A Láng Gépgyár egykori nagyvállalat, a magyar ipar történetének egyik kiemelkedő jelentőségű gyára volt Budapesten. Fontos szerepet játszott a hazai erőművek, ipari- és közlekedési vállalatok korszerű erőgépekkel, turbinákkal, illetve dízelmotorokkal történő ellátásában.
Eisele-telep
Eisele József, a Württembergből áttelepedeti iparos
1861-ben Budapesten, a mai Szondi utcában alapította meg gépipari
üzemét. Később az üzem bővítésére a XIII. kerületben, a Váci út és
Turbina utca sarkán vásárolt területet. A Váci út 152. számú telekre
Alpár Ignáccal készíttetett terveket. A viszonylag nagy kiterjedésű
ipartelepen kazánkovács műhely, kazánszerelő- és rézműves műhely, és egy
különálló, egyemeletes iroda létesült.
Az Alpár-irodában az 1890-1891. között készített tervek sokáig
lappangtak, ezért még az első monográfiában sem történt róla említés. A
terveken a tervezői pecsét és aláírás mellett akkor még a Teréz körút 7.
szám szerepelt az iroda címeként. Eisele József még aligha sejtette,
hogy a családon belüli megbízást később az országos hírnevet szerző
építész kezébe adta.
A hosszú, elnyújtott műhelycsarnok főhomlokzata a Váci út építési
vonalára esik, s itt áll a később emeletráépítéssel bővített irodaépület
is. Az arányos homlokzatok natúrtégla felülettel épültek, a kor ipari
építészetének megszokott formavilágával. Az üzemcsarnok tartószerkezetét
fa gerendaváz alkotja. A korabeli terveken látható szépen formált magas
kéményt és a homlokzat díszét képező koronát az idők folyamán
elbontották. Az Eisele-gyártelep később egyesült a mellette álló Láng
Gépgyár telepével, de Alpár épületének fő homlokzati elemeit még a
későbbi nagymértékű üzem-bővítések során is változatlanul megtartották.
Az épület ritka ipartörténeti emlékként belekerült az országos műemléki
jegyzékbe.
A gyárépület 1891-ben készült homlokzati rajza
Láng Gépgyár
Az 1867-es Kiegyezés után Magyarországon a gépi
nagyipar gyors fejlődésnek indult, amely kedvező feltételeket teremtett
a gépgyártás kialakulásához.
Láng László 1837. január 13-án született Pozsonyban, ahol apja és
nagyapja köztiszteletben álló városi orvosok voltak. A sokgyermekes
család legidősebb gyermekeként iskoláit Pozsonyban végezte, majd
szakítva a családi hagyományokkal 1852-től Bécsben egy ipari iskolában
és mechanikai műhelyben tanulta a szakmát. Beiratkozott a
felső-ipariskolába, amelynek elvégzése után néhány nagyobb osztrák
gépgyárban dolgozott.
A kor szokásának megfelelően vándorútra kelve előbb 1859-63-ig az
alsó-ausztriai biedermannsdorfi gépgyárban munkás, majd 1863-65 között
egy bécsi malomépítő gyárban művezető volt, de megfordult a
gépgyártásban élenjáró Németországban, Angliában és Svájcban is.
1865-67-ben egy nyitrai, majd egy budai malom műszaki vezetője, utóbb az
1867-ben alapított és malomberendezésekkel foglalkozó Első Magyar
Gépgyár Rt. művezetője volt. A nagy gőzmalmok gép- és eszközigényét
biztosító gyárban megszerzett tapasztalataira és ismereteire alapozva
önállósította magát.
A Láng Gépgyár egykor
1868 tavaszán alapította meg saját üzemét a Váci körút (ma Bajcsy-Zsilinszky E. út) 59. szám alatt, a Schlick-féle vasöntöde és gépgyár melletti telken kibérelt kis gépműhelyben. A szerény körülmények között megindult vállalkozás 10-12 munkásával elsősorban malomipari gépek javításával, majd malmok, fűrésztelepek és famegmunkáló üzemek berendezéseinek készítésével foglalkozott. A műhely első munkája egy budapesti harangöntő számára készített esztergagép volt, amit 1868. május 1-jén adtak át a megrendelőnek.
Láng László (1837-1914)
A gyarapodó megrendelések teljesítéséhez, a közel 80 főre szaporodott munkáslétszámhoz rövidesen szűkké vált a kis bérelt műhely, helyette nagyobb - és a tulajdonos messzelátó terveinek megfelelően már gyárszerü működésre alkalmas - telephelyre volt szükség. Láng László 1872-ben megvásárolta egy üzemét beszüntetett keményítőgyár Külső Váci út 1442/b hrsz. (ez lett a Külső Váci út 142., majd a Váci út 156. sz.) alatti gyártelepet.
A Váci úti gyártelep 1890. körül
A 3075 négyszögölnyi (11.060 m2) telken a birtoklap
feljegyzése szerint állt "egy nagy gyárépület, egy gép, egy kazánház
nagy kéménnyel, egy portás és egy mérlegház fedett kapú alljal". Az
ingatlantulajdont (amelynek eredeti tulajdonosai között Mechwart András
és Haggenmacher Henrik is szerepelt) 3/5-öd részben Láng László, 2/5-öd
részben pedig a Lángféle vállalkozás vezető műszaki tisztviselője,
Heszler György vásárolta meg, akit utóbb 1878-ban Láng kivásárolt.
Ugyanebben az évben került tulajdonába a Béga utca (1967-ben megszűnt)
1. szám alatti, a Külső Váci út 142. számmal határos 7.680 m2 nagyságú
ingatlan, amelyet Külső Váci út 140. (Váci út 154.) számmal a
gyártelekhez csatoltak.
Közvetlenül a gyár melletti, attól északra fekvő és a Rákos patak
vizafogói védőgátjáig terjedő telken (Váci út 158. sz.) álló villában
rendezkedett be a Láng család (Láng Lászlónak három gyermeke volt: a
legidősebb Gusztáv, valamint két leány; Gizella és Erzsébet).
Amikor 1873 első felében az üzemet a Külső Váci úti gyártelekre
költöztették át, az utat még zömmel szántóföldek, kertek és elszórtan
egy-egy ház szegélyezték. A Magyar Középponti Vasút Pesti indóházától
(1891-től Nyugati pályaudvar) Újpestig - és tovább Vácig - tartó, régi
hagyományos közlekedési vonalat követő sugárút-szerű Váci út 1870-es
évek elején történt kiszélesítése nemcsak a környék, de Angyalföld
fejlődése szempontjából is jelentős lépés volt.
Hasonlóképpen az urbanizációt szolgálta a közműhálózat kiépítésének
megkezdése. A Pesti Közúti Vaspálya Társaság (PKVT) itt nyitotta meg
első lóvasútját 1866-ben a Széna (ma Kálvin) tértől Újpestig. Hosszú
útján a pályaudvartól Újpestig csak a Nagy Lőportorony utca (ma Lehel
út) kiágazásánál lévő kis sörcsarnoknál állt meg, s haladt el a Láng
gépgyár hosszú utcai frontja előtt.
A kiköltöző gépműhely berendezéseit szállító fuvarosok a pályaudvartól a
gyártelepig mindössze egyetlen gépgyári üzem mellett mentek el; a néhány
éve még Láng Lászlónak is munkát adó, de ekkorra már tönkrement Első
Magyar Gépgyár Rt. gyártelepét működtető Neumann J. Vasöntöde és Gépgyár
(utóbb Wörner Gépgyár) mellett. A két évtizeden belül szinte
számolatlanul megtelepedő kisebb-nagyobb gépgyárnak ekkoriban még nyoma
sem volt, egyedül a Láng gyárral majdnem egyidőben, egy közeli (a
későbbi Csáklya, ma: Turbina utca 3.szám alatti) telken üzemét megkezdő
Hornung Gyula és Rabe Károly vasöntödéje, gép- és rézmügyára volt ez
alól a kivétel. Az út végén, a távolban, az újpesti Duna-öböl partjain
működő hajóépítő vállalkozások voltak.
1873 nyarán a korábbiaknál jóval nagyobb és jobban felszerelt
műhelyekben indulhatott meg a gyárszerűbb termelést lehetővé tévő munka.
Kezdetben még a bevált malomipari gépeket és teljes malomberendezéseket
készítettek, s a hazai megrendelők mellett néhány nagy malmot rendeztek
be Spanyolországban és Törökországban. Az addigi fő profil azonban már
nem elégítette ki a tulajdonos elképzeléseit, ezért az új gyártelep
nyújtotta lehetőségekkel élve a termékszerkezetet átalakították. A
legfontosabb új gyártmány a gőzgép lett.
Az első Láng-féle gépműhelyben is készültek kisebb szivattyúk és
gőzgépek. Egy szelepes vezérmüvei ellátott gőzgéppel vett részt Láng
László 1873-ban a bécsi nemzetközi kiállításon, ahol a gépet a zsűri
díjával tüntették ki, ami az akkori magyar gépipar számára is nagy
elismerést jelentett.
A Külső Váci úti gyártelep felszereltsége már nagyobb, jobb és
tökéletesebb gőzgépek elkészítését is lehetővé tette. Láng jó érzékkel
ismerte fel, hogy mind a fejlődő ipar növekvő hajtógép-szükséglete, mind
pedig a nagyüzemivé váló mezőgazdaság gép- és eszközigénye biztos piacot
nyújt a gyár termékeinek, nem is szólva az alkatrészekben, a
karbantartásban jelentkező széleskörű keresletről.
A gőzgépek ekkorra már széles körben elterjedtek, s az igényeknek és
követelményeknek megfelelő - vízszintes henger-elrendezésű fekvő,
valamint függőleges henger-elrendezésű álló - kivitelben készültek.
Magyarországon az első gőzgépet 1858-ban Röck István gépgyára készítette
Pesten.
A gőzgépek gyártása az 1880-as évekig csak igen szerény méretekben
folyt, és elsősorban lokomobilok előállítására korlátozódott. A néhány
hazai gyár komoly versenyt vívott a magyarországi piacot is uraló
angliai és cseh gyártókkal. Az első hazai gyártású lokomobil -
cséplőgamitúrával kapcsoltan - ugyancsak a Röck-féle gépgyárban készült
1861-ben. A lokomobilok és a belőlük kifejlesztett félstabil típusú
gépek jelentették nálunk a gőzgépgyártást, és ezeket évtizedeken
keresztül gyártották, mivel a hazai kis- és középipari üzemeknek, az
élelmiszeripari- és a mezőgazdasági nagyüzemeknek ezekre volt szükségük.
