Campona egy római kori erőd, az Exercitus Pannoniae erődláncolatának tagja. A Duna partján állt, amihez feltehetően egy kikötő is csatlakozott. Romjai sokáig láthatóak voltak: ma már csak pár falszakasz csonkja látható a felszínen. A tábor Nagytétény központjában, a Kastélymúzeum mögött terült el.
A Traianus császár halálát követő szarmata háborúkkal összefüggésben a II. század elején palánkvárként épült és csak a század végén építették át kőerőddé. Létesítése Aquincum fokozottabb védelmét szolgálhatta. Fennállása során többször leégett; újjáépítései egyben szinte mindig átépítést is jelentettek. Ez adja jelentőségét is: alaprajzán nyomon követhetjük a római erődépítés fejlődését a II. századtól a IV. századig.
Egy V. századi római faerőd rekonstrukciója Haltern am See mellett
A
Háros-sziget
alatt épült fel az erőd, közelében nyugatra és délre mocsár húzódott. A
rómaiaknak emiatt jobban megalapozott utakat kellett építeniük; ennek az
útnak a szakaszai még a XIX. században is láthatóak voltak (Rómer Flóris
több szakaszát is azonosította).
A tábor az eraviszkuszok szállásterületén feküdt, közelében településük
is volt. Bár a telepet még nem találták meg, egyéb településnyomaik az
Angeli utca, Baross telep, Bartók Béla utcában kerültek elő. Temetőjük
egy részletét I. és II. századi sírokkal a Harbor Park közelében tárták
fel.
Szemben, a Csepel-szigeten, Lakihegy környékén hosszú területen
bronzkori telepek sorakoztak. Campona így a dunántúli kelta és az
alföldi szarmata lakosság fontos kereskedelmi, átkelési pontját
ellenőrizhette. Dunaharasztinál, a Duna bal partján a híres olasz
földrajztudós, Luigi Ferdinando Marsigli még egy római erődöt és
kőbányát jelez, amelyet sánc vesz körül. A kőbányát eddig nem sikerült
fellelni, de az erőd betöltött árkainak maradványait Rómer Flóris még
látni vélte. Régészeti kutatás eddig nem találta meg e helyet.
A palánktábor a II. század elején, 120 körül létesült földsáncból. E
korból tartóoszlopok beásásait találták meg; ezek 80-120 cm átmérőjűek
és 1 méterre süllyednek az alaptalajba. Így lehetséges, hogy a tábor
falainak csak az alja volt földsáncból és ezen fagerendákból összerótt
felépítmény nyugodott.
Rekonstruált földsánc (kép: MTI)
(képmagyarázat: Csörsz árka egy eredetileg 1260 kilométeres ókori védőmű
volt, mélységét fénykorában 2-5, szélességét 5-8 méteresre teszik. A
Dunakanyartól indulva, az Alföld északi peremén halad kelet felé a
Tiszáig, majd Debrecen környékén délkeletre fordulva egészen az
Al-Dunáig húzódik. Építése a Kr.u. III-IV. századra datálható. Kötötték
már a szarmatákhoz, de nem zárható ki az sem, hogy avar vagy római kezek
alkották. Valószínűleg több-funkciós, több nép által használt,
szakaszosan kiépített földműről van szó)
Már ekkor kőből épültek meg a kaputornyok és a saroktornyok alapfalai. Ezek gyenge alapozásúak, 70 cm szélesek, külső borítás nélkül; a felmenő falakat nem ismerjük. A saroktornyok a tábor belseje felé ugrottak be; kívülről nem látszottak. A falakat belülről út követte: a via sagularis. Ez kavicsos volt, kiképzése a közepe felé lejtett, mintegy árkot alkotva. Mellette, a keleti kapunál szabadon lévő szennyvízárok húzódott. Az erődöt már ekkor V alakú sáncárok védte; szélessége 4,8 méter, legmélyebb pontját a mai aszfaltúttól számítva 4 méterre találták meg. Az ebből kitermelt földdel a tábor belső területét töltötték fel; ez a mesterséges plató az 1960-as években még felismerhető volt.
