BudapestCity.org | Sziklatemplom

Sziklatemplom

XI. kerület, Gellért-hegy, Gellért rakpart 1.

Írta: Varga Máté 2021. augusztus

A Gellért Szállóval szemben, 25 méterrel a Duna vízszintje felett, a hegy oldalában van a főváros egyik különlegessége, a Sziklatemplom. Nevezik Szent Iván barlangnak is egy hajdan itt élt remetéről, aki a monda szerint a hozzá zarándokló betegeket a barlang előtt fakadó forrás vizével gyógyította.

A Gellérthegyi-barlang – gyakran Szent Iván-barlang vagy Lourdes-i barlang – a Gellért-hegy délkeleti részén, a tengerszinttől 120, a Duna szintjétől 25 méterre nyíló. Mai, mesterséges formája csak 1934-ben készült el. A barlang óriási bejárata – átalakítása előtt a jelenleginél nagyobb, 12 m széles és 6 m magas – a budai oldal beépítése, a Duna-hidak megépítése és a Gellért-hegy rendezése és fásítása előtt messziről feltűnő volt, mégis a fényképezés megjelenéséig kevés emlék maradt fenn róla.

Egy elmélet szerint a barlang Nepomuki Szent Jánosról kapta nevét (az Iván szláv megfelelője János), akit vízbe fojtottak, ezért a vízi emberek védőszentje lett. Ezt az elméletet inkább alátámasztja az a népszokás, mely szerint Nepomuki Szent János emléknapján, minden év május 16-án, zarándokok a Gellért-hegy lábánál hét meggyújtott szurkos kosarat engedtek a folyóba, majd ünnepséget rendeztek.

Egyes vélemények szerint a hévizek oldó hatására kialakult, egykor széles szájjal nyíló barlang lehetett Pest névadója: a Gellért-hegy középkori neve ugyanis Pest-hegy, amelyben a "pest" jelentése barlang, illetve kemence.

Mivel a Duna ezen a helyen volt a legkeskenyebb, ezért már ősidők óta volt itt átkelőhely, amelyet a hegyről Pesti-révnek neveztek. A folyó bal partján kialakult nagyobbik települést Pestnek, a jobb parton lévőt pedig Kis-Pestnek hívták.

Néhány száz évvel később az idetelepülő németek is átvették Pest városának nevét, s a maguk nyelvére lefordítva, "Ofen"-nek nevezték el. Ezért lett később Buda korai német neve Ofen.

A barlang keletkezése a földtörténeti korok elejére nyúlik vissza, amikor a tenger borította vidékből kiemelkedett az itt képződött üledékes kőzet. A kiemelkedett részeknél a beszivárgó hideg vizek mellett, termálvíz feltörések is megjelentek, melyek könnyen formálták, koptatták, oldották a puha mészkövet, így alakítva ki azt a hatalmas üreget, amit a templom elkészültéig, egy itt letelepedett remetéről Szent Iván barlangnak neveztek. Iván remete a történelmi leírások tanúsága szerint, a hegy lábánál feltörő meleg forrásvizekkel gyógyította a hozzá kijáró embereket. Később ezek a vizek lehúzódtak egészen a Duna szintjéig. Napjainkban ezek a hegy alatt található hőforrások nagyon kellemes természetes fűtést biztosítanak az egész templomban.

A Szent Gellért tér és környéke: Gellért Szálló, Ivókút, Sziklatemplom, Szabadság híd

A barlangban egyszer végeztek régészeti ásatást: 1913-ban Kadić Ottokár egy 2 m széles, 2 m hosszú és 4 m mély próbagödörben csak történelmi időkben keletkezett lerakódást talált, s jelentésében a következőket írta: "A barlang rendszeres feltárása ily módon alig nyujthat fontosabb eredményt, miért is a további ásatás a Szakosztály részéről befejezettnek tekinthette".

