Békásmegyer községhez tartozó, az úgynevezett Kissing-en lakó háromezer római-katolikus csillaghegyi hívő 1924-ben elhatározta, hogy templomot építtet. Vojnich László kezdeményezésére gyűjtőívekkel néhány év alatt 120000 pengő gyűlt össze. A gyűjtők ügybuzgósága és a hívek áldozatkészsége folytán már hozzákezdhettek egy kis templom építéséhez a korábban vásárolt kis telken.
Az elfogadott templomépítési tervet Baumgartner
Sándor építész készítette, és a templomot 36000 pengő költséggel egy év
alatt be is fejezte. 1928. július 3-án Serédi Jusztián prímás egy
törhetetlen akaratú, fiatal papot, dr. Zsámboki Pált küldte
Csillaghegyre, akinek a neve elválaszthatatlan a templom építésétől és
nagyobbításától. Fáradságot nem kímélve a szerény kis templomot rövid
idő alatt művészi szépségű, értékes belső berendezéssel látta el.
1928. december 2-án, a csillaghegyi hívők őszinte örömére, Serédi
Jusztián bíboros prímás felszentelte a kis templomot. 1929. március
25-én Orsenigo Cesare pápai nuncius felszentelte a szintén gyűjtés által
beszerzett két új harangot. Dr. Zsámboki Pál összetartó erejével a
hitéletet olyan magasra emelte, hogy szükségessé vált a vasárnapi két
szentmise. Plébánossá történt kinevezésekor már annyira megnövekedett a
templomba járó hívek száma, hogy szükség volt egy káplán és egy
hitoktató segítségére. Annak ellenére, hogy ekkor már négy szentmise
volt, a templom szűknek bizonyult. Az anyagiak hiánya ellenére két év
alatt sikerült megépíteni a templom jobb oldali részét. Ebben az
épületben nyert elhelyezést a polgári leányiskola négy osztálya is.
A templom főoltára ruskicai márványból készült, hasonlóképpen a
tabernákulum is, belül aranylemez borítással. A carrarai márványból
készült Jézus Szíve szobrot dr. Hász István tábori püspök szentelte fel
1930. június 22-én, és ugyanakkor 267 hívőt részesített a bérmálás
szentségében. A főoltár két oldalán tiroli festésű üvegablakokat látunk.
Az egyik Szent István királyunkat ábrázolja, amint felajánlja koronáját
a Szűzanyának. A másik magyarországi Szent Erzsébetet állítja elénk, a
szegények védőszentjét. Ezek az ablakok 1945-ben megsérültek. 1952
novemberében Balogh József plébános a hívek adományaiból
helyreállíttatta a festett üvegablakokat.
A hajóban jobbra Szent József szobra áll, amely fából készült, és 1932.
február 14-én P. György S.J. szentelte meg.
A másik oldalon, ugyancsak fából faragott, gyönyörű és értékes Magyarok
Nagyasszonya szobor áll. Ezt Bangha páter, a közismert hitszónok
szentelte meg 1932. év húsvét hétfőjén. Templomunkban hátul, baloldalt
ugyancsak művészi faragású Pieta szobrot láthatunk. Az előző két
szoborral együtt a Dolomitok aljában lévő szentfaragók völgyében, Val
Gardenaban készült. A templom baloldali része, amelynek építése dr.
Jaszovszky József plébános működése alatt 1943-ban indult meg, 1947-ben
készült el Keresztes János kanonok-plébános idejében. Ebben az
épületrészben iskola is elhelyezést nyert.
Balogh József esperes-plébános kezdeményezésére a hívek áldozatos
adományaiból 1957. augusztus 18-án új orgonát szentelt fel dr. Endrey
Mihály esztergomi apostoli adminisztrátor. 1958. júniusában a templom
festése is elkészült, szintén a hívek adományiból. Szilágyi János
festőművész tervei és keze munkája nyomán megszépült templomunk.
1974-ben ez a festés már megkopott. Balogh József esperes-plébános ismét
kezdeményezte a templom kifestését. Az új festés az egyszerűség, a
tisztaság, és a világos pasztell színek elveit követte.
1957-ig csak harmónium volt a csillaghegyi templomban. Balogh József
esperes-plébános - hogy istentiszteletünk szebb, fenségesebb legyen -
kezdeményezésére és buzdítására a csillaghegyi hívek őszinte
lelkesedéssel 100.000 forintot adakoztak, és így megépíthettük a 18
regiszteres és két manuálos orgonát Gergely Ferenc orgonaművész tervei
alapján. Dr. Endrey Mihály apostoli adminisztrátor 1957. augusztus 18-án
ünnepélyes keretek között felszentelte az új orgonát.
Templomunk egyik híressége a limpiászi feszület élethű mása. A csaknem
életnagyságú feszületet Kaiser Nándor ferences atya szentelte meg 1931.
február 11-én (†Laszy Győző ajándéka). Ugyancsak művészi kiállítású a
keresztút is, amelyet 1930-ban helyeztek el templomunkban.
Képek