Római paliszád, azaz palánkvár számítógépes rekonstrukciója (kép:
Brigademodels.co.uk)
Mivel egy szarmata támadás 170 körül a tábort szinte
teljesen elpusztította, elsőként elegyengették a romokat, amely így
megemelte a tábor belső területét. A markomann háborúk lezárása (179)
után, a II-III. század fordulóján építették át kőből.
A 178x200 méteres négyszöget bezáró falai a sarkokon lekerekítettek
voltak; minden oldalán tornyokkal megerősített kapu volt található.
Főkapuja a Duna irányába, a barbárok felé nézett. A tábor sarkain,
valamint a sarkak és a kaputornyok között befelé ugró bástyák álltak;
tehát ezekből kívülről nem látszott semmi.
A kaputornyok és a sarokbástyák helyén korábban már volt kőfal; itt
ezeket alapként használták és a keskenyebb falakra rakták az új,
vastagabb falak köveit. Ezek kb. 1,4 méter szélesek, teljes egészében
kőből épültek és kváderkövekkel borították, tetejüket cseréppel fedték.
A bástyák és a kaputornyok közötti falak újonnan épültek, más
technikával. Ezek gyengén alapozottak, szintén 1,4 méter szélesek. Csak
pár sor épült kőből, nagyjából 60 cm magasan, majd erre épült
öntött-habarcsos technikával a fal további része, egészen a római
járószintig. Utána erre a kőalapra faszerkezetet ácsoltak és a
faszerkezet közeit agyag téglákkal kifalazták. A bástyák belső mérete a
tábor felé 4,3 méter, szélességük ismeretlen. Tetejükön szintén volt
cserépborítás. Az erőd falát belülről földsánc támasztotta.
A tábor kőfalának megépítésével párhuzamosan újabb árokrendszert ástak
ki; ennek vonala metszi a korábbi, sekélyebb árok bedöngölt rétegeit. Az
árok a nyugati táborfaltól kb. 2 méterre kezdődött; 6 méter széles és
3,53 méter mély volt. Alja teknő alakú.
Palánkvár és földsánc
A porta praetoria (főkapu) a Dunára nézett. Falainak vastagsága kb. 1 méter; külső borítókövei még nem faragottak. A kaputornyok padlózata lágyabb homokkőlapokkal volt borítva. Innen indult észak felé a via praetoria (főút), egy 6,7 méter széles, kavicsos alapozású háromsávos út. Az út két oldalán oszlopsor húzódott, ahol az oszlopok 3,6 méterenként követték egymást. Az oszlopsor alapfala 54 cm széles, az oszlopbázisok 74x74 cm nagyok. Az oszlopcsarnok 2,1 méter széles volt és egy boltsor (taberna) tetőzetét tartotta. A bolthelyiségek 5,2 méter mélyek, falaik favázas technikával épültek. A boltsor mögött 2 méter széles utca (inkább sikátor) húzódott. A boltsor egészen az erőd két főútja, a via praetoria és a via principalis találkozásáig tartott. Itt emelkedett a tábor parancsnoki épülete, a praetorium.
Kőerőd és részeinek elnevezése
Eddig csak kis részletét sikerült feltárni, mivel
szinte teljesen beépült a területe. A feltárt épületrészek beleesnek a
via principalis vonalába, így feltételezhető, hogy ez az út itt az
épület boltívei alatt futott. A via principalis útfelületét 10-15 cm
vastag apró kavicsos, letaposott kemény föld alkotta. Ez az út vezetett
a keleti főkapuhoz, a porta principalis sinistrához. Ennek két tornya
volt; az északi kaputorony belső mérete 5,6x5,3, a délié 5,4x5,3 méter.
Tetejüket cseréppel fedték. A két torony között fal húzódott.
A kétosztatú kapu hossztengelyében előkerült az egy tömbből kifaragott
középpillér, mérete 1,3x1,08 méter. Ebből következik, hogy a
kapuszárnyak a két torony közti falban kialakított boltíves nyílásokat
zárták csak le. A kapu az erőd belseje felé nyílott. Előtte a kapuzat
kereszttengelyéig benyúlva egy hídfőállást képeztek ki, mivel az első
védőárok itt közvetlenül a falnál kezdődött (a kapuépítménybe is
benyúlva). Ezért az árkot itt híd ívelte át. A kapuval szemben a híd
másik pillérét is megtalálták. A porta decumanát az Iskola utca 7-9.
szám alatt tárták fel.
