzatát az árkádos földszint felett, két oromzattal lezárt oldalrizalit között, bizánci stílusú ablaksor alkotja, felette mór díszítősorral és az angol gótikából alkalmazott bástyatornyokkal.

A különböző stílusjegyek szerves egységben jelennek meg Feszl alkotásában, és a szobrokkal, domborművekkel meseszerű hangulatot kölcsönöznek a homlokzatnak. A középrész frízszerű főpárkányán középen a magyar címert látjuk, tőle balra Nagy Lajos, jobbra Mátyás király fejszobra van, majd két nagy hadvezérünké, Hunyadi Jánosé és Zrínyi Miklósé, végül a reformkor két vezéregyénisége, Széchenyi István és József nádor portréja következik.

Az oldalrizalitok két belső képmása történelmünk két nagy nőalakjára, Szent Erzsébetre és Szilágyi Erzsébetre emlékeztet, a két szélső pedig az újjáépítőket ábrázolja: a tatárjárás utáni második honalapítót, IV. Bélát, a török hódoltság utáni időkből Vatula Jakabot, Pest város első bíráját.

A Vigadó utcai oldalhomlokzaton Zsigmond és Mária Terézia, a Deák Ferenc utca felölin pedig Attila és Árpád fejedelem portréit találjuk. A lépcsőházi mennyezet alatt az oldalfalakat Lotz Károly falfestményei díszítik, a lépcsőház keleti falán Than Mór nagyméretű falképe látható.

A második világháborúban megsérült nagytermet a mennyezettől eltekintve eredeti térképezésében állították helyre. A falpilléreken lévő szobrok újrafaragott másolatok. A nagyteremben hangversenyeket, különféle rendezvényeket tartanak, befogadóképessége 660 fő. A modern kiképzésű kamarateremben 200 ülőhely van.

A Redout

Buda törökök alóli felszabadulása után csak lassan indult újra az élet a két Duna-parti városban. Az erőteljes német betelepítésnek és a magyarok elleni egyéb szankcióknak az lett azeredménye, hogy a két város fejlődése gyakorlatilag másfél évszázadra hibernálta magát. A kulturális élet ezzel párhuzamosan csak lassan csordogált a társadalom vérkeringésében.

Az első színházak és magyar nyelvű lapok megjelenésével végül Pest városa is fejlődésnek indult; Budáról az egyetem, Pozsonyból pedig egyes hivatalok áttelepítését követően megnőtt az igény egy nagyvilágias táncteremre is, ahol a különféle csoportok kapcsolatba léphettek egymással.

Hosszú előkészületek után végül Pollack Mihály tervei alapján, 1829-ben indult el az építkezés, majd 1833-ban nyílt meg a Redout, a mai Vigadó elődje.

A korszakban ez volt Pest egyetlen koncertterme, amiben olyan neves személyek léptek fel, mint az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Joseph Lanner, Erkel Ferenc vagy az 1838-as pesti árvíz kapcsán adott jótékonysági koncerttel, 1839-ben Liszt Ferenc. E helyen nyílt meg Kossuth Lajos javaslata alapján 1842. augusztus 25-én az Első Magyar Iparmű-kiállítás, amelyet egy hónap alatt közel tizenötezren tekintettek meg.

Redoute-nak hívták ezt az épületet, mert itt húzódtak, a Deák Ferene-utca vonalán, a mai Belváros területét elfoglaló régi Pest várfalai, amelyek itt egy kis erődítményben (redoute) fordultak kelet-nyugati irányból dél felé.

A Redoute az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is kiemelt szerepet kapott: Az Országos Honvédelmi Bizottmány időnként annak éttermében gyűlt össze, míg a koncertteremben ülésezett az 1848. július 5-én megnyílt első népképviseleti országgyűlés, amelynek július 11-ei ülésén Kossuth 200000 főnyi katonát és ehhez szükséges "pénzerőt” kért, melyet egyhangúlag megadtak, így a szabadságharc folytatódhatott. Ezért szimbolikus lépésként, megtorlásként 1849 májusában a magyarok által ostromolt budai várat védő Hentzi osztrák generális a várból - a Duna-parti palotákkal együtt - szétlövette az épületet. Május 15-én végső csapást mért a Duna-parti klasszicista épületekre, ekkor a Redoute oszlopsora is ledőlt.