A bécsi kiállítás váratlan sikere arra ösztökélte Lángot, hogy a
gőzgépek fejlesztésére és gyártására fektesse a hangsúlyt. Elképzelését
igazolni látszott, hogy a mintegy félszáz kisebb gőzgép és szivattyú
legyártása után az akkori fogalmak szerint kiemelkedően nagy gőzgép
legyártására kapott megbízást. József főherceg alcsúti uradalma részére
1874-ben elkészült gőzgép 49 lóerős, 85 perc-fordulatú egyhengeres,
Meyer-féle tolattyúval, vezérmüvei ellátott, különleges kivitelben
készült szerkezet volt.
A fővárosi cégbíróságon a Láng-féle vállalkozást - Cg. 1876/622 számon -
az egyéni cégek 1. kötetébe "Lang L. gépgyára'' néven (németül: "Maschinenfabrik
von L. Lang") 1876. június 6-án jegyezték be.
Az egy telephelyű cég birtokosaként egyedül Lang (!) László budapesti
gépgyáros szerepelt, a vállalat cégvezetője (1878-ig) a még a
Váci-körúti bérelt üzemből Lángot az új gyárba követő Heszler György
volt.
A gyáripar fejlesztése - és közvetetten a belső piac élénkítése és
bővítése - céljával megalkotott 1881. évi - 1890-ben lejárt - első
ipartámogató törvény keretében Láng László gépgyára is 15 éves
adómentességet nyert, s ennek hasznát teljes egészében műszaki
fejlesztésre fordította. Egy sor szabadalmat, kizárólagos gyártási jogot
vásárolt, s a gőzgépgyártás fokozása érdekében a malomipari gépek és
eszközök előállítását időlegesen be is szüntették.
A gazdasági fellendülés éveit Láng László arra használta fel, hogy
üzemét tovább fejlessze, bővítse és új gyártmányokat vezessen be. Már
1879-ben foglalkozott azzal a gondolattal, hogy vasöntödét épít. Terve
rövidesen sikerült és 1882-ben a gyár - az akkori viszonyokhoz képest
hatalmas méretű - vasöntödéje megkezdte működését. A két kúpoló kemence
mindegyike 150 mázsa vas előállítására volt képes és forgódarukkal
mozgatható 50 mázsa öntöttvasat befogadó üstökkel volt ellátva,
amelyekkel öntési napokon 100 mázsányi öntöttvasat tudtak előállítani,
lehetővé téve az addig még szokatlanul nagyméretű és nagy egyedsúlyú
darabok öntését (egy mázsa kb. 50 kg.). Az öntödében sok külföldi
szakmunkás dolgozott, mivel ebben az időben nálunk nehezen lehetett
szakképzett öntőmunkásokat találni.
A fejlesztések eredményeként a gépgyár az 1880-as évek második felében
már tekintélyes épületegyüttesből állt. Tulajdonosa - jó érzékkel - tett
is róla, hogy a sajtóban elégszer és kellő súllyal szerepeljen mind
vállalata, mind pedig gyártmányai. Egy 1887-ben közreadott szakmai írás
szerint a Külső Váci úton már messziről szembetűnő gyártelep 12 érdemi
épületből állt. A legtekintélyesebb a főépület szerepét is betöltő
gépcsarnok volt, egy hosszan elnyúló háromszintes, egyik végével a Váci
útra támaszkodó épület, amelyben a számtalan gép és a fáradhatatlanul
sürgő-forgó munkások serege a gőzgépeket, gőzszivattyúkat állított elő,
ekkor éppen a második ezer lóerős gőzgépet az Erzsébet gőzmalom számára.
A csarnokhoz csatlakozott a nagy szerelde, ahol a gépek összeállítása
történt, s itt volt felállítva a hat méter sugarú nagyeszterga, valamint
a gyár saját tartalék gőzgépe.
A nagycsarnok üzem közben
Itt helyezkedett el az asztalosmühely is, padlásán az
ország akkor legnagyobbnak tartott öntödei mintaraktárával. Az öntödét
sorolja eztán az írás, az akkor még szabad ég alatti öntvénytisztítóval,
majd a kazánházat, a gépházat (innen látták el az egész gyárat behálózó
világítási hálózatot elektromos árammal) a vele egy épületben lévő
kovács-, bádogos-, hengerköszörülő műhelyekkel, egy sor fészer-szerü
nyersanyag raktárt, a készáruraktárt. A Váci úton hosszan nyúlt el az
emeletes irodaház, amelynek udvari frontján helyezkedett el a
kereskedelmi árubemutató "szertár" s végül mellette, a gyártelep felső
részén a munkások étkező terme és a betegház.
A vasöntöde felállítása után a saját kezelésben előállított öntöttvas
alkatrészek olcsóbbak lettek, ennek eredményeképpen a gyár sikeresebben
állta a versenyt a külföldi - különösen az osztrák és cseh -
gépgyárakkal. Az 1890-es évekig az iparnak a nagyobb gőzgépegységeket
elsősorban a brünni és a prágai gépgyárak szállították.
Az üzem fejlesztése során Láng fokozatosan szorította ki a külföldi
vetélytársakat, s sikerült elérnie, hogy a nagy budapesti malmok már nem
külföldről rendelték gőzgépeiket, hanem vállalatát bízták meg az akkori
fogalmak szerinti nagy gőzgépek legyártásával és üzembe helyezésével.
Ekkorra már fellendült az elektromos átvitel alkalmazása, s ez olyan
hajtó gőzgépet igényelt, amely jó szabályozással rendelkezett és magas
fordulatszámot ért el. Láng felismerte a gőzgép-szelepek vezérmüvének
fontosságát, ezért 1881-ben szerződést kötött a Bécsben élő Colmann
angol mérnökkel - akivel még a bécsi kiállítás alkalmával ismerkedett
meg - a párizsi kiállításon 1878-ban bemutatott kikapcsolós rendszerű
szelepes gőzgép vezérmü gyártási jogának átruházásáról.
A gépgyárban csak kisebb, 1 és 100 lóerő közötti álló és fekvő,
egyhengeres kipufogós gőzgépek készültek. Az ezután gyártási programba
vett Colmann-vezérművel ellátott gőzgépei viszont az akkori
legkorszerűbbek közé tartoztak: ezzel látták el a Budapesti Városi Vasút
Kertész utcai erőműve részére készített két gőzgépet, majd a
Haggenmacher-féle gőzmalom részére szállított gépet is. A gyár
továbbfejlődésének alapja és egyben a legkeresettebb terméke az új
Colmann-vezérművel ellátott generátorhajtó gőzgép lett, amelynek
rendkívül egyszerű szerkezete és jó szabályozó képessége több mint négy
évtizeden át biztosította a Láng-gyártmányú gőzgépek versenyképességét.
A gőzgépgyártás virágkora az 1880-at követő mintegy másfél évtized volt.
A gőzgéptechnika fejlődésével párhuzamosan a gyár mindig újabb és
nagyobb feladatok megoldása elé került, amelyeket Láng alapos és beható
tanulmányozás alapján kitűnően oldott meg. Az ekkoriban készült gépek
többnyire kéthengeres, kétszeres expanziójú, kondenzációs kivitelben
készültek, s teljesítményük már meghaladta az ezer lóerőt.
Teljesítményük tovább volt fokozható, s 1884ben 2460 lóerős, iker
elrendezésű kipufogós üzemű hengersor-vonó gépet készített a gyár a M.
Kir. Vasgyári Hivatal zólyombrézói vasgyára részére, 1885-ben 1220
lóerős gépet az Erzsébet gőzmalomnak. Hasonló nagyságú gépeket egyetlen
más hazai gyár sem készített Magyarországon. Előbb a kincstári, majd az
egyéb részvénytársasági vasművek az évek során kizárólag a Láng
Gépgyártól rendelték meg a legkülönfélébb célokra felhasznált
nagyteljesítményű gőzgépeiket.
A hazai gőzgépgyártásban Láng mellett a Röck Gépgyár, utóbb a
Schlick-Nicholson Gépgyár játszott jelentős szerepet. Az 1885. évi
Budapesti Országos Kiállításon Láng Lászlót a hazai ipar fejlesztése és
felkarolása érdekében kifejtett tevékenységéért és az ott bemutatott
színvonalas kiállítási tárgyaiért - gőzgépek, gőzszivattyúk, malom- és
szeszipari berendezések - díszoklevéllel és kitüntetéssel jutalmazták.
Az 1880-as évek második felében az export-szállítások iránya a Balkán,
Szerbia, Bulgária, Törökország, Oroszország és Kína volt, nyugat felé
pedig az Osztrák Altalános Villamossági Társaság bécsi áramfejlesztő
telepére - versenytárgyalás győzteseként - szállítottak gőzgépeket.
Jelentős megrendelés volt a Kelet-Kínai Vasút Talin-Wan-i erőközpontjába
készített hét darab 300 lóerős gőzgép is. Nagy előretörés volt a fejlődő
magyar iparnak és elsősorban a Láng-gyárnak, hogy gőzgépgyártásban fel
tudta venni a versenyt a külföldi, főképpen az osztrák gyárak
támasztotta erős mezőnyben, sőt esetenként győztesként is kerülhetett
ki.
Az 1882-ben elkészült öntödéjének köszönhetően úttörő szerepet vállalt a
hazai nagyméretű vasöntvények készítésében is. A századfordulót megelőző
évtizedben elsősorban különféle méretű fekvő és álló gőzgépet,
szivattyúkat, légfúvó gépeket, kompresszorokat, hidraulikus eszközöket,
darukat, transzmissziókat és egyedi megrendelésre különféle
munkagépeket, újból egy-egy komplett malomberendezést is gyártottak. A
legkeresettebb - idehaza és külföldön is - a generátorhajtó gőzgép volt,
amely a gyár további fejlődésének egyik biztosítékát is jelentette.
A XIX. század utolsó évtizede ipari termelésünk számára a - helyenként
már korszerű - gyáripari jellegű nagyüzemi termelésre történő áttérés
időszaka volt. A műszaki-termelési keretek átalakultak, mind
általánosabbá vált a gépi technika, a fejlettebb termelési módszerek
alkalmazása, a találmányok és a fejlesztések eredményeinek viszonylag
gyors meghonosítása. 1896-ban Magyarországon már 126 gépgyár működött,
amelyekben 34.371 főt foglalkoztattak.
Az ágazat nemzetgazdasági súlyát jelzi, hogy a bankok és a
hitelintézetek - s nem utolsósorban a külföldi tőke - fokozódó
érdeklődéssel fordult a terület felé. Az 1890-es évekre a vállalatok
nagy részét már részvénytársulatok működtették, az újabbak jelentős
hányada pedig már eleve részvénytársasági formában jött létre. Kevés
volt azon gépgyáraknak a száma, amelyek - ellenállva a bankok
törekvéseinek és a fejlesztéseket lehetővé tevő kínálkozó tőkének egyéni
vagy családi vállalkozásban (a Röck, a Reichel és Heissler, a Hirsch és
Frank, az Eisele, a Höcker-testvérek, a Láng, a Wömer) maradtak meg.
