Pesthidegkút Ófalu leválasztott területén – Széphalmon – kisegítő lelkészséget hozott létre 1944-ben az egyházi hatóság, amely akkor a Kossuth utcai iskola egyik osztálytermében végezhette az istentiszteletet.
1946-ban Faragó Pál és neje az egyházközségnek
adományozta a családi házát, amelyből az első kis kápolnát elődeink
kialakították, majd később haranglábbal – két kis haranggal – is
ellátták. Az üdülőtelep később átalakult családiházas lakóteleppé, s a
kápolna kicsinynek bizonyult. Ezért 1948–1951 között Pödör László
lelkész nagy buzgóságával és Marosi Sándor építészmérnök – világi elnök
– tervei és odaadó kivitelező-irányító hívek közös munkával egy
lényegesen nagyobb (210 m2) kápolnát építettek fel a – Kossuth Lajos
utca és Petőfi Sándor utca sarkán – vásárolt telken. Ez a kápolna
nemcsak a kor szegénysége miatt stílustalan, hanem az akkori „rendszer”
csak ezt engedélyezte.
1964-ben Shvoy Lajos megyéspüspök úr emelte plébániává. A Kazinczy utca
3-ban lévő plébániaépületet Egyed Erzsébet hitbuzgó testvérünk 1980-ban
adományozta az egyházközségnek. 1995-ben 52 m2-es hittantermet épített
az egyházközség a kápolnához. S egyben külsőleg azt is megújította.
Képek