A palotabérházat építtető Degenfeld-Schomburg Imre
gróf Degenfeld Miksa Kristóf (1766-1815) és Teleki Anna grófnő
(1780-1841) házasságából született. Mint
az egyik legjelentősebb tokaji szőlőbirtokos, alapítója volt az
1857-ben megalakult Tokaj-hegyaljai Bormívelő Egyesületnek. Sok eredmény
és elismerés övezte tevékenységét. 1834-ben feleségül vette Bökönyi Beck
Paulinát (1815-1856). Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc
idején Szabolcs vármegye főispánja, kormánybiztos. Irányította és
szervezte a helyi nemzetőrséget, katonákat toborzott, fegyvereket
gyűjtött a hadsereg számára. A világosi fegyverletétel (1849. augusztus
13.) után kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték, de
Haynau - a menesztésének hírére - végül 1850. július 31-én
megkegyelmezett neki, vagyonát is visszakapta. 1865 és 1869 között tagja volt a képviselőháznak,
majd visszavonult a politikától. 1860-ban egyik lányát,
Degenfeld-Schomburg Ilonát (1839-1913) Tisza Kálmán (1830-1902), a
későbbi miniszterelnök vette feleségül.
Magyarországon a közel kétezer nagybirtokos közül mintegy nyolcszáz volt
csupán arisztokrata, s mivel gyakorta egyazon család különböző tagjai
szerepelnek a kimutatásokban önálló tulajdonosként, azt mondhatjuk, hogy
körülbelül 300 család osztozott a földterületek jelentős részén. S ha
számításba vesszük, hogy e családok szigorúan egymás között házasodtak,
akkor nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ötven-száz nemzetség alkotta a
magyar arisztokráciát. E szűk csoportba tartozott Gróf Degenfeld Imre.
Degenfeld Imre öt gyermeke 1854-ben
Állítólag a képet tévesen
titulálják Imre és Paulina gyermekeinek -
forrás
-, miszerint a képen Imre testvérei
láthatók és nem a családja. Ezzel szemben
Degenfeld Imrének két fiú testvére volt: Ottó
és Pál. A születési évszámok alapján a kép
készültekor Gusztáv 19 éves volt, Anna 18,
Ilona 15, Berta 11, Emma pedig 10. Ha a képre
nézünk, a rajta szereplők inkább pár évvel
idősebbeknek tűnnek, de hellyel-közzel valós
lehet a kormeghatározásuk. Ha Imre és felesége
vannak a képen, akkor az 1854-es dátum alapján
Imrének itt 44 évesnek kellene lennie. Paulina
1856. január 1-én hal meg. |
Az általa építtetett nagy tömegű, bérház jellegű saroképület a Festetics-palotával szemben, a Bródy Sándor és a Puskin utca találkozásánál áll. Degenfeld Imre, aki családja kényelméért palotát, ugyanakkor a drága telek megtérülése érdekében bérházat is szeretett volna (mai szemmel nézve presztizslakásokkal) építtetni, a környék palotáinak építőjét, Ybl Miklóst kérte fel a feladatra. Yblnek tehát fegy olyan épület megtervezése jutott, amely mindkét alkalmazásra megfelelő. Az építésznek egyébként a környéken számtalan munkája magasodott az út fölé: a Festetics-palota 1865-ben készült el az utca túloldalán, a Képviselőház egy évvel később, a Nemzeti Lovarda pedig már állt, akárcsak Károlyi Alajos palotája a szemközti téren.
A Festetics-palota, valamint a Degenfeld-palota építése előtti kis házikó 1865 körül
(a kép nemcsak a Festetics-palotára és a mai Bródy Sándor és Puskin utca sarkán
egykor állt házra nézve fontos forrás, hanem a palotanegyed kialakulását
megelőző korokból, jelesül a XVIII. századi pesti külvárosokból is felidéz
valamit)
A kis házikó elhelyezkedése és fejlődése egy 1810-ben és egy 1838-ban készült
térképen
(ekkor ugyebár a Festetics-palota sem állt még)
Fenti térképhez: 1810-ben Lipszky János (1766-1826) térképe már azt mutatja,
hogy a két L alakú épület a mai Puskin utcai oldalon összeépült. Az 1838-as
árvíz pusztításait ábrázoló, eléggé elnagyolt térkép szerint a telek még nem
épült körbe, de már a mai Bródy Sándor utcai oldalon is zártsorú lett.
