Az Újpalotai Magasház kellő távlatból nézve ikon-szerűen emelkedik ki az újpalotai lakótelep öt- és tízemeletes paneljainak tengeréből. A tizenöt emeletes torony nem csak mérete okán, hanem egyedi építészeti és mérnöki megoldásai miatt is figyelemre méltó. A hetvenes évek első felében épült az újpalotai lakótelep vízellátásának biztosítására.
Az újpalotai lakótelepen 1973-ig 10.300 lakás épült.
Vízellátásukat úgy akarták megoldani, hogy a tízemeletes házak közé
építenek egy toronyházat, a tetején víztartállyal, így biztosítva a
megfelelő víznyomást. Így született a "42-es víztározós toronyház”.
A tervezői koncepció szerint a víztorony funkciót ötvözték egy
lakóépület funkciójával, aminek párosítása nagyon ritka, de jól tükrözi
a kor építészetének szemléletét. A toronyház építésének elképzelését az
is erősítette, hogy ebben az időben folyt az építész társadalomban a
„magasházak vitája”. Az 1970-es években az új építészgeneráció
szorgalmazta, hogy az új városrészekben a templomtornyok mintájára –
ikonikus, jellegzetes épületeket helyezzenek el. Ebből a szempontból
Újpalota ideális hely volt egy magas épület számára.
A generáltervező Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézet (TTI) és a
víztorony okán tervező Mélyépterv mérnökcsapata a kor jeles építészével,
Tenke Tiborral egészült ki, aki az épület építészeti megjelenéséért
felelt. A ház aránylag rövid időn belül, egy év alatt épült fel
1975-ben. A paneles építésmód miatt (is) sematikus lakótelepi házak
közül már pusztán építéstechnológiája miatt is kilóg a toronyház,
ugyanis csúszózsalut alkalmaztak; ez - hasonlóan a budafoki
magasházakhoz - itt is egyedi megjelenést kölcsönöz, az építésmód
sajátosságaiból fakadó építészeti jegyek (a házon végigfutó, függőleges
pengeélek, szabadabb - esetenként íves - alaprajzi formálás, a
panelhézagok elmaradása miatti egységes, monolitikus tömbszerűség)
egyedi építészeti arculat megteremtésére adtak lehetőséget Tenke
számára.
Eredetileg az épület alagút zsalus technológiával készült volna, ennél a
technológiánál a szintek, födémek és tartófalak egy ütembe készülnek,
azonban ez lassítja a szerkezetépítést, így a csúszó-zsaluzatos
technológia került előtérbe. A csúszó-zsaluzatos építési mód esetében a
szerkezeti falakat nagyobb egységenként betonozzák és a födémeket csak
később építik a helyükre. Az épület kivitelezésére választott
csúszó-zsaluzatos építés technológia is különlegesnek mondható a
lakótelepek építésénél, mert elsősorban ipari épületek, többek között
víztornyok építésénél használták. Kísérletek folytak azonban a
lakásépítéseknél való meghonosításában is, ilyen a budafoki kísérleti
lakótelep központi épülete, melyet szintén a Tenke – Thoma páros
tervezett, hasonló technológiával Budapesten összesen 4 épület készült
el. A csúszó-zsaluzatos technológia lehetőséget ad a paneles
technológiával ellentétben a homlokzati architektúra szabadabb
kezelésére, valamint egyedi alaprajzi elrendezés kialakítására. Nem
szokványos megjelenést kölcsönöz, az építésmód sajátosságaiból fakadó
építészeti jegyek (a házon végigfutó, függőleges pengeélek, szabadabb –
esetenként íves – alaprajzi formálás, a panelhézagok elmaradása miatti
egységes, monolitikus tömbszerűség). A ház homlokzata vertikális
tagolású, tartószerkezeti szempontból is ilyen a rendszere, ennek az
alapszerkesztésnek mond ellen a loggiák mellvéd falai, melyeket utólag
acélkonzolokra helyezve rögzítettek, külön állóan az alapszerkezettől. A
bejárati előtető íves, konzolos kialakítása is egyedi építészeti
megoldás, megfelelően ellensúlyozva a föléjük hatalmas tornyosuló
épülettömeget
Az egész épületre jellemző az egyedi tervezés és kivitelezés. Az épület
megvalósítása egyértelműen kiemelt projekt volt, ami a nagyfokú
iparosított előregyártási kényszer miatt ritkaságnak számított.
Az épületben elhelyezett lakások is egyedi alaprajzúak, követve a
korszellemet, mindent precízen kimértek. Az egyedi technológiával
készülő épületek nem csak az iparosított építési módok kipróbálására
szolgáltak, hanem az új, szocialista világkép által előrevetített
életmód meghonosítására is. A tervezők újragondolták a lakások
funkcióit, melyek leginkább a szórakozás és pihenés céljait szolgálták,
adott alapterületen több szobával és minimálisra vett kiszolgáló
funkciókkal, főzőfülkével, folyosókon beépített szekrényekkel, csak
tisztálkodásra szolgáló fürdőszobával. A lakóházakhoz kapcsolódó
társadalmi és egyéb szolgáltatásoknak, mint a „Patyolat”-nak, vagy a
Pajtás étteremnek, jelentős szerep jutott. Az általános szinteken 4 db
egyszobás és 2 db háromszobás lakás található. A víztorony a legfelső
szinteket foglalja el, alatta puffer tér az esetleges csepegések
felfogása és megfigyelése érdekében, ez alatt következik a legfelső
lakószint, ahol 2 db kétszintes, nagy belmagasságú, északra nagy
üvegfelületekkel megnyitott műteremlakás kapott helyet. Ezek a lakások a
18. emeleten találhatók, a lift a 17-ig visz fel, onnan gyalogolni kell.
Az épület kivitelezésének egyik jellegzetes története, hogy eredetileg
máshol képzelték el, de a talaj megvizsgálása után kb. 80 m-rel arrébb
húzták fel a víztoronyházat, így a hozzá funkciójában és kompozíciójában
is szorosan kapcsolódó szivattyú- és trafóház közé egy park ékelődött.
Az újpalotaiak által „CSÉB”, illetve „CASCO” háznak becézett épület
nevét az oldalaira elhelyezett fényreklámokról kapta, melyek mára
eltűntek az épületről, mint ahogy a víztorony funkciója is megszűnt. Az
épület csak rövid ideig szolgálta eredeti célját, megépítését követő 10
év után a vízellátás technológiai fejlődése feleslegessé tette. Azóta
kizárólag lakóépületként funkciónál, az utóbbi évtizedekben állapota
sokat romlott, részben az elhanyagoltság, a felújítás hiánya miatt,
részben a spontán, a lakók által gerilla módon elszaporodó loggia
beépítések és nyílászáró cserék miatt veszít az épület régi
karakteréből.
Ezért is tartjuk fontosnak felhívni a figyelmet a szocializmus lakótelep
építéseinek átértékelésére, és közöttük a kiemelkedő építészeti
teljesítmények kiemelésére, amilyen az újpalotai víztorony ház is,
megérdemli értékként való kezelését.
Képek