Az ipari fejlődés fellendülése
A század utolsó évtizedére a magyarországi tőkés
fejlődés eredményei Budapestre koncentrálódtak: itt létesült a legtöbb
gyáripari üzem, a legtöbb középület és a legtöbb pénzintézet. Az
urbanizáció soha nem látott méreteket öltött, igazi metropolissá vált a
főváros, ahol kiépült a villamos- és elővárosi közlekedés, hidak és
közraktárak, ipari és kereskedelmi csarnokok épültek, s egyre szélesedő
közműhálózat biztosította az itt élők korszerűbb életfeltételeit. A
honfoglalás ezeréves évfordulójának minden korábbit felülmúlni akaró
ragyogásának elsősorban az építőipar, a vas- és gépipar lett a
haszonélvezője. Összességében megállapítható, hogy a dualizmus
korszakának látványos gazdasági fejlődése eredményeként a
századfordulóra egy modern kapitalista Magyarország alapjai teremtődtek
meg, amelynek alappilléreit a Budapestre koncentrálódott vas- és
fémipari vállalatok - egyben a Monarchia leghatalmasabb gyáripari
agglomerációja - jelentették.
Az általános gazdasági fellendülés, az újbóli gyáralapítási konjunktúra,
a már meglévő gyárak továbberősödése az 1890-es évek közepétől a
gőzgépek iránt fokozott keresletet támasztott. A gyár ekkorra már olyan
nevet szerzett magának, hogy szinte minden reklám és túlzottan nagy
piackutatás nélkül is kellően el volt látva megrendelésekkel,
s
teljes termelőkapacitását kitöltötte. A kisebb típusú, 100-200 lóerő
teljesítményű gőzgépek gyártása már nem kizárólag egyedileg történt, az
új szervezésű termelésben egyes gyakoribb alkatrészekből már raktári
készlettel is rendelkeztek a gyorsabb szállítások érdekében. Ebben az
időszakban készült a legtöbb gőzgép a gyárban, havonta átlagosan 4-5
darab. Különféle 1, 2 és 3 hengeres, tandem, kompaund és iker
elrendezésű típusok a 30-4000 lóerős teljesítményhatárok között
jelentették a választékot. A
- mai napig tartó - csúcsteljesítményt egy 4150 lóerős 120 fordulatperc
teljesítményű reverzáló iker hengersor-hajtógép jelentette, amelyet
1891-ben a diósgyőri kincstári vas- és acélgyárban állítottak üzembe, és
amely több mint három évtizeden keresztül hajtotta az ország legnagyobb
durvahengersorát.
A megnövekedett gyártási tevékenységhez a beköltözés után átalakított
egyik nagymühely, az 1880-as években épített nagy gőzgépszerelde és az
öntöde elegendőnek bizonyult, mindössze néhány kisebb átalakításra,
illetve mühelybövítésre, valamint két áruraktár felépítésére került sor
az 1890-es évek első feléig. A termelés növekedése mellett a gyárvezetés
továbbra sem hanyagolta el a fejlesztést, a gyártmányaival kapcsolatos
találmányok felhasználását. A gőzgép fejlesztés kapcsán, de elsősorban a
versenyképesség megőrzése érdekében Láng a korszak találmányait sorra
megvásárolta, és felhasználta gépei konstrukciójában
s
a gyártásban. Saját szabadalma volt az itt kifejlesztett
Hörbiger-rendszerü, kis ellenállású, könnyű lengő szívóés
nyomószeleprendszer, amelyet 1895-ben a világon először a vajdahunyadi
állami vasmű kohófúvó gépeinél használtak,
s
utóbb az egész világon elterjedt.
A villamos áramot szolgáltató erőművek számának növekedésével egyre több
és egyre nagyobb generátor és generátorhajtó gőzgép kellett. Ennek
kielégítésére a gőzgéppel hajtott áramtermelő gépek gyártására és
szállítására a Láng-gyár a Ganzzal termelési kapcsolatot alakított ki.
E területre - kapacitása határáig - átlag 600-1200 lóerő közötti
gőzgépeket gyártott, ugyanakkor a növekvő gőzmalmi és egyéb gyáripari,
átlagosan 100-200 lóerő közötti gőzgépigényt is ki kellett elégíteni.
A Láng Gépgyár igyekezett kihasználni minden lehetőséget, hogy ipari
vásárokon, nagy hazai vagy nemzetközi kiállításokon bemutassa termékeit.
Az 1896-ban megrendezett ezredévi kiállításon természetesen - bár
meglehetősen visszafogottan - képviseltette magát, önálló pavilonja nem
volt, csak a gépipari csoportban szerepelt. Két kisebb egyhengeres gép,
egy Schwoerer-féle túlhevítő és néhány gépipari gyártmány mellett két
közepes, gyorsjáratú, függőleges elrendezésű gőzgépet állítottak ki.
Egyik 65 (másutt 50) lóerő teljesítményű tandem elrendezésű kipufogós
gépet, amely a kiállítás ideje alatt üzemben is volt, és egy
Ganz-dinamóval közvetlenül kapcsoltan a kiállítás területén közlekedő
keskenyvágányú villamos kisvasút számára a villamos áramot szolgáltatta.
A másik kiállított gőzgép 145 lóerős volt,
s
ezt a rendezvény után az egyik székesfehérvári malomban szerelték fel. A
vállalat nagy gépcsarnokbeli kiállítási standján információs
nyomtatványt osztogattak, amelyben felsorolták, hogy a fővárosban hol és
milyen Láng-gyártmányú gőzgép található. A jegyzékben 68 gőzgép
szerepelt, összesen 18 ezer lóerő összteljesítménnyel. Ebben az
esztendőben adták át Budapesten a kontinens első földalatti vasútját,
amelynek három db 700 lóerős generátorhajtó gőzgépét ugyancsak a gyár
szállította.
Az ezredévi kiállításon való sikeres szereplésért, a hazai
iparfejlesztésben betöltött szerepéért a szervezőbizottság a Láng-
gyárat millenniumi aranyéremmel tüntette ki. Még ennél is nagyobb
elismerést jelentett, hogy a kiállítást szervező Matlekovits Sándor
iparügyi államtitkár a soron következő 1900. évi párizsi
világkiállításra a gyárat is kijelölte Magyarország képviseletére.
A gyárban 1896-ban 3 főmérnök, 6 mérnök, 6 rajzoló, 8 hivatalnok, 7
művezető és 365 munkás dolgozott. A munkások száma 1898-ban, a
gőzgépgyártás csúcsán, elérte a 430 főt, később, 1902-ben, a kereslet
csökkenésével 370 fő volt.
A gyár ekkori főbb épületei nagyjából azonosak az évtizeddel korábban
ismertetettekkel: a 130 méter hosszú, 16
méter
széles, belül részben emeletre osztott nagy szerelőműhely, a 45
méter
hosszú és 18
méter
széles lakatosműhely, mint kisebb szerelőműhely, az asztalosműhely, a
napi 10 tonna kapacitású vasöntöde (2 kúpolóval, 3
forgó es
2 futódaruval), a raktár és a mintaraktár, valamint a régi nagy
irodaépület. A munkagépek (eszterga, gyalugép, fúrógép, marógép,
fűrészgép, stb.) száma 119 volt, a meghajtásukhoz szükséges energiát egy
saját gyártmányú 70 lóerős gőzgép szolgáltatta.
A gépgyár termékei iránti nagy kereslet és a jelentős haszonnal járó
forgalom eredményeként a vállalati nyereség elegendő volt a fejlesztések
finanszírozásához. Továbbra sem volt szükség a szervezet társasági
típusú átalakítására, ám a század végén az addig tisztán egyéni
cégformában változás történt. 1898. január 1-jén, az akkor 25 éves
mérnöki végzettségű Láng Gusztáv apja mellé társtagként belépett a
vállalatba, aminek folytán a cég, mint közkereseti társaság működött
tovább Láng L. Gépgyára néven.
A századforduló egyéb változást is hozott, amelynek előfutára a gyár
addigi legrangosabb elismerését hozó 1900. évi párizsi világkiállítás
volt. A gőzgépfejlesztés csúcsát jelentette az üzemközben bemutatott
1300 lóerős, fekvő, kétszeres expanziójú kondenzációs gőzgép (egy
Ganz-generátort hajtva), amely a kiállítás Grand Prix oklevelét és
aranyérmét nyerte el, nemzetközi nevet és rangot szerezve ezzel a Láng
Gépgyárnak.
A világkiállítási sikernek köszönhetően megnőtt a kereslet a gyár
termékei iránt, s az ezt követő évtizedben adták el a legtöbb gőzgépet,
akkor, amikor már egy új gyártmány - a turbina - szabta meg a vállalat
fejlődésének útját.
Az elektromosság és a turbina térhódítása
A XIX-XX. század fordulóján az elektromos világítás
és a villamos energia térhódítása az iparban új erőgép alkalmazását
tette szükségesé. Az addig uralkodó gőzgépek teljesítménye elégtelen
volt az elektromos dinamógépek megfelelő kapacitásának biztosítására,
s
a megkívánt munkabiztonság szempontjából is korszerűtlenekké váltak. A
gőzturbinák kísérleti ipari méretű alkalmazásának Nyugat-Európában ekkor
már több évtizedes múltja volt,
s
a századfordulón megkezdődött a Parsons-féle szabadalmak alapján a
gőzturbinák gyártása előbb Angliában, majd a kontinensen elsőként
1902-ben az Első Brünni Gépgyár Rt.-nél. Még ezt megelőzően, a
nyugat-európai tanulmányútján találkozott Láng Gusztáv az
Escher
Wyss & Cie. zürichi cég új szerkezetű gőzturbinájával. A svájci Henrik
Zoelly találta fel a róla elnevezett ellennyomású gőzturbinát, amely
egyszerűség és üzembiztonság tekintetében felülmúlta az addig ismeretes
turbinákat. Zoelly szabadalmainak kiaknázására, a berendezés
továbbfejlesztésére és gyártására a legjelentősebb európai és
észak-amerikai gépgyárak nemzetközi szindikátust hoztak létre. Láng
Gusztáv felismerte a turbinában rejlő nagy lehetőségeket, ezért
hazatérve szorgalmazta meghonosítását, és a gépgyár felkészítését a
gyártásra.
A gőzturbina-gyártásra történő felkészülés és a gyártás megindítása
Lángéktól hatalmas, erejüket meghaladó befektetéseket igényelt volna.
Ezt belátva, 1903-ban beléptek a Zoelly-szindikátusba (ejtsd: cölli), így azonnal a
rendelkezésükre álltak a gyártási adatok és tervek, valamint azok a
tapasztalatok, amelyek a kísérleti-, illetve az üzemszerű gyártás során
a szindikátushoz tartozó bármelyik külföldi gyárban is keletkeztek. A
cég szabadalmai szerint 1903-ban indult meg a gőzgépeknél jobb
hatásfokú, nagyobb teljesítményű és megbízhatóbb működésű
Zoelly-gőzturbinák gyártása.