Kadić 1920-ban az Uránia folyóiratban publikálja az első, a Szent Iván-barlangról szóló tanulmányt, melyben leírja annak történetét, a hozzá kapcsolódó legendákat, és közli annak alaprajzát és hosszmetszetét. A tanulmány befejező mondatai 1913-as jelentésével teljesen szemben állnak: "Mielőtt azonban utóbbi bármilyen irányú átalakításban részesülne, a barlangot előzőleg rendszeresen fel kellene ásatni. Bár a próbaásatás nem járt kellő eredménynyel, mégis nagyon valószínű, hogy a barlangkitöltés részletes felásatása esetén olyan történelmi időből származó régiségek kerülnek birtokunkba, melyek fővárosunk legrégibb történetének kibogozásához újabb fontos adatokat fognak szolgáltatni".

További feltárásokra végül nem került sor, ezért nincs bizonyíték arra, hogy ősemberek vagy későbbi kultúrák használták volna a barlangot. A tatárjárást követő időszakig bejárata előtt egy iszapos tó terült el: a monda szerint33 ennek vizével gyógyította egy Iván nevű remete az őt felkereső betegeket és ezért nevezik a barlangot Szent Iván-barlangnak. Egészen a XIX. század közepéig a barlang szinte csak két forrásból kutatható: Budáról készült rajzi emlékekről és az iszapos tó forrására épült fürdőről szóló leírásokból.

Karl Klette rajza nyomán Georg Scheth készített litográfiát a Gellért-hegyről. Klette az 1838-as budapesti árvízről készített sorozatot, amit Ferdinand Tomala még abban az évben nyomtatásban kiadott. Az árvíz ellepte Sárosfürdő épületét ábrázoló rajz hátterében a barlang üregében két kunyhó, bejárata előtt kerítés és egy körülbelül 5-6 méter magas fa látható (kép lent).

A barlang látványa az 1838-as jeges árvíz idején (kép: Georg Scheth litográfiája, részlet)

Mednyánszky Miklós kutatása alapján tudjuk, hogy 1866-ban a barlangban egyetlen család él. Osztályozása szerint a Gellérthegyi-barlangba épített kunyhók a nagyobb méretű barlang belsejébe épített lakóház alkategóriába tartoznak. A szerző szerint az ősemberek gyakran építettek hasonlót, de később Magyarország területén ez ritka volt és csak a budafoki barlanglakások, valamint a gellérthegyi esetben ismer rá példát.

A Sáros fürdő 1866 áprilisában, mögötte a barlang nyílása (kép: Vasárnapi Újság)

A barlang 1866 decemberében, Keleti Gusztáv rajzán (kép: Vasárnapi újság)

A Vasárnapi Újság 1866 december 30-i számában, Keleti Gusztáv rajzával illusztrálva jelenik meg egy cikk Barlanglakások a Gellérthegye körül címmel. Ez az első magyar nyelvű írásos anyag, ami barlanglakásokkal foglalkozik. Ebben azt írja, hogy "Az, a melyiket ezuttal képben bemutatunk, a SzentGellért hegy déli oldalán van és tisztességes lakhelyet képez épületekkel, kerítéssel, udvarral, fával az udvaron, és könnyen kielégithető emberek nemcsak lakályosnak találhatják, hanem még vonzerőt is fedezhetnek föl ama kettős kilátásban, mely a 700 láb magas szikláról, elől a dunamenti termékeny rónára s a promontorvidéki hegyekre, pár lépéssel oldalt pedig a Rákoson épült »ifju óriásra« nyilik".

Keleti rajzán a barlangban már három, a bejárattól jobbra további két kerítéssel védett kunyhó látható – utóbbiak már az 1838-as képen is szerepeltek. A barlang előtti területen egy sátor áll, a fűben keskenyen ki van taposva a fű.

Mayr Mihály 1867-ben készített festményére ugyannak a sátornak a helyére egy bokrokkal körbevett kerti wc-t rajzolt (lásd a lenti képen).

1868-ban jelenik meg Rómer Flóris A barlangokról, nevezetesen a magyarhoni lakott barlangokról című tanulmánya, amely az első magyar nyelvű tudományos publikáció, ami a barlanglakókkal, azon belül is a magyarországi barlanglakásokkal foglalkozik.