A Vígadó

1853 márciusában Pest város tanácsa megbízta Hild Józsefet az új Redout-épület megtervezésével. Három évvel később részvénytársaság alakult a helyreállításra, majd 1858-ban Hild terveinek felülvizsgálatára és átdolgozására Feszi Frigyest kérték fel. Ekkor azonban közbeszólt az olasz háború, amelynek kitörése miatt egy évig halasztódott a munka. Kárpótlásul Hild és Feszl ezer-ezer forint tiszteletdíjat kapott. Az olasz hadjárat befejezése után, 1860 tavaszán az országos építészeti igazgatóság némi módosítással elfogadta a terveket és határozat született, hogy meg kell kezdeni az újjáépítést. A költségeket 412373 forintban állapították meg, ez az összeg azonban már a fölavatáskor meghaladta a 800 ezer forintot.

Az építkezést élénk figyelemmel kísérte a korabeli sajtó. A Vasárnapi Újság rendszeresen tudósította olvasóit, hol tartanak a munkálatok. 1862. január 5-i számában a lap arról írt, hogy "a nagyszerű építmény alapfalai az első emeletig már készen is állnak, s gyanítják az egésznek kifejlcndő szépségeit”. A romok "1861 tavaszán kezdenek eltünedezni, azóta száz meg száz emberi kéz foglalkozott azon épület falainak előteremtésében, mely hosszú időkre ismét dísze lesz a magyar fővárosnak s tanyájául fog szolgálni az örömnek, szórakozásnak es művészeti, jótékonysági czéloknak". Az alakuló, formálódó palota tervezőjéről így tájékoztatott az újság: "Feszl Frigyes pesti építész (...) Európa legnevezetesebb városaiban szerzé tapasztalatait és tanulmányait, s úgy tudjuk, búvárlatainak egyik fő tárgya volt oly építészeti stylt keresni ki, mely a magyar szellemmel és ízléssel, amennyire lehet, megegyező és rokon legyen”

1862-ben a falak már állnak, s a munkálatok leginkább már a belső térben folynak tovább

Az 1865. január 8-i számban szkepsziséről adott számot a Vasárnapi Újság: "Az Angol királynő és a Wurm-ház között emelkedik föl félelmes magasságban a Redoute, s vele - a kiadás, mely százezrekkel haladja túl az eredeti költségvetést” A lap most már úgy véli, hogy az épület monumentalitása "környezetének kárán lesz azzá, mert a jobbról és balról sorakozó házak, melyeken azelőtt szeretettel pihent szemünk: megtörpülnek ez óriás mellett s szinte neheztelőleg pillantunk föl hozzá”.

Arany János lapja, a Koszorú ekképp jellemzi a Vígadót az átadása előtt: "Nem a könnyűség jellemzi, hanem a colossalis mérvek és gazdag ékítmények".

Amikor 1865-ben a Nemzeti Múzeum dísztermét a főrendi ház vette igénybe, a filharmonikusoknak új helyiséget kellett keresniük. Szerencsére akkor épült föl a Vigadó, így hát az első bálok és Laub Ferdinánd hegedűművésznek február 25-én és 26-án a kisteremben tartott két kamaraestje után az első nagyzenekari koncertet a Filharmóniai Társaság együttese adta. Előzőleg, január 6-án egy utolsó hangversennyel még búcsút vettek régi helyüktől, a Nemzeti Múzeumtól, majd első - bérletben megrendezett - koncertjüket 1865. március 25-én tartották a Vigadóban. A műsoron Erkel Ferenc vezényletével Beethoven IX. szimfóniája szerepelt.