A tábor falait belülről egy 6 méter széles út kísérte: a via sagularis.
Mellette a keleti és a nyugati oldalon is találtak fedett csatornát;
faragott kőhasábokból falazták épített fenék nélkül. Déli irányba, a
Duna felé lejtettek. A nyugati oldalon, a fürdőnél lévő csatorna tetejét
1,26 méter széles kőlapokkal burkolták, míg a keleti főkapunál a
korábbi, nyitott szennyvízárkot építették át fedett csatornává. Ez a
közmű 80 cm mély; 35-40 cm széles, 10 cm vastag kőlapokkal fedték.
Egy későbbi periódusban a négyszögletes belső sarokbástyák elé a külső
táborfalhoz lazán kapcsolódó, félkör alakú tornyokat emeltek, így a
saroktornyok már túlnyúlnak a táborfalon. Ezek falstruktúrája olyan,
mint a belső tornyoké, vastagságuk 1-1,2 méter. Járdányi-Paulovics
István spoliákat – másodlagosan felhasznált díszítményes köveket – is
megfigyelt. A fal kifelé sima, részben kváderekkel borítva; belül
falépcső nyomaira bukkantak. Építési ideje nem ismert.
A római erőd alaprajza a mai utcahálózattal
Az erőd elhelyezkedésének felületes összevetése mai térképen
Időszámításunk 260 körül ellenséges támadás érhette
az erődöt - ebből a korból zárt kincslelet került elő. Ebben Gallienus
és II. Claudius császár pénzei vannak jelen nagy számban. A tabernasor
is ekkor pusztult el. A század végén a keleti kapu elé építenek egy
félhold alakú falat. Ezzel leszűkítik a bejáratot, egyben jobban
védhetővé is tették, de a hidat és a kaput ekkor még használják. A kapun
belül az út ismét kiszélesedett. A cseréppel fedett kaputornyok
lakófunkciót kapnak.
322 és 333 között szarmata támadás rongálta az erődöt; az északi
saroktornyok közül az egyik biztosan elpusztult. Ezután, a constantinusi
időkben, jelentős átépítések történtek a táborban. A sarkokon az
árokrendszert betömték és erre 1,9 méter vastag falazatú, legyező alakú
saroktornyokat emeltek. Építésükhöz nem egységes technikát használtak.
Fülep Ferenc megállapítása szerint leraktak egy sor követ, ezt vastag
habarcsréteggel borították, majd erre következett a következő sor kő,
stb. Ezzel szemben Járdányi-Paulovics István úgy találta, hogy öntött
fal volt, kívül kváderekkel, belülről kisebb kövekkel borítva. Van, ahol
a korábban épített félkör alakú bástyát lebontják és van, ahol az új,
legyező alakú saroktornyot ez elé építik. A kapuk és a saroktornyok
között lévő bástyák elé teljes szélességben új pilléreket építenek úgy,
hogy formája az erődfal elé kiugró bástyát képezzen. Ezeket
öntött-habarcsos technikával, 1,8 méter széles falakkal építették meg;
40x35 cm nagyságú kváderkövekkel rakták ki. Tetőzetüket cseréppel
fedték.
A keleti kapunál lévő hidat megszüntetik és az alatta lévő árkot agyagos
épülettörmelékkel feltöltik. A kaput – és vele szemben a nyugati kaput
is – végleg elfalazzák egy patkó alakú fallal, így egy-egy hatalmas,
kiugró bástyát nyerve. Falainak vastagsága és építési technikája
megegyezik a legyező alakú saroktornyokéval. A falat belülről támasztó
földsáncot elbontják és a fal védelmében hoznak létre új
szálláshelyeket. Ezek agyagfalú, agyagpadlózatú helyiségek voltak; az
egyikben kemencét is találtak.