A Gellérthegyi-barlang kunyhóiról így számol be: "De mind ezeknél sokkal érdekesebbek reánk nézve azon üregek, melyek valódi lakásokul szolgálnak. Igy hozzánk legközelebb esnek a budai és promontori lakott barlangok, és ez utóbbi helység fölött létező sziklalakok. (...) A ráczvárosi házak fölött több sötét lyuk mutatkozik, melyek az alattok elterjedő házakkal összeköttetésben levén: kamráúl, pinczéül, lomtárul szolgálnak. De van egy nagyobb üreg is a rudas fürdő fölött, melyben nehány épült ház látható, s melyben egy pár igénytelen család, jelesen egy kötélgyártó, mint a grotte des Cordiersben a szél és eső ellen födél nélkül is elég oltalmat, télen melegebbet, nyáron hűsebbet – mint egyéb gyarló házikókban talál".

E barlanglakások felszámolására a Gellért-rakpart rendezése előtt, az 1870-es évek folyamán került sor. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1873. évi jelentésében beszámol róla, hogy 1872. őszén és 1873. tavaszán a főváros kísérletet tett Gellért-hegy befásítására és parkosítására. Az ehhez készített fásítási térképen 923-as és 33-as számmal jelölik a barlangban lévő házakat.

A barlang látványa az 1880-as évek elején
(kép: A Kiscelli Múzeum fényképgyűjteményének adatbázisában a barlang neve helytelenül Szent István-barlang, a szerző ismeretlen. A fotót Strömpl Gábor geográfus és térképész közli 1913-ban
Barlangok, átalakulás és pusztulás című tanulmányában a következő képaláírással: "1. A Szent Iván barlang a Gellérthegyen. (Lóczy L. felvétele)")
Lóczy Lajos (1849-1920) geológus, geográfus, a felvétel célja feltehetőleg nem a kunyhólakók életének, hanem a barlang dokumentálása volt. Ez az egyetlen fénykép, amin a kunyhókban lakó család szerepel.

A Ferenc József híd átadási ünnepsége, 1896. október 4-én (kép: Weinwurm Antal)

A Ferenc József híd építésének idején a barlangban lévő hátsó épületeket és a barlangot határoló kerítést elbontották, míg az előtérben lévő fehér házikó még állt egy darabig. Weinwurm Antal ünnepi képén (fent) látni egy fehér pontot - amely az épület tetejének csücske lehet -, s Divald Károly fényképén is látható még valamiféle épületmaradvány (lent).

A barlangban található maradványokat végül elbontották és a szikla szélére korlátot építettek, de erről pontos dátumunk nincs. Egy 1901-ben készült képen már csak egy üres üreget láthatunk:

A Sáros fürdő helyére építendő új fürdő tervpályázatát 1903-ban írták ki, 1905-ben pedig szabályozzák a Gellért-hegy oldalát is, amelynek során erősen visszabontják az omlásveszélyes sziklafalat. A Vasárnapi Újság 1905. októberében cikket közöl A Gellért-hegy környéke címmel, amelyben a következőket írja: "A hegy déli részénél, a Ferencz József-hid fejénél az eddig lebontott hegyoldalt még tovább fúrják, faragják, annak a fekete nyílású barlangnak a tövénél, melyben még nem régen két kunyhó is volt és tűzhelye füstölt, ha volt mit főzni".

A sziklaüreg látványa 1907. után (Kép: villamosok.hu)
A képet közelebbről megfigyelve láthatjuk, hogy a BKVT 591-es számú villamosa már lehúzott áramszedővel közlekedik. A felsővezetékes pályaszakasz a híd előtt ért véget, az alsóvezetékes szedő leeresztése a Pálos kolostor előtt történt.

Kadić Ottokár 1920-ban ismerteti a Gellért-hegyi Szent Iván-barlangot, amelyben 1913-ban próbaásatást végzett. Beszámolójában közli, hogy "A nyílás előtti térséget dél felé sziklafal szegélyezi, míg a Duna felé néző rész bokrokkal benőtt. Az előcsarnok nyílásában és belsejében több épület foglalt helyet, melyeknek alapzata még most is megvan a kitöltésben. Az üreg fala több helyen le van faragva, némely helyen a vakolat is látszik, a falak és különösen a menyezet több helyen be vannak kormozva".