Nevéhez hűen, a Vigadó nyomban megnyitása után a zene mellett a víg mulatozásnak is sokfele alkalmát kínálta a pesti közönségnek. Nem sokkal az 1865. január 15-i "nagy fényes és nyilvános táncvigalmat” követően - ahogyan a Pesti Napló írta - a Zenészeti Lapok 1865. március 9-i számában cikk jelent meg zenés összejövetelek rendezéséről a Vigadóban: "A városi vigarda bérlői engedélyt nyertek vasárnaponként zenereuniók tartására 50 krnyi beléptidíj mellett. Az első reunio a múlt vasárnap ment véghez, meglehetős számú közönség jelenlétében, melyet nagyrészt a kíváncsiság vont oda. Két kozjnopoli-tikus s egy cigánybanda felváltva mulattatták a közönséget, mely mulatság abból állott, hogy fel s alá sétált ki-ki párjával vagy magában s nézte, hogy dirigál a vonóval Pischinger és Ellenbogen. A ki 50 krért más mulatságot nem tud magának szerezni, annak ajánljuk vasárnaponként ezen farsangi talpmozgásokra emlékeztető s buzdító hangos reuniókat”.

Néhány héttel később azonban nemcsak "farsangi talpmozgásokra emlékeztető” szerény mulatságokat rendeztek, hanem igazi bálokat is. Birtokába vette a helyiségeket például a Magyar Képzőművészeti Társulat, amely nagy jelmezes táncestét hirdetett 1865 kora tavaszán. A bált Telepy Károly, a romantikus tájképfestő, a Társulat titkára és más művészek tervei alapján rendezték, több mint háromezer résztvevővel. A mulatság két részből állt, felvonulásból és táncból, és az estélyen ott voltak a festők mellett a kor híres magyar színészei is, például Szerdahelyi Kálmán és az ifjabb Lendvay Márton is.

"Polgári bál”-ról tudósít 1866. február 11-i számában a Vasárnapi Újság lelkendező cikkben közölte, hogy a Vigadóban ott volt Ferenc József is, feleségével, valamint Rudolf koronaherceggel, Gizella főhercegnővel, valamennyi Bécsbe akkreditált követség egy-egy képviselője jelenlétében. 1868 februárjában színészbált tartottak, ahol Ellenbogen Adolf, a kor divatos zeneszerzője, a Nemzeti Színház koncertmestere hegedült. A bált a Nemzeti Színház nyugdíjintézete javára tartották, és a tiszta bevétel 400 forint volt.

Ezektől az évektől kezdve azután a farsang legfényesebb mulatságainak mindig a Vigadó adott helyet, ahogyan Jókai Mór is beszámolt erről Az Osztrák-Magyar Monarchia képekben és írásban című munkájában: "Vannak azután végre a nagyközönség számára rendezett álarcos-bálok, ahol nincs feltételezve a viselet díszessége, ezekben azután egész fesztelenül megy a mulatság. Ezek a dálok majb mind a nagy Vigadó termeiben tartatnak”.

A néptanítók képviselői is többször tanácskoztak a Vigadó nagytermében. Negyedik egyetemes gyűlésüket 1890. augusztus 21-én, 22-én és 23-án tartották, és az előértekezletre is egy nappal korábban a Vigadóban került sor. Az előértekezleten megállapodtak a napirendben: "A magyar nyelv tanítása a magyar és nem-magyar ajkú népiskolákban, kiváló figyelemmel a nemzeti szellem ápolására” és "A tanítói állás biztosítása, s a tanítók szolgálati viszonyainak szabályozása” témákban tartottak előadásokat.

1893-ban jelmezes művészestélyre került sor, ahol Jókai Mór regényalakjait kellett megjelentetni, majd egy évre rá 1894. január 6-án itt ünnepelték Jókai ötvenéves írói jubileumát. A felvidéki közművelődési egyesület javára 1895-ben élőképeket rendeztek, megidézve több történelmi személyt (Attila, Szent István, Könyves Kálmán, Nagy Lajos udvara Arany Toldijának alakjaival), ahol az egyes képeket magyarázó szöveget Jászai Mari mondta el.

A Vígadó név csak nehezen ver gyökeret: Mikszáth Kálmán 1898-ban írt, a 90-es években játszódó Új Zrínyiász című regényében még Redoute-ként emlegetik, de több, 1940-es években írt újságcikk is ekképpen hivatkozik az épületre.

Fridtjof Nansen 1898-ban északi-sarki felfedező útjáról tartott előadást.