A praetoriumnál is jelentős átépítések történtek. A praetorium eddig
előkerült falait elbontják, helyükön teret képeznek ki. Az egykori
tabernasor végén, e térhez közel a tabernához képest kissé eltérő
tájolású épületet emeltek, amihez felhasználták a taberna alapfalait
egyéb, itt talált kő építőanyaggal együtt. Az új épület fala is favázas
technikával épült; funkciója ismeretlen.
Praetorium ábrázolása (Giacomo Lauro nyomán készítette Domenico de
'Rossi, 1699.)
Az erőd északnyugati sarkában (a mai iskola helyén) állt a tábor
fürdője; hogy ekkor épült-e, az bizonytalan, mindenesetre ekkor
építkezés történt rajta.
A korábban meglévő árokrendszer előtt egy méterrel újabb, az előzőnél
mélyebb, V alakú árkot ástak ki. Szélessége 6,6 méter, mélysége 4,8
méter körül lehetett. Közvetlenül előtte egy sekélyebb árkot is vontak:
1,7 méter széles és 2,2 méter mély volt. Ezek ölelték körül a
megváltozott formájú erődöt. I. Valentinianus korában a keleti kapu
leég; helyreállításának emlékei lehetnek Frigeridus dux bélyeges téglái.
Katonaság
Az erőd első helyőrsége a germán ala I Tungrorum Frontoniana lovascsapat
volt. Egy 110-ben kiadott katonai diplomán már a tartományban említik a
csapatot; feltehetően már ekkor ez volt a táborhelye. Ez a csapat
építette a tábor első formáját, a fából készült palánktábort.
138-ban vezényelték Campona-ba az új helyőrséget, az ala I Thracum
veterana sagittariorum civium Romanorum-ot, vagyis a trák veteránok első
nyilas aláját, akik római polgárjoggal rendelkeztek. A markomann háborúk
után ez a csapat építette kőbe a korábbi palánktábort. Az egységet
utoljára 251-ben említik. A III. század elején a lovas őrszolgálatot
ellátó ala mellett az erőd gyalogos helyőrségét a legio II adiutrix egy
osztaga (vexillatio) szolgáltatta. A IV. században a csak a Notitia
Dignitatum-ban említett lovascsapat, az equites Dalmatae védte Camponát.
Campona neve
Az Itinerarium Antonini szerint Campona Aquincum és Matrica között
félúton (in medio) helyezkedik el. Ez alapján Schönwisner István
Budafokon keresi, míg Katancsich 1826-ban (helyesen) Nagytéténybe
helyezi. Bár utána Rómer Flóris Buda és Promontor között kereste és
Salamon Ferenc Tétényt Matricanak hiszi, a XIX. század végén Budafokon
előkerült római mérföldkövek Matrica Százhalombattával történt
azonosítása után Nagytétény Camponával való azonossága már a tábor
maradványainak feltárása előtt általánosan elfogadottá vált: ezt mutatja
a Pauly-Wissowa Real-Encyklopädie szócikke 1899-ben, illetve Petz Vilmos
Ókori Lexikonja 1902-ben. Graf András szerint az erőd neve kelta
eredetűnek tűnik. Lábjegyzetben összeveti Campodunum-mal (a mai
Kempten), illetve a szó gyökerét a gall Cambono-val.
Campona neve még három ókori forrásban maradt fenn. Az egyik Publilius
Optatianus Pophyrius Nagy Konstantint dicsőítő verse, melyben
megemlékezik egy győztes csatáról, amelyet a császár a szarmaták ellen
vívott. Ebben meg is nevezi a győzelem helyét: Campona.
Neve előfordul a Notitia Dignitatum-ban is. Zosimus bizánci történetíró
500 körül írt művében szintén leírja Nagy Konstantin szarmaták elleni
harcát és győzelmét 322-ben. Magát a győzelem helyét nem nevezi meg, de
azt leírja, hogy a felmentett város falainak csak az alsó része volt
kőből, a felső része faszerkezetű volt. Bár a legújabb kutatások szerint
ez illik a táborra, vannak történészek, akik úgy vélik, ez nem a
Camponánál lezajlott csata leírása, hanem egy másiké. Az erőd területén
még nem került elő olyan régészeti emlék, amelyen a tábor neve is fel
lenne tüntetve.
