Az első világháború után a trianoni területi
átrendeződések miatt sok magyar volt kénytelen elmenekülni
szülőföldjéről. A fővárosnak ezen a részén, ahol templomunk áll, egykor
több különálló "telep" alakult ki, ahol munkások, szegények ezrei,
erdélyi menekültek, valamint kistisztviselők laktak. Budapestre egyre
nagyobb számban érkeztek az ország távolabbi pontjairól is reformátusok.
Az ideérkezők gazdaságilag és lélekben elhagyatottak, támaszra szorulók
voltak. A budapesti Tisztviselőtelep területére is költöztek ilyen
lakók, s közülük egyre többen igényelték, hogy hitüket szervezett
egyházi keretek között gyakorolhassák. Ezen igényeket felismerve a
fővárosban lelkes, fiatal lelkészek megkezdték a református
egyházközségek szervezését. Így keletkezett egymás után a napjainkra már
külön egyházközségekké szervezett gyülekezetek sora: a Kálvin téri,
budai, kőbányai, óbudai, józsefvárosi, fasori, kelenföldi, angyalföldi,
Baross téri gyülekezetek.
1921. január 1-én kezdte meg a Budapesti Református Egyházközség
presbitériuma a Külső-Ferencváros-Tisztviselőtelepi Református Missziói
Egyházrész szervezését. Így született meg az igény arra, hogy az egykori
Tisztviselőtelep és Mária Valéria-telep református lakói templomot
építsenek az Üllői úton. Kezdetben a helvét hitvallásúak az
evangélikusokkal együtt tartották istentiszteleteiket, később
iskolákban, végül tíz éven át a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület Család
utcai imatermében.
Elsőnek Zakar Albert gondnok vetette fel 1921-ben a háborús hősök
emlékét megörökítő templom építésének gondolatát. Erre testvéröccse
fájdalmas elvesztése adott okot, aki 1915. június 28-án a lembergi
csatában esett el, és egy a hazájától távoli temetőben pihen. Ahogy sok
más gyászolónak, úgy Zakar Albertnek sem volt lehetősége, hogy
kegyeletét lerója hősi halált halt testvére sírja felett. A hozzá
hasonló helyzetben levő, és a háborúban elveszett szeretteik miatt
fájdalmakkal küzdő emberek szándéka és összefogása teremtette meg a
templomépítés feltételeit, hogy Isten előtt vigaszt találjanak lelki
sebeikre.
A presbitérium elfogadta ezt az indítványt, és az építendő templomot az
Emlékezet Templomának nevezték el. Megkezdődött a tulajdonképpeni nagy
munka.
Szabó Imre lelkipásztor hirdette meg a "százezer ezüst korona
országos gyűjtési akció"-t. Munkáját 1929-től Fiers Elek, az ő
halála után pedig dr. Patay Pál missziós lelkész folytatta, aki 1931-től
az önállóvá vált egyházközség első lelkésze lett. „Böjti étkezési",
„pad-", „tégla-" és „gyalogjárójegyeket" bocsátottak ki. Gyülekezetek,
községek, városok anyagi támogatásával, országos közadakozásból,
úgyszólván az egész magyarság féltő szeretete jegyében folyt a gyűjtés.
Hoztak családi ereklyéket, elesett hősök emléktárgyait.
A templomtelek használati joga a főváros adománya volt (1925. IV. hó). A
kiírt tervpályázatot Dudás Kálmán építészmérnök nyerte meg. Az építési
bizottság egyhangú véleménye volt, hogy a rendelkezésre álló összeggel
el kell kezdeni az építkezést. Az építési engedély kiadásának időpontja
1930. március 30. A hiányzó építési költség fedezésére a gyülekezet a
hívek megajánlásai alapján nyilatkozatot tett. Ezen nyilatkozat
teljesítésének reményében került sor az első kapavágásra 1930 március
20-án. A tervező a telek közepén álló templom jobboldalára egy önálló
parókia építését javasolta, mely folyosóépítménnyel kapcsolódik a
templomhoz. A templomtól balra egy református elemi iskolát tervezetek
hasonlóan a templomhoz illesztve. Ez utóbbi felépítése az anyagiak
hiánya miatt elmaradt. Az egyházközség vezetősége úgy döntött, hogy a
templomépítés védnökségére vitéz nagybányai Horthy Miklóst, az ország
kormányzóját kéri fel. Abban bíztak, hogy ő támogatni fogja az Emlékezet
Temploma felépítésének ügyét. Ebben a várakozásukban nem is csalódtak.