(A gőzturbina teljesen kiszorította a gőzgépeket elsősorban jobb
hatásfoka, másrészt a jobb teljesítmény/súly arány miatt, végül pedig,
mivel a gőzturbina forgórészét egyszerű a generátor forgórésszel
összekapcsolni. A gőzturbina a gőzgéppel ellentétben nem igényel
bonyolult, az alternáló mozgást forgó mozgássá alakító mechanizmust. A
gőzturbina a hőerőgépek egy fajtája. Jó termodinamikai hatásfoka annak
köszönhető, hogy a hőenergiát több fokozatban alakítja át mechanikai
energiává, szemben például Watt gőzgépével, ahol a folyamat egyetlen
fokozatban (hengerben) zajlott le. Ezzel az erőmű összhatásfoka is
közelebb kerül az ideális, visszafordítható Carnot-körfolyamatéhoz)
Az elhatározás nem volt kockázatoktól mentes, mivel ekkor a
turbinagyártás még csak néhány éves múltra tekintett vissza, és a
legnagyobb európai gyártóktól is jelentős anyagiakat és nagy szakmai
felkészültséget követelt meg. Több hazai gépgyár tett kísérletet a
gőzturbinák gyártására, azonban érdemi eredmények nélkül.
Az első Láng-gyári Zoelly-rendszerü gőzturbina 1905-ben készült el a
morvaországi witkowitzi bánya- és kohómü megrendelésére. Teljesítménye
300 lóerő, fordulata percenként 3000 volt és befecskendező
kondenzációval látták el. Még 1905-ben az elsőhöz hasonló teljesítményű
gőzturbinát szállítottak a szerbiai varesi állami vasmű megrendelésére.
A gyár 3000 lóerős gőzturbináit 1906-tól 1908-ig a hazai igények
kielégítésére gyártotta, mivel a villamos erőművek és az ipari
vállalatok egyre nagyobb teljesítményű áramfejlesztő gépeket
alkalmaztak. A turbinák teljesítménye rohamosan nőtt, és újból sor
került exportra is. 1910-ben a Budapesti Közúti Vaspálya Társaságnak
kettő, a Fővárosi Elektromos Műveknek pedig egy 10.000 lóerős turbinát
gyártottak.
36.700 lóerős gőzturbina szerelés alatt a Láng Gépgyár Rt. telepén. A turbina
Budapest Székesfőváros kelenföldi telepének készült.
Brown-Boveri-licenc alapján gyártott gőzturbina az 1930-as évekből
E turbinák a nemzetközi viszonylatban a legnagyobbak közé tartoztak,
ugyanis ezeket csak kevesen tudták előállítani. 1911-ben a még
korszerűbb, ún. gőzelvételes turbinákat is gyártott a gépgyár. A
Láng-gyári turbinák megbízhatóságát igazolta, hogy a budapesti, valamint
a vidéki városok villamostelepein alkalmazott gőzturbinák legnagyobb
része tőlük került ki,
s
egy idő után a budapesti villamos-közlekedési vállalatok erőtelepeit is
szinte kizárólag nagyteljesítményű Láng-turbinákkal látták el. A gépgyár
különösképpen az ellennyomású gőzturbinák gyártásban vállalt
kezdeményező szerepet, és a gyártás korai voltának és jó
szervezettségének köszönhetően olyan tapasztalatok birtokába jutott,
amelynek következtében megőrizhette előkelő helyét az egyre élesedő
nemzetközi versenyben.
A gőzturbináknak a jelentősége, különösképpen az
ipari gőzt fogyasztó üzemek esetében, évről-évre növekedett, és
elterjedése visszahatással volt a hagyományos gőzgépgyártásra is, mivel
a gőzturbinák építése során megszerzett tapasztalatokat e területen is
alkalmazhatták. A gőzturbina-gyártás az első darab 1905-ben történt
elkészítésétől 1912-ig mind a darabszámát, mind az összes teljesítményt
tekintve számottevően növekedett: Az első világháború kitöréséig tartó
pontosan évtizednyi időszakban gyártott 123 darab gőzturbina
összteljesítménye 151.750 lóerőnyi volt, egyedi nagyságuk a lábatlani
cementgyárnak 1910-ben szállított 60 lóerőstől az említett 10.000
lóerősökig tartó tartományba tartozott.
A magyarországi gépkultúra elterjesztésében a maga korában is elismerten
fontos szerepet játszott a Láng Gépgyár. A Váci útra történt kiköltözést
követő mintegy négy évtized alatt stabil erőtelepekben, gőzgépekben és
gőzturbinákban sok százezer lóerő teljesítményű gépet gyártott. A
közlekedési gépgyártásban 1910-et követően fejtett ki fontos
tevékenységet. Mindaddig, amíg a géperejű közlekedést egyedül a vasúti
gőzvontatás jelentette, a Láng gyárnak ebben semmilyen szerepe nem volt,
mivel nem gyártott mozdonyt, vasúti kocsit, de még vasútfelszerelési
cikkeket sem. Ez irányú tevékenysége akkor vált jelentősebbé, amikor
megkezdődött a városi vasutak villamosítása.
A dizelmotorok kora
A villamosvasutak a
szükséges energiájukat nagy villamos központokból nyerték és ezeknek az
erőtelepeknek a gépeit - mint láttuk - szinte kizárólag a Láng Gépgyár
szállította. A közlekedési eszközök és gépek gyártásába akkor
kapcsolódott be, amikor a gőzerő addigi egyeduralmát a vasúti
vontatásban és a hajózásban egyaránt a belsőégésű motor kezdte
felváltani. A Láng-gyár is felismerte a dízelmotor nyújtotta
lehetőségeket, és az 1900-as évek elején egyre intenzívebben
foglalkozott a motorok gyártásának előkészületeivel, szerkesztésével és
a gyártás kialakításával.
1909-ben indult meg a dízelmotorok gyártása,
s
1912-ben hagyta el a gyárat a cs. és kir. haditengerészet részére
készült első négyhengeres, 400 perc fordulatú dízelmotor.
Láng Gusztáv svájci kapcsolatai révén, az ekkor már jó nevü winterthuri
Sulzer gépgyártól megszerzett gyártási jog alapján 33 lóerős stabil,
négyütemű, kompresszoros motorokat gyártott. Ezek még kis
fordulatszámúak voltak, így a városi villamos művek, az ármentesítő
szivattyútelepek, a malmok, s a különféle gyárak voltak a megrendelői. A
mindinkább növekvő és sokirányú szükséglet folytán ezek a motorok
20-1000 lóerő teljesítőképességig terjedő egységekben készültek, s
1911-et követően a gőzgépgyártást is lassacskán háttérbe szorították.
Egyedi megrendelésű termékek gyártása és a gyár bővítése
A gépgyár nagy és meghatározó gyártmánycsoportjába
tartoztak azok a kevésbé látványos berendezések és készülékek, amelyeket
főleg az élelmiszer-feldolgozóiparban, a szeszes a cukorgyártásban
használtak. E gyártmánykör a későbbiekben - a Hazai Gépgyár Rt.
átvételét követen - tovább erősödött. Az egyedi gyártás a gyár egész
történetét végigkísérte. Hagyományosan és nagy tételben készültek - a
kezdeti idők malomgépészeti berendezései, hengerszékei és gőzgépei
mellett - szerszámgépek, különféle esztergagépek, közlőmüvek, futódaruk,
kompresszorok, gázmotorok és gőzkalapácsok. A színes
gyártmánystruktúrának köszönhetően a vállalat alig érezte meg a XX.
század első évei túltermelési válságának negatív hatásait, pedig az
elsősorban a vas- és gépiparban érdekelt vállalatokat sújtotta. Rövid
életű visszaesést követően ott folytatta a gyár, ahol korábban állt.
1905 és 1908 között jelentős beruházások történtek az állandó fejlesztés
és átépítés alatt álló gyártelepen. Az ugrásszerűen megnövekedett
rendelések miatt gyorsan kellett intézkedni: például egy ideiglenes
fészer építési engedélye birtokában új, faszerkezetű műhelyépület
készült, amit még a bírság megfizetése tudatában is termelő műhelynek
rendeztetett be az amúgy mindenkor pedáns és törvénytisztelő Láng
László.
Ugyanekkor új, ugyancsak gyorsan létesíthető faszerkezetű mintaasztalos
műhelyre nyújtottak be terveket.
1905-ben gyár hatósági engedélyt kapott
egy új vasöntöde létesítésére, amelynek működési engedélyét 1907-ben már
úgy adták ki, hogy ideiglenes toldalékokat is engedélyeztek az időközben
megnőtt öntödei munkák végzéséhez. Az új két kúpolós öntöde biztosítani
tudta a nagyobb méretű gépöntvények előállításához is a nyersanyagot.
1910-ben az igazgatósági épületen is kiigazítások történtek, amelyek
szintén a termelést szolgálták; az épülethez illesztett emeletes
toldaléképületben további műhelyeket rendeztek be.
1913-ban a nagyszereidében is rekonstrukció történt, s addigi részben favázas szerkezetét az Oetl Antal-féle vasöntöde és gépgyár vasszerkezetűre építette át, lehetővé téve benne a korszerűbb termelést, az egyre nagyobb berendezések megmunkálását, mozgatását és összeszerelését.
Szociális ellátás és munkásélet
A XX. század elején a Láng Gépgyár lényegében még mindig családi
vállalkozásként, bizonyos patriarchális elemeket is megőrizve működött.
Legendák éltek Láng László mindent megelőző cégszeretetéről, a
vállalatnál hosszabb ideje, vagy kiemelkedően dolgozó munkások soron
kívüli jutalmazásairól. Valójában a bérek melletti egyéb juttatások
között mindössze néhány vezető tisztviselőnél szerepelt
lakbér-hozzájárulás, mivel a gyár tisztviselő-lakóházat nem tartott
fent. A gépgyár a korszellemnek megfelelő mértékben gondoskodott a
munkásokról. Munkáslakásai már a kezdetektől fogva voltak; a Külső Váci
úti telken egy bekerített egyemeletes lakóház is állt.
1909-ben a már
korábban megvásárolt és a gyártelekhez csatolt Máglya utcai telken két
darab néhány lakásos ház épült, amelyet csak munkások - ám kizárólag
művezetők, gépészek és előmunkások - használhattak évi 286 koronás
lakbér fejében.