Campona környéke
Az erőd közvetlen közelében, a mai kastély helyén az I-II. században
használt villa rusticat azonosítottak. Miután leégett, elhagyták. A
környéken biztosan volt még egy polgári település, vagyis vicus is.
Nyomai még nem találták meg, de Járdányi-Paulovics István ezt a mai
katolikus templom környékén sejti. A Zambelli Lajos utcában előkerült
oltárkő alapján úgy véli, ott egy Mithras-szentély állt. A táborhoz még
temetők csatlakoztak. Egy sírcsoportot Kocsis László a táborfaltól kb.
40 méterre nyugatra talált meg (a mai Hársfa utca - Úttörők útja
kereszteződés környékén). Korábban egy másik temetőrészlet a kastély
kertjében került elő, közel a tábor falához. Fülep Ferenc a III-IV.
századi temető egy részét találta meg a Nepomuki Szent János kápolna
környékén. Ez átnyúlik a kastély kertjébe is és még az V. század elején
is használták. A tábor vonalában a Duna partjáról az 1930-as években
hatalmas faragott mészkőhasábokat szállítottak a kastély kertjébe. Három
darabon "D", kettőn pedig "E" betű volt olvasható. 2003-ban Kocsis
László a Duna partján 23 cölöpköteget és több tucat kváderkövet
dokumentált. Mivel szemben, a Csepel-szigeten nem találtak római
anyagot, ezért feltételezhető, hogy egy kikötő maradványait találták
meg. Építési kora bizonytalan.
Távolabb, a nagytétényi barackosokban, a Nagy Lapos dűlőn
Mithras-szentély állt; a II. század közepén épülhetett. Földbe
mélyített, egyszerű épület volt, falainak vastagsága 40-60 cm között
váltakozik. Kinézetében inkább kunyhóhoz hasonlított, fala sárral
tapasztott lehetett; tetejét palás kőből rakták. Bejárata előtt a kis
tornácot két faoszlop tartotta, zsindellyel vagy szalmával fedetten.
Innen lapos, nem megfaragott lépcső vitt be a szentélybe, ahol a
világosságot egy kis ablak biztosította. Belül piros
falfestmény-darabokat találtak nagy számban, egy helyen 1,2 méter
hosszan még eredeti helyén volt. A Mithrast ábrázoló kultuszkép 1885-ben
került a Magyar Nemzeti Múzeumba; három feliratos oltárt még az eredeti
helyén láttak. A szentély mellett egy szobortalapzatot leltek, mellette
szobortöredékekkel. Fülep Ferenc szerint a környéken villatelepek
terülhettek el, de erre régészeti bizonyíték a mai napig nem került elő.
Campona utóélete
A IV-V. század fordulóján késő-szarmata és hun népek költöznek a falak
közé. A VI-VII. században avar kori lakosságra találnak bizonyítékot a
tábor számos pontján. A VIII-X. századi kerámia a szláv lakossággal való
kapcsolatot bizonyítja. A X-XI. századból nincs lelet, de a XIII.
század végétől gazdag régészeti anyag beszél a hely lakottságáról.
A római falak felhasználásával épült két gótikus építményről tudunk. Az
egyik a mai kastély elődje, ahol a villa rustica egyik falát használják
fel pince építéséhez. A másik egy kétszintes, zárt udvaros épület, a mai
iskola helyén. A keleti főkapu északi tornyának falai közt XV-XVI.
századi kerámia leletet találnak. Ez alapján feltételezhetően a hely
lakófunkciót töltött be a XV. század első feléig, és csak ekkor bontják
le a tornyok még megmaradt, álló falait és hasznosítják újból a köveket.
A XVIII-XIX. század fordulóján a kastély gyümölcsöskertjének zárófalát
úgy húzzák fel, hogy felhasználják hozzá a területen talált római
kváderköveket. A keleti főkapu északi átjárójába pince épült az 1820-as
években. Ekkor pusztultak el az északi kaputorony déli zárófalának
alapjai. A tábor területének nagy része ma is beépített, lakott.