A Vigadó nemcsak világjáró művészek hangversenyeinek, reprezentatív kiállításoknak, fényes farsangi báloknak adott helyet, hanem olykor munkásmozgalmi gyűléseknek, később pedig az illegális Kommunista Párt irodalmi előadássorozatának is.

1899. február 19-én, vasárnap délelőtt a nyomdászok tartottak gyűlést, és a napirenden a nyomdatulajdonosokkal való megállapodás szerepelt az árszabály ügyében, ahogyan erről két nappal később a Népszava tudósított. 1900. április 22-én ismét a nyomdászoké volt a Vigadó, akiknek tanácskozásán öt napirendi pont szerepelt, ezek közül a harmadik május elseje megünneplése volt. Az indítvány szerint "május 1-én a munkának szünetelni kell”, az előterjesztést benyújtó szónok azonban hozzátette, hogy "mindazon nyomdákban, ahol ez békés úton elérhető”.

1905. március 5-re munkásnő-gyűlést szervezett a Nőmunkás című lap: "Nőmunkások! Cselédek! Asszonyok! Lányok! A nyomorúság harcra szólít bennünket, tettre hív! Be kell látnunk, hogy egy ember mindnyájunk javáért küzdeni nem elég erős, de ha mindannyian összetartunk, nagyok és hatalmasak leszünk!” A gyűlésen a következő napirendi pontokat tárgyalták meg: a gyári, ipari munkásnők, a cselédmunkások helyzete, a szervezkedés célja és haszna, a sajtó. A gyűlés egyik előadója a fiatal író és újságíró, a Magyar Munkásnő Egyesület egyik megalapítója, Gárdos Mariska volt. A nőmunkás-tanácskozáson cselédsztrájkot hirdettek meg május elsejére, ha követeléseiket a munkaadók nem teljesítik.

1909 októberében pedig kiállították Blériot repülőgépét, amellyel elsőként repülte át a La Manche csatornát.

1923 májusában a magánalkalmazottak tartottak összejövetelt a Vigadóban, 1933. június 18-án pedig a Szociáldemokrata Párt hívta össze gyűlését a fasizmus kezdeti megnyilvánulásai elleni tiltakozásul. Forradalmi szellemű jelszavak hangzottak el a hallgatóság soraiban: "Munkát, földet, szabadságot!”, "Harcot a fasizmus ellen!”, "Meg kell valósítani az ipari munkásság, a parasztság és az értelmiségi rétegek harci szövetségét!”.

A II. világháború végen, Budapest ostromakor sok más lakó- és középülethez hasonlóan több súlyos bombatalálat érte a Vigadót is. Ennek nyomán csaknem teljesen elpusztult a tetőzet és a felső emelet födéme, az északi és a déli homlokzat leomlott. Az épület hosszú időn át - az idő viszontagságainak kitéve - fedél nélkül állt. Szakemberek véleménye szerint a főfalak, a tetőzet összedölésével, a szerkezeti váz tönkremenetelével a Vigadónak körülbelül a 95 százaléka elpusztult.

1948-ban az országot megszálló kommunista rezsim szükségét érezte egy szovjet repülős emlékmű felállításának a téren, amellyel együtt a Vígadó tér nevét is Molotov térre változtatták (majd 1957-ben vissza).

1948. november 7-i avatóbeszéd (kép: Fortepan) (erre volt pénz, a Vígadóra nem)

1950-ben az is fontosabb volt a Vígadó helyreállításánál, hogy egy szocialista szörnyet, az UVATERV székházát emeljék fel a Vígadó mellé

A Vígadó tér 1957-ben (a park helyén épül fel később a Hotel Duna Intercontinental)

A poraiból megelevenedő, újjáéledő főváros nem sokkal a felszabadulás után kezdte számbavenni megsemmisült középületeit és eltervezni azt is, hogy mi az, amit sürgősen újjá lehet építeni és mi az, amivel még várakozni kell a szűkös anyagi helyzet, a háborús rombolás, az infláció miatt. Így vették eszmeileg leltárba az építészek a Vigadót is, és Borbíró Virgil a Budapest című folyóirat egyik 1946-os számában már tanulmánynak beillő értekezést írt "A pesti Vigadó újjáépítése" címmel. Ez az írás külön füzetben is megjelent, néhány illusztrációval, valamint Kodály rövid hozzászólásával, "A Vigadó hangversenyterme” címmel (Kodály Zoltánnak ez az írása megtalálható a Visszatekintés című gyűjtemény első kötetében).