A gyárban - ugyancsak a terület megvásárlásától kezdődően - külön
épületben munkásétkező működött és volt egy betegháznak nevezett hely
is. A Béga utcai telken 1902 és 1904 között ideiglenes ebédlő és
élelmiszerraktár épült. Addig a munkások ebédjüket jórészt a szabad
udvari területeken, nem egyszer az utcai árok partján költötték el. A
gyári kantin lehetővé tette az ebédidő alatti fedett helyen
tartózkodást,
s
bizonyos munkaterületek munkásai számára az ottani konyháról történő - a
vállalat részéről anyagilag is támogatott - étkezést. Rövid életű volt -
az amúgy is ideiglenesnek épült - étkező, mivel az új öntöde
segédüzemeinek és tárlóhelyeinek folyamatos terjeszkedése kiszorította a
telekről. Ezért a vállalat 1911-ben
a Váci út túlsó oldalán megvásárolt, a Váci út - Rozsnyai u. - Lomb u.
határolta területen egy új, jelentős méretű (közel 200 m
2) faszerkezetű étkezőépületet emeltetett élelemtárral és konyhával, amit
továbbra is csak a déli ebédidőben használhattak a munkások.
A Láng-család és a részvénytársasággá alakulás
Láng László ahhoz a gyáros generációhoz tartozott, akiknek élete minden
percét a gyár, a vállalkozás töltötte ki. Feljegyzések és emlékezések
szerint még idős korában is naponta végigjárta a gyárat, a műhelyeket,
mindenről tudni akart és mindenről tudott. Lényegében a gyárban lakott,
mivel a gyártelep megvásárlásakor azt az emeletes lakóházat is megvette,
amely a gyártól északra fekvő saroktelken állott. A 12 szobás házon
1912-ben történt jelentősebb átalakítás, amikor mindkét szintjéhez
cselédszárnyat építettek.
Láng Lászlóné magánvagyonából 1905-ben a család számára egy tekintélyes
méretű svábhegyi nyaralót vásárolt.
A Láng-család egyébként is kivette a részét a vállalati életből. Láng
két veje - Tirser László és Dr. Hampel Antal - a gépgyár alkalmazásában
állt, sőt a két lányát 1908-ban társtulajdonosként bevette az üzletbe,
s
ezt a cégbíróságon be is jegyeztették.
E lépések mintegy előfutárai voltak azoknak a cégbeni átalakulásoknak,
amelyek során előbb megszűnt a vállalat társascégi - de
magánvállalkozási formája -, utóbb pedig vezetője lett egy vállalati
konglomerátumnak.
Az állandóan gyarapodó, terjeszkedő, ám mindvégig magánvállalkozás
formájában működő vállalat a folyamatos fejlesztéshez szükséges tőke
bevonása érdekében 1911-ben, feladva addigi függetlenségét,
részvénytársasággá alakult. Az 1911. október 31-én, a Magyar Altalános
Hitelbank Nádor utca 12. sz. alatti központjába összehívott alapító
közgyűlés megkezdéséig a tíz alapító befizette a jegyzett részvények
névértékének megfelelő teljes összeget, azaz 2,5 millió koronát. Az
előzetes megállapodásoknak megfelelően a legnagyobb arányban a Láng
család (nevezeten Láng László és Láng Gusztáv) jegyzett, akik a banktól
a gyár megvásárlása fejében kapott összeg 64 %-ának, 1,6 millió
koronának a befizetésével a részvényekből ugyanilyen arányban
részesültek. A fennmaradó hányad nagyobbik része a vállalat pénzügyeit
ekkortól már érdekkörébe vonó Hitelbank kezébe került.
Az akciót
olyannyira sikeresnek tartotta a pénzintézet, hogy a társasági alakuló
közgyűlésen maga Ullmann Adolf, a Hitelbank vezérigazgatója elnökölt. Ez
alkalommal hagyták jóvá a megalakult Láng L. gépgyár részvénytársaság
(németül: L. Láng
Maschinenfabriks-Aktiengesellschaft)
alapszabályát is, amely szerint "A társaság célja elsősorban a Láng L.
gépgyára cég alatt Budapesten létező gépgyár átvétele, továbbá a
vas-,
fém- és gépipari szakba vágó egyéb gyártelepek létesítése, örökáron való
megszerzése, illetőleg bérbevétele és ezen szakokba tartozó cikkekkel
való kereskedés, végül bárminemű a társaság céljait közvetlenül vagy
közvetve szolgáló vállalat létesítése, megszerzése vagy az ilyenekben
való részvétel".
Az alapszabályban rendelkeztek a társaság időbeli fennállásáról,
amelyről úgy határoztak, hogy "határozatlan időre alakul és a
fennálló törvények megtartása mellett mindaddig fennáll, míg annak
feloszlatását valamely közgyűlés el nem határozza". Az alaptőkét
12.500 darab bemutatóra szóló és 200 korona névértékű részvényben
megtestesülő, összesen 2.500.000 koronában állapították meg.
A jelenlévők a társaság elnökének Matlekovits Sándor nyugalmazott
iparügyi államtitkárt választották meg (ő jelölte ki a párizsi
világkiállításra Lángékat), társasági alelnöknek a vállalat éléről
nyugdíjba vonult Láng Lászlót (aki ezt követően néhány esztendő múlva,
1914 legelején elhunyt), további igazgatósági tagokként Láng Gusztávot
(aki egyben a vezérigazgatója lett a vállalatnak), a családtag Hampel
Antalt és Tirser Lászlót (Láng egyik mérnök unokáját), valamint Lukács
Józsefet és Kovács Gézát a Hitelbank képviseletében. A részvénytársaság
négytagú felügyelőbizottságának két banktisztviselője mellett két neves
gyáriparos tagja is volt: Eisele József, a Láng Gépgyárral szomszédos jó
nevű kazán- és gépgyár tulajdonosa, valamint Hofherr Albert, az ekkor
már 1600 munkásnál is többet foglalkoztató kispesti Hofherr és Schrantz
Gazdasági Gépgyár és Vasöntöde Rt. vezérigazgatója.
Első világháború, Hazai Gépgyár Rt.
A sikeres első éveket azonban visszavetette az első
világháború kitörése. A gyár békeidőben hadicikkeket nem gyártott, így
soron kívül csak olyan hadianyagok gyártását vállalták el, amelyekhez a
műszaki-technikai feltételek adottak voltak. A hadfelszerelési cikkek
közül elsőként vállalt tüzérségi lövedékhüvelyek gyártásához a
felszerszámozást a gépgyár maga végezte el, saját tervezésű és
kivitelezésű gépeivel. Ezek közül a különféle esztergagépek azonnal
keresett és gazdaságos termékké váltak.
A részvénytársaság-alakítás egy lépése volt annak a Hitelbank vállalati
üzletpolitikájába illő koncentrációs törekvésnek, melynek során 1915-ben
egybeolvadásról állapodtak meg a szomszédos, a Váci út 152. szám alatti
és a mögötte fekvő telkeken működő, hasonló gyártási profilokkal
rendelkező,
s
már hosszú ideje szoros termelési kapcsolatban álló Eisele-féle gépgyárral. A Hazai
Gépgyár Részvénytársaság (Sangerhausen-Eisele) 1912. január 1-jén
alakult az Eisele József kazán- és gépgyár és a Sangerhauseni Gépgyár és
Vasöntöde Rt. összevonásából.
A Láng Gépgyár részéről viszonylag hosszas procedúra során csak 1918-ban
fejeződött be a termelési csúcsán túlfutott és egyesítésük után is
válságos helyzetben lévő két gépgyár átvétele.
Az összevonással tekintélyes méretű gyártelep jött létre a Váci út
152-156. szám alatt és a Csáklya (ma Turbina) utca, a Vizafogó védgát és
a lipótvárosi körvasút által határolt közel hét és fél hektárnyi
területen.
Az összevont gyártelep 1927-ben
Megkétszereződött a vállalati vagyon, mind az ingatlanok értékét, mind
pedig a gépek és a felszerelés értékét illetően. Az addigi 2,5 millió
koronás részvénytőkét tőkeemeléssel szintén a kétszeresére, 5 millió
koronára emelték.
Az egyesülést követően a Láng Gépgyár mintegy 1300 munkást
foglalkoztatott, de az első világháborús haditermelés kiszolgálására ez
a létszám átmenetileg a 2000-et is meghaladta. Az egyesülést követően
érdemi mértékű termelő beruházást nem kellet végrehajtani, az egyetlen
jelentősebb építkezés a Csáklya utca és a Visegrádi utca sarkán a
Schlick-Nisholson Gépgyár részvételével készült épület volt, melynek
földszintjén szerszámmühely, emeletén pedig a gyár tanoncainak tanterme
kapott otthont.
A Schlick-Nisholson Gépgyár a Váci úton
Az addigi gyártmányprofil az átvett vállalatok
termékeivel szélesedett,
s
jelentőssé vált a kazánok, a szesz-, cukor-, keményítő- és konzervgyári
berendezések előállítása. A három műszakban dolgozó gyárban a hadiipar
részére szerszámgépeket és egyéb gyártóeszközöket is előállítottak. A
közvetlen hadicélú anyagok (elsősorban tüzérségi lövedékhüvelyek)
gyártása is megindult, valamint berendezkedtek a háborús cselekmények
miatt sérült - elsősorban a bosnyák, illetve a déli vasút társasági -
mozdonyok javítására is. A keskenyvágányú vasúti jármüvek tároló
vágányait a vállalategyesülést követően a gyárterületbe bevont volt
Visegrádi utcai úttest helyén létesítették. Utóbb itt
mozdonyfényező-mühely is épült.
A gépgyári fő profilt jelentő és nagy volumenű gőzturbina-gyártásnak az
1910-es évek elején bekövetkezett csökkenése a világháború évei alatt is
folytatódott. Ugyanakkor ezekben az években, pontosabban 1916-ben
készült el a gyár addigi legnagyobb teljesítményű Zoelly-rendszerű
gőzturbinája. A 15.000 lóerős gépet a Fővárosi Elektromos Művek
megrendelésére gyártották és építették be egy kisebb, 400 lóerős géppel
együtt a kelenföldi erőműbe.
Trianon
A világháborút követően a béketermelésre történő átállás a hazai ipart
és - az ország területének jelentős csökkenése következményeként -
különösképpen a felvevőpiacát elvesztett gépipart sújtotta,
s
az addig haditermelésre dolgozó vállalatok sora ment tönkre. A Láng
Gépgyár szinte megbénult,
s még 1920-ban is alig tudott visszaállni a korábbi termékei gyártására.
Jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma; még 1925-ben is csupán
850 munkást alkalmaztak. Érdemi foglalkoztatást a jóvátételi és a
hőerőműi javítási munkák jelentettek,
s
a tartós visszaesés elkerülése érdekében fontos volt a jugoszláviai
mozdonyjavítások egy részének megszerzése a gyártmányszerkezetének
átalakítására kényszerülő gyár számára.