Ybl először két különálló házat tervezett a telekre,
amelyek - a fennmaradt rajzok alapján - élesen elkülönült egymástól a főúri családnak tervezett kétszintes, reprezentatív
palota és a bérlőknek szánt háromemeletes lakóház. A két azonos
párkánymagasságú épület közül a Bródy Sándor utcai palota kétemeletes, a Puskin
utcai bérház háromemeletes lett volna. Ezzel a homlokzatképzéssel a palota a
Bródy Sándor utca túloldalán álló Festetics-palotához igazodott, de már olyan
kétemeletes változatban, amelyen a második emelet nem alárendelt szerepű, hanem
egyenrangú az első emelettel.
Mivel erre nem kap
engedélyt, ezért újratervezi az egészet, amelynek végeredménye a ma is
látható, két bejárattal és két udvarral rendelkező épület lett. Az
építési engedélyt 1872-ben kapták meg, a lakhatási engedélyre 1874.
október 23-ig kellett várni. A kivitelező építész Wechselmann Ignác
volt.
A Degenfeld-palota
A tulajdonos család bejárata a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcából nyílt, amely kocsibejáróként is funkcionált így szállításkor a szekereknek nem kellett megfordulniuk az udvarban, hanem rakodás után kimehettek a másik kapun. A palotarész udvarát pompás öntöttvas tartóoszlopok díszítik. A palotát a bérházzal folyosók kötik össze, amelyek a gangról nyílnak. A tulajdonosok és a bérlők elkülönülését remekül szolgáló két udvar között, a földszint középső részén voltak a kocsiszínek, az istálló pedig a bérház alagsorában.
Degenfeld Imre 1861-ben
A Degenfeld-ház homlokzatát a közeli Festetics-palotával vagy Károlyi Alajos
palotájával összevetve azt mondhatjuk, hogy szinte alig van benne valami
palotaszerű. Építészeti hozzáállásában azokat a pesti klasszicista arisztokrata
palotákat idézi, amelyek homlokzatukkal nem hivalkodnak a Belváros vagy
Lipótváros polgári bérházai között, azok közé simulnak, de eleganciájukkal vagy
egy-két finom megoldással az értő szemnek elárulják, hogy bennük „más emberek”
laktak.
A Degenfeld-Schomburg palotabérház nem példa nélküli, de viszonylag ritka
megoldása volt az istálló elhelyezése. A lovakat a palotaudvaron kifogták a
hazaérkezett kocsiból, amit aztán kézi erővel betoltak a kocsiszínek valamelyik
állására. A lovakat a két udvart elválasztó szárny földszintjén, a
kocsiszínektől jobbra nyíló kényelmes rámpán vezették le a bérházudvar keleti
oldalán kialakított alagsori istállóba. így a palotarész lakóinak viszonylag
kevés jutott az állandó istállószagból, a lovak horkantásaiból. Mivel a
négyállásos kocsiszínek a bérházudvar felé is nyithatóak, a kocsik mosása és
szárítása is a bérházudvaron történhetett.
Dégenfeld-Schonburg Imre 1883. február 19-én hunyt el vérmérgezés következtében.
1910-ben liftet alakítottak ki a bérházi rész főlépcsőházában.
A második világháborút követően a család elhagyni kényszerült az
országot, ezért munkásságuk több évtizedre megszakadt.
Palotájukkal kapcsolatban 1951-ből maradtak fent lakás-átalakítási, majd 1961-ből
lakásmegosztási tervek.
Az 1990-es években Degenfeld Sándor élve a lehetőségekkel visszatért
Magyarországra és a család birtok újjáépítésébe, valamint a hagyományok
felélesztésébe kezdett. Tarcalon megvásárolt egy évszázados pincét,
környezetében jelentős szőlőterülettel. A birtok nagysága napjainkban eléri a
100 hektárt, amelyből jelenleg mintegy 35 hektárról történik a szüret.
1992- ben a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ végzett iroda átalakítást, de
az évtizedek során a fentieken kívül számos olyan változtatás történt az
épületben, amelyre vonatkozóan nem maradt fenn dokumentum. Az épület 1996-ban műemléki védettséget kapott.
A birtokközéppont kialakítására 1996-ban került sor, melynek
keretében 1999-ben megvásárolták a lepusztult Degenfeld-kastélyt,
amelyben egy négycsillagos szálloda nyitotta meg kapuit. A birtok
jelenlegi tulajdonosa Degenfeld Mária és férje Dr. Thomas Lindner.
Képek
Hamarosan!