Campona feltárása
Campona római tábor maradványai sokáig a felszínen is láthatóak voltak. A regensburgi Suntheim 1500 körül látja a romokat, azokat Potentiana-val azonosítja és Attila hun király sírjának nézi. Lazius ugyanebben az időben egy bazilika romjait véli látni ezen a helyen és szintén Potentiana-val azonosítja. Marsigli 1726-ban kiadott térképén pontosan helyezte el Campona castellumát, a római tábor körvonalai is elég pontosan felismerhetők.
Marsigli térképe, rajta a római romok (pirossal jelölve)
Egy másik XVIII. századi térképen még megállapíthatók
az antik tábor egy főépületének körvonalai. Később, a XIX. században sok
római szórványemlék kerül elő a föld alól. Ezek hatására Katancsich
helyezi először Camponát Nagytéténybe.
- 1851-ben a Kainer-udvarban került elő egy Jupiternek szentelt oltárkő,
a 198-211 közötti időszakból. Alakjából következtethető, hogy egy
templom falán lehetett eredetileg elhelyezve, amely feltehetőleg a
vicusban állt.
- Az 1870-es években kiemeltek egy oltárt a templom falából, Silvanus
domesticus-nak szentelve.
- 1885-ben egy Mithrast ábrázoló kultuszkép került Nagytétényből a
Magyar Nemzeti Múzeumba.
- 1887-ben nagy éremleletet ástak ki a Zsák utcában. A 10585 darabból
álló kincs feltehetőleg a tábor pénztára volt, ami egy 330 körüli
szarmata betörés során került rejtekhelyére.
- 1926-ban felszínre került egy hypocaustum részlet, amit az akkor épült
iskola pincéjében megőriztek. (Sajnos, a második világháború alatt
elpusztult.)
- 1932-ben falmaradványt ástak ki a területen. Később egy rég betemetett
kút monumentális nagyságú, egyetlen kőből álló káváját tárták fel.
Szélén még látszott a kötél nyoma, amivel a vizet húzták fel belőle.
- 1934-ben a nagytétényi Nagy Lapos-dűlőn találtak egy feliratos
oltárkövet Mithras tiszteletére.
- 1935 tavaszán a helyszínen kisméretű Mithreum-ot tártak fel. Ez adta
meg a végső ösztönzést a nagyobb feltárásokra. Céljuk a római tábor
pontos helyének, alakjának és építési periódusainak megállapítása volt.
- 1935 nyarán Paulovics István kezdte meg a castellum feltárását. A
község lakott területén 30 kutatóárkot húztak. Ekkor előkerült táborfal
több részlete, a Dunára néző porta praetoria, illetve az északkeleti és
délkeleti saroktornyok. Feltárta a tábor csatornázottságának jó részét,
valamint az ellenség felé néző nyugati főkaput. A falakat a kor
színvonalán konzerválták is. Az előkerült leleteket nem publikálta, csak
kisebb közleményekben számolt be kutatásairól; sajnos a 2. világháború
során a teljes leletanyag megsemmisült.
- 1949-ben, 1952-ben, 1954-1957 között és 1960-ban Fülep Ferenc
folytatta a kutatásokat. Ezek alapján felvázolhatóakká váltak Nagytétény
római kori történetének főbb állomásai.
- 1958-ban Geszti Eszter végzett kutatásokat a kastély alatt.
- Az 1970-es években tervek születtek a keleti főkapu bemutatására, így
a maradványait ekkor konzerválták, kiegészítették és védelméül beton
réteggel látták el.
- 1995-ben leletmentésre került sor, ami elsősorban a korábbi feltárások
eredményinek hitelesítését célozta.
- 1996-tól rendszeres hitelesítő ásatások indultak Kocsis László
vezetésével. Ebben az évben egy, Fülep Ferenc által 1949-ben, majd
1952-ben feltárt és hátrahagyott épületrészletet bontottak ki a bozótból
és tettek ismét szabaddá. Azonosították a táborközpontban a via
praetoria és a via principalis szakaszát, így meghatározhatóakká váltak
az itt korábban feltárt épületmaradványok. Újabb adatokat nyertek az itt
lévő taberna 15 méteres szakaszáról.