A tüzelőanyagok és a nyersolaj általános hiánya miatt a gyár átmenetileg
növekvő mennyiségben félstabil gőzgépeket, valamint széles körben
használható szívógázmotorokat - a hozzájuk szükséges
fagáz-generátorokkal - gyártott. Abbamaradt a több gépgyár által is
gyártott Steinmüller-kazánok előállítása, helyettük a hazai szeneket
jobb hatásfokkal hasznosító és korszerűbb elemsoros kazánok gyártása
indult meg. A fő gyártmányai továbbra is a gőzturbinák, illetve a belső
égésű motorok voltak. Az addigi legnagyobb teljesítőképességű turbina
(30.000 lóerő) 1925-ben készült a kelenföldi erőmű részére, majd
ugyanoda 1927-ben már 37.000 lóerő teljesítő képességű, amelyet 1929-től
követett még kettő ugyanilyen a Fővárosi Elektromos Művek részére.
Közben nagy számban (1926-ban 12, 1928-ban 28 darab) készültek a 6.000
és 20.000 lóerő közötti nagy kondenzációs turbinák, többnyire ipari
telepek, városi villamostelepek és bányák erőmüvei részére. A kisebb -
400 és 5.000 lóerő közötti teljesítőképességű - kondenzációs,
ellennyomású és gőzelvételes turbinák közüzemek részére és különféle
ipari célokra készültek.
A dízelmotorokat nem jelentős méretekben, de folyamatosan gyártotta a
gépgyár. Itt készült 1917-ben a Nyíregyházi Kisvasutak részére az első
hazai vasúti dízelmotor, amely egyben az első dízel-elektromos meghajtás
volt Magyarországon. A hajózással, a hajómotorok gyártásával aránylag
későn került kapcsolatba a gépgyár. Az 1920-as évektől fordultak
fokozottabb figyelemmel a dízel-hajómotorok előállítása felé. Az első
ilyen motorokat 1927-ben a Balatoni Hajózási Társaság "Szigliget és
"Csongor" hajójába építették be, majd a sikeren felbuzdulva az IBUSZ Rt.
"Sió" nevű balatoni hajója részére egy 50 lóerős, négy hengeres gyorsan
járó motort gyártottak.
Gazdasági válság
Az 1929-1933. évi világgazdasági válság súlyosan érintette az ekkoriban
mintegy ezer munkást foglalkoztató gyárat. A termelés jelentősen
visszaesett, egyes gyártási ágazatokban szünetelt,
s
a munkások jelentős hányadát elbocsátották. A nehéz helyzetben a gyár a
fennmaradás érdekében minden fellelhető munkát elvállalt. Új gyártási
ágat jelentett a csőd szélén álló Wörner-féle gépgyártól megvásárolt
nyomdaipari gépgyártás, de gyártott emellett a hazai brikettgyáraknak
berendezéseket,
s
egyre inkább érdeklődési körébe kerültek a komplett élelmiszerfeldolgozó
gépsorok (különösen a paradicsom feldolgozása), a vegyipar, valamint a
kibontakozó és ekkortól szinte állandó partnernek számító kőolaj
feldolgozás, majd az 1930as évektől megkezdődő kőolaj kutatás és
bányászat gépi és eszközigényének a kielégítése. A válság leküzdésére a
hagyományos gyártmányokra is szükség volt,
s
érdemi segítséget jelentett a fővárosi,
s
néhány vidéki város vízmüveinek a korszerűbb kompresszor nélküli
dízelmotorokkal történt ellátása.
A válság évei, majd az azt követő esztendők alatt a vállalat
veszteségesen működött: 1931ben volt a mélyponton,
s
a működése csak 1935-ben vált rentábilissá. A veszteségek leírása során
jelentős vagyonvesztés is bekövetkezett, aminek következményeként az
1929-es vállalati vagyon 1932 végére pontosan a harmadával csökkent.
Beruházásra nem fordítottak pénzeszközöket, sőt az anyag- és
árukészleteket is a lehetős legalacsonyobbra szorították le. A válságos
helyzet mélypontján az 1928. évi összes értékesítés 1934-re 72 %-kal,
közel a negyedére esett vissza.
A hullámvölgyből 1935-ben mozdult ki a
vállalat; ebben az esztendőben a termelés és az export már növekedett,
ismét gyarapodott a vállalati vagyon,
s
mindezek eredményeként az év végi zárszámadáskor már minimális
nyereséget is elkönyvelhettek.
A vállalati termelés nagyságrendje, a
termelési érték mértéke azonban csak 1936-1937-re állt vissza, illetve
haladta meg a válságot megelőző évek nagyságrendjét, de még így is
jelentősen elmaradt az igen kedvező 1928-as esztendő termelési
nagyságrendjétől.
A válságból történt kilábalásban jelentős szerepet
kapott az erősen szorgalmazott és ismét fellendült exporttevékenység,
amelynek révén a vállalat piacai szinte az egész világra - elsősorban a
Balkán országaira, de Európára, Észak- és Dél-Amerikára, Kisázsiára és a
Közel-Keletre - kiterjedtek. A vállalat a piacai megszerzésére és
megtartására nagy erőket mozgósított annak ellenére, hogy az érintett
országok többsége - elsősorban a balkáni és keleti államok - magas
védővámok mellett még további, mintegy 10-25 %-os vámtámogatást
biztosított.
A vállalat a válság első erőteljesebb évében, 1929-ben, az export
fokozásával próbált meg a hazai értékesítési gondjain csökkenteni,
s
az összes értékesített termékének 19,1 %-át, addig soha el nem ért
arányát sikerült a külpiacokon elhelyeznie; zömmel turbinákat,
gőzgépeket és cukorgyári berendezéseket. A válság alatti termelésének
mélypontján - 1934-ben - az export szinte a nullára zsugorodott,
jószerével csak az ekkor is keresett „Velox" típusú nyomdaipari gépekből
történtek kiszállítások. A válságot követő fellendülési szakaszban,
1938-ra az export ismét meghaladta a termelési érték 12 %-át,
s
ekkor ismét a Láng Gépgyár adta a hazai gépipari export jelentős részét.
A második világháború kitörését követően az autarkiás honvédelmi érdekek
következtében az exporttevékenység rohamosan csökkent; előbb a
stratégiai cikknek számító dízelmotorok és a gőzgépek kiszállítása állt
le, majd 1941-től maga az export is szinte teljesen megszűnt.
Fellendülés
A válság éve alatt a gépgyár - amellett, hogy az egyedi jellegű, főleg
élelmezési ipari gépi berendezések gyártásával sikerült a felszínen
maradni - kereste azokat a terméket, amelyek a jövőt illetően a gyár
húzótermékeivé válhattak. A válság alatt felbomlott Zoelly-szindikátus
nyújtotta lehetőségek megszűntével 1935-ben sikerült a világhírű svájci
Brown-Boveri & Cie céggel olyan tíz évre szóló szerződést kötni, ami a
Láng gépgyári turbinagyártás újabb fellendülését eredményezte. Az addig
gyártott turbinákhoz képest új szerkezetű, ún. reakciós turbinák
gyártásához új gyártástechnológiát kellett meghonosítani, aminek
eredményeként minden korábbit meghaladó teljesítőképességű turbinák
készültek.
A közlekedés céljára gyártott dízelmotor fejlődésében a nagy lökést a
közúti közlekedés igényei jelentették. A gépgyár hamar bekapcsolódott a
fejlesztési munkákba és minden más gyárat megelőzve 1936-ban kísérleti
dízelmotorokat bocsátott Budapest Székesfőváros Autóbuszüzeme részére
kipróbálás és tesztelés céljából. A hathengeres, 108 mm hengerfurat,
130 mm löketű, 2000 percfordulatú járműmotorok messzemenően beváltották
a hozzájuk fűzött reményeket, és előbb a BSzKRT-autóbuszokat, majd a
MÁVAUT és egyéb hazai autóbuszvállalatok járműveit látták el a világhírű
Daimler-Benz
stuttgarti cég szabadalma szerinti Láng gyártmányú dízelmotorokkal.
A termelés, az ármegállapítás, de legfőképpen az értékesítés
biztosítására, a piacvédelemre szerveződtek a legkülönbözőbb
vállalatközi megállapodások. A létrejött kartellek szerződésekkel
biztosították és osztották fel egymás között - főleg az eladási
területen - a piacot, kereteik között szabták meg az árakat, elsősorban
is az egyezményeken kívül rekedt vállalatok ellenében. A Láng Gépgyár
gyártmányai egyedi jellege miatt ezektől az egyezményektől távol
tartotta magát. Valódi sorozatterméke csak a mindenkor jelentős
árucsoportnak számító vashordók és a különféle tartályok voltak, így
aztán természetesen adódott, hogy az 1937-1942 évek között alapítóként
vett részt a tíz cég által létrehozott "tartányegyezmény"-ben. A
kartellegyezményt a tartályok és lemezmunkák gyártásával foglalkozó tíz
magyar vállalat alapította, elsősorban a racionálisabb üzletmenet, a
költségkímélés és nem utolsósorban a reálisnak és kedvezőnek tartott
értékesítési árak fenntartása érdekében.
A Láng L. Gépgyár Rt. a maga 11 %-os kvótájával a kartell negyedik
legjelentősebb vállalata volt,
sha hozzászámítjuk az 1938-tól az érdekeltségében tartozó
Röck István
Gépgyár Rt. ugyancsak 11 %-os részesedését, akkor a Láng érdekeltség
számított a legnagyobbnak, megelőzve a
Ganz és Társa Rt.-t is.
Ekkor maga a Láng L. Gépgyár Rt. árfolyamértéke, a másfél millió pengős
jegyzett tőkéje alapján a 48. legjelentősebb hazai iparvállalat volt.
Eredményes működésének köszönhetően valódi értéke ezt jelentősen
felülmúlta, mivel a mérleg-főösszeg szerinti rangsorban - a nyolcadik
legnagyobb hazai gépgyárként - a 36. helyen állott.
A vállalat erejének és iparbeli súlyának bizonyítéka volt az 1938 elején
lezajlott tranzakció, amelynek során a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
közreműködésével visszavásárolta az
Erste Brünner Maschinenfabrik
A.G.
brünni cseh cégtől, az általa 191 l-ben átvett Rock István Gépgyár Rt.
összes részvényét. A Csonka János tervei alapján az első magyar
négykerekű gépkocsit 1905-ben elkészítő - és ekkoriban elsősorban
kazánokat- és tüzelő berendezéseket, gőzgépeket és gőzturbinákat,
dízelmotorokat, dohány-, cukor- és szeszgyári berendezéseket, útépítő
gépeket, csővezetékeket gyártó - Rock Gépgyár a Láng Gépgyár és a Pesti
Magyar Kereskedelmi Bank érdekeltségébe tartozva ismét magyar vállalat
lett.