1930. március 13-án a kormányzó úr kihallgatáson fogadta az egyházközség
küldöttségét. A kormányzó úrtól három dolgot kértek: először, hogy
járuljon hozzá ahhoz, hogy a templom alapkőletétele kormányzóságának tíz
éves jubileumához kapcsolódjék. Másodszor, hogy a templom falán
elhelyezett táblán elsőként hősi halált halt öccsének, vitéz nagybányai
Horthy Szabolcsnak, Szolnok vármegye főispánjának neve szerepelhessen.
Harmadszor pedig, hogy fogadja el a templom alapkőletételének
ünnepségére szóló meghívást. Ez utóbbi kérésnek az adott különös
jelentőséget, hogy az államfő először jelent meg református templom
alapkőletételén. A kormányzó mindhárom kérésre készséggel igent mondott.
Az ünnepi alkalomra 1930. április 15-én került sor, amelyen a kormányzó
úr neves közéleti személyek kíséretében jelent meg. Az alapkőbe
elhelyeztek egy díszes alapokmányt, melyet hatvanketten írtak alá. Az
első aláíró maga Horthy Miklós volt, de ott olvasható még gróf
Klebelsberg Kunó, gróf Bethlen István, Dr. Ripka Ferenc, Dr. Sipőcz
Jenő, Dr. Darányi Kálmán és Dr. Ravasz László aláírása is. Az ünnepségen
Ravasz László püspök szolgált.
Az korabeli beszámolók leírták, hogy az ünnepség alatt hatalmas
szélvihar és eső csapott le a többezres gyülekezetre. A kormányzó
tiszteletére felépített díszsátor összeomlott és rászakadt az alatta
álló előkelőségekre. A Kormányzó úr lélekjelenléte oldotta meg a kínos
helyzetet. Az összerogyó sátor egy ponton kiemelkedett, s a ponyvát
gyorsan megbontó és felgöngyölítő kormányőrök, rendezők fedezték fel,
hogy a kiemelkedő, sátorrúdnak vélt "dolog" a vigyázban álló kormányzó
volt, aki fegyelmezetten várta kiszabadítását. A zavartan kapkodó
rendezőknek és az ünnepély folytatása miatt hozzá kérdéssel forduló
gondnokunknak a kormányzó úr ezt válaszolta: "Nem vagyunk cukorból,
folytassuk az ünnepséget". Ezzel példamutatóan helyt állt a váratlan
helyzetben.
A vihar lecsendesülte után minden felkért vendég, élükön az államfővel,
egy ezüstözött kalapáccsal ráütött az alapkőre és ezt mondta: "Isten
dicsőségére, az elesett hősök emlékezetére!" Ezt a mondatot később
bevésték a templom főbejárata fölé, ahol a mai napig is olvasható. A
kormányzó azt a tollszárat, mellyel aláírta az alapokmányt, és az
ezüstözött kalapácsot az egyházközségnek ajándékozta, melyeket mind a
mai napig őrizzük. A templom fölszentelésére 1935. szeptember 22-én
került sor, melyen a kormányzó úr a közbejött akadályok miatt, ígérete
ellenére nem tudott részt venni, de képviselőjét elküldte.
Befejezésül: a Mindenható előtt leborulva köszönetet mondunk
templomunkért, gyülekezetünkért Istennek, tudva, hogy ennek a
templomnak, gyülekezetünknek nem csupán kövekből épült alapja van, hanem
megtartó Urunk Istenünk, maga Jézus Krisztus annak fundamentuma. Az Ő
nevében épült ez a templom. Ő a Kőszikla! Mindaz, aki Benne hisz, erre a
Fundamentumra építi életét, és így maga is templommá lesz, a Szentlélek
templomává. Szolgáljon példaként templomunk története a jelen és a jövő
nemzedékeinek azzal, ahogy régen sáfárkodtak kisemberek és vezető
beosztásban levő egyházi és világi közszereplők a rájuk bízott javakkal.
Miként tettek bizonyságot Istenbe és a jövőbe vetett hitükről és
református identitásukról példamutató áldozatvállalásukkal.
Képek