A Jó Pásztor szeretetéről nevezett Miasszonyunk leányai női kongregáció 1892-ben szerzetesházat alapított fiatalkorú leányok javító-nevelése céljából. A hozzá tartozó Hofhauser Antal tervei alapján neoromán stílusban épült templomot 1901. november 21-én szentelték fel. Kapuja fölött a Jó Pásztor mozaikképe látható. A szentélyt a templom közepén alakították ki, két végén kórussal.
"A Jó Pásztor Házának czélja menedéket nyújtani az elzüllött vagy elzüllés veszélyének kitett nők számára, hogy e házban a társadalomnak munkás, hasznos tagjaivá képeztessenek. Az intézet a Jó Pásztorról nevezett szerzetesnők vezetése alatt áll, kiknek rendje Francziaország Angers városában 1829-ben keletkezett s ma már az egész világban elterjedve, 220 házzal bir" - írja a Vasárnapi Újság.
Az intézet 1892 körül (ekkor a templom még nem épült fel)
Az épület története összefonódik egy főnemesi család
életével, akinek a nevét ma is őrzik az utcatáblák. Nagyszentmiklósi
Nákó Mileva grófnő Macedóniából származó és az akkori Magyarország déli
részére költözött családban született 1837. augusztus 30-án. Amikor
eladósorba került, Capece Zurló Gyula nápolyi kamarás kérte meg a kezét,
aki a San Marco hercege címet viselte. A házasság létre is jött, ám
gyermekük nem született. A herceg, aki sokat betegeskedett, 59 éves
korában halt meg az ausztriai Bad Ischlben 1888-ban.
Férje halála után a hercegné jótékonysági céllal megvett egy három
katasztrális holdnyi területet Budapesten, a Bécsi út és a Szőlő utca
között. Ezen a nagyméretű telken két egymástól független intézményt
hozott létre. Előbb a Jó Pásztor Házat a hozzá tartozó templommal
(jelenleg Szőlő utca, illetve Zápor utcai bejárattal), majd a
gyógyíthatatlan betegek számára az Irgalom Házát. Mivel a két intézet
egymás közelében működött, alapítója is azonos, gyakran összemosódik a
köztudatban az intézetek neve, funkciója.
A háború után a templomot a hívek és a
szerzetesnővérek hozták használható állapotba. 1985-től külsőleg és
belsőleg is egyaránt megújult. Az új gobelin és tértextiliából álló
oltárkép Jézust, a Jó Pásztort ábrázolja. Az új oltár és az ambó
diófából készült, beégetett kerámia díszítéssel.
A Jó Pásztor Háza leánynevelő intézet immáron templommal kiegészülve, 1902 körül
A Jó Pásztor Háza leánynevelő intézet 1904 körül
Óbuda 1910-ben (a térképen a városrész utcahálózatának rendezési terve is
látható)
Képek
A templom 2011-ben
A templom 2020-ban