- 1997-ben a via praetoria és a via principalis találkozásánál lévő
épületrészleteket dokumentálták, valamint a keleti főkapunál ástak. Itt
elbontottak egy romos épületet is.
- 1998-ban tovább folyt a régi kutatási eredmények hitelesítése. A via
principalis és a via praetoria találkozásánál lévő épületcsoport egy
részén dolgoztak, valamint a keleti főkapunál, a via sagularis és a via
principalis találkozásánál folyt tovább az ásatás. Leletmentésre is sor
került a Kastélymúzeum kertjében és a Szent Flórián téren.
- 1999-ben az erőd keleti főkapuja, a porta principalis sinistra, az
erőd főútja, a via principalis és az erődfalat belülről követő út, a via
sagularis kereszteződésében kutattak.
- 2000-ben és 2001-ben szintén a keleti főkapu feltárását folytatták.
- 2002-ben a tábor nyugati oldalán, a kaputól északra fekvő bástyatorony
területén végeztek részleges kutatásokat.
- 2003-ban történt az eddigi utolsó feltárás az erőd területén.
Az erőd temetője
2015. novemberében római kori temetőt találtak
közművesítés közben.
"A közmű-fektetés régészeti szakfelügyelete során
leletek és régészeti jelenségek nyomai kerültek elő,
így megkezdtük a mintegy 300 méter hosszú
nyomvonalszakasz feltárását. A legfontosabbnak
jelenleg a késő római temető tűnik, ám a lelőhely
rendkívül gazdag, a neolitikumtól a réz- és
bronzkoron át egészen a középkorig találtunk már
tárgyi emlékeke" - mondta el a műemlékem.ha
magazinnak Beszédes József régész, az Aquincumi
Múzeum munkatársa.
Maga a római kori erőd a kastély túloldalán, a
jelenlegi feltárástól délnyugatra terült el. Az
egyik kapujának rekonstrukcióját az itteni
Szentháromság tér oldalában láthatjuk is, bár a
drótkerítés mögött lévő bemutatásban nincs sok
köszönet: a hatvanas évekbeli betonelemek alatt,
meglehetősen gazos környezetben vannak a tábor
egykori falmaradványai. Az erőd néhány részletét az
elmúlt csaknem száz esztendőben több ütemben tárták
fel, ismertek a területén álló, a 2. századtól kőből
készült épületei is. A hajdani Campona legnagyobb
része beépítetlen terület, így a későbbiekben talán
mód nyílhat a teljes körű kutatásra is.
"Az I. század végén létesített, akkor még fából
készült erődben lovas segédcsapatok, auxiliáris
egységek táboroztak. Elsőként az Aquincumból ide
vezényelt ala I Tungrorum Frontoniana, majd
Antoninus Pius uralkodása idején, a II. század
közepén az ala I Thracum veterana Sagittariorum
katonái. A négyzetes alaprajzú erődöt többször
átépítették, az utolsó beavatkozásra a 330-as
években történt szarmata betörés után került sor,
amikor a kapuinak számát is csökkentették azáltal,
hogy a négy táborkapu közül kettőt elfalaztak" -
tette hozzá Beszédes József.
A IV. századi sorozatos barbár támadások miatt a
település (vicus) szerkezete átalakult; a lakott
zóna összébb húzódott, mivel a létszámban lecsökkent
lakosság egy része az erőd biztonságos falai közé
költözött. A kor temetői is ennek megfelelően
közelebb kerültek a táborhoz. Ezt igazolja a mostani
feltárás is, hiszen a temetkezések alatt korábbi
településnyomok figyelhetők meg, vagyis a késői
temetőt az erődhöz közelebb, a hajdani épületek
helyén létesítették.
A Campona erődhöz tartozott az a római temetőrészlet is, amelyre
Nagytétényben, egy beruházás előkészítése során találtak a régészek 2021
júniusában. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai csaknem hatvan sírt
azonosítottak; érméket, edényeket, üvegcséket és egy kerámiamécsest is
találtak.
Feltárt leletek (kép: regeszet.aquincum.hu)
Folytatjuk!
Hamarosan!