A Sziklatemplom építésének gondolata 1924-ben vetődött fel, amikor egy magyar zarándokcsoport a világhírű franciaországi kegyhelyen, Lourdes-ban járt. Eredetileg a Szent Gellért-hegy déli oldalán lévő Szent Iván barlangot szerették volna a lourdes-i grotta mintájára engesztelő szentéllyé megépíteni. Később azonban a barlang természetes üregét Lux Kálmán művészi tervei alapján templommá alakították, majd a hegy belsejében robbantásokkal kialakított mesterséges barlangrésszel bővítették ki. A templomépítés munkálataival 1931 tavaszára készültek el. 1934-ben egy neoromán stílusú kolostort építettek a templomhoz, a hegy Duna felöli oldalán, a szülőföldjére hazatelepülő egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok számára.

1950-ben a kommunista diktatúra emberei kíméletlen barbársággal rontottak mindarra, ami érték, s ami útjukban állt. A szerzeteseket egyetlen éjszaka teherautókra rakták és elszállították. Egyeseket közülük ártatlanul kivégeztek, a többieket pedig koholt vádak alapján börtönbüntetésre ítéltek.

A Sziklatemplomot teljesen tönkretették, majd a hatvanas évek elején 1,5-2 méter vastagságú betonfallal a bejáratát elzárták. A templom helyén karsztvíz-megfigyelő állomást alakítottak ki, a kolostort pedig az Állami Balett Intézet használta, mint kollégiumot.

1989-ben ismét a pálos rend gondozásába került. Az alsó templomot 1990-ben, a Szent István-barlangot 1991-1992-ben állították helyre az Európai Unió támogatásával.

A bejárattól jobbra látható annak a 2,5 méter vastag betonfalnak a maradványa, amellyel az egykori diktatórikus kommunista hatalom a sziklatemplomnak még az emlékét is el akarta törölni.

A hegy Duna-part felöli oldalán látható pálos rendház 1932-ben épült, Weichinger Károly tervei alapján. Paskai László bíboros, prímás 2001. május 26-án Budapesten, a Gellért-hegyi Sziklatemplom előtt avatta fel. Kő Pál, mai művészetünk Kossuth-díjas szobrásza a fiatal királyt mintázta meg, aki szinte gyámoltalanul áll lova mellett, amelynek alakja mint egy másik ember, öleli körül.

István kezében templom, valahová néz, előre, talán ránk, szemlélőkre tekint. Még nem szent, hanem ifjú király, akinek feladatai vannak, s talán egyedül ezt, a feladatvállalást tudatosította magában. Ember volt és szentként is ember maradt - írja a szobor méltatója, Antall István. S valóban: ha Szent István alakját a maga történelmi hitelességében kívánjuk a művészet eszközeivel láttatni, Kő Pál ábrázolásához kell fordulnunk.

Kő Pál Szent István király nevű szobrát 2001-ben szentelték fel a Sziklakápolna előtti kis kiugróban. A király lova mellett áll, összekulcsolt kezében egyhajós, román kori templom modelljét tartja.

"A makettet tartó figura a ló tömegéhez képest kicsi, a kompozíciót közeli és különböző távoli nézetekből egyaránt az állat uralja. Ezt a tömeghatást a szobrász azzal éri el, hogy a lófigura nincsen áttörve, egyetlen, földtől földig érő lepel borítja, amelyből csupán elöl az állat nyaka és feje, hátul a tompora és a farka marad szabadon. A relatíve kicsi, modelltartó királyalak, amely belesimul a ló véknyába, fiatal férfi a kamaszévek és az ifjúkor határán. Tekintete jámbor, révedező és bűntudatos, esendőségét felerősíti a hoszszú orrú lovagi lábbeli, amely kétségtelenül historikus, de a talapzatról lelógó, üres csúcsaival kétségkívül bohócos groteszkséget kelt. A kompozíció historizáló utalásai egyértelműek: a modelltartó alak a középkori miniatúrafestészetből ismert templomalapító, a lólepel plasztikus mintázata stílustörténeti stúdiumokat bizonyít, a korona egyszerűbb és bizánciasabb, mint a mai" - írja Rózsa Gyula.

A hegy túlsó oldalán Szent Gellért szobra magasodik, 2001. május-ától, a szobor avatásától kezdve pedig Szent István emlékműve is keretezi a Gellért tér felől a sziklamagaslatot, mintha csak mutatnák-szolgálnák, miféle erő az, amely hegyet és ezer esztendőt képes megtartani.