A 62 méter magas tornyú, színes Zsolnay-cserepekkel fedett, neogótikus templom a budai Duna-part jellegzetes városképi eleme: 1893-1896 között épült, Pecz Samu tervei alapján.
A múlt század végén Haypál Benő lelkipásztor
alapította meg az első budai református gyülekezetet. Kezdetben még a
vári evangélikus templomban tartották istentiszteleteiket, majd az
1880-as évek végén mindinkább felbuzdultak egy saját templom
megépítésére.
A főváros XIX. század végi nagyarányú fejlődéséhez kapcsolódva, a
növekvő számú református hívő érdekében a pesti egyház országos gyűjtést
indított új templomok építésére. A kiírt pályázatot Pecz Samu műépítész
egyetemi tanár nyerte meg "Ötszög" jeligéjű tervével, melyet 1892-ben
kezdtek el megvalósítani. Az adakozást Gróf Tisza Kálmánné vezette, de
nagylelkűen hozzájárult a főváros is a munkálatokhoz.
Az 1896 virágvasárnapján, Szász Károly püspök által felszentelt templom
a budai oldal egyik ékessége. Arányaival és formáival a
Nagyboldogasszony templom tükörképeként áll a folyóparton. A 65 m magas
torony a templomtesttől külön áll, minaretszerűen. A budai Dunapart
legmagasabb tornya.
Remek megoldás, hogy a templomtest északi oldalára helyezett torony soha
nem vet árnyékot az épületre. A gúla alakú tetőket színes
Zsolnay-cserepek fedik. A belső tér kialakításánál az építész a
neogótikus szerkesztés szabályait a református liturgia igényei szerint
használta: az ötszögű belső tér központja az úrasztala.
A Szilágyi Dezső téri templom a Duna felől, 2012. márciusában
1940. április 27-én e templomban esküdött örök
hűséget egymásnak Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő és ifj. Horthy István.
A polgári esküvőt előző nap tartották, amit az Edelsheim-palotában nagy
fogadás követett, ahol Berkes Béla cigányzenekara szolgáltatta a
talpalávalót. Az egyházi esküvőre a menyasszonyt Rotschild Klára
öltöztette.
"...lemásolta nagyanyám hagyományos díszmagyarját, fehérben. Kézzel
felvarrott gyöngyök díszítették. Amikor kiléptünk a templomból , a
lépcső két oldalán fiatal pilóták álltak sorfalat, propellerekből
formált ívet tartva fölénk" - emlékezett Edelsheim Ilona önéletrajzi
kötetében.
A fiatal pár piros Arado 79-es típusú sportrepülővel utazott nászútra, azonban boldogságuk nem tartott sokáig. A kormányzó-helyettes 28 hónappal később a fronton életét vesztette. Edelsheim Ilona több általa készített családi felvételt és évtizedeken magánál őrzött fotográfiát ajándékozott a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának.
Képek