Borbíró Virgil mindenekelőtt leszögezte: "Véleményem szerint ennél jobb helyet aligha találhatunk, hiszen a főváros súlypontján, a Duna-part és a Vörösmarty tér között fekvő telek e célnak eszményien megfelel. Gerevich Tibor, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke kimondta, hogy "a régi Vigadó nem műemlék ugyan, de homlokzata - amely könnyen helyreállítható - a pesti városkép értékes eleme és meg kell menteni”. A szerző a Vigadó védelmében a "genius loci”-t említette egyik legfőbb érvként, azt írván - amiről egyébként könyvünk is tanúskodhat hogy ezen a helyen száz esztendőn át a világ legnagyobb művészei léptek föl (Liszt Ferenc, Johannes Brahms, Claude Debussy, Bruno Walter, Herbert von Karajan, Arthur Rubinstein stb.). Borbíró ezután fölelevenítette a Vigadó ellen már a fölépítéskor elhangzott vádakat, miszerint id. Kauser József építész "a mesebeli Csipkerózsika királykisasszony várának” nevezte el, mások pedig "öreg méntelep"-nek csúfolták. Miután Borbíró a vádaskodásokkal szemben védelmébe vette Feszi Frigyes alkotását, leszögezte, hogy megítélése szerint a külső formát fenn kell tartani, ugyanakkor az eredeti belső kiképzést aligha lehet helyreállítani.

Az ország akkori vezetői ormótlan szocialista realista épületet láttak volna szívesen a helyén, de végül a Vigadót a pénzhiány, majd a műemlékké minősítés (1954) mentette meg a lerombolástól. 1960-ban "az épület egyedi építészeti alkotás volta és kultúrtörténeti jelentősége miatt” újjáépítése mellett döntöttek. Az újjáépítésnek 1961-ben láttak hozzá.

Palotai Gyula szobrászművész a Vigadó szobrainak restaurálását végzi (kép: Bojár Sándor / MTI)

A megújult Vigadó csak húsz év múlva, 1980. március 12-én nyitotta meg ismét kapuit két színházteremmel és egy galériával. Az épületet sok kritika érte az építész szakma, a fellépő művészek és a közönség részéről is: ezek az áttervezés és a hiteles forrásokból megismerhető korábbi állapot közötti nagy különbséget, az önkényesen kiválasztott belső színeket és formákat, a rossz akusztikát és a gazdaságtalan üzemeltetést valamint az épület sok részének méltatlan funkcióját és használatát említették.

2004 és 2014 között újabb nagyszabású felújításon esett át az épület: külső felújítása 2004-ben kezdődött és a Reneszánsz Zrt. kivitelezésében 2006 őszére - körülbelül 1,5 milliárd forintból - fejeződött be. Akkor még úgy gondolták, hogy 2008 végére a Vigadó belső felújítása is befejeződhet, de a begyűrűző gazdasági válság végül megakasztotta az erre szánt anyagi forrásokat. A 2010-es kormnyváltást követően az irányítást 2011-ben átvette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, aki mintegy 2,6 milliárdot biztosított a felújítás befejezésére. Az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) nevezte meg a Pesti Vigadó összművészeti rendezvényközpont új tulajdonosának. Az MMA programmal töltötte meg a patinás épületet, ahol bemutatható az élő magyar művészet sokfélesége, a nyolc művészeti ág életképessége. A tervek szerint a Vigadó zenei koncerteken kívül konferenciáknak, kiállításoknak, tudományos rendezvényeknek is otthont ad.

Pesti Vígadó

V. kerület, Lipótváros, Vígadó tér 2.

A Redout

A Vígadó

Képek

Térkép

Adatok

Megközelítése

Ajánlott cikkek