A Láng gépgyár - annak ellenére, hogy a hazai gépipar technikai
színvonalát jelentősen felülmúlta - a második világháború előestéjén sem
részesült a továbbnövekedés, a termelésfejlesztés feltételeit biztosító,
vagy azt megteremtő állami és honvédelmi beruházásokból. Ebben az évben
beruházásra mindössze 25 ezer pengőt fordítottak,
s
ebből hét gépet-
ill.
gyártóberendezést vásároltak, valamint két motorféleség öntvénymintáit
készíttették el. A második világháború éveiben a fejlesztések és a
beruházások nagysága és értéke rohamosan növekedett, 1940-ben már ehhez
képest megtízszereződött,
s
1942-ben - a haditermelési beruházások csúcsán - meghaladta az 1,6
millió pengős nagyságot
is.
A
II. világháború kitörését követően a vállalat hagyományos termékei iránt
fokozódott érdeklődés és kereslet nyilvánult meg. Nagyteljesítményű
gőzturbinákat gyártottak a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei
kelenföldi erőműve, az épülő Mátravidéki Erőműve számára, a bánhidai
erőmű, a tatabányai alumíniumkohó, az Egyesült Izzólámpa Rt. épülő ajkai
timföldgyára, alumíniumkohója és erőmüve részére. Továbbra is érdemi
mennyiségben készültek gőzkazánok, egyre változatosabb felépítésű
jármű-, hajó- és dízelmotorok,
s
növekvő mértékben vegyészeti gyárak és olajipari cégek részére különféle
gyártóberendezések, de részt vett a vállalat az épülő ferihegyi
közforgalmi repülőtér energiaellátásához szükséges dízelmotoros
energiatermelő gépcsoport szállításában is.
Második világháború
A nagy változást, a további fejlesztéseket és beruházásokat lehetővé
tevő katonai megrendeléseket a honvédségi gépjármű-felszerelési
programba történt bekapcsolódás jelentette. A második világháborús
hadfelszerelés egyik sarkalatos kérdése a honvédség gépjármüvekkel
történő ellátása volt. Mivel a külföldi beszerzés lehetősége a
világháború kitörésével megszűnt, a nagy fejlesztéseket feltételező
hazai előállítás mellett döntöttek. Több típus közül a győri Magyar
Vagon és Gépgyár Rt. rajszállító terepjáróját erre megfelelőnek is
találták, és ezt 38M. "Botond" néven rendszeresítették.
1938. augusztus 24-én meg is rendelt a H.M. a terepjáróból 1402 darabot,
felét a győri gyártól, felét a budapesti MAVAG-tól. A gépkocsikhoz
szükséges komplett dízelmotorokat - szintén fele-fele arányban - a Láng
Gépgyártól és a Magyar Vagon-tói rendelték meg. Az első két gépkocsi
1939 márciusában történő sikeres elkészítése érdekében hat vállalat
részvételével munkaközösség alakult,
s
az egyes alkatrészek gyártását a legfelkészültebb résztvevőkre bízták.
A Láng Gépgyár által vállalt komplett dízelmotor - indítóberendezéssel
és motorösszeszereléssel - a gépkocsi árértékének alig valamivel több
mint 6%-át érte el. Pótlólagos beruházásokkal és jelentős
gépbeszerzésekkel, a gyártásszervezés átalakításával lehetett csak a
gépgyár története során az első valódi sorozatgyártást megvalósítani,
annak technikai, termelésszervezési és munkairányítási feltételeit
biztosítani. Még így is jelentősen elcsúszott a gyártás,
s
a gépgyár 1939. augusztus 30-áig mindössze négy darab motort adott át a
MÁVAG-nak.
A sikeres gyártásszervezésnek is köszönhetően a gépgyár a motorok
gyártását 1940 októberében befejezte. A hadseregfejlesztés keretein
belül 1941 őszén kapta meg a két fővállalkozó a program második ütemének
1400 darab Rába-Botond gépkocsi gyártásáról szóló megrendelését,
amelynek 1944 márciusáig kellett befejeződnie. Jelentős kapacitást
kötött le emellett az orosz harctérről hazaszállított sérült terepjárók
motorjainak soron kívüli javítása is.
A gépgyár "igénybevett hadiüzem"-ként szolgálta a háborús termelést,
1942 elejétől már két - 10-10 órás - műszakban. Az összes alkalmazott
száma 1941-1943-ban átlagosan 1200-1300 fő körül mozgott; 1000-1100
munkás (valamennyi férfi) és 200 körüli tisztviselői létszámmal. A
nagyarányú katonai behívások következtében állandósult a munkáshiány,
amit sem a népmozgalmi irányított munkaerővel, sem pedig a közérdekű
munkaszolgálatosokkal nem tudtak pótolni.
A gondokat tovább tetézte, hogy - a háborús helyzet miatt a
motorgyártásnak vidékre történő kitelepítése tervezése időszakában -
1944. szeptember 14-én a késő esti órákban légitámadás érte a gépgyárat.
Bombakárokat szenvedett és leégett a vashordó-készítő műhely,
megsérültek kész gyártmányok és szerszámgépek, károk keletkeztek az
iroda- és műhelyépületekben, a munkáslakóházban is. Az év utolsó
hónapjaiban a nyersanyagok és a fűtőanyag hiánya, a bevonulások, de a
hadi helyzet alakulása miatt is a termelés rohamosan csökkent,
s
állt le szinte teljesen az év végével.
1945. január első napjaiban
Angyalföld is a frontvonalba került,
s
a Láng Gépgyár környékén is harci cselekmények zajlottak, de a gyár
komolyabb veszteségeket nem szenvedett. A front előre haladtával 1945.
január 14-én cserélt gazdát a gyár és környéke, ahol ezt követően a
szovjet hadsereg rendezkedett be.
A Láng Gépgyárat már előzetesen a hadsereg egyik javító bázisának
szánták és mindent meg is tettek a munkák mielőbbi megindítása
érdekében. Orosz katonai parancsnokság alatt már január 18-án
megkezdődtek a munkák,
s
rá egy hétre a gépgyár saját erőművének köszönhetően a termelés is
megindult. Elsősorban sérült harckocsi-, gépjármű- és traktormotorokat
javítottak, kizárólag a hadsereg számára, polgári megrendeléseket nem is
fogadhattak el. Már jóvátételi munkákkal is foglalkozott a gyár, amikor
június 15-től a katonai parancsnokság megkezdte az igénybe vett műhelyek
fokozatos visszaadását, ami egészen augusztusig eltartott.
A hónap utolsó napjának délutánján tűz ütött ki a gyárban, amelynek
során több fontos épület és műhely (a szerszámüzem, a kiseszterga- és a
marósmühely, a turbinamühely) leégett,
s
a tűzkár következtében megsültek és megsemmisültek, javíthatatlanná
váltak szerszámgépek, készülékek, nagy mennyiségben szerszámok. Az
emberéleteket is követelő pusztítás kárösszege meghaladta az 1,2 millió
aranypengőt.
A háború után
A második világháború végén megkötött fegyverszüneti egyezmény
Magyarországot jóvátételi - elsősorban ipari árukból és mezőgazdasági
termékekből álló - szállításokra kötelezte. A jóvátételi munkák
megbízásáról 1945. május 19-én értesítette a Láng Gépgyárat a jóvátételi
szállítások lebonyolításával megbízott Iparművek Képviselete Államérdekű
Rt. (IKART). Hamarosan, június 2-án megkapta a gépgyár az első
jóvátételi munkáját: a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei által a
Mátravidéki Erőmű részére korábban éppen általa gyártott és leszállított
erőművi berendezések - elsősorban a gázturbinák - leszerelését,
csomagolását, vagonba rakását és elindítását Szovjetunióba. A gyár
vezetése megpróbált a kényszerű feladatnak ellenállni, hivatkozva arra,
hogy csak szétdarabolva, szétvágva lehetne lebontani a berendezéseket,
hogy nem rendelkezik tengeri szállításokhoz megfelelő csomagolóanyaggal,
hogy a meginduló gyártások miatt nincs kellő számú szakembere.
Ugyanekkor felajánlotta az IKART "leszerelési osztályának", hogy a
leszerelés helyett jóvátétel címén inkább legyárt azonos paraméterű
berendezéseket. Kemény hangú, ún. parancs-megrendelésekben szólította
fel az IKART a gépgyárat, hogy másítsa meg ezirányú törekvéseit,
s
utasította, hogy a Mátravidéki Erőmű összes turbináját záros határidőre
szerelje
le, s
emellett részt kell vennie az Ajkai Erőmű és az almáslűzitői Dunavölgyi
Timföldgyár erőtelepének leszerelésében és szovjetunióbeli
kiszállításában is.
A gépgyár vezetése vonakodva és minden lehetséges kibúvó ürügyet
felhasználva tett eleget a leszerelési kötelezettségének, helyette
inkább a termelési kapacitást egyre jobban kitöltő jóvátételi és a
növekvő polgári megrendelésű gyártásra helyezték a hangsúlyt. A
motorjavítási munkák mellett kezdetben nagy mennyiségű nyersöntvényt
gyártottak orosz megrendelésre, majd sorra érkeztek az IKART
kívánságlistái, elsősorban a jugoszláviai jóvátételi szállítások
kapcsán. A gépgyár hagyományos és a külpiacokon korábban is jól
elhelyezhető termékének számító élelmiszer- és vegyipari termékekre,
mellettük turbógenerátorokra, kompresszorokra, félstabil gőzgépekre,
emelődarukra, esztergagépekre kapott megrendeléseket 1946-48. évi
szállításokra. A belföldi megrendelések, a jóvátételi szállítások
teljesítése teljesen kitöltötte a gépgyár termelőkapacitását, a korábban
hagyományosan jelentős méretű export 1946 végéig szünetelt,
s
csak a jugoszláv-magyar árucsere egyezmény keretein belül kiszállított
gőzgépek és gőzkazánok, kisebb gőzturbinák és konzervgyári berendezések
hoztak ebben némi változást, ám a külpolitikai helyzet alakulása miatt
az ide történő gyártást 1948-ban leállították.
Ajóvátételi szállítások értéke 1947-ben volt a legnagyobb, de az összes
termelésből való részaránya - a belföldre történő termelés erőteljes
növekedésének köszönhetően - a korábbiakhoz képest csökkent. A gépgyár
forgalom kimutatásai szerint 1946. második féléve 12,7 millió forintos
termelési értékének 58 %-a szolgálta a jóvátételt, addig 1947-ben a 37,2
milliós termelésnek már csak a 35 %-át tette ki,
s
1948 első felében a jóvátételi gyártás értékaránya már alig haladta meg
a 16 %-ot.
A belföldi megrendelések szaporodásával párhuzamosan rohamosan
növekedett a termelés mennyisége
s
folyamatosan gyarapodott a gépgyárban alkalmazottak száma is. Az összes
foglalkoztatottak száma 1945 októberében 1157 fő, 1946 augusztusában
1523 fő , 1948 januárjában pedig már 1568 fő volt.
A forintmérlegre történt átállást követően 6 millió forintban
meghatározott (30 ezer db. 200 forint névértékű részvényből álló)
alaptőkéjű Láng L. Gépgyár Rt. elnöke dr. Scitovszky Tibor nyugalmazott
külügyminiszter volt, alenökei Láng Gusztáv vezérigazgató és dr. Mándy
Lajos, a Hitelbank ügyvezető igazgatója. A gyári szervezet 1948 elején a
kereskedelmi osztályokból, a műszaki és szerkesztési osztályokból
(gőzturbina-, gőzkazán-, dízelmotor-, gőzgép-, cukorgyári berendezési-,
vegyigyári berendezési- és nyomdagép osztályok), az üzemi osztályokból
(Üzemi I. - alsógyári műhelyek: kazán, kovács, hegesztő, rézműves; Üzemi
II. - felsőgyári műhelyek: előműhelyek, megmunkáló, lakatos, szerelő;
Üzemi
III.:
jármű-dizelmotor szerkesztés, szerszámgép, szerszámgép karbantartás) és
az általános üzemi osztályokból (gyártási programiroda,
üzemfenntartási-, szerelési-, szállítási osztályok, raktárak) állott.
Ekkor fizikai munkakörben 1172 férfi és 80 nő dolgozott, az
adminisztratív és kereskedelmi tisztviselők száma 314 volt,
s
a vállalati létszámhoz sorolták a 11 igazgatósági tagot és cégvezetőt,
valamint a 22 főnyi inaktív hadirokkantat és hadigondozottat.
Államosítás
A viszonyok azonban hamarosan gyökeresen megváltoztak. 1947-ben a
stabilizáció, a 3 éves terv addigi eredményei figyelembe vételével
folytatódott a tervben is megfogalmazott tőkekisajátítások folytatása.
Az 1948. évi XXV. tc. alapján állami tulajdonba vettek minden olyan
magyar tulajdonú ipari, közlekedési, bánya- és kohóvállalatot, valamint
villamos erőmüvet, amelyben a foglalkoztatottak száma meghaladta a száz
főt. A törvény végrehajtásáról rendelkező 3500/1948. sz. kormányrendelet
alapján az iparügyi miniszter 1948. március 25-i hatállyal államosított
Láng Gépgyár élére vállalatvezetőt nevezett ki.
Az állami tulajdonba vétel utolsó aktusaként 1949. május 23-án magát a
részvénytársaságot is törölték a céglajstromból azzal, hogy "a cég
megszűnése és a cégre vonatkozó összes bejegyzések törlése
bejegyeztetett azzal, hogy a cég a 8230/1948. Korm. sz. rendelet 3. §-a
értelmében a 241/1949. sz. minisztertanácsi határozat szerint Láng
Gépgyár nemzeti vállalattá alakult át".
Ezzel a nagyfontosságú lépéssel a Láng Gépgyár pontosan nyolc évtizeden
át létezett magán- és társasvállalkozású, illetve részvénytársasági
cégformája megszűnt. A vállalat a következő négy évtizedben meg tudta
őrizni a hazai gyári nagyiparban játszott szerepét és helyét. Fő
profilja az energetikai gépgyártás lett,
s
a hazai villamos erőműveket többnyire Láng-gyártmányú turbinákkal
szerelték fel. Gyártmányainak - gőzturbinák, atomenergetikai
berendezések, kazánok, öntvények -jelentős hányadát exportálta.
A Láng Gépgyár vegyipari szerelőcsarnoka 1951-ben
1945 után saját tervezésű ipari gőzturbinák tömegét gyártották a KGST-n belüli szakosodás szerint, de készültek nagy kondenzációs egységek is: a legnagyobb hazai fejlesztésű egység a 100 MW-os kondenzációs turbina volt.
Pár telekkel északabbra épült fel a Gépgyár új irodaháza 1962-ben
1966-ban, a viszonylag liberálisabb gazdaságpolitika
idején a vállalat felújította együttműködését korábbi partnerével, a
Brown-Boveri céggel. Fő profilja továbbra is az energetikai gépgyártás
maradt, a gőzturbinák, kazánok mellett dízel hajómotorok is készültek,
továbbá berendezések az új iparág, az atomenergetika számára. Főként
innen kerültek ki a hazai villamos erőművek turbinái, de a vállalat
termékeinek java részét külföldön értékesítették.
A gazdaságban, főleg a nehéziparban az 1970-es évek végére felgyülemlett
problémák a Láng-gyár termelésében is megmutatkoztak.
Az
1980-as években a termelése - párhuzamosan a hazai gazdaság válságával -
drámaian visszaesett. A cég a nagyvállalati szervezete lebontása, majd a
privatizációt és cégátalakulásokat követően utódvállalatában még tovább
él, de elveszítette a korábbi rangját és a nevét. A korszerűtlen
technológiákkal és pénzügyi nehézségekkel is terhelt vállalat
privatizációja 1990-ben kezdődött.
Legértékesebb termelőrészlegei előbb részben, majd teljes egészében
külföldi kézbe kerültek, és 2000-ben a nagy múltú Láng-gyár megszűnt.
Jogutódja először az ABB, majd az Alstom Hungária Zrt. (illetve ennek
erőművi üzletága), mely hazai és külföldi erőművek turbináinak
szervizelésével, felújításával foglalkozik.
2012-ben a volt Láng Gépgyár hagyatékát a Ganz Engineering Energetikai
Gépgyártó Kft. vette át, amelyet digitalizálva kutathatóvá tett.
Miután a Láng telephelyén tevékenykedő Alstom Hungária Zrt. lemondott a
volt Láng Gépgyár műszaki dokumentációiról, azt a Zoltán Gőzös Közhasznú
Alapítvány vette át, de megfelelő tárolótér hiányában átadta a Ganznak,
amely a maga telephelyén alakított ki megfelelő tárolóhelyet.
Gombátlanítás után polcokra kerültek a tervek, majd folyamatosan
digitalizálták azokat, hogy kutathatóvá váljanak.
A tervtár felöleli az 1868-ban alapított cég valamennyi termékét, köztük
gőzgépeket, dízelmotorokat, kazánokat és turbinákat. Kóti Lóránt
elmondta, hogy az Alstom lemondott a tervekben megtestesülő jogokról,
így ha a Ganz valamit gyártani akar, azt szabadon megteheti. Elsősorban
gázturbina, illetve gázturbina alkatrészek jöhetnek szóba.
A komplexum, mint irodaház 2019-ben
Képek
Az egykori Eisele-féle gyárépület 2011-ben
Új és régi; az egykori gyár és egy új irodaház 2019-ben
A Láng-gépgyár védett épületeinek falkutatása
A Váci úton hamarosan egy komplett új városnegyed
épül a hajdani Láng Gépgyár területére, ahol több védett ipari
architektúra is található. Nemrég engedélyezték az építészeti tervezést
előkészítő, roncsolásos épületszerkezeti kutatási munkálatok megkezdését
is, melynek eredményei eldönthetik, hogy milyen részletek maradnak meg
(és melyek nem) a terület örökségnek mondható állományából.
A rozsdaövezeti akcióterv részeként, kiemelt beruházássá nyilvánított
leendő városnegyeddel kapcsolatban februárban számoltunk be arról, hogy
a Pest Megyei Kormányhivatal szerint nem kell környezeti hatásvizsgálati
eljárást lefolytatni, mert a fejlesztésnek nincs jelentős környezeti
hatása. (Habár, a beruházást előkészítő tanulmány szerint több mint
250.000 négyzetméter szintbeépítésről beszélünk nem messze a
Duna-parttól, és a KÉSZ módosítására lesz szükség ahhoz, hogy ekkora
projekt létrejöhessen a kerületben.)
A tanulmány kifejtette, hogy "a védett műemlék épületek védetté
nyilvánított értékeinek érvényesülési lehetőségét meg kell őrizni,
hitelességüket, integritásukat fenn kell tartani a megújulás során. A
környezeti kapcsolatok kialakításánál a környezeti kapcsolatokban és a
településszövetben az eredeti tömegszerűség megjelenítése legyen az
elsődleges." A területen található ugyanis a 16024-es törzsszámon
nyilvántartott, "Eisele Gépgyár eredeti épületeinek együttese" néven
védett műemlék, melynek egyébként környezete is műemléki környezetnek
számít.
Ennek az állománynak a leglátványosabb eleme a Turbina utca vonalában
húzódó háromhajós, álbazilikális elrendezésű űzemcsarnok a lizénákkal
megmozgatott, nyerstégla felületű homlokzatával. Ahogyan az a
Műemlékem.hu oldalon is olvasható, az északi mellékhajónak csak a keleti
harmada áll, mivel "az épületbe egy modern üzemcsarnok metsz bele".
"Az Eisele család a századforduló egyik prominens iparos famíliájának
számított. Eisele József 1861-ben alapított gyárát fiai, Vilmos, ifjabb
József és Ödön 1900-ban örökölték meg, de már korábban társtulajdonosai
voltak. A cégbejegyzés szerint “réz- érczmunkák és öntvényeknek
tégelyekben való olvasztásával, vasszerkezetek és gőzkazánok
gyártásával" foglalkoztak a Váci út 138. alatt (mai címen: Váci út
152.), a Vizafogón. A cég 1917-ben olvadt be a Láng Gépgyár üzemei közé.
Alpár Ignácnak tulajdonított, 1890 körül tervezett csarnokát a gyár
egyetlen máig fennmaradt épületeként tartjuk számon." - olvashatjuk
mindezt Kún Emese írásában.
Hogy Alpár Ignácnak milyen ikonikus műveket köszönhetünk, azt talán
felesleges is hangsúlyozni, de gondoljunk csak a fővárosi
Tőzsdepalotára, a Magyar Nemzeti Bank székházára, a Városliget
Történelmi épületcsoportjára vagy éppen az Anker-házra. Ezen
reprezentatív együttesek mellett egészen unikum, hogy az építésznek
fennmaradt egy ipari műve is, amelynek felújítása nagyban fog függeni
attól, hogy a szakértők milyen részeket vesznek fel az értékleltárba. A
megmaradt elemeken ugyanis számtalan hozzáépítés és átalakítás történt
az elmúlt évtizedekben, amelyek külön-külön nem élveznek védelmet, a
leltár listaszerűsége miatt pedig egy egész műemléképület egysége
szenvedhet csorbát. Például, a megmaradt nyílásszárók nem mindegyike
képviselhet kifejezetten értéket, mégis, a helyükre kerülő új ablakok
osztásainak nem csupán az anyagai, de precíz osztás-arányai is
befolyásolhatják majd a felújított épület karakterét. A Portfolio
oldalán idén januárban publikált látványtervek mindenesetre okot adnak a
bizakodásra, a Pauliny&Partners által jegyzett, "Láng negyedre"
vonatkozó koncepció terveken ugyanis szinte minden őrzendő épületet
láthatunk, kifejezetten érzékeny konzerválási attitűddel.